Olyan szerencsétlen ez a csaj! Az előbb kellett lekoptatnom róla egy eléggé nyomulós tagot, bár szerintem ő is könnyedén el tudta volna küldeni. De neeem, ő csak nézett rá azzal a "Ne csináld ezt szépen kérlek" tekintettel. Most is csak bámul rám azokkal a nagy, barna bociszemeivel. Ne bámulj már!- szuggeráltam a szemébe nézve. Külső szemlélődő számára úgy tűnhetett volna, hogy bámuljuk egymást, de kikérem magamnak, hogy én csak tudtára akartam adni, hogy ne bámuljon!
- Ellaa! -ölelte meg a csajt Victor - Már olyan rég nem láttalak!
- Igen, már nagyon hiányoztatok. -mosolygott rá a nőszemély. - Olyan izgatott vagyok, hogy láthatom Oroszországot! - Furcsa akcentusa volt. Gondolom magyar. De akkor is furcsa.
- Amint lesz egy kis időnk, elmegyünk majd várostnézni! - kacsintott rá - Amúgy ismered már Yuriot? - intett felém.
- Nem, még nem. - nézett rám ismét a lány. Láttam, hogy próbált az arcomra koncentrálni, de nem nagyon sikerült neki, ugyanis végül mindig a testemet kezdte el stírölni. Kis perverz. Válaszul kajánul rámosolyogtam, és jó feltűnően végigmértem. Erre persze rögtön elpirult, és gyorsan elkapta rólam a tekintetét. Hehe 1-0 a javamra! Nem vesződtem a bemutatkozással, csak elvettem tőle a bőröndjét, és elindultam a kocsi felé.

                                       ...

Az úton csak bámultam ki az ablakon és Victorék társalgását hallgattam.
-Victoriával és Natalie-vel mikor találkozhatok majd? -érdeklődött épp a csaj.
- Szerintem már ők is otthon lesznek mire hazaérünk. Sajnálták, hogy ők nem jöhettek eléd, de Yurio balettanárnője meghívta őket ebédre, és nem mertek nemet mondani. - nevetett Victor. A lány is kuncogni kezdett.
- Remélem azért majd vele is találkozhatok valamikor. - mosolygott. Ó, nyugi ha velem fogsz endzeni, majd teszek róla, hogy egy perc nyugtod se legyen attól a banyától.
Kb. 15 perc múlva meg is érkeztünk a Nikiforov rezidenciára. Nem értem minek hármuknak egy ilyen nagy ház. Nekem csak egy kis albérletem van, és mellette persze nem kevés spórolt pénzem. Becuccoltuk a csaj dolgait, a lányok kiörömködték magukat, aztán pedig jöhetett a nagy bejelentés.
- Akkor most mindenki foglaljon helyet a nappaliban! -tapsolt kettőt Natalie. Miután leültünk, senki nem kezdett el beszélni, szóval én újságoltam el a nagy hírt.
- Nem Victor fog téged edzeni, hanem én. Vagyis inkább velem fogsz edzeni.- közöltem a szemébe nézve. Látszott az arcán, a meglepődés, de ez elég gyorsan át is csapott bűntudatba.
-Yuri! Nem illik csak így közölni egy hírt! - szidott le Natalie.
- Nem, nincs semmi baj, csak nem szeretnék problémát okozni. - szólalt meg Ella vékony hangon.
- Ugyan dehogy okozol problémát! - biztosította Victor - Én majd megcsinálom a programod, neked pedig csak be kell kapcsolódnod Yurio edzésébe, meg majd gyakorolnotok kell a programjaitokat. Minden rendben lesz!
- Ja és Natalie ugyan azon a versenyen fog részt venni, amin te. - sokkoltam le újra szerencsétlen lányt.
- Ajj, gondolhattam volna! - temette kezeibe az arcát. Natalie vetett rám egy szigorú pillantást, majd vígasztalni kezdte lelki sérülést szenvedő lánykánkat.
Én fogtam magam és kivonultam az udvarra Matildához. Matilda a család új kutyája volt Makkachin után. Az öreg állat  még Victoria születése előtt elpusztult. Amint kiléptem az ajtón, a hatalmas kutya csóválva és kilógó nyelvvel szaladt oda hozzám.
- Szia Matilda! - simogattam meg puha szőrét. Valami keverék kutya volt, és a menhelyről fogadták örökbe, így megmentve a haláltól. Igazából én mindig is a macskákat bírtam a legjobban, de minden állatot szeretek. Azért a macskák a kedvenceim, mert ők általában sokkal szabadabbak és függetlenebbek mint a kutyák, de azért mégis háziállatok. Tetszik ez a kettősség. Amúgy a nagymacskákat is szeretem, őket pedig azért mert fejedelmiek és gyönyörűek.
Victorék udvara tele volt virágokkal. A virágokon kívül amúgy csak egy medence és egy hintaágy pihent a füvön, meg persze Matilda nagy kutyaháza. Elindultam a kis kövekből álló ösvényen az udvar hátulja felé, a hintaágyhoz. Ledobtam magam rá, és kinyújtóztam. Matilda azonnal felugrott  a lábamhoz, és félig rámfeküdt mert máshogy nem fért el a nagy termete miatt. Behunytam a szemem, és csak feküdtem a lágyan ringatózó hintaágyban. Matilda néha-néha horkantott egyet. Csak olyan tíz perce feküdhettünk ott a kutyával, mikor hallottam, hogy az udvarra vezető tolóajtót valaki elhúzta, és tétován elkezdett felém lépkedni. Nem nozdultam, hallgattam az egyre közeledő lépteket. Éreztem, hogy Matilda felemelte a fejét a lábamról, de még nem ugrott rá a közeledő látogatóra.
-...Yurio? - szólított meg halkan egy vékony hang. Kinyitottam a szemem, és Ella arcát pillantottam meg az enyémtől pár centire. Matilda pont ezt a pillanatot választotta, hogy akcióba lendüljön. Felpattant, átgyalogolt a hasamon, és mindkettőnk arcát szana-széjjel nyalta. Ella gyorsan elhúzódott, majd nevetve nézte, ahogy kezeimmel próbáltam eltolni a túlságosan barátságos állatot. Mikor végre sikerült megszabadulnom tőle, felültem, Ella pedig helyet foglalt mellettem. Matilda végig lépdelt rajtunk, majd leült a lány mellé, aki rögtön simogatni kezdte.
-Szóval te vagy Matilda, akiről már annyit hallottam? -mosolygott a kutyára. Mivel egyikünk sem válaszolt, néhány percnyi kínos csönd állt be, de aztán Ella megint megszólalt.
-Amúgy nem mondtam teljesen igazat, mikor azt állítottam, hogy nem ismerlek.- közölte - Mert ugye láttalak a Grand Prixen, mikor 15 éves voltál. Az egész világ hallott rólad. És ha jól tudom azóta is veretlen vagy. - nézett rám. Tisztán látszott rajta, hogy nagyon szeretné, ha végre megszólalnék. Legyen neki gyereknap, válaszoltam.
-Igen, jól tudod.
- És figyelj, mi lett Yurival? Mármint Katsuki Yurival. - kérdezte felbátorodva.
- Visszavonult, és ha jól tudom, boldog párkapcsolatban él egy fiúval Japánban. -húztam el a szám.
-Ó! - csak ennyit tudott hozzáfűzni. Aztán vett egy nagy levegőt, és kibökte amit eredetileg kérdezni akart.- Tulajdonképpen te utálsz engem? - nézett rám szomorúan- Csak mert körülbelül egy órája ismerlek személyesen, és nagyon úgy tűnik.-tette hozzá gyorsan.
- Hát tudod én alapból nem vagyok valami kedves személyiség, szóval fogalmazzunk úgy, hogy nem utállak jobban mint másokat. - vigyorogtam rá.
-Értem. - mondta, és a földet kezdte bámulni. - De tudod ez nem fair. Mint mondtam, még két órája sem ismersz. Akkor hogy utálhatsz? -Szóval nem érti az olyan embereket mint én. Hát ez így elég fárasztó lesz, főleg, hogy holnaptól majdnem minden nap együtt kell majd gyakorolnunk. Sóhajtottam egy nagyot.
-Nem érted.
-Akkor magyarázd el!
-Nem tudom.
-Miért nem?
-Mert nem.
-Megnézhetem a lakásodat?
-Hány éves vagy?
-Én kérdeztem előbb.
-Nem. Miért akarod egyáltalán látni? -kezdtem egy kicsit ingerült lenni.
- Hogy jobban megértselek. Amúgy 16.
- Fantasztikus. - szóval ő egy olyan ember, aki mindenkit meg akar érteni? Akkor nem igazán leszünk jóban. - Várj, mi 16?
- 16 éves vagyok. Most szeretném elkezdeni a karrierem.
- Kis törpe vagy. - röhögtem.
- Mert? Még te is csak 20 éves vagy! 4 év van köztünk! -kérte ki magának. Ahogy gondolja. Mivel már így is eléggé felidegesített, gyorsan lezártam a beszélgetést,és hazamentem. Aggasztó ez az egész helyzet. Ha ez nekiáll majd itt elemezgetni engem, kiborulok! Az egész csaj idegesítő. Idegesítő ahogy kinéz. A hosszú, sötétbarna haja, amin megcsillan a fény, és az óriási barna szemei, amikkel bámulni szokott. A személyisége, ami az enyém totális ellentéte. Rossz előérzetem van a holnappal kapcsolatban.

Ebben a részben nem sok minden történt, de a következő már izgalmasabb lesz! :3 Remélem tetszik! :) By: Katsumi