Az előttem ácsorgó gyönyörű nő felém fordította tekintetét.
-Nem ő az ...-Hervadt le arcáról a kis mosoly.
-Üdvözlöm hercegnő! -Hajoltam meg előtte.
"Anyám,mi a frászt csinálok" -Pirultam el.
-Úgy néz ki van köztünk egy úriember! -Szólt bájos mégis határozott hangján.
-Emeld fel a fejed!
Utasította,miután megtettem amit kért meglepődött. Közelebb lépett,majd tenyerét az arcomra tette. Olyan zavarban voltam szavakkal nem tudtam le írni.
-Milyen szép szemeid vannak!

Ahogy ezt kimondta belépett a terembe gyökér kapitány is. A lány figyelmen kívül hagyva engem,azonnal üdvözölte.
-Jacob! Olyan régen láttalak! -Ölelte át egyik karját.
Az az idióta még csak köszönésre sem méltatta,de még csak rá sem nézett. Egyszerűen leült a helyére mint eddig minden nap és gyönyörű fekete szemeivel bámult ki az ablakon.
Láttam,hogy a hercegnő elkeseredik,de hamar vissza is billentette magát. Gondolom nem akart gyengének látszani. Ekkor lépett be a terembe Liem is aki úgy nézett az új jövevényre mint ha már ismerné.
-Miri!! -Szólította meg a lányt,aki miután meghallotta hangját hírtelen boldogság áradt belőle.
-Liem! -Ugrott a karjaiba.
-Olyan jó tényleg újra látni!

Én csak álltam ott és bámultam őket. Nem igazán értettem mi történik,de a lényeg,hogy boldognak tűntek. Nem volt időnk beszélgetni,ugyan is az osztályfőnök akkor lépett be és bemutatta nekünk Miranda Williams hercegnőt,aki nem más mint a fény mágia örököse. Természetesen mindenkit lekötött a gyönyörű új lány. Órán az osztály nagy része nem is figyelt arra,hogy épp mit baromkodik a tanár. Szünetben sem nagyon volt időm beszélgetni Liemmel,hiszen el volt foglalva Mirandával. Nem is akartam zavarni őket,ezért csak ott maradtam mogorva tekintetű urasággal. Sóhajtottam egyet amire fel figyelt.
-Ennyire várod már a kis csatánkat? -Fordult felém kaján mosollyal.
-Fogd be! Le foglak győzni! -Válaszoltam mogorván.
-Hát persze!! -Mosolygott továbbra is.
"Mennyire idegesítő"
Majd szétmart miatta az ideg így is,hát most meg aztán a vérnyomásom az egekbe szökött.

Az ebéd szünetben Liem végre méltóztatott észre venni,hogy én is a világon vagyok.
-Ne haragudj Henry,csak tudod olyan régen láttam már Mirandát...-Vakargatta tarkóját.
-Bocsi,hogy megkérdezem,de...Ti honnan ismeritek egymást?
-Ez egy elég hosszú történet...-Hírtelen mint ha keserűséget éreztem volna felőle.
-Biztos,hogy szeretnéd hallani?
Kérdezte,mire bólintottam.

-Ez az egész úgy kezdődött...-Kezdte el mesélni a hosszú folyosón,miközben haladtunk vissza a terembe.
Apám és Anderson Király jó barátok. Miután kiderült,hogy Jacob lett az új Jin örökös megkérték apámat,hogy küldjenek valakit aki meg tudja fékezni a sötét mágiát,ha úgy adódik. De senki nem volt elég erős a királyságunkban! Hiába a királyi vérvonal,a családban mindenki csak az S szintet érte el. Nem voltak be sorolva,hiszen királyi családokat nem sorolhatják rang szerint.
Én voltam a kivétel. Nagyobb mágiával születtem,mint a rokonaim.
-Akkor ezért ragyogott nála annyira a mágikus gömb...-Gondoltam.
-De akkor még csak hat éves voltam. Az évek alatt nem sikerült találni senkit,ezért mikor betöltöttem a tizedik évem végül apám nehezen de kinevezett a feladatra.
Folyamatosan figyeltem Jacobot,annak idején többet mosolygott. Voltak barátai,sőt még azt is észre vette,hogy vizslatok utána,így idővel mi is össze barátkoztunk. Egy nap azonban bekövetkezett amitől annyira félt. Elszabadult az ereje és én kevés voltam ahhoz,hogy megállítsam. Az édesanyja Amelia Királyné nem foglalkozva a sötét erővel,a fiához rohant és átölelte. De ez sem állította meg. Végül leütöttem és mivel eszméletét vesztette az erőhullám is megszűnt. Az édesanya ellenben a sötét mágia fogságába került,és a mai napig kómában van. Pár évvel később belejelntették,hogy megszületett a Jang. Ekkor jelent meg Miranda. Csak egy tizenkét éves kislány volt. Jacob mosolyát anyja elvesztése után nem láttam. Teljesen elveszett lett. Mindenkit kerülni kezdett,bele értve engem is. Miranda volt az egyetlen akit elviselt maga mellett,de csak azért mert ő volt az egyetlen reménye.
Mivel elzárkózott a világ elől nem mindig tudtam mellette lenni. Miranda később ugyan arra a sorsra jutott mint én. Jacob már számításba se vette. Az évek alatt össze barátkoztunk,már annyira,hogy mindent megosztottunk egymással. Olyan jól el voltunk még egyikkőnkre sem volt már szükség. Jake ereje évről évre egyre nagyobb és félelmetesebb. Sem én sem pedig Miranda nem tudjuk megállítani!

Érdekes volt végig hallgatni. Nem hittem,hogy Jacobról ennyi mindent meg tudok,na meg Liem is eléggé megnyílt nekem,aminek örülök,nem hittem volna,hogy ilyen gyorsan megbízik bennem,én meg...Szinte semmit nem meséltem még magamról. Egyszerűen csak...félek vissza emlékezni a múltra.
Az osztályterem ajtajában álltam és csodálattal bámultam a férfit,ki közben az ablakon meredt kifelé. Liemnek hála,rájöttem,hogy ő is csak ember.Jin ide vagy oda,neki is vannak problémái. Jelen pillanatban nem tűnt gondterheltnek,sőt egész nyugodt arckifejezést öltött. Nem tudtam róla levenni a szemem,mindig megbabonáz. Talán a nagy ereje miatt,vagy szimplán mert jóképű. Ábrándozásomból az iskola csengő zökkentett ki.

Gyorsan eltelt a nap. Igazából végig feszengtem az egészet. Nem mondtam el senkinek,hogy ma megfogok küzdeni a legerősebb mágussal ezen a földön. Valószínű el sem hinnék. Egyedül az igazgató tud róla,még mindig nem tudtam felfogni a múltkori viselkedését.
Nyugtalanul indultam a megbeszélt helyszínre. Mire oda értem Jacob már ott várt. Baromi ideges voltam,de közben magabiztos is. Hittem,hogy le tudom győzni,ha nem használja az erejét.
-Csak hogy ide értél! Mát azt hittem berezeltél és megfutamodtál! -Igazán lekezelően fogadott.
-Nem lesz ilyen könnyű dolgod! -Ignoráltam.
-Ohh,mekkora szája van valakinek. Akkor adok neked egy kis előnyt! Támadj rám te először!
Szinte fülig ért az a kaján vigyor a száján. Totálisan lenéz engem,és ezt a lehető legátlátszóbban igyekezett a tudtomra adni!
-Megbánod,hogy így döntöttél! -Néztem rá határozott pillantással.
-Három...-Kezdett el számolni.
-Kettő:...
Mire kimondta volna az utolsó számot,én egy pillanat alatt a szeme elé kerültem,amitől meglepődött. Öklömmel az arca felé céloztam,de ő még időben oldalra csapta a fejét így az mellett haladt el. Gyors meghátrált pár métert és döbbent szemekkel nézett vissza.
-Na mi történt? Máris meghátrálsz? Gúnyolódtam,mire elvigyorodott. Majd mikor láttam,hogy készül valamire kapcsoltam és újra felé indultam,de már csak azt vettem észre hogy egy méterre sem vagyunk egymástól. Ő a lábát használta támadásra,addig én a karomat védekezésre. Ezután heves harcba kezdtünk. Nem tagadom,piszok erős volt. Úgy néz ki ő nem csak a mágiájára támaszkodik. A csapásaiba kemény munkát éreztem. Az egyik ütését nem tudtam időben kivédeni így az arcom kapta,nem hagyott gondolkodni,azonnal gyomrom vágott. Gyorsan vissza kellett zökkennem. Összegörnyedve fogtam a hasam,még ő felülről a hátamba készült vágni. Nem hagyhattam,ezért mielőtt ütése betalált volna oldalra léptem és lendületből arcon rúgtam.

Nem tudom mennyi idő telet már el,csak őt láttam magam előtt,ökleit feltartva szapora lélegzetvételeket vett,miközben a nap lemenőben volt,így a fénye narancs színekben pompázott. Én ugyan olyan állapotban álltam előtte. Mindketten koszosak,izzattak és véresek voltunk.
Újabb támadásra készült,én is megindultam felé,de ekkor elhagyott az erőm,ezért könnyen megragadott és a földre csapott. Felém kerekedett és lefogta az össze végtagom nehogy kiszabaduljak.
-Három...-Kezdett újból számolni.
-Kettő...-Veszíteni fogok? Nem lehet így vége! Nem adhatom fel,mert akkor elveszíthetek minden amiért eddig küzdöttem...
Az utolsó pillanatban lefejeltem,majd gyomron rúgtam,így leráztam magamról.
-Te...Csak add már fel végre! -Vesztette el a türelmét. Előttem kóválygott,közben a fejét fogta,majd felém indult.
-Nem tehetem! -Szóltam halkan,majd mielőtt ütni tudott volna lejjebb ereszkedve kikerültem és így a hátam mögé került. Újból ütni készült de fejemet oldalra hajtva kikerültem,megragadtam kinyújtott karját és erővel át fordítottam magamon aminek a következményében a földhöz csapódott. Azonnal rá fordultam és a maradék erőmmel lefogtam.
-Három... Kezdtem el számolni.
-Kettő... -Olyan erősen próbált kiszabadulni szorításomból,alig bírtam szusszal.
-Egy! -Fejeztem be a számlálás. El eresztettem és felette térdre rogyva megviselten ziháltam,még ő ugyan így tett alattam.
-Heh! Én...nyertem... -Az utolsó szó kimondása közben nehéznek éreztem a testem,ezért lejjebb ereszkedtem és előre dőltem. Karjaim feje mellett elsuhantak. Émelyegtem,minden kezdett elsötétülni. De mielőtt elájultam volna láttam az arcát. Olyan...Különös volt...