!Narnia!
A Hajnalvándor útja után és a Végső ütközet végén játszódik.

Aslan országában mindenki jól érezte magát, békességben voltak és minden egyes étkezés egy Narniai ünnepségnek megfelelő volt. Most is Aslan asztalánál ültek és elkezdték a lakomát. Finomabbnál finomabb ételeket találtak maguk előtt, amit csak kívántak az asztalon termett. Mindenki jóízűen falatozott, beszélgettek, elmeséltek egymásnak mindent.

Cincz Vitéz nap mint nap arról álmodozott, hogy újra látja a számára legkedvesebb barátját.

- Cincz! Mesélsz a kalandjaidról a Hajnalvándoron? Még sosem hallottuk- kérdezte egyik társa.

Az egér vett egy mély levegőt és belekezdett a mesélésbe:
- Még mikor Caspiannel utaztunk a Hajnalvándoron, három alak tűnt fel a tengerben, két ismerős és egy idegen. Amikor felhúztuk őket a hajóra azonnal köszöntem a két ismerős alaknak, Lucynek és Edmundnak, nagyon örültem, hogy újra láthattam őket. Az idegen viszont eleinte elég undok volt, egyszer a konyháról is lopott volna ha nem állítom meg. Nagyon nem örültünk neki.
Egyszer, amikor megálltunk az egyik szigeten egy sárkány tűnt fel, megijedtünk tőle, minél gyorsabban el akartunk iszkolni a szigetről, messze a sárkánytól, nehogy bajunk essen.
De a sárkány egyszer csak felkapta Edmundot és megmutatott neki egy általa földbe égetett mondatot: Én vagyok Eustace.

- Eustace? - kérdezte egy borz.

- Jaj, hát persze nem mondtam. Az idegen alakot hívják Eustace-nek.
Tehát, megpróbáltam segíteni neki, bátorítottam, nehezen de mosolyt csaltam a pikelyes arcára. Azt hiszem ez volt az a pillanat amikor rájöttem, hogy én a barátja szeretnék lenni. Soha nem mentem el mellőle, tudtam szüksége van valakire, aki feltétel nélkül a barátja és szereti, így megpróbáltam én lenni az a valaki.
Együtt repültünk, kalandoztunk, és megküzdöttünk a tengeri szörnnyel is.  Láttam rajta, hogy nagy teher neki az, hogy egy teljesen másik világba került és még át is változott. De bátor volt, nagyon bátor. Végül Aslan szabadította meg a sárkány alakjától. Azt hiszem ha nem változott volna sárkánnyá nem lettünk volna ilyen jóban és nagyon utálná Narniát.

- De megszerette Narniát, igaz? - kérdezte Hódmama.

- Még szép, hogy meg - mosolygott Cincz.

- És mi történt ezután? - kiváncsiskodott Hódpapa.

- Elcsónakáztunk Lucyvel, Edmunddal, Caspiannel és Eustace-szel Aslan országának határához. Ahol könnyes búcsút vettünk és azóta nem láttam az én bátor barátomat. - gördült le egy könnycsepp az arcán.

- Sajnálom - fejezték ki többen is együttérzésüket.

Még beszélgettek a vacsora közben majd Cincz kerülve a társoságot leült. Egyszer csak egy oroszlán alakű árnyék jelent meg előtte a földön.

- Miért aggodalmaskodsz? Itt vannak a barátaid - szólalt meg egy mély mégis nyugtató hang.

- Mert ő nincs itt, Eustace, és nagyon hiányzik.

- Itt van, bent a szívedben. És egy nap még az is lehet, hogy teljes valójában itt lesz. - szólt a dicsőséges oroszlán.

- Tényleg?

- Igen. Eljön a nap amikor mindenkiről ítélet lesz mondva. Az a nap amikor el lesznek választva a jók a rosszaktól, azok akik hisznek bennem a hitetlenektől. A remény a sötétségtől. Akkor ő is valamelyik oldalra lesz állítva.

- És ő is az országodba jön?

- Cincz, ez rajta múlik, csakis ő tehet arról ha nem ide kerül, én megadom neki az esélyt, hogy az országomba kerüljön csak úgy ahogy megadtam neked és ahogyan megadtam mindenki másnak. Te ezt az utat választottad, az hogy ő mit választ az csakis rajta múlik.

- De te tudod, hogy melyik utat választja, igaz?

- Ha tudom, ha nem majd megtudod ha eljön a nap.

*időugrás az ítélet napjára*

- Aslan - üdvözölte Cincz az oroszlánt.

- Még mindig hiányzik a barátod, igaz?

- Igen, minden egyes nap.

- Akkor jó.

- Ezt, hogy érted?

- Úgy, hogy nem feletkeztél meg róla. Ma elválik, hogy újra látod-e.

- Ma?

- Igen, ma. Készen állsz?

- Igen, azt hiszem.

Cincz Vitéz sorra üdvözölte a rég látott arcokat, beszélgettek, nevetgéltek, folyamatosan mosolyogtak, ölelkeztek. Mindenki találkozott hiányolt ismerőseivel, családtagjaival. Mérhetetlenül boldogak voltak, nem hinném, hogy láttál már náluk boldogabb lényeket azokban a pillanatokban. Találkozott többek között Lucyvel, Edmunddal és Peterrel, Narnia legnagyobb uralkódóival. Nagyon boldog volt. Ám öröme mégsem volt teljes, hiszen Eustace-t még nem látta. Megfordult a fejében az a gondolat, hogy nem Aslan országába került, de amilyen gyorsan csak tudta elhessegette azt.

- Itt van. Itt kell lennie - mondogatta magának. - Itt kell lennie.

Majd kis aggodalommal az arcán nézett körül, aztán mégegyszer, majd mégegyszer. Hirtelen a sor vége felé meglátott egy számára nagyon kedves arcot, azt az arcot amit keresett.

- Eustace! Drága barátom! - rohant felé. - Azt hittem sosem látlak viszont.

- Cincz! Annyira hiányoztál! - ölelte meg a fiú.

- Te is nekem Sárkányfiú, te is nekem!

-----

Huh, hát ez az első alkalom, hogy oneshotot írok. Ennek az alapját is kettő előtt kezdtem el, éjjel, 2021 első napján.

Na de a lényeg, hogy ha bármi észrevételetek van, hibákat vetettek észre, kérlek mondjátok! Illetve, azt is kérlek mondjátok, hogy hogy tetszett, mert szükségem van a visszajelzésre!