Kaminari Denki

Ki derült hogy a mosoly nem mindig oldja a feszültséget mert hogy én vigyorogtam és semmi nem történt az is biztos.
A lány ugyan olyan csendes volt mint legutóbbi találkozásunkkor és igazából eddig szimpatikus ha azt nézzük hogy alig beszél és hogy boldoggá teszi a húgomat, bár remélem hogy fel fog oldodni.
Nem tudtam hogy pontosan mikor ér haza apa de már előre agodtam a dolgok alakulás miatt. Tudtam hogy majd nem tudom vissza tartani magam ha valami rosszat mond és Hitoshit se akartam kínos helyzetbe hozni.
Telefonom elő kapva próbáltam úgy tenni mint akinek bármi fontos elintézni valója van hogy ne nekem keljen minden képpen meg törnöm a csendet ami egyre rosszabb lett.
Amikor fel oldottam telefonomat egyből egy üzenet érkezett drága barátosnémtől.

Jirou Kyouka: Szia. Meg találtad a gitárt?

Én: Szia. Most nem tudom meg keresni, majd holnap szét nézek

Jirou Kyouka: Oké, ha nincs meg akkor tudok szerezni egyet

Én: Majd ki derül

Jirou Kyouka: Igen és egyébként köszi hogy segítesz, nem is tudod mennyit szívtam volna ha nem mész bele

Én: Awww...

Jirou Kyouka: Most mi van?

Én: Yaoyorozu borzalmas hatással van rád

Jirou Kyouka: Kapd be!

Én: Na így az igazi😆

Én: Egyébként nincs mit, bár ne köszönd előre mert még mindig történhet bármi

Jirou Kyouka: Ha be üt egy háború akkor talán meg bocsátom de amúgy minden kevés ür ügy lenne

Én: Remek

Én: Most megyek, szia

Jirou Kyouka: Szia

És ezzel el hagytam a chatet és értelmetlenül kezdtem piszkálni ujjaimat a készüléken mintha bármihez tudnék jelenleg kezdeni.
-Izgultok? - törte meg halkan Hitoshi a csendet majd mikor a két lány gondolkodva nézett rá húgom végül válaszolt is
-Azt hiszem érted miért-erre a fiú csak aprót bólintott majd megint csend telepedett ránk.

Nyugodtan nézelődtem úgy ahogy ők is tették és ezt az ajtó hangja zavarta meg majd nem sokkal később kedves apánk is meg jelent előttünk egy igen csak fáradt arckifejezéssel.
Pislogtam párat köszönés képen de ő nem igazán foglalkozott velünk, lassan tovább is ballagott a konyhába ahonnan azonnal kisebb morgások szűrődtek ki, várható volt hogy baja lesz az egésszel de valahogy érdekel mi lesz.
Anya nem sokkal később ki is bújt a konyhából és az asztalhoz parancsolt minket és apa is helyet foglalt.
Az asztal egyik szélén kedves apánk ült a másikon pedig én kaptam helyet.
Egyik oldalamon Hitoshi másikon pedig Kodai ült, a lány mellett pedig húgom, vele szemben pedig anya. Nem tudom szokásos helyemről hogy kerültem át ide bár nem annyira bántam hogy meg tudtam jobban figyelni apám minden lenéző pillantását.
Jó ideig csak az evőeszközök hangját lehetett hallani ami kezdett egyre kellemetlenebb lenni de ami ez után jött csak rosszabb volt.

Apa sóhajtott egyet hogy magára hívja a figyelmet majd végül meg is szólalt.
-Soha nem gondoltam hogy ez valaha meg történhet velem -morogta majd egyértelműen ránk vezette tekintetét majd végül rajtam állt meg, nem tudtam hogy ez véletlen e vagy direkt csinálta de azt tudtam hogy idegesít.
-Legalább egyikőtök lehetne normális- mondta elég gúnyos hangon nekem pedig kezem azonnal ökölbe szorult.
Húgom aki apánk mellett ült feszülten próbált el helyezkedni, Kodai láthatóan elsőre nem értette de később már feszülten próbált nem fel nézni tányérjából ameddig Hitoshi csak engem figyelt és próbált tekintetével segíteni ami nem igazán sikerült.

Tudtam hogy nem kéne meg szólalnom de azt is tudtam hogy más úgyse fog szóval a villát meg fogtam és egy krumplit szúrtam rá majd tekintetem fel emeltem a férfira aki már nyugodtan evett mintha az előbb mi se történt volna.
-Melletted nem sok ember marad normális- mondtam mire mind meglepetten néztek rám én pedig nyugodtan emeltem számhoz az előkészített falatot
-Tessék? - kérdezte a férfi mintha nem hallotta volna
-Hallottad-mondtam egyszerűen, apa egyre idegesebb lett de ezt alig mutatta ki ami igazán meg lepett mert el vártam tőle hogy el engedi magát
-Oké, nyugalom- szólt ránk anya de csak furcsállva néztem rá
-Én nyugodt vagyok -mondtam anyára nézve aki erre csak fel húzta szemöldökét - Amúgy is ő kezdte- tettem hozzá halkan a leggyerekesebb mentséget amit valaha használtam
-Úgy mondod mintha vérig sértenélek- mondta apám szinte már morogva
-Hát nem tévedtél nagyot- adtam választ majd csendben ettem tovább.
Idő közben anya bele kezdett az értelmetlen már-már segélykérő kérdezgetésbe Kodaitól aki szűkszavúan válaszolt.

A vacsora igen csak könnyen telt miután apa láthatóan szenvedve de be fogta a száját így én is nyugodtabb lettem és hamar el is engedtek minket az asztaltól nagy szerencsémre, persze azonnal fel is mentünk de még mielőtt be csuktam volna az ajtót még egy utolsó pillantásra ki néztem és jól láthatóan húgomra kacsintottam aki középső ujját fel mutatta háta mögött hogy a lány biztosan ne lássa majd ő tűnt el a szoba ajtó mögött mire én is csak be csuktam azt bár az előbbi mozdulatán jót mosolyogtam.
-Szerintem a lányok csak később mennek szóval kezdesz te a fürdéssel?- kérdeztem mire csak bólintott és magát össze szedte majd már indult is és egyedül hagyott a szobában.
Telefonom elő kapva kezdtem el nézegetni az oldalakat és mire észbe kaptam a fiú már vissza is ért én pedig le is váltottam majd gyorsan le zuhanyoztam és mentem is vissza a fiúhoz aki ágyamon próbált el helyezkedni elég szerencsétlen módon.
-Olyan vagy mint egy teknős aki a hátán fekszik- jegyeztem meg már kuncogva mire a fiú csak szemét forgatta.
Egy ideig néztem ahogy keresi a megfelelő helyet majd már mikor meg elégeltem le raktam törölközőmet és rá vetettem magam a fiúra aki erre morgott egyet de vele nem foglalkozva terültem szét rajta.

-Mutassak valamit? - kérdezte a fiú minden előzmény nélkül mire csak bólintottam, a fiú kicsit le tolt magáról majd térdét fel emelve helyezte lábát vízszintesbe és kezeit is fel emelte. Kérdőn néztem rá mire ő meglepetten nézett rám amit nem tudtam hova tenni
-Neked nem volt gyerekkorod? - kérdezte meg teljesen őszinte arccal mire még mindig értetlenül néztem rá
-Gyere- mondta majd kezemért nyúlva húzott magára és fektetett fent tartott lábaira majd kezeimet erősen meg tartotta így teljesen felé kerültem. Elég fura volt, gondolom öt zavarta hogy milyen nehéz vagyok engem pedig kicsit zavart a hasamban lévő térde de ezen kívül nagyon jó volt, kezem ki nyújtottam a levegőben ügyelve arra hogy tudjon tartani. Tudtam hogy ehhez bárhogy is nézzük túl idős vagyok de régen soha nem volt alkalmam ilyet csinálni, jó volt hogy a fiúra bízhattam magam és nem kellett félnem hogy le esek, bár kicsit féltem hogyha rá esek esetleg fájna neki de csak rá bíztam magam majd mikor már nehéznek érzett lassan le tette lábát és hasára eresztett
-Na újra gyerek vagy? - kérdezte Hitoshi mosolyogva mire csak fel néztem rá és ugyan olyan mosollyal arcomon bólintottam mire kicsit kuncogva tette kezeit hátamra és már mire észbe kaptam szuszogott is. Aranyos volt ahogy a már szinte zombi fiút aludni láttam de nehéz lett volna nem aranyosnak hinni ha már így is egy egyszerűbb pillantással is meg ugrasztja a szívem, kissé fel emelkedtem és arcához hajolva nyomtam egy puszit szájára majd vissza feküdtem helyemre és kényelmesen próbáltam nem ki nyomni minden létező levegőt a fiúból. Nem sokára kezdődik a suli én pedig viszonylag várom is, már nem a tanulás miatt hanem hogy végig kísérhessem Hitoshit a termeken és mintha kötelező lenne úgy mutatnám be mindenkinek hogy minél jobban érezze magát ott.
Mire észre vettem már szemeim egyre nehezebbek lettek és végül el aludtam.

______________________________________
07.27.

Vissza tértem!