Rina az erkélyen állt és hagyta, hogy a napfény átmelegítse a csontjait. A nap melege lassanként, de darabokra zúzta a testébe ivódott sötétséget. Még mindig érezte a csontjaiban a karmos, nyirkos, hideg ujjait, a szívében pedig a nyálkás, ragacsos sötétet, amit nehezen tudott kiűzni magából. Tudta, hogy ez lesz, tudta, hogy muszáj volt megtennie, mégis nehéz volt szabadulnia. Még mindig is viaskodott vele, most pedig, hogy egy pillanatra engedett neki, azt hitte megszerezheti a szívét. Összeborzongott, mikor arra gondolt, hogy ha nincs Aspenzia, aki megállítsa, ha nincsenek a szívében Seth és a barátai, akkor mit tett volna. Félt attól a sötét résztől a szívében, ami néha még most is a felszínre tör. De nem csak egy nyugtalanította. Hanna eltűnése is zavarta, mert el sem tudta képzelni mi járhat a fejében és hogy mennyire szívta magába a sötétséget. Xitan pedig majdnem minden éjjel feltűnik az álmaiban és mindig ugyanazt mondja. Visszajövök érted! Visszajövök és megöllek! És nem tudta eldönteni, hogy ez csak rémálom vagy a sötétség jelzi neki, hogy még nincs vége. Hogy Xitan még nem halt meg.

Megrázta a fejét, hogy eltűntesse a sötét gondolatokat, és inkább az udvart és a kertet kezdte el figyelni. A növények látványa és közelsége még mindig megnyugtatta és sikerült a közelükben békére lelnie, még akkor is, ha már nem ő volt a Föld őrző. Figyelte, ahogy Elina és Mac kéz a kézben átvág az udvaron az istállók felé. Örült, hogy Elina múltkori felajánlása és az, hogy Mac-ot képes lenne elhagyni Rináért, nem törte meg a kapcsolatukat. A kezdeti feszült hangulat szépen lassan eloszlott és minden visszatért a régi kerékvágásba. Amikor Elina nevetését hozta felé a szél, elmosolyodott. Jó érzés volt tudni, hogy a nővére boldog.

Ahogy mozgásra lett figyelmes a kertben, a tekintete odasiklott. Sunny-t és Ole-t látta meg, amint épp a rózsabokrok között sétálgatnak. A lány keze Ole karjába fűzve pihent, az arcára kiült mosolyt, pedig még ilyen messziről is jól látta. Figyelte, ahogy Sunny mutogatni kezd, ahogy belemelegszik a beszélgetésbe. Szivárványszinű ruhájának hosszú ujja követte a mozdulatot, ahogy a földig érő szoknyája is vele együtt ringatózott. Rina mosolyogva követte őket a tekintetével. Bár nem gondolta volna, hogy ők ketten ennyire megértik majd egymást, örült, hogy barátai egymásra találtak. Jó hatással voltak a másikra és nem kellett azon aggódnia, hogy Sunny egyedül marad, ha vele történik valami. Hirtelen Asiz jelent meg mellettük és Sunny-nak nyújtott egy leszakított sárgarózsát. Sunny mosolyogva elfogadta és megsimogatta a fiú fejét. Rina ekkor fedezte csak fel, hogy tőlük nem messze Ellan és Tíra üldögél egy padon. Bár még mindig igyekeztek titokban tartani a kapcsolatukat, sem Ole, sem Rina előtt nem tudták sokáig titkolni.

Rina hátra sem fordult, amikor kinyílt az erkély ajtó, tudta ki lépett a háta mögé. Nem kellett látnia, egyszerűen érezte Seth jelenlétét. A fiú ott állt mögötte és éppen át akarta ölelni, amikor felé fordult. Az arcáról azonnal eltűnt a sejtelmes, huncut mosoly, amikor meglátta Rina arcát és helyét átvette az aggodalom.

– Mi a baj? – Rina sokáig kereste a szavakat. Már napok óta készül rá, hogy kimondja, ami a szívét nyomja. Mindent, amit már olyan régóta ki akart. – Rina?

– Szeress engem! Szeress engem, akkor is, amikor nem érdemlem meg a szerelmed. Szeress engem, amikor majd hibázom. Amikor el akarlak lökni magamtól. Szeress engem, amikor engedek a sötétségnek és nem tudom, mit teszek. Szeress engem, mert csak ez ment meg és ez segít visszatalálnom az útra. Szeress engem, amikor elfutnék. Szeress, amikor már túl sok lenne a szerelmem neked. Szeress engem, hogy viszont tudjalak szeretni. Szeress engem, amíg ezen a földön járok és majd, akkor is, ha már nem leszek. Szeress engem, hogy a lelked megtaláljon, a másik életünkben. Hogy a lelkünk pillangói sose váljanak el.

– Szeretni foglak, akkor is, ha összedől ez a világ – suttogta Seth is, ahogy a lány az előbb és magához húzta. – És te is szeress engem, amikor nem azt teszem, amit kellene. Amikor nem szeretlek úgy, ahogy szeretnéd. Amikor elmenekülnék. Szeress, amikor összetörök, és nem érzem, hogy meg tudom adni neked, amit kérsz. Légy a támaszom, ha kell. Védelmezz, ahogy én teszem. Ölelj át és maradj velem. Fogd a kezem, amíg a lelkünk ezen a világon jár. És még az is túl. Mert a mi lelkünk nem válik el sosem. Szeretlek! – Lágy csókot nyomott Rina ajkaira, ami sós volt a lány könnyeitől.

– Mindig – suttogta Rina.

– Minden nap.

Nagy Bandó András:

Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,

Keress úgy, mintha nem volnék,

Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,

Fizess úgy, mintha szolgálnék,

Evezz úgy, mintha tó volnék,

Idébb ülj, mintha tűz volnék,

Melengess, mintha jég volnék,

Etess úgy, mintha éheznék,

Itass úgy, mintha szomjaznék,

Olvass úgy, mintha vers volnék,

Hallgass úgy, mintha dal volnék,

Szeress úgy, mintha jó volnék.

Fényárnyék trilógia 2. - Ments meg engem! 

Gab az egyik fa árnyékában üldögélt a földön, kezében egy könyvvel. De nem tudott a sorokra figyelni, nem fogta fel az értelmüket. Újra és újra olvasta ugyanazt azt oldalt, amikor végül az ölébe ejtette. Próbált nem gondolni semmire. Tekintete azonban nyugtalanul járt ide-oda. A palotához tartozó kert csöndes volt, csupán egy pillanatra látta elsétálni Sunny-t és Ole-t. Túl messze voltak ahhoz, hogy észrevegyék, de nem is bánta, hogy nem jöttek oda hozzá. Semmi baja nem volt Ole-val és jól esett neki, hogy Sunny aggódik érte az utóbbi időben, de most nem volt kedve a társaságukhoz. Látta azt is, ahogy Rina és Seth összebújnak az erkélyen. Örült, hogy ennyire egy hullámhosszra kerültek, hiszen mindegyikük megérdemelte, hogy boldog legyen. Azt is tudta, hogy ők csak együtt lehetnek azok. Annak is örült, hogy Mac és Elina is újra együtt vannak és végre a testvére sem annyira dühös és magányos.

Most ő nem találta a helyét a világban. Úgy érezte csak sodródik az eseményekkel. Tette, amit tennie kellett, segített Rinának, támogatta Sunny-t, de nem vett részt az igazi tettekben. Míg mások, főleg Seth, Mac és Rina, megtalálták magukat az erdőben, ő elveszett. Nem volt célja, nem volt mit csinálnia. Már nem küzdött Hannáért, nem akart küzdeni Sunny-ért. Nem maradt semmije.

A szél keresztülsöpört a kerten. Táncba hívta a leveleket és a virágokat. Gab köré gyűlt és átölelte. Aztán meghallotta a hangot. Csendes volt, kedves és meleg. Bár Gab teste megmerevedett, nem félt.

– Gabriel... Ne félj! Ne hátrálj meg! A feladatod rád fog találni, amikor készen állsz rá. Átveszed a helyem és megtalálod magadban azt, amiről azt hiszed elveszett. Csak várj... Várj és keress.

– Ki vagy te? – suttogta Gab, miközben hagyta, hogy az egyre erősebb szél a haját és a ruháját cibálja.

– Egy rég elfeledett lélek. De majd te újra megtalálsz. Halld meg az éjben a sikolyokat, érezd a levegőben a könnyeket, figyelj a könyörgésükre. És megtalálsz engem. Csak járj nyitott szemmel.

* * *

A lány remegve állt talpra. Kapkodva próbált levegőt venni, de csak a füstöt lélegezte be, amitől hevesen köhögni kezdett. Szeméből ömlöttek a könnyek, végig folytak és fekete maszatot hagytak az arcán. A közelben még mindig égett pár fadarab és néhány tárgy, ami megmaradt. Minden porig égett. Sokáig tartott mire a füst eloszlott és a könnyei elapadtak. Remegve fordult körbe. Meztelen teste libabőrödzött, amikor a hideg szél végigsimított rajta. Bizonytalan léptei nyomán felkeveredett hamu. Körülötte újra felcsaptak a lángok, reagálva az érzéseire. Lepillantott reszkető, vékony ujjaira, amiket belepett a korom. Alatta vörös hólyagok és sebek borították a kezét. Mintha a tűzbe dugta volna őket. Óvatosan megnyalta a forróságtól kicserepesedett ajkait.

– Mit tettem? – A hangok rekedten szakadtak ki belőle. Úgy érezte mintha üvegszilánkok lennének a torkában és minden egyes szónál sebeket szakított fel. – Istennőmre... porig égettem a falut...