No comment!

Szerintem egy órán át sírhattam. De mikor megnyugodtam és nem látszódott a sírás nyoma visszamentünk az árvaházhoz. Megbeszéltük Olíviával hogy ha lehet akkor már ma el akar engem hozni. Valahol örültem de ekkor eszembe jutott Zane. Bementünk Emily irodájába ahol megbeszélték hogy ha elintézik a papír munkákat akkor már ma elvihet. Én addig pedig felmentem a szobámba és a füzetem meg a cezúráimat elraktam. Majd megfordultam és ekkor megláttam Zanet ahogy az ajtóban áll. A szemei könnyesek lettek.

-Elmész?-Állt ott mozdulatlanul és könnyes szemekkel.

-Igen...-Mondtam ki halkan és a földet kezdtem bámulni.

-MIÉRT? AZT MONDTUK HOGY ÖRÖKRE TESTVÉREK MARADUNK!-Kiabálta és elfutott én utána futottam de bezárkózott a szobába. A kicsik ijedten nézték az ajtót majd rám néztek.

-Tényleg elmész?-Néztek rám boci szemekkel.

-Igen..de majd jövök meglátogatni.-Mosolyogtam. Hirtelen minden gyerek sírva borult rám.

NE sírj Kíra! NE sírj! NE! Emlékezzenek rád úgy hogy erős vagy.

Aztán megláttam hogy a lépcsőalján vár rám Olívia. Így elköszöntem a kicsiktől és odamentem az ajtóhoz.

-Zane. Sajnálom hogy csalódnod kellet bennem...a húgodba. De most el kell mennem. Vigyázz a többiekre.-Nem jött válasz. Sóhajtottam egyet.-Ég veled Zane. -Végül lesétáltam a lépcsőn Olíviához.

-Csak ennyi cuccod van?-Nézett rám csodálkozva. Bólintottam már kezem a kilincsen volt amikor hátranéztem hátha Zen jön de nem...az ajtó zárva volt. Így visszafordultam és kiléptem az árvaház ajtaján.

#Zane#

Hogy hagyhat itt? Azt mondta hogy örökre testvérek leszünk...

A bezárt ajtó aljában ültem hátamat az ajtónak döntve küzdöttem a könnyeimmel. Hirtelen Kíra hangját hallottam a túl oldalon.

  -Zane. Sajnálom hogy csalódnod kellet bennem...a húgodba. De most el kell mennem. Vigyázz a többiekre. -Ahogy mondta elkezdtem bömbölni ezért a számra tapasztottam a kezem hogy ne hallja ahogy sírok. Ne menj Kíra...kérlek.-Ég veled Zane. -Hallottam távolodó lépteit.

Fel akarok állni és nem akarom elengedni. Lábak mozduljatok! De a lábaim nem mozdultak csak remegtek tovább próbáltam ülve elérni a kilincset de nem tudtam. Kiabálni akartam de azt se tudtam, a torkom összeszorult. A picsába!

Hallottam ahogy a bejárati ajtó becsukódott.

Nem nem fogom hagyni hogy így menj el!

Nem érdekelt...remegő lábaimat mozgásra bírtam felálltam és gyorsan kinyitottam az ajtót. Kétségbeesetten futottam le a lépcsőn majdnem ki is törtem a nyakam de csak futottam az ajtót kivágtam és Kíra után futottam. A könnyeim csak úgy szálltak. Alig láttam Kíra alakját de a kezem homályos alakja felé nyújtottam.

-KÍÍÍRRRRRRAAAAAA!- Kiáltásomra megfordult én pedig neki futottam földre estünk és szoros ölelésbe zártam.-Hiányozni fogsz nagyon!- Szorítottam meg a dzsekiét.

-Te is nekem!-Szorítottam meg. Még pár percig így maradtunk aztán elváltunk. Kíra az öklét nyújtotta.-Ne sír itt mint egy kis lány hisz a bátyám vagy!-Egyből letöröltem a könnyeim.

-De hisz te is sírtál!-Vágtam vissza. És ökölpacsiztunk.

-Igen és én lány vagyok!

-Más vagy mint mikor megjöttél!-Mosolyogtam rá.

-Igen egy hülye testvér megváltoztatott és újra érzek.

-Akarod mondani jóképű, kedves, okos, vicces...

-Igen igen...-Forgatta meg a szemeit. Aztán megölelt.-Ég veled Zane.

-Nem. Viszlát.

-Mi?-Nézett rám értetlenül.

- Mikor azt mondod Ég veled olyan mintha azt mondanád hogy nem találkozunk újra. Ezért mond azt hogy Viszlát.

-Viszlát Zane.

-Viszlát Kíra.- Beült a kocsiba és elhajtottak. Amíg látott integettem neki aztán visszamentem a házba.

Remélem hamar foglak újra látni, Kíra...

#Kíra#

Amint elindultunk az ég beborult és nem sokkal rá esni kezdett az eső. Nagyot sóhajtottam és fejem a hideg üvegnek nyomtam és ujjammal egy csíkot húztam rajta.

Vajon milyen út áll előttem?

Hirtelen egy ismerős terepre tévedtünk még pedig a falkám erdőjéhez közeli városba.

-Olívia meg tudnál állni?-Kérdeztem.

-Miért valami baj van?-Nézett rám.

-Nem...csak...itt, itt! Itt jó lesz!-Olívia lehúzódott az útról. Én pedig kiszálltam. Hallottam ahogy Olívia is kicsatolja az övét. -Ő...most nem kéne jönnöd...Csak maradj itt!-És befutottam az erdőbe.

-Kíra!-Hallottam a hátam mögött a hangot de csak futottam. Mikor az erdő közepére értem halk vonyításba kezdtem mire az egész falka megjelent. Mikor megbizonyosodtak azon hogy én vagyok az letepertek.

-Én is örülök nektek srácok!-Nevettem és ölelgettem őket.-Ide tudjátok hozni?-Néztem rá az egyik farkasra aki egy aprót bólintott majd elment. De nem sokkal később visszajött a fegyvereimmel. A pengéket és a pisztolyokat felcsatoltam a combomra a kardom pedig csak magam mellé raktam. Még simogattam őket amikor az egyik falkatag morgásba kezdett. A falka- beleértve engem is- egy emberként fordultunk arra amerre az az egy morgott. Majd becsuktam a szemeim és hallgatózni kezdtem. Az illető szaporán vette a levegőt...

-Ki van ott?-Kérdeztem és felálltam kezembe vettem a kardot a falkát pedig csendre intettem.-Ki van ott? Gyere elő!-Parancsoltam rá. Ekkor Olívia jött ki a fák közül.-Olívia? Mondtam hogy ne gyere!-Mondtam kicsit indulatosabban mint ahogy szerettem volna.

-Tudom...-Sütötte le a szemeit.-De kíváncsi voltam...-Monda gyerekes durcasággal. Végül is megértem.

-Hát akkor hagy mutassam be a családom.-Mondtam nevetve és a farkasokra mutattam.-Srácok, ő itt Olívia.-Egyből odamentek hozzá a bátrabbak és végül már mindenki körbeállta.

Lehet még egy órát voltunk az erdőben aztán elköszöntünk tőlük és visszamentünk a kocsihoz és újra útnak indultunk.

 -Amúgy...Kíra? Miért kellenek a fegyverek?-Nézett végig rajtam aggódva Olívia.

-Így biztonságosabb.-Vontam vállat.

-De a suliba nem viheted be...-Mondta és az utat nézte én pedig rákaptam a tekintettem.

-Suli??? Suliba fogok menni?-Kérdeztem elkerekedett szemekkel.

-Igen.-Mosolyodott el a reakciómat látva.-És venni kéne neked pár ruhát is de itt van előttünk az egész hétvége!-Csillantak fel a szemei.-Úgy is csak hétfőn lesz az első nap.-Oh akkor ma Péntek van azt hiszem.

Aztán a kocsi megállt egy hatalmas és gyönyörű ház előtt.

-Megjöttünk!-Csatolt aki az övét és én is követtem a példáját.

Hatalmas ház volt és gyönyörű.

-Gyere megmutatom a szobád!-Természetesen követtem. Beléptünk a házba és tényleg hatalmas volt de otthonos. Egy lépcső felé kezdett sétálni majd felsétáltunk a 2. emeletre.

A folyóson Jobboldalról a 4 ajtó volt és velem szembe a fürdőszoba. Amint beléptem a szobámba eltátottam a szám. Volt Tv és számítógép és az ágyam is nagy volt. Imádtam.

El is terültem az ágyamon. Aztán nyílt az ajtó és belépet Olívia.

-Holnap megyünk shoppingolni! Készülj fel!-Kacsintott.

-Oké.

-Ja és hogy bármikor el tudj érni ezt neked adom.-Nyújtott felém egy telefont. Eltátottam a szám. Mintha hamupipőke lennék. De ez...

-Én ezt nem fogadhatom el...tényleg nekem egy szőnyeg is megfelel.-Mondtam.

-Ne butáskodj a lányom vagy és azt szeretném hogy meglegyen mindened.-Mosolygott.

-De ez akkor is sok...legalább hagy dolgozzak meg érte..Olívia elgondolkodott.

-Legyen. Akkor az lesz a feladatod hogy mosolyog.

-Komoly? Én...nem vagyok annyira az a mosolygós inkább mondd azt hogy takarítsam ki a wc-t vagy bármit.

-Nem. Döntöttem. Csak próbálj meg minél többet mosolyogni!-A kezembe nyomta a telefont és kiment. Én pedig visszadőltem az ágyra.

Wow ez a nő egy angyal tuti!