Kaminari Denki

Reggel vagyis inkább délben az álomból egy kocsi el nem múló hangja rángatott ki. Dühösen mentem az ablakhoz, hogy be csukjam és mikor be zártam a hangzavar el halkult. Mikor ki néztem az ablakon akkor láttam, hogy nem akármilyen kocsi hangja volt nem vártam sokat anya szinte azonnal kopogással kért bejutást a szobámba és hirtelen be is rontott.
-Új szomszédok- kiabálta anya izgatottan
-Kik ők? - kérdeztem az ablakon csak egy kisebb autót láttam és egy fehér hajú nőt aki a dobozokat pakolászta.
-Fogalmam sincs- mondta anya az ablakon ki nézve de még mindig izgatott volt.
-Délután át megyünk és köszönünk nekik! - mondta izgatottan és el is tűnt a szobából. Én csak ott álltam és néztem ki az ablakon. Ablakom pont házuk felé tekintett a kinti erkélyem pedig csak közelebb hozzájuk így mindig is közelről tudtam megfigyelni őket persze normális keretek között.

Házukban két erkély is volt, egyik a ház hátuljában szinte enyémmel szemben, a másik pedig a ház másik végében elöl. Figyeltem a pakolászó nőt aki mosolyogva énekelgetett mikor a házból egy magas lila hajú fiú lépett ki segíteni neki. Nem láttam el odáig de egészen biztosan láttam a fiú komor arcát ami szinte ellentéte volt anyja jelenlegi hangulatának. A fiú velem lehetett egyidős bár kicsit se tűnt hasonlónak.
-Denki! - tört be kiabálva húgom a szobámba én pedig szinte majdnem neki ugrottam az ablaknak hirtelen.
-Igen Camie? - kérdeztem zavartan
-Anya idegesít-mondta majd le ült gurulós székemre ami tőlem pár méterre foglalt helyet.
-Csak izgatott-mondtam kuncogva a lány viszont csak szemét forgatta.
-Te is az vagy? - kérdezte szemöldökét fel húzva
-Nem tudom
-Hogy, hogy nem tudod?
-Még nem érzem
-Hm- ennyit mondott majd elő vette telefonját és el kezdte nyomkodni -Denki bocsi de most megyek, fel kell hívnom valakit- mondta majd egy meg értő bólintásom után el is ment. Mikor ismét ki néztem az ablakon már mind ketten bent voltak a házban. Gondoltam, hogy még mielőtt anya át rángat minket még előtte előkészítem magam. Vagyis el szívok egy cigit. Szokásos helyéről ki vettem a dobozt és a gyújtó majd ki léptem az erkélyemre.
Még mindig alsóban voltam és egy pizsama póló takarta felsőtestem. Az idő kellemes volt nem fáztam. Lassan meg gyújtottam és nagyokat szívtam bele. Gondolataimból az emelt ki, hogy éreztem magamon valaki tekintetét. Hirtelen keresni kezdtem a szempárt, magam mögé, és az erkélyen is végig pillantottam, szemeimet magam elé vezettem és akkor meg láttam az előbb látott lila hajú fiút. Az arcán elsőnek talán kellemes mosoly húzódott de mikor egyértelműen rá néztem arca semleges lett és tekintetét azonnal el vette.
Miért csinálta? Tudom nem vagyok valami szintpatikus alak de ez fájt...
Én tekintetemmel még mindig a fiút figyeltem aki a saját erkélyén állt és a telefonját nyomkodta. Ezt a szobát választotta. Nem mondhatok semmit eső látásra hisz semmit nem tudok róla csak annyi, hogy jól tud semleges arcot vágni.
A csikket el nyomva mentem vissza szobámba és dőltem le ágyamra. Lassan de biztosan át öltöztem és le mentem enni. Anya izgatottan készített valami süteményt amit az új szomszédoknak szánt. Valami citromos dolog volt aminek a nevét se jegyeztem meg de azt igen, hogy többször is rám szólt, hogy ne merjek enni belőle. Idővel apa is haza ért aminek hála ismét borzalmas gombóc keletkezett torkomban. Nem tudom miért de apám jelenléte mindig ezt hozza ki belőlem. Talán mert ha nem hazudnék neki folyamatosan akkor már fiának se tekintene és ugyan ez van Camiel is. Biszex vagyok a húgom pedig, hát ő Leszbikus... Az apánk pedig a világ legnagyobb homofóbja. Összehoztuk! Én tudtam meg elsőnek jelenleg 15 éves húgom legnagyobb titkát, és persze én is el mondtam neki az enyémet. Senki más nem tudja a családból. Anyának el mondhatnánk de nem akarunk neki nehézséget okozni ezzel így is sokat veszekednek apával.

A kellemetlen légkör miatt vissza mentem a szobámba ahol ismét az ablakon néztem ki. Nem csak ki néztem hanem Őt néztem. Nem tudom miért, jó volt látni a lila haját. Az ablakán keresztül láttam, ahogy a telefonját nyomja néha-néha idegesen tett pár mozdulatot. Nem tudom miért ideges de jó volt nem azt a semleges arcot látni rajta. Hirtelen valami miatt az idegessége át ment valami egészen másba. A telefonját el hajítva törölgette szemeit. Mi történt? Nem tudtam, hogy miért csinálta. Nem tudtam sokáig figyelni mert könnyes szemeit felém vezette én pedig le húztam fejem. Csak reméltem, hogy nem látott meg. Hogy látott volna meg? Akkor nagyooooon kínos lenne. Fejem kiss idő után fel emeltem és a fiú már nem ült ott. Lassan ki fújtam a magamba szorított levegőt és el távolodtam az ablaktól.

Kiss idő után anya kopogott az ajtókon aztán be is engedte magát.
-Gyere át megyünk- mondta izgatottan, a mosoly reggel óta ott virított arcán
-Jó- mondtam kicsit se olyan izgatottan mint ő
Mikor le értünk húgom feszengve állt az ajtóban. Nem nagyon bírta jelenleg ezt az egészet. Apa mellette álldogált kezében a sütivel amit anya azonnal át is vett tőle.
-Viselkedjetek- mondta apa komoly hangon aztán ki léptünk az ajtón. Valamiért azt gondolta ha nem leszünk olyanok mint mindig akkor nem derül ki, hogy nagyon furák vagyunk. Mikor az ajtó elé értünk anya kopogott majd a már látott fehér hajú nő nyitott ajtót mosolyogva.
-Jó estét!- köszönt anya-A szomszédban lakunk ez egy kiss üdvözlő ajándék - mondta mosolyogva majd oda adta a nőnek a süteményt.
-Nagyon köszönjük! Jöjjetek be- mondta és be engedett. Elég kellemes kiss lakás volt, bár már jártam itt az előző tulaj jóvoltából de mégis más volt most. Be mutatkozott és mi is ezt tettük.
-Jaj szólok a fiamnak, pillanat-mondta mikor már mind le ültünk a kanapéra aztán el is tűnt. Lassan meg is jelentek, dacolva ült le közénk a fiú amit meg is értettem. Be is mutatkozott Shinso Hitoshi a neve.

Arca semleges volt így mért végig minket amit szerintem csak én vettem észre mert szüleim a most meg ismert nővel beszéltek húgom pedig kellemetlenül mozgolódott.
-Mi a baj? - kérdeztem suttogva húgomat, hogy csak ő hallja de a lila hajú egyértelműen halott hisz ő volt az egyetlen aki figyelt is ránk.
-Rólam beszélnek- mondta a lány suttogva szomorúsággal a hangjában.
Nem értettem, nem halottam egyszer se a nevét aztán mikor szüleinkre figyeltem halottam a tökéletes "Nagyon sok fiú szívét fogja össze törni" és szokásos mondatokat amiket anya azért mondott mert azt gondolta nem okoz ezzel bajt, apa pedig csak mert..., nem tudná máshogy el képzelni gondolom. Húgom mellettem egyre kellemetlenebben érezte magát persze szüleim nem figyeltek erre.
Rosszul kezeli ezt az egészet. Ameddig hallgatnia kell ezt az egészet addig a szüleim kellemesen érzik magukat. Csak tovább beszéltek és beszéltek legszívesebben meg ütöttem volna ott apámat. Mikor már húgom a könnyeit tartotta vissza vállára tettem a kezem mire csak egy fájdalmas mosolyt kaptam válaszul.
-S-Sajnálom-suttogta az eddig erősen hallgató fiú majd mikor rá néztem együttérzést láttam. Egyből le esett neki, hogy mi van? Hogyan? Vagyis tényleg nem figyeltem arra, hogy figyel e de nem gondoltam, hogy meg is értené.
Láttam húgomon, hogy másodpercek múlva el kezdhet könnyezni így ki kellett találnom valamit.
-Anya-szólaltam meg tetetett rosszul létes hangomon- Elég rosszul vagyok!
-Mi a baj? - kérdezte anya aggódva
-Csak a gyomrom meg hányingerem is van-mondtam még mindig tökéletesen játszva szerepem
-Majd én haza megyek vele ti maradjatok csak-mondta Camie még mindig vissza tartva könnyeit
-Te jól vagy? Elég rosszul festesz- mondta anya ismét aggódva
-Igen, persze- mondta majd engem fel segítve mentünk az ajtó felé. Még vissza pillantottam Hitoshi arca nem mutatott semmit, érzelem mentesen hallgatta szüleim beszédét még egyszer meg szólalt egy "Ha nem baj fel megyek" ekkor ki léptünk az ajtón és testvérem egyből ölelésbe volt.
-Köszönöm- suttogta
-Te is meg tennéd értem- mondtam.
Még ott álltunk egy ideig aztán haza sétáltunk. Egyből szobáink felé mentünk. Mikor be értem ágyába estem és bár nagyon nem tudtam mit csinálni el mentem fürdeni aztán el aludtam.

_____________________________________
04.23