-Mi a fene történt veled?- ült le mellém Lando egy kanapéra.

-Hogy érted?- nyomogattam az Ipadem.

-Magyarországon még életvidám voltál. Most meg. Egész hétvégén csak azt a szart nyomod.- mutatott a kezemben lévő tárgyra.

-Az élet kiszámíthatatlan.- vágtam rá.

-A fenébe is.- rázta meg a fejét.

-Norrisnak igaza van.- hallottam meg egy újabb hangot. Daniel.

-Nem érek most rá erre.- olvastam tovább és próbáltam kizárni őket. De ekkor kivágódott az ajtó és a lányok léptek be rajta.- Oh istenem.

-Mi történt veled?- sóhajtott Olivia.

-Csak az idő teszi.- legyintettem.

-Elég!- kapta ki a kezemből Lilah az Ipadet és meglepetten pillantott a kijelzőre.- Fallon én.

-Vannak dolgok amik csak rám tartoznak.- vettem vissza és ott hagytam őket.- A fenébe is.

A további nyugalom érdekében Christian irodájába távoztam.

-Mindenki téged keres.- lepődött meg Horner amint belépett.

-Majd megyek.- kutattam tovább.

-Landonak balesete volt.- szólalt meg, mire végre elszakítottam a tekintetemet az Ipadről.

-Jól van?- pattantam fel.

-Nézd meg magad.- nyitotta ki az ajtót. Felpattantam és mindent magam mögött hagyva siettem a McLaren garázsa felé.

-Hol van?- lépkedtem idegesen a Paddockban.

-A kórházban.- lépett mellém Max.

-Minek kellett az esőben elindítani a futamot.- ráztam a fejemet, miközben a szakadó esőben álltam.

-Meg fogsz fázni.- lépett mellém és felém emelte az esernyőjét.

-Majd meggyógyulok.- dideregtem.

-Menjünk be.- invitált vissza a Red Bullhoz.

-De ugye jól van?- érdeklődtem továbbra is.

-Igen. Megvizsgálták. Már csak a biztonság kedvéért vitték be.- mosolygott rám bíztatóan Max.

-Oh hála az égnek.- bólintottam.

-Fallon.- sietett felém Christian.- Az Ipaded.

-Köszönöm.- vettem át, majd a következő pillanatban rám jött a tüsszentés. Gyorsan keresztbe raktam a lábaimat és tüsszentettem egyet.

-Látod mondtam én, hogy megfázol.- nevetett Max. Christian hamis nevetést színlelve figyelt.

-Nos. Nekünk mennünk kell.- terelte Christian kifelé Maxet és magamra hagytak. A telefonom a következő percben megcsörrent. Ismeretlen szám.

-Halo?- kaptam fel.

-Jó napot! Fallon Mateschitzet keresem.- szólalt meg egy női hang.

-Igen. Én vagyok.- bólintottam. Egész héten erre a hívásra vártam.

-Alexandra Smith vagyok. A jövő hét elején tudnám fogadni.- hadarta.

-És láthatom?- szipogtam.

-Ez nem ilyen egyszerű.- válaszolta.- Eleinte csak távolból, majd később megismerheti. Aztán pedig elmondjuk neki az igazat.

-Értettem.- bólintottam.- Hova kell mennem?

-Koszovóba.- válaszolta. Teljesen lesokkoltam, hiszen az mindvégig milyen közel volt Ausztriához.

-Ott leszek.- tettem le.

A másnapra elhatároztam, hogy a futamra koncentrálok, de ezt egy hatalmas vihar keresztbe húzta.

-Ez lesz életem legkönnyebb győzelme.- mosolygott rám Max.

-Csak a következőt is ilyen könnyen nyerd.- paskolta meg a vállát Christian.

-Hova megyünk következőnek?- fagyoskodtam a Red Bullos kabátomban.

-Hollandia.- mosolygott Max büszkén. Francba. Ha most lenne a magyar nagydíj az sokkal közelebb lenne Koszovóhoz.

-Akkor kettő hazai győzelem egymás után?- mosolyogtam rá bíztatóan.

-Bizony ám!- bólintott boldogan.

-Mikor fújják le ezt az egészet?- kezdett szenvedni Max. Unalmas volt. Két kört mentek és azóta állt az egész. Azt hiszem ez mindenkinek elég emlékezetes lesz.

-Már úgy sem indítják újra.- rázta a fejét Christian.

-Ah. Remélem. Szét fagyok. Jól esne egy meleg kád forró víz.- dideregtem.

-Benne vagyok.- kacsintott Max.

-Perverz!- csaptam a vállára.

-Na!- kiáltott fel Christian.- Vége! Gyerünk Max. Állj a pódiumra, hogy aztán Fallon fürödhessen egyet.

-Mire végzel az interjúval már a kádban leszek!- kiáltottam utána és hátatfordítottam, mire csippant a telefonom.

Max: Ott találkozunk!

Nevetve, a fejemet rázva siettem vissza a hotelbe, hogy végre felmelegíthessem magam.

***

-Egész héten nem láttalak.- lépkedett felém Max.- Merre jártál?

-Nos. Őszintén kicsit jól esett magányosan elbújni a kedvenc helyemen.- hazudtam, miközben kedvesen rámosolyogtam.

-Liam?- érdeklődött.

-Majdnem egy hónapja nem beszéltünk.- sóhajtottam nagyot.

-És mi lesz a válással?- láttam rajta, hogy bizonytalan. Azt hiszi mégsem akarok válni.

-Intézem. Most egy lépéssel közelebb vagyok. Nem mondom, hogy pár napon belül meglesz, de karácsonyra biztosan.- bólintottam.

-Honnan tudod?- ráncolta a homlokát.

-Bombabiztos tervem van.- válaszoltam.

-És nem akarsz beavatni?- érdeklődött.

-Koncentráljunk ma arra, hogy megnyerd az otthoni futamod.- hárítottam.

-Igenis.- mosolyodott el. Tudta, hogy nem áll szándékomban elárulni. Még nem.- Szurkolj.

-Mindenképp.- bólintottam, ő pedig távozott. Éppen időben ahhoz, hogy ne hallgassa a telefonom csengőhangját. Hm. Emlegetett szamár.

-Mondd csak drágám. Mit csinálsz te Koszovóban?- érdeklődött.

-Nem tudom miről beszélsz. Éppen a holland nagydíjon vagyok a csapatommal.- ráztam a fejem mosolyogva.

-Nem most. A hét elején.- javította ki magát.

-Utazgattam.- terelem a témát.- Kell a magány az olyan patkányoktól, mint te.

-Na. Múltkor még olyan kedves voltál.- rázta a fejét.

-Miért hívtál pontosan?- próbálom siettetni. A futam bármelyik pillanatban kezdődhet.

-Ha mégegyszer visszamész Koszovóba. Felhívom a kis barátodat és elmondom neki, hogy amint vége a válásnak ki lesz rúgva. Amiről te tudtál, de nem szóltál neki.- morogta a telefonba.

-Ha ezt megteszed Liam, akkor én meg az összes szennylapnak elárulom te mit tettél velem.- ráncoltam a szemöldököm.

-Nem mered.- dühöngött.

-Figyelj és tanulj!- nyomtam ki a telefont.

Hihetetlen öröm volt nézni ahogyan a rengeteg narancssárgába öltözött holland szurkolt a lelátókon. Ők igazi rajongók voltak. Csodálatos. Szabályosan magával ragadott az érzés amit kaptam ezzel a versennyel.

-Lewis utol sem éri Maxet.- mosolygott Liv.

-Még szép, hogy nem.- bólintottam. Nem voltam beszélgetős kedvemben. Ők pedig csak arról beszélgettek, hogy Carlos és Pierre mennyire jók az ágyban. És mennyire szeretik őket. Irigy voltam. Én is ezt akartam. Nyugalmat. Nem akartam többet harcolni Liammel, de mit tehettem volna. Ha odaadom neki a részem akkor mindennek vége amiért eddig küzdöttünk. De be kellett ismernem, hogy kissé belefáradtam ebbe az egészbe. A folyamatos harcolásba.

-És Max Verstappen nyeri a holland nagydíjat!- ujjongott mindenki és ez egy kicsit engem is felvidított.

-Pierre negyedik! Menjünk.- ragadta meg a kezemet Lilah, hogy mehessünk a fiúkkal ünnepelni. Én pedig ezúttal boldogan tettem.

-Fallon.- hallottam meg Christian boldog hangját és intett, hogy kövessem. Max akkor szállt ki a kocsiból és szaladt a csapat felé, így én is hasonlóan tettem.

-Igeen! Ezaz.- ujjongott Max, majd mikor engem is észrevett kitárta a karjait. Most az egyszer önfeledten hagytuk szabadjára engedni az érzelmeinket. Bár nem mentünk tovább egy ölelésnél, mégis jól esett végre együtt ünnepelni vele. Vele együtt élni át az örömeit, amit Liammel sosem tettem.
Most értettem meg milyen szabadság, ha a Forma-1-ben van az ember. Sok stressz, de annál több boldogság.