- Hűha, ez aztán a táj - suttogta Sunny, amikor a barátnője mellé ért. A szürke, ködös erdőt felváltotta a szikrázó színek gyönyörűsége. A körülöttük lévő fák törzse lila alapon fehér pöttyös volt, a leveleik a kék különböző árnyalataiban tündököltek, ágain fehér gyümölcsök lógtak. A bokrok hol narancsszínűek, hol citromsárgák voltak, a vad virágok a szivárvány minden színében pompáztak. A föld, ahol nem türkizkék fű borította, ott fekete volt, amit fehér csíkok törtek meg. Ám nem mindenhol volt ez így. Ahogy lenéztek a szakadék szélén, látták, hogy bizonyos helyen a fű kékké válik, majd lilává, aztán zölddé. A lenti fák már napsárga, vörös, barna, szürke színekben játszottak. Itt nem volt állandóság, nem voltak egységes fák, bokrok, virágok, mindegyik úgy nőtt és olyan színűre, amilyenre akart. Szabad akaratot kaptak. Ahogy a növények, az állatok is magukra öltötték a világ minden árnyalatát. A fejük felett szálló madárraj bordó volt, a fákon üldögélő másik madárfaj már inkább az érett barackra emlékeztette Rinát. Lent a mélyben barna őzek legelészték a füvet, akiknek hátán zöld, sárga, olykor piros pöttyök jelezték éveik számát. De a színek igazi hordozói a pillangók voltak. Némelyik csak egy színű volt, de léteztek olyanok, akik három, négy vagy több színt is összeolvasztottak a szárnyaikban.

- Már értem, miért hívják a színek erdejének is - jegyezte meg Gab. - Ilyet még sosem láttam. Itt mintha nem lennének szabályok.

- Mert nincsenek is - mondta Hanna tudálékosan. - Itt az állatok és a növények maguk döntöttek, hogy milyen színt vesznek fel. Az elején még nagyon hasonlított a mi világunkra, aztán egyre több átmenet képződött. Itt léteznek olyan színek, amiket mi nem ismerünk.

- De akkor miért hívják a Sötétség erdejének? - kérdezte Mac.

- A színek megtévesztőek. Itt nagyon sok olyan mérgező, gyilkos faj van, ami kívülről ugyan gyönyörű, de belülről romlott.

- Akkor honnan tudjuk, mit ehetünk meg és mit nem? - kérdezte Sunny, miközben leszakított egy piros, apró gyümölcsöt a legközelebbi fáról.

- Csak az tudja, akihez beszél az erdő - felelte Gab, aztán tekintete Seth-re majd Rinára vándorolt. - Nos, melyikőtök mit mond? Sunny megeheti azt a gyümölcsöt?

- Fogalmam sincs - vont vállat Seth. - A színe alapján én megenném. Érettnek tűnik.

- Rina? - Minden szempár a lány fele fordult, aki megdermedve bámulta a piros gyümölcsöt, majd megborzongott és kivette a barátnője kezéből.

- Eszedbe se jusson. Egy percen belül megfulladnál! Lebénítja a légzőszerveket!

- Hah, persze. Mégis honnan veszed? Talán megsúgta a fa? - gúnyolódott Mac melle előtt összefont karral. Rina nem szólt semmit, kivette a zsebkését a csizmája oldalán lévő zsebből, majd kettévágta a gyümölcsöt. Nem voltak benne magok, de a közepe fekete volt és kicsiny, meghatározhatatlan valamik mozogtak benne.

- Fúj - rázkódott össze Sunny. - Ez undorító.

- Igen, az - bólintott Rina. - És ha csak nem akarod valakivel megfelezni, el sem vágod, csak megeszed. Ezek a kis izék pedig megtámadnak, amint lenyeled. - Lehajította a szakadékba a bogyókat, majd leszakított egy sötétlila, az előbbinél valamivel nagyobb termést. - Ezt kóstold meg.

- Biztos csak beletrafáltál, én Sunny helyében ne... - Sunny mérges pillantást vetett Hannára, majd elvette Rinától a gyümölcsöt és a szájába dobta.

- Ó, te jó ég - sóhajtott fel Sunny. - Ez... ez... valami isteni. Egyszerre édes és mégis savanyú és... nem tudom elmondani.

- Úgy nézel ki, mint aki most kapott orgazmust - vigyorgott rá Gab.

- Egyél egyet és te is úgy fogsz kinézni - sóhajtotta Sunny. - Ebből vigyünk magunkkal az útra. Honnan is vetted le? - Rina mosolyogva megrázta a fejét, majd a háta mögé mutatott egy kék bokorra. Sunny mint egy öt éves kislány, aki csoki hegyet lát, elsietett mellette és elkezdte feltölteni a zsákját.

Miután Rina segített a többieknek feltöltekeztek mindenféle növénnyel, gyümölccsel, indulásra készen várakoztak a szakadék szélén.

- Indulhatunk? - érdeklődött Rina és egy kis ösvény felé intett, ahol a fekete-ezüst szárnyú pillangó repkedett bokorról bokorra.

- Még mindig nem értem, miért kellene rád hallgatnunk - fonta össze a karjait Hanna a mellkasa előtt. - Te nem vagy vezetőnek való.

- Hanna! - szólt rá halkan Seth, de a lány dühösen rápillantott.

- Rina volt a leggyengébb mindenben. Még egy kutyát sem tudna elvezetni, nem hogy minket, ráadásul egy ilyen veszélyes erdőben! - csattant fel Hanna. - Nem akarom, hogy ő vezessen. - Rina hallgatott, csak az ösvény fele fordult. - Nem bízom benne! Mi van, ha a vesztünkbe vezet? - Hanna mondta a magáét, a többiek tekintete a lány és Rina között ugrált, Rina csak állt és nem mozdult. Kezét ökölbe szorította, hogy ne lássák, mennyire remeg dühében. Mélyen beszívta a levegőt, próbálta lecsillapítani a benne tomboló gyilkos haragot. Hanna túl közel állt a szakadék széléhez, és túl könnyű lett volna véletlenül lelökni onnan. Te nem vagy gyilkos! Nem szennyezheted be a kezed. Mit fognak szólni a többiek? Kockáztatnád a szabadságodat Hannáért. Nem éri meg! - suttogta egy vékonyka hang az agyában. Erre próbált koncentrálni, hogy ne kezdjen el tombolni.

- Ha jössz, jössz, ha nem, tőlem aztán itt maradhatsz - szakította félbe Rina Hannát. Hangja olyan hidegen csattant, hogy még Gab is megrázkódott mellette. - Nem fogok sem veszekedni veled, sem itt várni ítéletnapig. Ha olyan okosnak gondolod magad, akkor találd meg egyedül az utat. - Rina hátra sem pillantva indult el az ösvényen. Sunny és Gab gondolkodás nélkül követte. Hanna sziszegve szívta be a levegőt, arca kezdett elvörösödni a dühtől, már készült újabb sértést Rina távolodó hátához vágni, amikor Seth ellépett mellőle.

- Seth, hova...

- Rina után - jelentette ki a fiú. - Vagy ez, vagy itt állunk, amíg az erdő meg nem unja és van egy olyan érzésem, hogy azt jobb lenne nem megvárni. Menjünk - intett az ösvény felé. Mac végül vállat vont és elindult, csak Hanna állt még mindig földbe gyökerezett lábbal. Seth-et bámulta, aki türelmetlenül ütögette a combját a kezével.

- Te most komolyan bízol benne? - szűrte mérgesen a fogai között. Seth mivel jól ismerte már a lánynak ezt az oldalát, higgadtan nézett a szemébe.

- Ha egy kicsit félre tennéd a Rina iránti ellenszenved könnyebben, tudnál vele dolgozni és talán bízni benne. Rina hallja és érti az erdőt, vezeti őt, át fogunk jutni, ha követjük. Nyisd ki a szemed és látni fogod. - Hanna összepréselte a száját, majd hosszan kifújta a levegőt. - Na, gyere.

- Nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy miért utálom Rinát.

- Tudom, miért utálod - sóhajtotta Seth. - Gyere, mert itt hagynak! - A lány felé nyújtotta a kezét, aki morogva bár, de elfogadta. A fiú halkan kifújta a levegőt, majd az ösvény fele vezette Hannát. Érezte a lány meleg kezét az ujjai alatt, de a tekintete Rinát kereste és próbált nem tudomást venni arról a fájdalom tüskéről, ami a szívébe szúrt, amikor Gab magához vonta a lányt.

* * *

Sunny próbált nem túl feltűnően hátra pillantani.

- Lefektetett, nem rég meg akart csókolni és mégis Hanna kezét szorongatja - fordult vissza Rinához. Igyekezett olyan halkan beszélni, hogy csak Rina és Gab hallja. - Eddig se volt jó véleményem róla, de most egyre jobban csúszik a lejtőn. - Rina már nyitotta a száját, de Sunny folytatta. - Semmi baj sincs, ha ki akarja dobni Hannát, de nem fogja. És ez olyan undorító, mert kihasznál téged és azt, hogy vonzódsz hozzá.

- Sunny, képes vagyok nemet mondani - mondta Rina. - Köztem és közte soha nem lesz semmi. Ez is csak egy botlás volt, nem lesz több.

- Ha gondolod, majd én vigyázok rád - vigyorgott rá Gab. - Majd jól lecsapom, ha közeledni mer hozzád. - Rina rámosolygott, majd engedte, hogy a fiú magához vonja.

- Aranyosak vagytok, hogy így aggódtok értem, de megoldom.

- Ezért vagyunk a barátaid - mondta Sunny, és Rinába karolt. - De inkább beszéljünk arról, hogy mit mondd neked az erdő.

- Jelenleg azt, hogy álljunk meg - torpant meg Rina, megállítva Gabot és Sunny-t.

Mac annyira beszélgetett, hogy teljes lendülettel nekiment a testvérének, aki hogy megőrizze egyensúlyát tett egy lépést előre. Az előttük lévő ösvény nagy robajjal lezuhant a mélybe. Rina és Mac egyszerre kapott Gab ruhája után, hogy visszarántsák a fiút. Miután Gab szilárd talajt érzett a lába alatt, hosszan kifújta a levegőt, majd dühösen a bátyja felé fordult.

- Te meg akarsz ölni? Mit gondolsz miért álltunk meg? Nézni a naplementét?

- Nincs is naplemente - vágott közbe Mac.

- Hát ez az! - kiáltotta Gab hevesen gesztikulálva. - Néha igazán nézhetnél az orrod elé.

- Bocsánat - vont vállat Mac. - Nem esett semmi bajod, nem? - Gab még egy dühös pillantást vetett a bátyjára, majd a fejét rázva visszafordult Rina és Sunny felé. A két lány tanakodva nézett az ösvény hűlt helyére. Sunny az alsó ajkát rágcsálta, Rina pedig az orrát dörzsölgette. Öntudatlan mozdulat volt mindegyikük részéről, mindig ezt tették, amikor gondolkodtak.

- Nos? - Rina hosszan sóhajtott, majd Gab felé fordult.

- Azt hiszem, másznunk kell. Alattunk megy egy másik ösvény, az elvileg már levezet minket az erdőhöz. Kinél van kötél? - A lány érzékelte, hogy Sunny megremeg mellette, de egyikük sem akarta mondani. Sunny-nak esze ágában sem volt megfutamodni, pedig ha csak lepillantott a rosszullét kerülgette, Rina pedig eléggé ismerte ahhoz, hogy ezt tudja róla.

A két lány arrébb állt, hogy helyet adjanak a fiúknak, akik rögzítették, összekötötték, biztosították, hogy a kötél ott lógjon és addig érjen, hogy biztonságosan leérhessenek. Rina az ösvény széléhez lépett és azt vette szemügyre hova is igyekeznek. A nap már megkezdte útját a horizont felé, tudta mire elérik az erdőt, besötétedik. A rengeteg fái és bokrai bár a szivárvány minden színében játszottak, úgy tűnt a nap mozgásával együtt változtatják színüket. Az árnyalatok egyre sötétebbek lettek. A növények között néhol már tekergőzött egy-egy fekete köd foszlány, de miután Rina megdörzsölte a szemét, már nem voltak sehol. Igyekezett meggyőzni magát, hogy csak a képzelete játszott vele, de valahogy érezte, hogy az erdő sokkal veszélyesebb éjjel, mint ahogy eddig gondolta. Az eddig kellemesen langyos szél kezdett lehűlni és egyre viharosabbá válni. Belekapott Rina köpenyébe és kontyából kihulló tincseibe. Virág, tűlevél és gyanta illatot hozott magával, és még valami furcsa sötétet, fűszereset, amit nem lehetett meghatározni. Végigkúszott Rina torkán, égette, kaparta, de a lány mégsem tudta elengedni. Az illat beleköltözött.

Hirtelen bizseregni kezdett a tarkója, jelezve, hogy valaki figyeli. Hátra fordult, hogy lássa kinek olyan érdekes, amikor szembe találkozott Hanna tekintetével. A lány rezzenéstelenül bámulta Rinát. Pillantásába sok minden vegyült. Féltékenység, düh, harag és az a tipikus, „ha lenne nálam egy kés, a hátadba vágnám" tekintet. Hanna összefonta karját a melle előtt, ujjai elfehéredtek annyira szorította az alkarját. Rina tudta, hogy legszívesebben lelökné a mélybe és nem is kellene nagyon erőlködnie. Azzal is tisztában volt, hogy miért örülne, ha ő eltűnne a föld színéről. Nem kellene féltenie Seth-et. Hangtalanul, mozdulatlanul álltak, de valahogy mégis mintha csatát vívtak volna. Egyikük sem akarta elfordítani a tekintetét, mert azt vereségnek fogták volna fel. Bár Rina tudta, hogy feleslegesen küzd, hiszen Seth sosem lesz vele, sosem lesznek egy pár. Seth és Hanna összetartoznak, meg mondta a prófécia is. Azzal pedig nem lehet vitatkozni. Ki vagyok én, hogy felborítsak egy jóslatot? Ki vagyok én, hogy szétválasszam őket? Eddig is ellen tudtam állni Seth-nek, ezután is sikerülni fog.

Seth kiáltására és a robajra mind a ketten odakapták a fejüket. A fiú a szikladarab után nézett, ami a mélybe zuhant, miután nekidőlt. Megnyugtatásnak szánt mosolyt villantott Hannára, majd anélkül, hogy Rinára nézett volna visszafordult a fiúkhoz. Hanna tekintete visszatér a lányra és egyértelműen a tudtára adta, hogy figyelni fogja, majd Seth-hez sétált.

Rina mély levegőt vett és megint a benne dúló haraggal és dühvel küzdött. Csak tudnám, mi a fene történik velem... Amióta csak beléptem ebbe az erdőbe, legszívesebben megfojtanám Hannát. Annyira idegesít, hogy arra nincsenek szavak. És miért vonzz ennyire Seth? Jobban, mint eddig... Miért? Miért? Miért?

- Rina! - szólalt meg mellette Sunny, mire a lány összerezzent. A barátnőjére nézett, aki aggódó pillantással méregette. - Minden rendben van? Úgy remegtél az előbb, hogy azt hittem mindjárt felrobbansz. Történt valami?

- Nem - mondta Rina. - Csak... valahogy feszült vagyok.

- Biztos túl közel van Seth.

- Biztos - hagyta rá Rina. Inkább Hanna, meg a nyávogó hangja. Jól van, Rina, nyugalom. Vett egy mély levegőt, engedte, hogy a szellő, amely tele volt a fák és a virágok édes, bódító illatával megtöltse a tüdejét és azok elnyomják benne a düh keserű ízét. Szeretett volna nyugalmat meríteni a körülötte lévő természetből, de Hanna és a többiek hangja egyszerűen bemászott az agyába és nem hagyta, hogy engedjen benne a feszültség.

Gab még egyszer erősen megrángatta a sziklához rögzített kötelet, majd bólintott.

- Elég erős. Ki megy elsőnek? Rina? - A lány összerezzent, majd a fiú felé fordult.

- Menjetek csak. - Gab-on látszott, hogy szeretne kérdezni valamit, de végül mégis összeszorította a száját, vállat vont, majd leereszkedett a kötélen.

Miközben a többiek egyesével leereszkedtek a másik ösvényre, Rina tekintete ide-odajárt a fák között, nézte a füvet és a közelben legelésző állatokat, akik érdeklődve figyelték őket. Sóhajtva benyúlt a blúza alá és kihúzta a nyakában lógó medált. Tenyerébe szorított a meleg, zöld követ és azt kívánta bárcsak otthon lenne. Ő nem akart ide jönni, nem akart a hatok közé tartozni. Se a szülei, se a városa nem őt nevezte ki erre a célra, csak aztán... Még szorosabban szorította láncát, olyannyira, hogy elfehéredtek az ujjai. Jól emlékezett a szülei arcára, amikor megtudták, hogy Elina eltűnt és hogy Rinát küldik helyette, emlékezett Mac arcára, mikor ő jelent meg társaként. Lehunyta a szemét, de gyorsan ki is nyitotta, mert megrohanták az emlékek Elináról. Rinának a nővérével ellentétben nem volt vágya különlegessé válni. Nem volt másra szüksége, mint a szüleire, a testvéreire, a lovakra és a házuk mögött elterülő rétre. Imádta a mindennapi rutint, ami kialakult az életében, hogy minden reggel az apjával kiment az istállóba ellátni az állatokat, utána segített a ház körül, és minden este elsétált a lovakért a legelőre. Tudta, hogy ha otthon maradhatott volna már talán talált volna maga mellé egy párt, talán éppen olyat, aki elkísérte volna bárhova, ahová csak menni akar. Talán már bejárta volna a birodalmat, talán...

- Rina! Gyere már! - kiáltott fel Gab. Rina hosszan kifújta a levegőt, majd visszacsúsztatta a követ a ruhája alá és a szakadék széléhez lépett. Megijesztette a felvillanó érzés, hogy legszívesebben leugrana innen, de az, ahogy jött, úgy ment. Megragadta a kötelet, majd ugrott. Élvezte a szelet, ahogy végigsimít a karjain és a nyakán. Csizmája hangosan dobbant a földön, amikor leért. Kipirultan fordult a többiek felé, akik mind döbbenten vagy furán néztek rá.

- Mi a gond? - kérdezte Rina megilletődve és a füle mögé simított egy elszabadult hajtincset.

- Hát... csak, úgy másztál le, mintha tudtad volna, hogy úgysem esik bajod, pedig te mindig kétszer meggondoltál eddig mindent - mondta Sunny. - Most olyan... vakmerő voltál.

- Óó... hát talán csak az erdő az oka - morogta Rina.

- Inkább menjünk - szólalt meg Mac. Szinte végszóra megjelent az ezüst szárnyú pillangó és elrepült a fiú válla felett. Rina megigazította a zsákját, majd az élre sétált a lepkét követve.

Ahogy lejjebb értek az ösvényen a beszélgetések is úgy haltak el. A feszültség egyre kézzelfoghatóbbá vált, ahogy a nap lassan lejjebb ereszkedett, és ahogy közelebb értek a sűrű erdőhöz. De az erdő előtt elterülő rét még így is elemi erővel hatott rájuk. A vádlijukat verdeső fű a szivárvány minden színében tündökölt, olyan színárnyalatokat hozva létre, amire nincsen szavunk. A rét zizegve köszöntötte Rinát, a fűszálak a csizmájára tekeredtek, a lábát simogatták és finoman terelték az erdőbe vezető ösvény felé. A közelben szarvasok legelésztek, a hátukon lévő citromsárga, narancssárga és zöld pöttyök jelezték milyen nemű és mennyi idős az állat. Az egyik fiatal világosbarna szőrű, zöld pöttyös fiatal gida bátran közelebb kocogott hozzájuk és érdeklődve szimatolt. Ám amikor Rina mosolyogva felé nyújtotta a kezét, sietve visszafutott a mamájához.

- Különben nem értem - szólalt meg Sunny, mire Rina kérdőn ránézett. - Nem is olyan félelmetes ez a hely. Inne mégis mindig azt mondta, vigyázzunk, veszélyes, és a többi. De ez a hely - mutatott körbe a lány. - Olyan békés és nyugodt.

- Mert ez még nem az erdő - mondta Rina. - Itt élnek azok az állatok, akik ott nem maradnának életben.

Végszóra egy kék nyúl család ugrált el előttük az úton. Nem csupán a növények és az állatok, de maga a föld is változott a lábuk alatt. A szürke, a barna és a zöld árnyalatait öltötte magára. Az egyre lejjebb ereszkedő nap fénye még megvilágította az erdő végtelen színben pompázó leveleit. A narancs, a piros, a sárga, a kék árnyalatai tündököltek az egyre hosszabbodó árnyékokban, de a fák törzsei csak feketék voltak. Az ágakon lila tollú, fekete csőrű madarak figyelték léptüket. Ahogy egyre jobban közeledett a nap a horizonthoz, úgy mélyültek el egyre jobban a színek, lassan közeledve a feketéhez, az állatok eltűntek, védelmet kerestek az éjszakai sötétség elől. Hideg szél kapott a ruhájukba, szinte úgy tűnt, nem akarja, hogy belépjenek az erdőbe.

A pillangó heves szárnycsapkodás közepette az égbe repült, aztán már az erdőben dobbant a léptük.

- Látod, mennyivel másabb itt? - kérdezte Rina és a mellette lengedező bokorra mutatott. Méregzöld levelei mellett sötétvörös, majdnem két centi hosszú tüskék meredeztek. - Ezek halálosan mérgezőek, ha megkarcol, öt perc múlva mindened lebénul. - Rina megállt majd megfordult. - Nagyon vigyázzatok, ne érjetek semmihez és mindig azon az úton gyertek, amin én.

- Miért? - mordult fel Mac. - Talán félsz, hogy más jobban tudna vezetni minket? - Rina olyan gyilkos tekintetet vetett a fiúra, hogy még ő is döbbenten bámult vissza rá.

- Nem kötelességed engem követned - szólalt meg jegesen a lány. - De ha életben akarsz maradni, jobban teszed. A bokrok és a fákra csavarodott indák halálos mérget tartalmaznak, a fűben kígyók vagy ki tudja, milyen állatok rejtőzhetnek. Az erdő védi magát, csak úgy juthatunk át, ha az ösvényen megyünk.

- Milyen ösvényen? Én nem látok semmilyen ösvényt - ellenkezett Hanna.

- Te nem is, de én igen - mondta Rina.

- Mégis honnan a fenéből tudod mindezt? - szegezte neki a kérdést Mac. - Még mindig nem tudom, miért kellene rád hallgatnom.

- Az erdőtől tudom - mondta Rina. - Ő suttogja a fülembe minden kérdésemre a választ. És nem kell rám hallgatnod, de ha engem kérdezel, ajánlatos. - Majd, mint, aki nagyon jól tudja, hogy úgyis követni fogják, elindult előre. Sunny szorosan mögötte haladva követte őt, majd Gab és végül Mac-ék is csatlakoztak hozzá.

Az erdőben a fekete volt ugyan a domináns szín, de igazából minden szín megtalálható volt, csak a legsötétebb árnyalat, ami csak létezett. A fák fekete törzsére, sötétzöld vagy sötétpiros indák tekeredtek, a bokrok hosszú, feltűnő tüskéket növesztettek, az a pár virág, amivel elvétve találkoztak, mind lila volt, szőrös, és ha túl közel mentek hozzá kinyitotta a szirmait, mintha meg akarná őket harapni. Itt, a bokrok és az avar, valamint a fák leveleinek zizegésén kívül semmi mást nem lehetett hallani. Nem is tudták elképzelni, hány szempár kíséri őket a földről, vagy a fák sűrű lombjában megbújva.

Hol erre, hol arra fordulva tekeregtek a fák között. Rina magabiztosan vezette a csapatát, a számukra láthatatlan ösvényen, elkerülve minden veszélyes állatot. A lány érzékszerveit betöltötte az erdő. A szagok, a növények, az állatok halk suttogása, a cserjék leveleinek érdes széle. Nem nagyon tudott másra figyelni, mint az erdőre. Azt sem tudta megmondani, Sunny hányszor szólította a nevén, mire feltűnt neki, hogy hozzá beszél.

- Bocsáss meg, nem figyeltem - fordult a lány felé, aki furcsa tekintettel méregette. - Mi a baj?

- Ma nagyon furcsán viselkedsz, Rina - mondta Sunny fojtottan, hogy a mögöttük lévők ne hallják. Rina zavartan elfordult tőle és inkább a földet nézte a lába alatt.

- Nem tudom, mire gondolsz.

- Dehogynem tudod. Vissza mersz szólni Mac-nek, kezedbe mered venni a vezetést, amitől otthon rettegtél. Nem emlékszel, amikor erről beszéltünk? - Rina makacsul hallgatott a kérdésre. - Ha Hannára nézel, úgy elsötétül a tekinteted, mintha meg akarnád ölni. És sosem hallottak úgy beszélni, ahogy az előbb. Te általában kerülöd a konfliktusokat.

- Én sem tudom, mi történt velem - vallotta be Rina. - Amióta beléptünk ide, úgy érzem... úgy érzem, nem kell félnem, nem kell visszafognom magam. Furcsán hangzik, de olyan mintha az az énem, amit eddig mélyen magamba zártam, most feltörne.

- Nekem személy szerint tetszik ez az éned - mondta Sunny. - Sosem szerettem, hogy annyira visszahúzódtál a csigaházadba, hogy hagytad, Mac annyit szívózzon veled.

- Annak megvan az oka - suttogta Rina. - Azt más miatt hagyom.

- Igen, tudom, a nővéred miatt, de... szerinted ő azt szeretné, hogy eltűrjed? Mac olyanért büntet, amiről te nem tehetsz, sőt, amiről senki sem tehet - mondta Sunny.

- Nem akarok a nővéremről beszélni - jelentette ki Rina.

- Rendben - bólintott Sunny, majd megfogta a lány kezét és megszorította.

Rina torkába gombóc gyűlt, mert ő is nagyon jól tudta, hogy túl gyorsan megváltozott. Sosem szeretett kitűnni a tömegből, ahogy Hanna, nem szeretett drága ruhákat venni, nem akart mindenkivel jóban lenni, elfogadta, ha valaki nem szerette őt. Általában visszahúzódott a tömegbe, kerülte a konfliktusokat. Az anyja mindig azt mondta, ugyanolyan simulékony, amilyen az apja. Az édesapja is hasonló természet volt, ritkán gurult dühbe, ha valakire haragudott, előbb beszélte ki otthon, mint hogy az illető szemébe mondja. Mindent úgy tett, hogy másoknak és neki is jó legyen. Rina sokszor szerette, hogy ilyen, mert sokan kedvelték, de sokszor vágyott arra is, hogy ki merje nyitni a száját és elmondja a véleményét, hogy legyen önbizalma és legyen bátorsága megmutatni, mit is tud. Tudta, hogy lélekben erős, de azt is, hogy sosem fogja tudni megköszönni Sunny-nak és Gab-nak, hogy mindig mellette álltak és segítettek neki. Nem csupán a barátai voltak, hanem tudták helyettesíteni a családját, akik otthon voltak, olyan messze tőle.

- Szeretlek Sunny - csúszott ki gondolkodás nélkül a száján. A lány rámosolygott és még szorosabban fogta a kezét.

- Én is szeretlek, Rina.

Rájött, hogy ez volt az, ami visszafogta, nehogy valami őrültséget csináljon Hannával. A gyilkos düh, ami benne tombolt, amikor arra gondolt, hogy Seth Hannát öleli, akkor csillapodott le, amikor a lelke hátsó zugában felvillant Sunny, Gab és a szülei arca. Nem akart nekik fájdalmat okozni, sem azt, hogy csalódjanak benne. Ő nem lehet gyilkos.

A nap közben lenyugodott az erdő felett átvette az uralmat a sötétség. A csapat egy sötét tisztáson találta magát, ahol Rina megtorpant.

- És most merre? - kérdezte Gab.

Rina körbe fordult majd vállat vont.

- Úgy tűnik semerre. Az erdő nem mutatja, merre kell mennünk, úgyhogy itt táborozunk le.

- Itt? Nem túl nyílt ez a terep? - kérdezte Hanna.

- Hát, ha te inkább a mérges bokrok között aludnál, tőlem megteheted - vágott vissza Rina. - Az erdő azt mondja, aludjunk itt, tehát itt alszunk.

- Remek - tette le a zsákját Seth. - Akkor keressünk tűzifát és süssük meg a vacsorát.

Mac és Gab bólintott, majd ledobták egymás mellé a zsákjukat.

- Veletek megyek - jelentette ki váratlanul Rina, majd ledobta a zsákját Sunny-é mellé.

- Mégis minek jössz te tüzifát gyűjteni? - kérdezte Gab. - Ez... tudod, olyan férfi dolog.

- Mert nem minden fát lehet meggyújtani. azok között is van mérgező - hangzott az egyszerű válasz, amivel senki sem tudott vitatkozni.

Így ott hagyták Sunny-t és Hanna-t, és Rinát követve elindultak fát gyűjteni. A lány megmutatta nekik melyik fákat lehet elégetni, melyiket kerüljék el messzire. Gab-nak megmutatta a gyógynövényeket, elmondta melyiket mire használja, mivel úgyis ő fogja ellátni azt, aki megsérül. Mivel Rina észrevette, hogy Seth furcsa pillantásokat vet rá és érezte, hogy a múlt éjszakáról akar vele beszélni, nem hagyta, hogy kettesben maradjanak. Épp elég nehéz neki elviselni a fiút és látni, mit művelnek Hannával a szeme előtt, nem akarta még azt is hallani, ahogy a fiú közli vele, tegyenek úgy, mintha meg sem történt volna az az éjszaka. Mert, bár most fáj a szíve, akkor és az után úgy érezte, a mennybe került.

Újra maga előtt látta, ahogy ott ülnek az egyik távolabbi padon, ami körül már kialudtak a fáklyák és csak a csillagok szikrázása adott valami kis fényt. A többiek jóval távolabb élvezték a tiszteletükre rendezett búcsúztatót, hangosan énekeltek és nevettek. Seth nem sokkal azután telepedett mellé a padra, miután Hanna haza ment. Rina a kezében egy, már majdnem kiürült gézseh üveget szorongatott, Seth pedig már a sokadik kupica hakkot hajtotta fel. Már nem is tudta mikor kezdtek el beszélgetni és nevetni a legkisebb dolgokon. Aztán Seth hirtelen megcsókolta és onnantól nem volt megállás. Fogalma sincs, hogyan mentek el hozzá, de Seth csókjai, simogatása, és suttogásai az agyába égtek. Forrt köztük a levegő, a szenvedélytől szinte megfulladt és végre boldog volt. Aztán a boldogság, mint egy lufi kipukkant, amikor másnap reggel nem találta maga mellett a fiút.

Rina hevesen megrázta a fejét, majd újabb virágot mutatott Gab-nak, ami segíti a véralvadást. Seth továbbra is többször nézte, és látszott rajta, hogy meg akar szólalni, de aztán mégsem tette. Egyszer még egy fejbólintással is jelezte, hogy menjenek félre, de Rina úgy tett, mintha nem vette volna észre. Látta a bosszúságot a fiú tekintetében, de nem volt hajlandó tudomást venni róla. Épp eléggé megzavarta az, hogy mennyire másképp viselkedik az erdőben, hogy mennyivel intenzívebb minden érzése, legyen szó a Seth iránti vonzalmáról, vagy a Hanna iránti gyűlöletéről. Túl sok minden kavargott benne ahhoz, hogy úgy tudjon beszélni a fiúval, hogy ne boruljon sírva a nyakába, ha az olyat mond. Bár nem mondta senkinek, kezdte úgy érezni, hogy szétesik, két teljesen más emberré. Az egyik, aki magabiztos, dühös és nem lenne gyáva tenni valamit Hannával, aki a gyilkosságtól sem riad vissza. A másik legszívesebben visszarohant volna a városba, és sírva kapaszkodott volna Seth-be, hogy őt válassza. A szíve pedig furcsa táncot járt a mellkasába, mintha nem is csak egy szív dobogna benne.

- Rina? - A lány ijedten összeretten Gab hangjára. Rina rápillantott és csak most vette észre, hogy Mac és Seth már visszaindult a tisztásra. - Valami gond van?

- Ni... - kezdett bele, de végül a torkára forrt a hazugság. Gab-nak soha nem tudott hazudni, mert egyrészt tudta, hogy a fiú észrevenné, másrészt nem akarta megbántani azzal, hogy nem bízik benne, mindazok után, amit érte tett, miután megtörtént az a dolog Elinával. - Őszintén szólva, nem tudom - suttogta Rina és ökölbe szorított remegő kezeit. - Olyan furcsán érzem magam, olyan... nem tudom megfogalmazni. Valami nem tetszik.

- Ezzel azt hiszem, sokan vagyunk így - felelte Gab. - Ez egy nagyon új helyzet mindannyiunknak. Feszültek vagyunk, talán kicsit tartunk is az erdőtől és az erőnk is mozgolódik. Gondolom, te is ezt érzed.

Rina beharapta az alsó ajkát és rágcsálni kezdte, ahogy idegességében szokta. Majd anélkül, hogy a fiúra nézett volna, bólintott. Nem szeretett arról beszélni, hogy az ő ereje nem akart felszínre törni, vagy, ahogy már sokszor gondolta, nincs is benne semmi. Talán azok az apró jelek, ami miatt kiválasztották, nem is azért voltak, mert erő munkálkodik benne. Talán tévedtek, talán... nem is kellene itt lennie.

- Gyere, együnk mi is - mondta Gab, majd felnyalábolta a faágakat, amiket gyűjtött.

Rina csendben követte a fiút, a gondolatai úgy forogtak az agyában, mint valami forgószél és nem tudta lenyugtatni őket. Emlékek, benyomások, érzések ostromolták az agyát, de mégis legjobban az bántotta, hogy nem érzett magában semmilyen erőt. Azt, hogy beszélt hozzá az erdő, nem tartotta az ereje megnyilvánulásának, hiszen Seth-hez is beszélt. Azok a régi, apró jelek, amik miatt bekerült a csapatba Elina helyett, talán csak puszta véletlenek voltak, talán csak félre értelmezték és valaki más helyét foglalta el. Az ő erejének soha nem voltak olyan egyértelmű megnyilvánulásai, mint Mac-nek, aki a puszta kezében lángot tudott gyújtani, vagy Seth-nek, aki a nyugodt tóban hullámokat keltett. Igaz, hogy a többieknek is csak apró jelek mutatták, hogy mozgolódik az erejük, de akkor is azt érezte ő nem ide való. Valahogy mindig kilógott a sorból, legalábbis így érezte. Azt sosem tudta megérteni, hogy Inne miért ragaszkodott ennyire hozzá, hogy miért próbálta mindig meggyőzni arról, hogy több van benne, mint gondolja. Sokszor beszélt úgy róla, amikor kettesben voltak, mintha ő valami nagy tettre lenne hivatott, azon felül, amit amúgy is rá bíztak az istenek. A lány hosszan kifújta a levegőt, majd ráparancsolt az agyára, hogy fejezze be, mert semmit sem ér el vele.

Észre sem vette mennyire lehűlt a levegő és hogy vacogott a foga, amíg le nem ült a tűz mellé. Sunny már neki és Gab-nak is feltűzte egy faágra a húst, hogy csak sütniük kelljen. Miután körbeülték a tüzet, sokáig hallgattak, csak a tűz ropogása, a húsból kisülő vér sercegése és az éjszakai állatok neszei hallatszottak. Rina először csak bámult bele a lángokba, gondolkodás nélkül. Figyelte a lángnyelvek táncát, szinte boldognak tűntek, mintha az ágak elpusztítása örömet okozott volna nekik. Aztán emlékképek futottak le a szeme előtt. Látta, amikor Elinával ültek egy hasonló tűz mellett, éppen szalonnát sütöttek, énekeltek és akkor ittak először alkoholt. Az Elina elutazása előtti estén. Mellette Gab ült, kissé már becsiccsentve, Elina mellett pedig Mac...

Észre sem vette, mikor kezdett el énekelni, de végül a saját hangja törte darabokra az emlékképet.

- Nincs szó, nincs jel,

nincs rajzolt virág.

Nem szállhat az égen

szárnya tört madár.

Nincs jó, ami jó,

nincs már, aki felel.

Nincs hely, ahová visszatér,

ki útra indul el. -

Gab kezéből majdnem kiesett a faág, amin épp a vacsoráját sütötte, Mac keze félúton megállt a szája felé. A csapat többi tagja is döbbenten figyelte a lányt, Rina-t ugyanis Sunny-n és az ikreken kívül senki sem hallotta énekelni. Hangja tisztán és gyönyörűen szakította félbe a csendet. Gab és Mac egymásra néztek.

- Hol az arc, hol a kéz?

Akiért, s csak azért?

Hol a tér, ahol a fény

hozzád még elér? - csatlakozott be Gab hangja is a lányé mellé. Rina ránézett a fiúra, akinek ugyanolyan homályos volt a tekintete, mint az övé. -

Kell, te legyél,

ki Nap lesz Éj után

te légy, aki megtalál

egy régi balladát.

- Ki szívét osztja szét,

ő lesz a remény

Ki szívét osztja szét,

az élet csak övé

Ki szívét osztja szét,

követik merre jár,

hegyeken és tengereken túl

értik majd szavát. - Még Gab hangja is elcsuklott meglepetésében, amikor Mac is becsatlakozott. Hanna döbbenettel vegyes haraggal nézett a mellette ülő fiúra. Hiszen Mac soha semmiben nem közösködött Rinával, a közös éneklés pedig nem egy egyszerű kézfogás volt. Itt érezni lehetett azt a közös titkot, ami a három fiatalt összeköti. Valami olyasmit, amiről még Hanna sem tudott.

Rina ránézett Mac-ra és látta rajta, hogy ugyanott és ugyanakkor járnak. Szinte kézzel fogható volt Elina jelenléte, mind a hárman úgy érezték a lány ott ül mellettük, ugyanúgy énekel és nevet, ahogy régen.

- Így légy te a jel,

ki új útra talál,

ki elmeséli valamikor

egy lázas éjszakán.

Ami volt (ami volt), s amiért (s amiért):

- az minden a miénk! -

de szava lesz a megbocsátás,

szava a szenvedély.

Az légy, ki sose fél,

ki a szívek melegét

összegyűjti két karjába,

mit nem téphet senki szét.

Választott, ki a múltat,

magában oldja fel,

őrző, ki érzi a hajnalt,

tudja ébredni kell.

Ha félsz, gyere, búj mellém

szívem, szívedhez ér...

A dal véget ért, a hangok elhaltak, de az érzés még mindig ott lebegett közöttük. Ijesztő volt ilyen erőteljesen érezni Elina jelenlétét és furcsa volt milyen intenzíven hatott rájuk ez a dal.

- Ez meg mi volt? - törte meg a csendet Hanna, és ezzel eloszlatta a varázst is. Rina összerezzent, Mac pedig zavartan megköszörülte a torkát.

- Ezt a dalt otthon énekeltük, amikor tábortüzet gyújtottunk - válaszolt végül Gab. - Vagy ünnep volt, vagy egyszerűen csak jól éreztük magunkat.

- Az egész gyerekkorunkat végigkísérte - suttogta Mac.

- Akkor miért nem hallottam még sosem? - kérdezte morcosan Hanna. - Azt hittem mindent elmondasz nekem. A barátok ezt csinálják, nem?

- Ez a magánügyem, Hanna - csattant fel Mac, majd felpattant és kisétált a tűz fényköréből. Gab szomorúan felsóhajtott, de nem ment a testvére után.

- Miről, vagyis inkább kiről szól ez a dal? - kérdezte Seth. - Még sosem olvastam hasonló történetet.

- A fény királynőjéről szól - felelte Gab. - Aki azzal, hogy önzetlenül megosztja a szívét, megmenti az embereket.

- Érdekes - morogta Seth.

- Mi nem ugyanabban a próféciában hiszünk, mint, amiben ti, vagy amit tanítottak nekünk - nézett fel Rina a lángokból Seth arcára.

- Ezt, hogy érted? - kérdezte Sunny, de Rina nem nézett rá, csak Seth-re.

- Ti abban hisztek, hogy van hat szín, hat harcos, - vagyis mi, az őrzők - és hat királyság. A mi feladatunk megtalálni a Világvigyázót, aki kivülálló uralkodóként segíti a többi birodalom működését. Ahogy a mi dolgunk az is, hogy felerősítsük az uralkodók erejét vagy elvegyük tőlük, ha kell. A rendet őrizzük, akár az életünk árán is. Ezt már mind tudjuk. Ezt Inne alaposan a fejünkbe verte. - mondta Rina. - De mindenki tud a próféciáról, hogyan születik meg a sötétség uralkodója, ennek az erdőnek az ura.

- Mármint a hetek meséjére gondolsz? - kérdezte gúnyosan Hanna. - Az csak mese.

- Az nem mese, Hanna - mondta Seth.

- Akkor miért vagyunk csak hatan? - szegezte neki a kérdést. - Ha igaz lenne és teljesülne, ahogy a próféciák szoktak, heten kellene, hogy itt üljünk.

- Évtizedek óta csak hat embert képeznek ki, hogy elkerüljék a próféciát - válaszolta Rina. - A hetedik őrzőt eltüntetik vagy meg se keresik. Azóta, amióta új ura lett az erdőnek. Megpróbálják kijátszani, hogy egy erős, fiatal uralkodó üljön a trónra és megtörjön a hatok egysége. Hiszen a prófécia szerint az egész egy szerelmi háromszöggel kezdődött, aminek az lett a vége, hogy az egyik női harcos, az első iratok Lie néven említik, megölte a riválisát Hae-t, hogy Kortéx az övé lehessen. De Kortéx ahelyett, hogy elfogadta volna a szerelmét, fájdalmában és dühében megölte őt.

- Egy a hét közül... egy, aki megszüli a Bosszú hercegét... - idézte Seth szó szerint a próféciát.

- Igen, ez a sor utal Lie-re és Kortéx-re - bólintott Rina. - A „mese" vége pedig az, hogy a fájdalom, a harag és a szégyen miatt Kortéx eszét veszti, kivágja a saját szívét és egy ládában őrzi, hogy ne érezzen többé semmit, majd hagyja, hogy a sötétség vezesse.

- Mi pedig most a birodalmában járunk - tette hozzá Mac és visszaült Hanna mellé.

- De ha ti nem ebben hisztek, akkor miben? - kérdezte Seth.

- Mi abban a történetben hiszünk, hogy létezik egy fény királynő is - felelte Gab. - A mi városunk őriz egy nagyon régi, az általánosan elfogadott próféciánál is régebbi iratot, amin a fény királynőjének története szerepel. Ez addig ugyanaz, amíg Kortéx a sötétség uralkodója lesz. De aztán jön egy lány, aki képes őt úgy szeretni, ahogy van, elfogadja, hogy nem érez semmit és, hogy gonosznak gondolja magát. Annyira szereti, hogy felajánlja neki, hogy megosztja vele a szívét, hogy bebizonyítsa nem olyan gonosz, mint, amilyennek hiszi magát. Ezért az Istenek neki adják az önzetlenségéért a fény erejét.

- "A fény is csak akkor létezhet, ha ugyanakkor létezik, és birokra kél vele a sötétség"- idézte Rina. - Ina tehát fény királynővé vált és együtt uralkodott a sötétség urával. De, hogy aztán mi történt és miért tűnt el az ő királyságuk trónörököse az rejtély.

- Talán nem is létezett sose és az egészet valaki kitalálta.

- Hanna, a városunk évszázadok óta hisz ebben - morogta Mac. - És az az irat is ősrégi.

- Amíg egyetlen ember is hisz benne, igaz lehet vagy valóra válhat - mondta Rina. - A hitünket még te sem változtathatod meg.

- Akkor sem értem, hogyan hihettek benne. Hogyan mertek ellenkezni azzal, amit tanultunk és ami éppen a szemetek előtt, sőt veletek zajlik? - makacskodott Hanna. - A prófécia pontosan kimondja hány őrzőnek és királyságnak kell lennie. Az ilyen butaságokkal, mint a több királyság, vagy még egy őrző, csak magatokat gyengítitek meg és minket sodortok veszélybe.

- Miért sodornálak veszélybe? Hinnem kell a próféciában, ahhoz, hogy jó harcos legyek? - kérdezte Gab. - A saját döntésem, hogy melyik próféciát hiszem el, a küldetés és a feladatom mindegyikben ugyanaz. Attól, hogy én abban hiszek, hogy nem csak sötétség létezik, nem harcolok rosszabbul.

- De nem abban hiszel, amiben a többiek.

- Attól még szívvel, lélekkel harcolok a Világvigyázóért és a csapattagjaimért - mondta Gab. - Nem vagyok kevésbé őrző attól, hogy nem hiszek abban, amit valaki kitalált évszázadokkal ezelőtt, hogy neki jó legyen.

- A világnak lett jobb - jelentette ki Hanna. - Mivel azt mondjátok, ha nincs hét őrző, nem ismétlődik meg az a mese, amit elmondtatok. Nincs sötétség király, nincs gyilkolás.

- Hogy te milyen vak vagy - vágta oda Rina.

- Miért lennék vak? - mordult rá Hanna.

- Mert nem látsz tovább annál, ami veled történik. Neked minden nagyon jó. Neked tökéletes az életed, mindenki szeret, megkaptad a szerelmet, csak mert a prófécia ezt mondta.

- Talán csak nem irigy vagy? - gúnyolódott Hanna és közelebb húzódott Seth-hez. De a fiú nem nézett rá. Rinát figyelte és a szemét, ami most inkább feketének látszott, mint zöldnek. Olyan volt, mint egy mély, sötét kút, amibe, ha egyszer belezuhansz nincs menekvés. És Rina egyre csak Hannát bámulta, mintha azt kívánta volna, Hanna essen bele ebbe a kútba és soha többé ne lássa. Seth figyelte a lány ökölbe szorított, reszkető kezeit, megfeszült testét. Rina erővel tartotta vissza magát attól, hogy Hannára vesse magát.

- Nem tartom igazságosnak, hogy egy papír és valaki a múltból döntsön két ember életéről és érzéseiről. Csak mert valahol valamikor a víz és a szerelem őrző egy párt alkotott, már minden alkalommal azt kell? A szerelmet nem lehet kierőszakolni.

- Seth szeret engem a prófécia nélkül is - jelentette ki Hanna, olyan magabiztossággal, hogy nem is fordult a fiú felé. Seth azonban nem mert senki szemébe nézni és nem tudott megszólalni. Pedig mennyire szeretett volna, mennyire szerette volna elmondani, hogy egyet ért Rinával. Hogy nem akarja, hogy egy papír és a hit parancsoljon neki. Mégis ezek kötötték gúzsba.

- Ez szép - mondta Rina, de szinte csöpögött a gúny a szavaiból. - És ez ugyanúgy működne, ha Gab lenne a víz őrző? Miért pont a víz és a szerelem őrzőnek kell együtt lennie? Miért nem a szél és a nap? Miért nem tűz és a szerelem? Vagy a tűz és a víz? - Rina figyelte, ahogy Gab és Mac egymásra néz és elfintorodik.

- Az elég érdekes lenne - kuncogott Sunny.

- Miért nem említetted a föld és a víz szerelemét? - kérdezte Seth, mire mindenki rábámult. Rina pillantása rárebbent és hirtelen újra zöldként tündökölt. Hanna élesen szívta be a levegőt, de nem szólt. Senki sem mert megszólalni.

- Akár mondhattam volna azt is - suttogta végül Rina. - De én is lehetnék most férfi. Ugyan ki tudta, amikor írták a próféciát, hogy melyik őrző lesz férfi és melyik nő? Hogy milyen testet választ magának az erő?

- Ezért írták jósok a próféciát, te tudatlan - vágott vissza Hanna. - Tudták, hogy melyikünk lesz férfi és melyikük nő, és tudták azt is, hogy Seth és én összeillünk.

- Mert neked csak ebből áll a prófécia és a világ igaz? Seth-ből. Ezért mondtam, hogy vak vagy. Nem látod a birodalmak gondjait magad körül, nem látod, hogyan dönti őket romba egy kicsavart prófécia, amiben mindenki vakon hisz.

- Látom, de nem az én dolgom foglalkozni vele, ahogy a tiéd sem. Nem mi fogjuk megváltoztatni a történelmet és a jelenlegi helyzetet. Nem a mi dolgunk.

- Akkor szerinted mi a dolgunk? - kérdezte Gab. - Ülni a babérjainkon és várni a csodát?

- Jelenleg megszerezni az erőnket, aztán megtalálni az új Világvigyázót. Azután pedig mindenkinek megvan a saját feladata - oktatta ki őket Hanna. - Vagy ti nem tanultátok meg, amit Inne mondott. Nem értem, hogyan engedhetett ide minket, ha még ezt sem tudjátok.

- Neked mi a feladatod, Hanna? - kérdezte Rina hidegen.

- Szeretet őrző vagyok, mégis mi lenne? Boldogságot és szeretetet hozni a Földre.

- Pont neked. A világnak éppen elég csapást kell elviselnie, te már igazán nem hiányzol neki - morogta Rina, de mindenki nagyon jól hallotta. A két lány farkasszemet nézett egymással.

- Ha belegondoltok - előzte meg Gab, hogy Hanna bármit is mondhasson -, az egész prófécia homályos. Még nekünk is. Az egész történelmünket valami köd fedi. Mégis mennyi időre vezetik vissza a királyi házakat? Száz évre? Ne mondjátok nekem, hogy mindössze száz éve születtek a birodalmak. Nem tanulunk nagy királyokról, akik valami fontosat vittek végbe, nem tanulunk háborúkról, pedig biztos, hogy voltak. Nem lehetett ennyi időn keresztül béke. Ilyen nincs. Hiszen az uralkodók is emberek és mindig többre vágynak. Sokszor az egész történelem csak egy szép mesének tűnik, ahonnan kitöröltek mindent, ami nem tetszett egyeseknek.

- Ezt az őrzőségről is mondhatjuk - szólalt meg Sunny. - Semmit sem tanulunk arról, kik voltak az első őrzők, hogy mi volt a nevük, honnan kapták az erejüket. Sőt az előzőkről se tudunk semmit, csak azt, hogy voltak. Nem tudjuk miben haltak meg, nem tudjuk megölték-e őket. Nekik is volt életük, családjuk. Miért nem árulják el, hogy kik voltak?

- És minket miért titkolnak el a világ elől? - kérdezett közbe Mac.

- Ezt hogy érted?

- Szerintetek a családunkon és mondjuk a városban vagy faluban lakó embereken kívül ki tudja, hogy kik vagyunk? Sosem mutattak be minket egyetlen királynak vagy királynőnek sem, hogy mi leszünk a következő védelmezők. Egy apró városban zajlott a kiképzésünk, amiről, amíg ide nem jöttem fogalmam sem volt. Ha most eltűnnék ebben az erdőben, tudnák az emberek, kik voltunk? Vagy csupán hat őrült fiatallá válunk, akik bejöttek ide meghalni?

- Paranoiás vagy - rázta meg a fejét Hanna. - Persze, hogy tudnák, Inne elmondaná nekik.

- De nem fogunk jelenteni semmit - mondta Mac. - Szerinted miért hallgatnak arról hogyan haltak meg az őrzők?

- Mert akkor el kellene mondaniuk az igazságot - mondta Rina és egyenesen Hanna szemébe nézett. - Hogy az egész prófécia és az egész életünk egy nagy hazugság.

Hanna arra számított Rina majd elkapja a tekintetét, ahogy mindig, de a lány most kitartóan nézett a szemébe és a végén muszáj volt Hannának más felé pillantania. Rina összerázkódott és elfordította a vetélytársáról a tekintetét, inkább a tűz felett tartott húsra koncentrált. Bár a többiek halk beszélgetésbe kezdtek, ő nem vett részt benne. Csak nézett maga elé és ráparancsolt az agyára, hogy ne gondoljon semmire.

Aztán megérezte. A félelem lassan kúszott végig a bőrén, majd bemászott a testébe, hogy végigcsússzon az idegein és összerántsa mindenét. Először nem tudta megmondani, hogy mitől, nem volt rá oka. A tűz pattogott, fénnyel és meleggel töltötte meg a tisztást, a többiek halk duruzsolása, megnyugtatóan kellett volna, hogy hasson rá. Az ő teste mégis görcsbe rándult, az ereiben hevesen száguldott a vér és az agyát elöntötte az adrenalin. Végignézett a körülöttük elterülő sötét erdőn. Minden mozdulatlan volt és túlságosan csendes. Minden motozás elhallgatott, az éjszakai erdő zajait elnyelte valami sötét, ami ott ólálkodott körülöttük. Rina érezte, hogy gyorsabban veszi a levegőt, ahogy a fák ágait figyelte. Először azt hitte, csak a tűz által életre kelt árnyékok játszanak vele. Fekete árnyak mozogtak a fák között, gyökerek kúsztak közel hozzájuk. Valami mélyről jövő morgás csapta meg a fülét, ami mintha a föld belsejéből jött volna. Rina úgy érezte, minden ellenük akar fordulni, csak a megfelelő időpontra várnak. A talajt túl lágynak és puhának érezte, mintha ingoványban ülnének. Amikor a társaira nézett, látta, hogy ők ebből nem éreznek semmit. Már éppen szólni akart, amikor mintha egy jeges kéz simított volna végig a hátán. Hátra pördült, de nem volt mögötte senki, csak az erdő.

- Rina, mi a baj? - kérdezte Sunny. Mire Rina visszafordult, már mindenki őt nézte. Arcukon nem látszott félelem, vagy idegesség, csak értetlenség.

- Valami van itt - suttogta Rina. A következő pillanatban valami hideg tekeredett a lábára. Az agya még felfogta, hogy egy fekete inda öleli körbe a bokáját, de már nem tudott tenni semmit. Az inda megrántotta és magasra emelte. A világ a feje tetejére állt, tőre tompa puffanással érkezett a földre. Fülét megtöltötték a többiek kiáltásai, Hanna sikolya, az erdő recsegő, ropogó hangjai, ahogy életre keltek és az állatok üvöltései. A világ forgott körülötte és testén eluralkodott a jól ismert dermedtség, ami mindig a hatalmába kerítette, amikor a testében ennyi adrenalin száguldott. Aztán ilyenkor eszébe jutott Inne tanácsa, hogy ne gondolkodjon, csak azt lássa, ami vagy aki előtte van. De az ellen már nem tudott semmit sem tenni, hogy az inda először a közeli fának, majd a földre vágja. Egy pillanatra megfordult vele a világ és fájdalom cikázott át a testén. Aztán meglátta a tőrét, csupán egy karnyújtásnyira. Még az agya végig se gondolta, mit akar tenni, a teste már cselekedett. Megragadta a tőrt és hátra fordulva az inda felé suhintott. Elsőre nem tudta eltalálni, a penge csak a levegőt szelte keresztül. Az inda újra felemelte és talán újra arra készült, hogy a földhöz vágja, de Rina meglátta a lehetőséget és cselekedett. Bár azt hitte, sokkal nehezebb lesz, a tőre olyan könnyedén szelte ketté a növényt, mintha csak vaj lenne. Keményen a földnek csapódott, fekete lé fröccsent a köpenyére, ami hangosan sisteregni kezdett. Rina lerántotta magáról és figyelte, hogyan válik egyre több része semmivé. De nem volt ideje foglalkozni vele, ugyanis a következő pillanatban Sunny teste csapódott az övének ledöntve őt a lábáról. Rina érezte, ahogy valami éles a karjába szúr és fájdalommal önti el.

- Hogy a Napistennő égetne szénné - hallotta Sunny káromkodását, majd a lány nyögve lemászott róla. - Rendben vagy? - Rina csak zihálva bólintott és hagyta, hogy Sunny felrántsa a földről. Csupán egy pillantást tudott vetni a csatatérre. Látta, hogy Gab éppen egy hasonló indával küzd, mint ő az előbb, látta, hogy Seth egy fával harcol, ami az ágait használta kardként. Látta, hogy Mac éppen egy vaddisznóhoz hasonló állattal birkózik, Hanna pedig sikoltozva hagyta, hogy egy fa gyökere megpróbálja maga alá húzni.

- Mi az ördög folyik itt? - suttogta Sunny a karjába kapaszkodva.

- Az erdő megtámadott minket - lehelte Rina, de Sunny már nem tudott reagálni rá. Egy sötétzöld inda tekeredett a nyakára és felrántotta a földről. A lány kétségbeesetten próbálta lerángatni a nyakáról a növényt, de az túl szorosan tekeredett rá. Levegő után kapkodva, kapálózó lábakkal küzdött, de úgy tűnt, hiába.

Rina bénultan állt, egy számára végtelennek tűnő pillanatig, amíg az agya felfogta, hogy mindenkit elveszíthet, ha nem tesz semmit. A lelke mélyéről feltörő düh még őt is megijesztette, mégis hagyta, hogy szétáradjon benne és hatalmat adjon neki. Észre sem vette, mikor borult térdre, vagy hogy mikor mélyesztette bele a kezét a földbe. Hagyta, hogy valami olyan erő irányítsa, amit nem ismert, hagyta, hogy ismeretlen szavak, mondatok hagyják el a száját. Nem volt ideje megijedni attól a hatalomtól, ami végigcikázott a testén.

Aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen csendesedett le minden. Sunny köhögve rogyott térdre, amikor az inda elengedte, Mac nyögve lökte le magáról a vaddisznó tetemét. Hanna reszketve húzódott távolabb a fától. Gab és Seth pedig lihegve figyelték, ahogy az indák és az árnyak visszavonulnak. A tűz pattogásába belevegyültek az éjszakai erdő neszei, mintha semmi sem történt volna. Rina érezte a testében a varázslat utórezgéseit. Egy olyan varázslatét, amit senki sem tanított neki, amitől a szíve mélyén félt és undorodott. A gyomra felkavarodott és nem tudta megállni, hogy a vacsorája ki ne jöjjön belőle. Érzékelte, hogy Sunny odamászott hozzá és a hátát simogatja, miközben ő még mindig köhögve veszi a levegőt.

- Minden rendben lányok? - térdelt le melléjük Gab.

- Úgy nézünk ki, mintha minden rendben volna? - suttogta Sunny dühösen.

- Megsérültetek?

- Semmi súlyos - mondta Rina, miközben nagyot nyelt és reménykedett, hogy más már nem jön ki belőle. Lábai reszkettek, ahogy Gab segítségével felállt. Miközben Sunnyval odavánszorogtak a tűzhöz, azt figyelte, hogyan próbálja Seth megnyugtatni Hannát. De a fiú tekintete mégis az övét kereste, majd pillantása végig futott a testén, ellenőrizve, hogy minden rendben van-e vele. Rina elfordította a tekintetét és próbált nem törődni sajgó, vágyakozó szívével.

Egy ideig csendben tették a dolgukat. Bekötözték a saját és társaik sebeit, megrakták a tüzet, hogy fényesebben világítson és elűzze az árnyakat. Bár mindegy, milyen erősen lángolt a tűz, Rina nem tudott szabadulni a hidegtől, az inda nyirkos, nyúlós érintésétől és a sötétségtől, ami körülöttük ólálkodott. Még mindig érezte a haldokló Föld göröngyeit az ujjai alatt és hallotta a sóhajtását, mikor hozzáért. Nem tudta, honnan jönnek ezek az érzések, de megijedt tőlük, mert úgy érezte, valami mássá lesz.

- Valaki tudja, hogy mégis mi a szentséges jó isten történt itt az előbb? - törte meg a csendet Mac.

- Szerintem egyértelmű. Megtámadott az erdő - mondta Gab, miközben Sunny nyakát kente be valami lila masszával, amit az előbb kevert.

- Ezt én is gondoltam - gúnyolódott Mac. - De mégis miért?

- Mert megzavartuk a nyugalmát - felelte halkan Rina. - Évek óta nem járt erre senki. Védi magát.

- Mi volt az a varázslat, amit az előbb csináltál? - kérdezte Seth, mire Rina döbbenten rámeredt. Nem gondolta volna, hogy bárki is észreveszi vagy meghallja, amit csinált. Azt meg főleg nem, hogy ez a valaki Seth lesz.

- Nem tudom - suttogta Rina.

- Ez az egész a te hibád! - csattant fel Hanna, Rinára bámulva.

- Az enyém? - döbbent meg a lány.

- Igen. Te vagy a Föld őrzője. Neked érezned kellett volna, hogy valami készül. Szólnod kellett volna előre, hogy meg akar támadni minket. Mégis mit csináltál, hogy nem figyeltél?

- Talán elvonta a figyelmem az állandó nyávogásod - mordult fel Rina.

- Nem tudom, kinek képzeled magad, de...

- Elég legyen! - kiáltott Gab, mire mindenki elhallgatott. - Mindannyian fáradtak és feszültek vagyunk, úgyhogy tegyétek meg azt a szívességet, hogy nem szóltok egymáshoz, amíg le nem higgadtok.

- Ő kezdte az egészet - jelentette ki Hanna.

- Hanna, nem az óvodában vagyunk - fordult felé Gab. - Viselkedj felnőttként és féltékenységi gondjaidat beszéld meg Seth-el, amikor mi nem vagyunk ott. - A lány már nyitotta a száját, hogy közbe vágjon, de Gab megelőzte. - És befejezheted a másokra mutogatást is. Neked is és mindenki másnak is észre kellett volna vennie, hogy valami nem jó. Mindannyian figyelmetlenek voltunk.

- Igazad van, Gab. Fáradtak és figyelmetlenek vagyunk. Ideje lepihennünk - javasolta Seth.

- Majd én őrködöm, úgysem fogok tudni aludni - mondta Mac.

Mivel ez ellen senki sem tiltakozott, a tűz köré terítették gyapjúból készült hálózsákjaikat. Gab, Rina és Sunny között helyezkedett el, mondván, majd ő megvédi a lányokat, ha kell. Rina mosolyogva hallgatta, ahogy Sunny tiltakozik, hogy őt nem kell megvédeni, majd egyik percről a másikra elnyomta az álom.

* * *

Egy fekete bokor mögött bújt meg, kezében még mindig ott szorongatta a tőrét. Bár az éjszaka korom sötét volt, mégis látta a pengére lassan rászáradó vörös vért. Fogalma sem volt, kit sebesített meg, hogy ki elől menekül. Csak a hevesen dobogó szíve emlékeztette a mérföldeken át tartó futásra. Igyekezett hangtalanul kapkodni a levegőt nehogy elárulja magát. Lehunyta a szemét, mire képek kezdtek villódzni a szeme előtt. Seth és Hanna összeölelkezve. A kés villanása. A düh vöröse. A gyilkos akarat. A tudat, hogy megteszi. A lecsapó kés árnyéka. A sikoly. Meleg vér fröccsen. Seth üvegesedő tekintete.

- Nem őt akartam - suttogta Rina. - De akkor kit?

A fejében összekavarodtak a gondolatok, az indokok és az érzések. Amikor valami meleget érzett a kezén, lepillantott és azt látta, hogy a késről csordogál a kezére a vér, mintha maga a tőr vérezne. Tudta, hogy az Seth vére. Undorodva ejtette maga elé a földre és belemarkolt a hajába. Ám az ujjai túl rövid hajtincsekbe markoltak és döbbenten vette észre, hogy a szemébe hulló haj nem szőke, hanem fekete.

- Mi a fene... - suttogta elhalóan. Mögötte hirtelen megmozdult a bokor, mire megpördült és hátrálni kezdett, majd megtorpant. Most vette csak észre, hogy a cserjén nem is levelek vannak, hanem ezernyi fekete pillangó. Ám nem csak ott, de körülötte mindenhol hol kisebb, hol nagyobb állatok várakoztak, ki-be nyitogatva szárnyaikat. Aztán meghallotta a duruzsolást, amely végül egyetlen folyton ismételgetett kéréssé állt össze.

- Szabadíts fel! Szabadíts fel!

A duruzsoláson egy szó hatolt keresztül.

- Rina! Rina! Hallasz?

A körülötte lévő világ megremegett, majd szilánkokra tört és nem maradt más csak a sötétség.

* * *

- Rina, fent vagy? - hallotta meg Mac hangját, mire kinyitotta a szemét. - Jól van. Ne tégy semmilyen hirtelen mozdulatot.

- Mi történt? - kérdezte ő is suttogta. Ahogy körbe pillantott észrevette, hogy már mindenki fent van és vagy őt figyelik, vagy a háta mögött néznek valamit.

- Pár lépésre tőled ott áll egy párduc - mondta Seth és a kezében tartott késen megcsillant a holdfény.

Rina első gondolata azt volt, hogy vakmerőség egy párduc ellen tőrt használni, az íj sokkal logikusabb lenne. A második meg az, hogy nem szabad. Olyan hirtelen ült fel, hogy még Sunny is ijedten felszisszent és hevesen megrázta a fejét. Felpattant, majd az állat felé fordult. Éppen a tűz fénykörében ott ült az állat, hosszú farkát a teste köré csavarta. A szeme éppen olyan vörös volt, mint a fekete szőrén lévő mélyvörös foltok. Ebben a furcsa félhomályban szinte feketének tűnt az állat. Szögletes fejét érdeklődve oldalra döntötte és Rinát figyelte. A lány mély levegőt vett, majd elindult az állat felé.

- Megőrültél? - sziszegte dühösen Mac.

- Te maradj csak ott - kérte Rina és folytatta az útját a párduc felé. Az állat közben felállt, farkát meglendítve közelebb lépett hozzá. Seth éppen meglendítette a kést, hogy megsebesítse az állatot, amikor Rina rászólt. - Ha el mered dobni, esküszöm, megütlek.

Seth megdöbbent a lány nyugodt hangján és lassan leeresztette a kezét. Rina még közelebb lépett a párduchoz és felé nyújtotta az egyik kezét.

- Ez tényleg meghibbant - sziszegte Hanna. - Még a végén megö...

De a mondatot nem tudta befejezni, mert csodálkozásában elakadt a szava. Az állat ugyanis odalépett a lányhoz, megszagolta a felé nyújtott kezét, majd, mint egy macska a kezébe dörgölte a fejét. Rina mosolyogva végigsimított az állat selymes szőrén. A párduc megkerülte, egész testével hozzá dörgölőzött és olyan mély hangon morgott, hogy Rina a zsigereiben érezte.

- Jól van. Jó fiú vagy - suttogta neki, majd leguggolt. A fejük egy magasságba került, majd megvakarta az állat füle tövét, amit az elégedett dorombolással köszönt meg.

- Hát ezt... hát ezt nem hiszem el - nyögte ki Mac döbbenten. Ahogy Rina hátrapillantott látta, hogy a fiúnak tátva maradt a szája, mire elégedetten elmosolyodott.

- Bár, ha belegondolsz, igazából nem megdöbbentő - találta meg a hangját Gab. - A természethez az állatok is hozzátartoznak.

- Főleg, hogy ő az új idegenvezetőnk - egyenesedett fel Rina és visszasétált a többiekhez. A párduc hangtalan léptekkel követte és nem tágított mellőle.

- És ha megharap? - kérdezte Hanna. - Ez egy vadállat.

- Nem fog megharapni, ha csak nem provokálod ki - vont vállat Rina. - Bárki nyugodtan hozzáérhet.

Először senki sem mozdult, majd Mac mély levegőt vett és közelebb lépett. Rina érezte, hogy az állat megfeszül mellette, mintha tudná, hogy a lány nem szimpatizál a fiúval. Kérlek, ne csinálj ostobaságot! Ha most megharapod, biztos, hogy megölnek. Attól, hogy nem szeretem, még nem kell bántani. Nem tudta volna megmondani, honnan tudta, hogy az állat hallja, amit gondol, de végül az ellazult és megszagolta a felé nyújtott kezet. Nem dörgölte magát hozzá, de nem húzódott el, amikor a fiú megsimogatta.

- Nos... ha tényleg ő az idegen vezetőnk, akkor nem igen tudunk mást tenni, mint elfogadni - mondta Mac. - És ha jobban belegondolunk, még jó is lehet, ha egy ilyen nagy macska a mi oldalunkon áll.

- Na, igen - helyeselt Seth. - Megtámadni biztos nem fognak minket, ha meglátják őt. Sőt lehet az erdő sem fog újra nekünk rontani.

Rina mosolyogva nézett a fekete állatra, ami melegen simult oda a lábához és a csípőjéhez. Okos fiú vagy. A macska erre felpillantott és vörös szemeivel a lányt nézte. Rina nem tudta volna megmagyarázni, de érezte a köztük lévő szoros köteléket. Olyan eltéphetetlen szálat, ami ennyi idő alatt ki sem alakulhatott.

- Ideje visszafeküdnünk - mondta Sunny ásítva. - Holnap hosszú és nehéz napunk lesz ebben az erdőben.

Miután Mac közölte, hogy folytatja az őrködést, mindenki visszafeküdt a helyére. A párduc szorosan Rina mellé bújt, meleg teste felmelegítette a vacogó lányt. Rina az állat selymes szőrét simogatva, arcát a bundájába fúrva, belélegezte a csípős, fűszeres illatát, majd álomtalan alvásba merült.

* * *

A másnapi túrájuk sokkal megerőltetőbb volt, mint amire készültek. Az erdő csalókásan hol lejtett, hol emelkedett, néhol sebes, hideg folyó szelte keresztül. Bár a többi állat messze elkerülte őket a párduc miatt, a bokrok és a lelógó faágak megnehezítették a haladásukat, főleg, hogy mozogtak. Az ösvényen az egyik pillanatban nem volt semmi, a másikban már egy narancsszínű bokor állta útjukat. Rina a párduc segítségével magabiztosan vezette társait az erdőn keresztül. Útközben találtak ehető gyümölcsöt, bogyókat és Gab az íja segítségével több ehető madarat lőtt le az ágakról. Bár ők nem látták, de ezernyi fekete szempár követte útjukat, csendben, az árnyékokba húzódva.

Rina, bár erősnek és határozottnak mutatta magát, belül keményen küzdött azért, hogy lerázza magáról a sötétséget és a hideget. Ő a párás, meleg levegő ellenére is fázott, ha elengedte volna magát, bizony vacogott volna a foga. Bőre bizsergett ahányszor csak egy sötétebb helyen vágtak keresztül, ahol még nappal is fáklyát kellet gyújtaniuk. Bár tudta, gyűlölnie kellett volna ezt a helyet, valahogy mégsem tudta. Kezdte azt érezni, hogy otthon van, pedig, ez nagyon nagy gondot jelent. Ilyenkor igyekezett a lelkében pislákoló szeretetre gondolni a családja és a barátai iránt. Seth és Hanna közelsége ugyan nem segített legyőzni a körülötte kavargó sötétséget, de az, hogy Mac nem piszkálta állandóan, sokat javított a helyzeten.

Éjjelre egy sötét vizű tótól nem messze ütöttek tábort. Miután Seth az erejének köszönhetően megtalálta a tavat, lassan mindenki elszállingózott fürdeni, de előtte még vizet gyűjtöttek, amit felforralhatnak majd és elteszik arra az esetre, ha nem találnak vizet. Rina volt az utolsó, aki fürödni indult. Bár Sunny hívta, hogy menjen vele és Hannával, a lány elutasította. Hiába mondta neki Gab is és Sunny is, hogy ne menjen egyedül, mert veszélyes, hiszen ki tudja, mikor támad rájuk megint az erdő. Ő azonban nem szerette mások előtt mutogatni magát meztelenül, főleg Hanna előtt nem. Szégyellte a törzsén húzódó sebhelyek sokaságát, amit gyerekkori balesetei okoztak. Volt, hogy mérges szömörcébe esett, ami aztán begyulladt sebeket eredményezett, volt, hogy forró vízzel öntötte le magát, volt, hogy madarak támadták meg, mindenféle előjel nélkül. Megszámolhatatlan kisebb-nagyobb sérülés, amelyek mind nyomott hagytak a testén. A barátai csak azután hagyták végre békén, hogy megígérte, elviszi magával Garut.

Bár a párduccal együtt indultak el, félúton visszaküldte az állatot, hogy az a többiekre vigyázzon. Tudta, hogy az erdő többet nem fog rátámadni. Mióta kimondta azokat a szavakat, amiket még maga sem értett, az erdő máshogy viszonyul hozzá. Úgy érezte az erdő minden rezdülése visszhangot ver benne. Nagyon biztonságban érezte magát, mint bárhol máshol.

Nyugodtan vetkőzött, abban a hitben, hogy minden társa a tűz mellett üldögél, vagy tűzifát gyűjt. Már épp le akarta venni a fehérneműjét is, amikor megszólalt mögötte.

- Rina, beszélnünk kell!