Kaminari Denki

A házba érve egy csodálatos családi kép tárult elém. Apám a fotelben ült és a telefont nyomkodta, anya a konyhában pakolászott húgom pedig Isten tudja hol van.
Persze érkezésemre mind ketten fel kapták fejüket és érdeklődve mértek végig nem túl tiszta öltözetemet.
-Sziasztok-köszöntem egy mosolyt varázsolva magamra majd már fel akartam menni szobámba mikor mégse sikerült
-Te tudtad? - kérdezte apám komor hangon mire azonnal felé fordultam. Most mire gondolhat? Annyi mindent tudok amit ő nem
-Mit? - kérdeztem értetlenül
-A húgodról- válaszolta még mindig komoly hangon. Most arról beszél? Nem igazán van más titkolni valója szóval csak ez lehet. Anya egy helyben állt és engem méregetett aggódó tekintettel amit nem tudtam hova rakni.
Mivel nem válaszoltam apa egy gúnyos mosollyal arcán állt fel helyéről mire már reflexből hátra léptem egyet.
-Támogattad igaz? - kérdezte elég hangosan mire csak a konyha pult felé néztem ahol az ablak tárva nyitva volt. Nyeltem egy nagyot és próbáltam el hitetni magammal, hogy ezt érte meg kell tennem.
-Igen- válaszoltam magam ki húzva pedig belül éreztem bármikor összeeshetek.
-A húgod undorító te pedig még támogattad is ebben- kiabálta apám mire meg se rezzentem
-Te vagy undorító-mondtam komoly hangon mire apám közelebb sétált és egy határozott mozdulattal gyomromba térdelt, a mozdulatot újra meg ismételte mire már a földre esten. El kell mondanom enyhe másnaposságomon és alap hátfájásomon se segített annyira mint egy egyszerű gyógyszer.
El is távolodott tőlem és sétált volna vissza helyére mikor fel álltam és bár nehezen tudtam meg állni azért az arcomon mosoly terült el. Mikor anyámra néztem arca kissé könnyes volt az események miatt de most nem tudtam ezzel foglalkozni.
-Mond -néztem apám szemeibe- Bántottad őt? - kérdeztem mire egyértelműen meglepődött de nem mondott semmit csak komoly arccal nézett szemeimbe.

Ismertem apámat annyira, hogy tudjam ez mit jelent.
Az engem átjáró fájdalommal nem törődve uralkodott el testemen az utálat és a düh lendültem felé majd egy lépéssel közelebb kerülve ököllel ütöttem arcába.
Láthatóan fájt neki de csak kezét arcához tartva próbálta fel mérni mennyire súlyos. Amint biztosította magát arról, hogy kicsit vérzik most ő ütött arcon. Fülem azonnal bele csengett az ütésbe de ezzel nem törődve ütöttem ismét vissza neki.
Már nem is tudtam hányszor ütött meg csak annyit éreztem, hogy a külvilág hangjai teljesen el halkultak. Csak saját hangomat voltam képes hallani ami jelenleg se volt túl biztató.
Anyám pár méterre próbált közelebb kerülni hozzánk amit nem engedtem neki. Anyám egy pillanatra meg fagyott majd valaki le fogott engem apám pedig magától el távolodott. Próbáltam magam ki harcolni az engem szorító karok közül miközben az igen erősen tartott engem. Hirtelen Mihoko jelent meg előttem és magyarázott valamit amit egyáltalán nem halottam így amint észre vette átmeneti állapotomat apám felé vette az irányt. Értetlenül próbáltam ki deríteni ki nem hagyja, hogy igazságot szolgáltassak de pár pillanat múlva minden el sötétült.
El ájultam volna?

Folyamatos csend és nyugodtság ezaz amit akarok de nem kapok meg.

Szememet egy erős fény világította meg. Az összes fájdalom vissza szökött belém még ha nem is olyan erősen mint az előtt. Szemem nehezen nyitottam ki majd az erős fény miatt kezem oda is kaptam szemem elé. Kezem amivel a nap elöl védekeztem amint meg mozdítottam hirtelen éreztem, hogy a fájdalomtól le szakadni is képes volna. Kis hangot adtam fájdalmamnak mire egy hallható kuncogást halottam a szobában.
Kezem el vettem szemem elöl majd elém tárult hol is vagyok. Fehér falak által a nap sugarai világosabbak voltak mint általában. Egy kórház. Az illatok borzalmas érzéseket váltottak ki belőlem de ezt próbáltam el nyomni magamban és az ott lévőre koncentrálni.

Szemei alatt karikák sötétebbek voltak mint a legutóbb ami nem is tudom mikor volt. Mióta fekszem itt?
-Hogy érzed magad? - kérdezte a fiú egy fél mosollyal arcán amit meg kell emésztenem. Nem azért csodálatos volt a látvány, ahogy mosolyog, csak hogy ezt most teszi és külön nekem...wow...
Miért vagy egyedül?
-Hallasz? - kérdezte engem méregetve. Gondolom mivel nem válaszoltam gondolta, hogy ezt meg kell kérdeznie. Csak bólintottam. Jó ideig állt közöttünk a csend, ő gondolkodott és nagyrészt engem nézegetett ameddig én is valahogy ugyanezt tettem. Mióta is vagyok itt? Miért csak ő van itt?
Már a fiú nehezen akart volna szavakat meg osztani velem mire érdeklődve figyeltem mit szeretne
-Tudod az ho- mondatát az ajtó csapkodása zavarta meg mire mind ketten oda kaptuk fejünket. Húgom volt az aki az élete árán is ki akarta nyitni az ajtót ami könnyen nyílt. Nyomában loholt egy lány is akit már fel is ismertem a képekről. Húgom azonnal magához ölelt jó szorosan, úgy hogy amúgy is rossz állapotom még jobban az legyen.
-Idióta-mondta határozottan mikor el engedett majd meg pöckölte homlokomat mire csak fel morogtam
-Hé köszi, hogy meg védtél..., hogy vagy? Szóval nem halál meg? - kezdtem el magyarázni hangom el vékonyítva mire csak szemét forgatta
-Senki nem mondta, hogy meg kell védened és amúgy ott se voltam, hogy meg védjelek- magyarázta húgom az egyik üres széken helyet foglalva
-Meg védeni? Én védelek meg téged! Ez így működik. Te vagy a fura Lezbikus húgom akit meg védek mert egyedül nem boldogul- mondtam mire egy apró mosolyt véltem felfedezni arcán
-Ugyan már egyszer-kétszer meg védesz aztán el vagy szállva magadtól és a kórházban fekszel... - mondta szemét forgatva
-Barom - motyogtam magam elé
-Idióta - motyogta ő is maga elé mire tekintetem a két ott lévőre tévedt. Shinso láthatóan élvezte a családi beszélgetést ameddig a lány kicsit ideges volt és nem igazán tudtam miért.
Kezem felé tartva jeleztem, hogy én bizony be mutatkozok. Bátortalanul nyúlt ő is kezemért majd egy kiss mosollyal arcomon fogtam meg.
-Kaminari Denki - mondtam a lánynak
-Yui Kodai- mondta majd el engedte a kezem és hátra lépett egyet. Viszonylag csendesnek tűnik de lehet csak ki kell bontakoznia
A lila hajú fiú még mindig helyén ült és vagy engem vagy testvéremet vagy Kodait méregette.
-Mennyi ideje vagyok itt? - kérdeztem szemem táncolva
-3 nap-mondta húgom mire csak bólintottam. Tekintetem a lila hajúra vezettem aki egyből rám is kapta tekintetét. Érdekelt, hogy hogy be jött, és hogy ki fogott le ki karjaiban estem össze. Az az egy biztosan ha nincs az aki le fogott akkor állapotom most sokkal rosszabb lenne. Ő biztos tudja ki volt az hisz el mondták neki. Az ajtó ismét ki nyílt és most Mihoko jelent meg rajta. Amint meg látott arcán azonnal mosoly virított. Gyorsan közelebb jött és hajamat össze kócolva köszöntött az élő emberek között
-Aggódtunk érted-mondta halkan majd ő is le ült egy székre.
______________________________________

05.08