Seth próbálta kizárni az agyából Hanna csicsergését. Már jó ideje nem figyelt arra, miről beszél a lány, csak bólogatott, néha hümmögött. A gondolatai egészen más körül kavarogtak. Tekintete az erdőt járta, figyelte hogyan mozognak a lombok, hogyan zizegnek a sötét levelek. Nem ezt várta a Sötétség Erdejétől. Mivel annyit olvasott már róla, azt hitte, hogy a szivárvány minden színében pompázó növényeket lát majd. Ehelyett fullasztó, komor szürkeség borított mindent. Ennyit arról, hogy mennyit lehet tanulni a könyvekből. Erről az erdőről se írtak igazat. A legenda szerint a Sötétség Erdeje csak egy félrevezető név. Állítólag élnek a legszebb színekben pompázó állatok és növények. Erre tessék, szürkeség és sötétség...

Figyelte, Sunny hogyan tolt félre egy sötétzöld levelekkel teli ágat, ami ott is maradt, ahova a nő hajtotta. Pillantása megakadt a levelek színén, ami Rina szemére emlékeztette. Fáradtan megdörzsölte a homlokát, mert túlságosan is éles emlékképek villogtak előtte a tegnap estéről. Az első csók, amit neki adott, tényleg csak azért volt, hogy ne veszítse el a fogadást Mac-el. A többinek azonban semmi köze sem volt ehhez. A többi csók, simogatás, cirógatás már a szenvedélytől volt, aminek ő sem tudott ellenállni. Rina bőrének íze, illata, azok a mélyzöld szemek, az a hang, ami az ő nevét suttogta. Foghatta volna az italra, de nem ivott annyit, hogy lefeküdt volna bármelyik lánnyal, aki szembejön vele. Nem bárkit akartam... Őt akartam...

– Seth, figyelsz te rám egyáltalán? – rángatta meg a kezét Hanna.

– Mi? Persze. Igen.

– Akkor mit mondtam az előbb? – vágta csípőre a kezét a lány. A fiú zavarában megvakarta az orrát, majd felsóhajtott.

– Jó, nem figyeltem. Az erdőre koncentráltam – vallotta be Seth.

– Mi a fenét lehet erre koncentrálni? Ez csak egy erdő. Éppen a szüleimről meséltem neked.

– Hanna, ez nem csak egy erdő – vágott vissza a fiú. – Ez az erdő él, még ha te nem is látod.

– Na, persze – gúnyolódott Hanna. – Ezt biztos azért találtad ki, hogy ne röhögjük ki Rinát. Nem is értem miért véded őt. Mióta vagytok országos barátok?

– Nem azért találtam ki. Tényleg látom mozogni a fákat – mondta Seth, mire Hanna mérgesen megrázta a fejét.

– Mi történt köztetek tegnap? – Seth döbbenten hátrahőkölt. – Mac mondta, hogy beszéltél vele este.

– Nem beszélgethetek a csapattársammal? Amúgy meg nem történt semmi, a mai napról volt szó.

– Nem szoktál cseverészni vele – vonta össze a szemöldökét, kék szemei dühösen villogtak. – Tudod jól, hogy nem bírom azt a lányt. Miért kellett pont vele diskurálnod, mikor nem voltam ott? Tudod milyen félreérthető?

– Micsoda? – torpant meg Seth, most már mérgesen. – Félreérthető, hogy beszélek más lányokkal? Fogadjak némaságot meg vakságot, amíg együtt vagyunk? Ne is legyek egy légtérbe más lányokkal? Túlzásba viszed a féltékenykedést, nem gondolod?

– Én csak... – kezdett bele Hanna, de Mac sziszegve félbeszakította őket.

– Ezt ne most beszéljétek meg. Mindjárt utolérnek Sunnyék.

Seth vetett egy pillantást a hátuk mögé, ahol Rina közeledett a szeme színével megegyező ruhában. Seth hevesen megrázta a fejét, majd előre sietett. Mielőtt azonban igazán nekiállhatott volna magában dühöngeni, ahogy szokott, Rina hangja zavarta meg.

– Vigyázz, Seth!

Hirtelen Rina rohant el Mac mellett, a karjaiba lökve Hannát, aki idegesen felhördült. A lány megragadta Seth karját és hátrarántotta.

– Rina, mit csinálsz?

– Megmentelek – felelte Rina.

– Mégis mi... – Seth döbbenten meredt a lába elé. – Te szent ég.

Mac talpra állította Hannát, majd közelebb lépett hozzájuk, hogy megnézze min szörnyedt el a fiú. Seth-től és Rinától pár centire egy mély szakadék húzódott, melynek az alja ködbe veszett.

– De... az előbb itt még egy híd volt – motyogta Seth. – Vagy csak a képzeletem játszott velem?

– Nem, tényleg itt volt – mondta Rina. – De most már ott van. – Seth követte a lány ujját és pár méterre tőlük megpillantotta a kis fahidat, ami hol előbukkant, hol elbújt a ködben.

– Ezek szerint ez is mozog – szólalt meg Seth, mire a lány ránézett. A fiú nem igazán tudta eldönteni, mit is lát Rina zöld szemében, ami most mintha sötétebbnek látszott volna. Úgy látta, mintha a lány dühös lenne rá, de valami más is vegyült bele. Seth tudta, hogy el kellene fordítania a fejét, nem kellene ennyire elmerülnie ebben a szempárban. Mégis Rina fordult el elsőként.

– Vagyis akkor hogyan jutunk át? – érdeklődött Gab. – Mivel nem tudunk átrepülni, mint a kacsák.

– Miért pont kacsák? – kérdezte Sunny. – Azok olyan buták.

– Mert egyesek agyi szintje még az ő agyi kapacitásukat sem éri el – kacsintott Sunnyra Gab.

– Fogjátok már be – szólt rájuk Hanna. – Kit érdekelnek a kacsák, amikor nem jutunk sehova? És ha vissza kell fordulnunk? Sosem fogom tudni teljesíteni a feladatom és vissza kell mennem abba a szörnyű városba, ahol eddig voltunk és sosem jutok vége normális helyre.

– Ne hisztizz! – szólt rá Rina, mire a lány döbbenten becsukta a száját. – Át lehet jutni, csak nagyon ügyesnek kell lennünk.

– Mire gondolsz? – fordult felé Seth.

– A híd nagyjából két percenként ugrál, mindig ugyanarra a két pontra.

– És ezt mégis honnan tudod? Megsúgta egy virág? – gúnyolódott Mac.

– Onnan, hogy megszámoltam mennyi ideig van egy helyen – mondta unottan Rina és nem volt hajlandó foglalkozni a fiú csipkelődésével. – Az egyik hely itt van a lábunk előtt, a másik ott. Addig kell átjutnunk, amíg a híd látható, ha helyet vált lehet, hogy minket nem visz magával. Jobb, ha ezt vesszük alapul, mert, ha nem vigyázunk, a következő látvány, amiben részesülünk, ennek a szakadéknak a mélye lesz.

– Tehát át kell rohanunk a másik oldalra, ezzel eddig nincs is baj – kezdett bele Mac. – De milyen hosszú a híd? – Várakozóan nézett Rinára, aki felvonta a szemöldökét.

– Azt én honnan tudjam?

– Olyan okosnak akarod mutatni magad, hátha ezt is tudod. – Hanna volt az egyetlen, aki felkuncogott Mac mondatán. Seth a szemét forgatta és már nyitotta a száját, hogy rájuk szóljon, hiszen egy csapatnak kéne lenniük, amikor Rina mindenki legnagyobb meglepetésére, most nem maradt csöndben.

– Hát, okosabb vagyok nálad. Amúgy, ha szerinted hülyeség a tervem, akkor mondd meg te, hogyan jutunk át! – Rina karba tett kézzel nézett a fiúra. Mac döbbenten meredt a lányra, majd morogva bevallotta, hogy egyetlen ötlete sincs. – Ezek szerint mivel nincs más megoldás, vagy rám hallgattok, vagy itt maradunk és vesztesen hazakullogunk. Na?

– Ezek szerint futunk – törte meg a csendet Gab. – Remélhetőleg minél gyorsabban, mert ki tudja, milyen messze van a másik oldal.

– Ennyi a lényeg – bólintott Rina.

– Rendben! Rina, kérlek, menj oda, ahol a híd megjelenik. A többiek két csoportba rendeződnek. Az egyik itt marad velem, a másik Rinával megy – jelentette ki Seth, megpróbálva vezetni valamilyen szinten a csapatot. Miközben Seth figyelte, ahogy Sunny és Gab elindul Rina után, Mac morgása ütötte meg a fülét.

– Nem tudom, mit képzel magáról ez a kis senki. Azt hiszi, parancsolgathat nekem. Kicsoda őt itt?

– Valaki, akit úgy néz ki, elfogadott az erdő – csattant fel Seth.

– Nem akarom, hogy ő vezessen minket – szólalt meg Hanna. – Nem alkalmas vezetőnek.

– Ezt most nem te döntöd el – jegyezte meg hidegen Seth, mire a lány megszeppenve rápillantott. – Most az erdő dönt. Másrészt kezd elegem lenni abból, hogy mindenki mást lenéztek ebben a csapatban. Inne is megmondta, működjetek együtt vagy itt haltok meg. A csapatmunkába pedig az is beletartozik, hogy elfogadjátok, ki vezet titeket.

– Kezdhetjük? – kiáltott oda hozzájuk Rina.

– Igen! – kiáltott vissza Seth.

– Akkor kezdem én – jelentette ki Rina.

Seth karba font kézzel nézett a másik csapat felé és igyekezett csak arra a zöld ruhára figyelni, ami egyre többször veszett el a szürkeségben. Feszült csöndben várakozott mindenki. Most tűnt csak fel igazán a fiúnak, hogy minden túl csendes egy erdőhöz képest. Sűrű, szinte megsüketítő csönd ült körülöttük. Aztán ezt megtörte Rina lábának dobogása, amikor végigrohant a hídon. Aztán a sikoly. Seth hátán végig futott a hideg, a szíve kihagyott egy ütemet. Szinte erővel kellett kényszerítenie magát, hogy ne kiáltson oda vagy ne kezdjen el remegni az ijedtségtől.

– Rina? – kiáltott Sunny ijedten. – Rina?! – Seth megrándult, amikor a híd megjelent a lábuk előtt, de Rina még mindig nem szólt.

– Rina! – kiáltott most már Gab is. Hosszú csend volt a válasz a túloldalról. Túl hosszú.

– Megvagyok! – ütötte meg végre a lány hangja a fülüket. Seth kifújta a levegőt, amit eddig észre sem vett, hogy bent tartott.

– Mi történt? – kérdezte Gab.

– A híd eltűnik a léptek alatt. Minél többször lépünk rá annál több válik semmivé. Ijesztő, de remélhetőleg csak elhalványodik, és még kitart, amíg átjuttok. Viszont lenne egy javaslatom.

– Már megint – morogta Mac.

– Befejezted? – szólt rá Seth halkan. – Hallgatunk, Rina!

– Mivel a híd nem súlyra, hanem érintésre reagál arra gondoltam, hogy mivel vannak erős fiúink és gyengébb futóink kombináljuk a kettőt. A fiúk átrohannak a rosszabbul futó lányokkal.

– Nem fogunk átérni – kiáltotta Mac. – Ha felkapom Hannát, lassabb leszek.

– Miért neked kellene átvinned? – kérdezte Hanna mérgesen. – Seth ugyanúgy át tud vinni és ő a barátom, nem te.

– Mert Seth lassabban fut, mint én – felelte Mac. – Túlságosan lelassítanád.

– Át fogtok érni, nem olyan hosszú, mint gondoltuk. Itt inkább az a gond, hogy eltűnik.

– Nekem ez nem tetszik – mondta Hanna és megragadta Seth kezét. – Inkább keressünk egy másik átjárót a túloldalra. Lehet, túl sem éljük és...

– Nincs másik átjáró – jelentette ki Seth.

– Honnan veszed? Csak mert Rina ezt mondta, még nem biztos. Lehet, ha lejjebb mennénk, akkor...

– Akkor biztos, hogy meghalnál. Ez az egyetlen járható út – mondta Seth. – Nem tudom, honnan, de tudom és abban is biztos vagyok, hogy sietnünk kell, mert az erdő nem fog sokáig várakozni.

– Na? – kiáltotta Rina. – Mi a terv?

– Amit te javasoltál – felelte Hanna kelletlenül, majd Mac-hez fordult. – De ha le mersz dobni, megbánod.

– Rendben – kiáltotta Rina. – Még egy ötlet: kezdjetek el hangosan számolni, amikor megjelenik a híd, és valaki elkezd futni. Ezzel segítitek azt is, aki fut és az is, aki felkészül – ajánlotta Rina.

A híd váltott, Gab pedig hangosan számolni kezdett. Most csupán ez törte meg a kísérteties csendet. Senki sem rohant át, mindenki várt. Seth tudta, hogy ő lesz a következő, aki rálép a hídra. Tudta, hogy muszáj lesz elindítania valakinek a csapatot, és mivel ez Rinának nem sikerült, neki talán fog. Remélte, hogy benne talán jobban bíznak. Az erdő nem vár.

Gab hangjával együtt dobbant a szíve, és ahogy közeledtek ahhoz a bizonyos számhoz, úgy feszült meg a teste. Csak a számok léteztek, amelyek végre hangot csaltak ebbe az erdőbe. Aztán elhangzott az a bizonyos szám. Százhúsz. Seth pedig, meg sem nézve, hogy a híd előtte húzódik-e futni kezdett. Lába ütemesen csapódott a híd padlójának.

Az, ami messziről ócska fahídnak tűnt, igazából masszív, a szivárvány minden színében játszó kövekből épült. Korlátját színes fémből készült, csodálatos mintákba hajtott díszek gazdagították. Bár ezek mind csak elsuhantak mellette, mégis szembetűnőek voltak, hiszen a köd nem igen adott neki más látnivalót. Aztán megpillantotta a zöld ruhát.

Rina karba tett kézzel várakozott, fejét arra fordította, ahol a másik hidat sejtette. Ezen az oldalon azonban nem volt másik híd. A lány túl közel állt és pont az útban, Seth-nek pedig esélye sem volt ilyen hirtelen lefékezni. Hiába kiáltott rá, Rina már nem tudott arrébb lépni, így a fiú teljes lendületből nekirohant ledöntve őt a lábáról. Egymásba gabalyodva érkeztek a földre. Mind a ketten döbbenten meredtek a másikra, mégsem mozdultak. Seth nagyot nyelt miközben a teste reagált, a képzelete pedig elszabadult, ahogy a lány alatta feküdt. Pont úgy, ahogy szerette volna. Tekintete a lány ajkára vándorolt és mit meg nem tett volna, hogy újra érezze azt az édes csókot, amit tegnap kapott tőle. Most nem érdekelte Hanna, ha Rina a közelében volt nem is igen törődött a lánnyal. Ellenállt. Mindent megtett azért, hogy a lány utálja, hogy ne akarjon a közelében lenni, ő is kerülte amennyire lehetett, és tudta, a kapcsolata Hannával megvédi. A tegnap azonban mindent felborított. Elgyengült és most még jobban vágyott Rinával lenni, mint eddig bármikor. Szinte észre sem vette, hogy a lány szájához hajolt.

* * *

Rina hevesen dobogó szívvel figyelte, ahogy a fiú közelebb hajol hozzá. Akarta azt a csókot, de még mennyire. Tisztában volt a saját érzéseivel, hogy minden hibája és a bántások ellenére szereti a fiút. Azt a nagy szerelmet érezte, amire mindenki vár az életében. De nem tudta mit érez a fiú. Tisztában volt vele, hogy Hannával van, hogy az elmúlt években előbb állt Mac pártjára, mint az övére, hogy sosem volt köztük igazi kapcsolat, még baráti sem. Most mégis mellé állt, bízott benne és úgy szerette éjjel, amire mindig vágyott. Semmiben sem volt biztos, főleg nem a fiú érzéseiben, és semmi értelme nem lett volna összetörnie a saját szívét.

– Szállj le rólam – mondta halkan, mire a fiú döbbenten rámeredt. – Kérlek.

– Bocsánat – suttogta rekedten Seth, majd feltápászkodott a lányról. Amint a fiú meleg teste eltűnt róla Rina újra érezte azt a furcsa dobogást a szívénél. Hevesen és fájdalmasan vert, mint akinek nagyon is szüksége van arra a melegre, amit a fiú nyújtani tud. Ránézett a fiúra, aki épp a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Szíve még inkább összeszorult, fájdalmat küldött az egész testében minden dobbanással. Az egyik fele annyira akarta, hogy megfogja a kezét, hogy szinte remegett, de tudta, hogy amint lábra állna, a karjaiba vetné magát. Csak saját magának okozna vele fájdalmat. Ezért elutasított a fiú kezét és egyedül állt fel, éppen akkor, amikor Gab futott el mellettük.

– Húh, azt hittem itt is külön helyre érkezünk – jegyezte meg Gab. Rina feltűnés mentesen, de hálásan fújta ki a levegőt, hogy elfordulhat Seth-től és a barátjával foglalkozhat. Mosolyogva lépett közelebb hozzá.

– Én is azt hittem. Ez az erdő szeret tréfálni. – Gab felvonta a szemöldökét, majd pillantása Seth-re vándorolt. Ezt Seth is észrevette, úgyhogy inkább elfordult, és a ködöt bámulta.

– Történt valami? – suttogta Gab Rina fülébe, mire a lány hevesen megrázta a fejét. – Hazudsz. – Rina a körmét rágva felnézett a fiúra. – Ismerlek. Látom a szemeden, hogy történt valami, és csak akkor rágod a körmöd, ha valami bánt – mondta Gab és elvette a lány kezét a szájától. – Bántott?

– Nem, csak... – Hanna és Mac épp ezt a pillanatot választotta ki, hogy lihegve befussanak. – Majd elmondom, ha kettesben leszünk. – Gab csak bólintott, majd zsebre tett kézzel álldogált mellette.

– Sunny miért nem veled jött? – kérdezte Mac lihegve a testvérétől.

– Mert úgy gondolta túlságosan lelassítana. Nem akart kockáztatni. – Gab kérdőn Rina felé fordult, amikor az ijedten felszisszent.

– Ó, a fenébe! – kiáltott fel Rina. – Sunny, nem lesz semmi baj! Tudom, hogy tériszonyod van, de mindenki átért, neked is sikerülni fog! Bízz bennem!

Mindenki visszafojtott lélegzettel várta, hogy végre meghallják Sunny lépéseit a hídon. De csak a csönd felelt. Sem Sunny, sem a lábának dobbanásai nem hallattszottak. Rina a kezeit tördelte, Gab idegesen dobolt a lábával, egész teste megfeszült. Már mind a ketten arra készültek, hogy a lányért induljanak, amikor végre meghallották a léptei dobogását és Sunny csukott szemmel kirohant a ködből.

– Sunny – szorította mindjárt magához Rina. – Nagyon ügyes voltál. – Szerencsére csak ő vette észre, hogy mennyire remeg a lány. Mire Gab odalépett Sunny igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

– Mondtam, hogy gyorsabb leszek, mint te – mondta Gab-nak, mire a fiú elmosolyodott.

– És ezt mégis honnan tudod?

– Csak tudom és kész – vigyorgott rá Sunny. – Egyszerűen érzem és alapból is gyorsabb vagyok nálad... – Hirtelen nagy robaj szakította félbe a lányt. A szakadék felé pördült, ahol Rina állt, aki erőltetett mosolyt villantott rá. – Ez mi volt?

– Semmi – vágta rá a lány.

– Összedőlt a híd, igaz?

– Ne is törődj vele – legyintett Gab. – Az a lényeg, hogy már ezen az oldalon vagy.

– Igen, belehaltunk volna, ha nem jutsz át – gúnyolódott Mac, mire Gab gyilkos tekintetet vetett rá. – Szóval, ha már mindenki itt van – sokat mondóan nézett Sunnyra, aki elvörösödött. – El kellene döntenünk merre megyünk tovább.

– Elég nagy ez a köd, nem is látni semmit, hülyeség volna csak úgy elindulni – mondta Seth. – Mi van, ha több szakadék is van a közelben?

– Akkor, hogyan és merre menjünk? – szorongatta Hanna Seth kezét. A fiú csak vállat vont, majd Rinára nézett. A lány összeráncolt szemöldökkel bámulta a ködöt, aztán elmosolyodott és előre nyújtotta a kezét. A ködből hirtelen egy pillangó röppent elő és szállt le a lány tenyerére. Fekete szegélyes ezüstös szárnyai, mint két szem csillogott a bágyadt napfényben.

– Szerintem kövessük őt – mondta Rina, mire a lepke kitárta szárnyait és hevesen csapkodva felrepült. Tett egy kört a fejük felett, majd egyenesen haladt tovább, szárnyai fekete széle erősen kirajzolódott a szürkeségben. Rina felkapta elejtett zsákját, majd utána indult.

– Jó ötlet ez? – kérdezte Hanna, amikor Seth maga után húzva elindult Rina után.

– Nem igen van más választásunk – szólt hátra Rina. – Jobb, mint itt rostokolni.

Mindannyian elindultak Rina és a pillangó után. A köd egyre sűrűbb és sűrűbb lett, levegőt is alig kaptak, szürke foszlányok tapadtak a bőrükre, ruhájukra, úgy tűnt a köd meg akarja állítani őket. Végül, mintha csak átléptek volna egy küszöböt a köd egyszer csak semmivé foszlott. Rina döbbenten torpant meg. Bár alatta mély szakadék húzódott, minden érzékszerve csak az előtte elterülő tájra tudott koncentrálni. A szeme és az agya csak úgy itta magában a látványt, a szíve pedig tudta, jó helyen van.

– Ez gyönyörű – sóhajtott fel mellette Seth. Rina összerezzent, hiszen észre sem vette, hogy a fiú közvetlenül mellette állt. Szíve újabb fájdalmas táncba kezdett a mellkasában, ám most az eddig egy érzelemmé összegyúrt szenvedést darabokra tudta szedni. Szerelem, szomorúság, fájdalom, a viszonzatlan érzések keserű szorítása. Féltékenység, düh, gyűlölet vívott benne harcot. Ám legjobban attól a sötét érzéstől ijedt meg, ami azt súgta neki, ölje meg Hannát. Meg akarta tenni. Ha a lány lezuhan innen, ő végre Seth–tel lehet. Olcsó ár a lelked tisztasága a boldogságért. Tedd meg! Rina ökölbe szorította a kezét, majd hevesen megrázta a fejét. A hang ugyan elcsitult, de a szíve ugyanúgy darabokra akart szakadni, mint eddig.

– Minden rendben? – kérdezte Seth, mire Rina újra ránézett, amitől megint hangosabban ostromolta a hang. Amikor meglátta Seth és Hanna összekulcsolt kezét, mintha kést döftek volna a szívébe. A fájdalom minden egyes dobbanással erősebben és egyre messzebb száguldott a testében.

– Igen – hazudta, majd próbált a táj szépségébe menekülni. Semmi sincs rendben. Félek. Valami történik velem, ami rossz. Megváltozom... mássá leszek...

Rina tudta, hogy senkinek nem fogja ezt elmondani. Nem azért mert félt, hogy Sunnyék elfordulnak tőle, hanem azért mert nem tudta a többiek, hogyan reagálnának. Félt, hogy a távozását követelik a csapatból, és teljesen egyedül marad.

Azt hitte, egyedül ő tudja, mi történik vele. Nem is sejtette, hogy van valaki, aki nagyon is tisztában van vele, mi zajlik most benne és nincs is olyan messze, mint hiszi.