Minho a nappalijának egyik krémszínű foteljában foglalt helyet. Fejét a háttámlára vette míg lehunyt szemekkel szorította telefonját füléhez. Fáradt volt, másra sem vágyott csak egy kis csendre. Fél füllel hallotta a tompa lépések zaját, amik betöltötték a szobát, de súlyosnak érzett pilláit csak akkor emelte fel mikor súly ereszkedett combjára. Hyunjin szelíd mosollyal pislogott rá. Kezeiben egy bögre kávét szorított, amit átadott párjának; az idősebb boldogságtól túl fűtve kortyolt bele az italba. Ahogy találkozott a két fiú tekintete Minho egy pillanatra elfeledkezett mindenről, a problémáról, elszállt a fáradtsága és csak hálát érzett amiért ott volt vele a fiú.

- Beszélsz Woojinnal vagy hívjam fel én? – legjobb barátjának a hangja volt az, ami visszarántotta a valóságba. Enyhe düh lobbant benne, de szinte azonnal el is szállt; Changbin csak segíteni akar semmi mást.

- Beszélsz vele? Lehet, ha én hívom fel csak veszekedés lenne, tudod, hogy nem szívlel.

- Jól van. Most viszont megyek, van még egy kis elintézni valóm. – Changbin anélkül, hogy megvárta volna barátjának a válaszát nyomta ki a telefont. A fiú mély sóhajt engedett ki ajkai közül ahogy a telefont a dohányzóasztalra tette és párjához bújt. Arcát mellkasába fúrta, izmos karjaival pedig szorosan ölelte át vékony derekét. Hyunjin ezt mosolyogva tűrte, hosszú ujjait a világos barna tincsek tengerébe vezette ezzel igyekezvén megnyugtatni őt.

- Ki az a Woojin? Miért nem szívlel egy olyan elragadó személyt, mint szerény személyed?

- Te most ironizáltál? – Minho meglepetten kapta fel a fejét, de mindeközben ajkai széles mosolyra húzódtak. Nem volt gyakori, hogy a kisebb humorizált volna, bár az is igaz, ez kapcsolatuk óta egyre jobban változott; egyre inkább vette át párja cinikus személyiségét.

- Talán – vont nevetve vállat –, de nem válaszoltál a kérdésemre.

- Tudod, szeretem, hogy ennyire kíváncsi vagy és minden érdekel.

- Szarkazmus?

- Nem, ezt most komolyan gondoltam – rázta meg a fejét Minho. Óvatos csókot lehelt az ölében ülő nyakára ezzel egy kisebb borzongást kiváltva belőle. Imádta, hogy így reagál minden érintésére.

- Ettől függetlenül nem fogod elárulni, igaz?

- Woojin a menedzserem volt, amikor még modellként tevékenykedtem.

- Haragban váltatok el?

- Fogalmazzunk úgy, hogy megkönnyebbült, amikor felhagytam azzal a munkával és már nem kellett velem foglalkoznia.

- Akkor miért kell beszélnetek vele? – kérdezte meg összevont szemöldökkel. Minhon ismét úrrá lett a mérhetetlen fáradtság. Nyűgösen bújt barátjának nyakhajlatába mielőtt még válaszolt volna.

- Ha botrány lesz muszáj tudnia róla. Az emberek szeretik elővenni azokat a dolgokat is, amik évekkel ezelőtt történtek csak, hogy még jobban szíthassák a tüzet. Woojin szerves része volt azoknak a dolgoknak, amik akkor történtek szóval figyelmeztetni kell, hogy akár még baj is lehet.

- Fáradtnak tűnsz – állapította meg Hyunjin a nyilvánvalót. Az idősebb hálás volt a téma terelésért, nem volt biztos benne, hogy képes lett volna akkor elmesélni mindent, ami a múltjában történt és mindazt, amit el akart felejteni.

- Az is vagyok, hosszú volt ez a nap.

- Gyere, feküdjünk le. Holnap is van nap, akkor ráérünk még ezekkel foglalkozni.