- Szóval, mindenki azt hiszi, hogy halott vagyok? - kérdeztem érdeklődve a szőke fiútól, akinek éppen felszáradtak a könnyei az arcáról. 

- Igen. - válaszolta, miközben megfogta a kezeimet. 

- De mégis miért hazudta ezt? Milyen előnye származik abból, ha azt hazudja, hogy halott vagyok? - döntöttem oldalra a fejemet értetlenül, minden lehetséges eshetőséget végiggondolva. 

- Szerintem magát akarta védeni. Ha nem hozott volna ide, akkor most halott lenne. De mindenki azt hiszi öngyilkos lettél, amiről nem Dominic tehet.... - mondta elmélyülten a fiú. 

- De az már az ő hibája lesz, ha megölöm... - sziszegtem őszinte gyűlölettel. - Gondolom azt elfelejtette megemlíteni, hogy rám támadt. Vagy hogy végig azért volt a közelemben mert a kamu apám az ő igazi apja... - hunyorogtam ingerülten.

- Hála Merlinnek! - kiáltott fel váratlanul Draco, mire értetlenül meredtem rá. 

- Te most mégis mi a halálnak örülsz? - ültem le mellé az ágyra, abbahagyva az ideges járkálást. 

- Nem is szeret téged! Nincs vetélytársam! - mosolyodott el elégedetten, én pedig azt hiszem még soha nem néztem rá ennyire furcsán. 

- Te most tényleg... Áhh, hagyjuk is... - temettem az arcomat a kezeimbe. - Inkább azt mond meg, mi lesz most? - kérdeztem a fiútól.

- Mi lenne? Szépen visszamész a szüleidhez és meghúzod magad. - nézett rám komolyan, mire nemes egyszerűséggel kinevettem őt. 

- Esélytelen, Draco. Nem foglak még egyszer elhagyni! Vagy itt maradok veled, vagy mind a ketten lelépünk a picsába. - makacsoltam meg magam és a fiú már szólásra nyitotta a száját, de... Egyikünk sem számított arra, hogy Draco szülei benyitnak majd a szobájába...

- Draco, Édesem... - szólalt meg az anyukája együtt érzőn, de a szemei azonnal megakadtak rajtam és a hangja elhalt. Mögötte pedig Draco apja pislogás nélkül meredt az arcomra. A levegő pedig megakadt a tüdőmben és egy másodperc alatt forogni kezdett velem a világ. 

- Apa, kérlek ne! - pattant fel azonnal Draco és védelmezően állt elém, időt sem hagyva arra hogy reagáljak. De őszintén, azt hiszem nem is tudtam volna reagálni... 

- Lucius, menjünk le! - fogta meg a férfi kezét Narcissa, Draco édesanyja. Szemeiben ott ült a félelem, miközben fia rettegő arcára pillantott. A férfi azonban magához tért a kezdeti sokkból. 

- Draco, állj félre. - szólalt meg mély hangon a férfi és elindult felénk. 

- Nem, apa! - szólt vissza határozottan. - Azt mondtad, ha megteszek mindent nem esik baja! - fakadt ki a fiú. 

- Az volt a feladatod, hogy rávedd, hogy álljon közénk. De te... Te bújtattad el, igaz? - vonta fel a szemöldökét gőgösen, nekem pedig bevillant egy kép... 

- Ezt akartad nekem mondani aznap? - kérdeztem a fiútól döbbenten. 

- Nem tudtam megtenni. Nem tehettem tönkre az életed! - fordult felém a fiú, de még mindig előttem állt, egész testével engem védve. 

- Lucius kérlek... Hagyd őket. - szólalt meg Narcissa elhaló hangon. A szemeiben könnyek gyűltek, miközben a férje felé nyúlt remegő kezével. Lucius pedig egy egyszerű mozdulattal nekilökte a feleségét az ajtónak.

- Te ebbe ne szólj bele, Narcissa. - vágott vissza kegyetlenül. - Draco, utoljára mondom... Állj félre, vagy te is szembenézel majd a Nagyúr haragjával. - ráncolta össze a szemöldökét a férfi. 

- Draco... - szóltam a fiúnak. - Ne keverd magad bajba, könyörgöm. - érintettem meg a vállát óvatosan, de ő meg sem hallott engem. Ő és az apja farkasszemet néztek egymással, miközben Narcissa tehetetlenül kapaszkodott meg újra a férjében. 

- Apa, ne merj hozzányúlni... - sziszegte Draco mérgesen, lassan a zsebében lévő pálcája után nyúlva.

- Mit képzelsz te magadról? - kelt ki magából a férfi. - Majd te megmondod nekem, hogy mit csinálhatok? - üvöltötte le a fiát és hirtelen egy hatalmas pofon csattant el Draco arcát. Az apja gyűrűje felszakította a fiú puha arcát, de nem mozdult a helyéről. 

- Draco, kérlek... - toltam meg kicsit a fiú, de nem tágított. 

- Nem fogod bántani a barátnőmet! - fakadt ki a fiú és az apjára szegezte a pálcáját. Szinte éreztem azt a mérhetetlen gyűlöletet ami a fiúból sugárzott és egyszerűen nem tudtam mit tehetnék. De Lucius tudta... 

- Ezért még csúnyán meg fogsz fizetni. - felelte a fiának gúnyosan és végigmérte a párosunkat. - Szánalmas. - nevetve fújta ki a levegőt, majd újra Dracora nézett. A fiú pedig egészen addig rezzenéstelenül állt, amíg apja újra felé nem ütött. 

Draco fájdalmasan zuhant neki az asztalának, egy pillanatra azt sem tudva hol van. 

- NE! - kiáltottam fel, amikor apja megindult felé és berohantam közéjük. - Vigyen le! Vigyen elé, csak ne bántsa őt! - emeltem fel a kezeimet védelmezően, Lucius pedig elégedetten mosolyodott el.

- Legalább a barátnődnek van egy kis esze. - rázta meg a fejét, szavait pedig Draco felé intézte. 

Lucius pedig a csuklómat erősen markolva rángatott le a házuk tárgyalótermébe. A terembe, ahol eddig hangos szóváltás zajlott és ami egy pillanat alatt elcsendesedett, amikor Lucius belökött az ajtón. 

- Lucius? - szólalt meg ő.... Voldemort, a maga nyúzott, rettegett formájában. Hosszú alakját egy elnyűtt talárba bugyolálta, rémisztő arca pedig óriása mosolyra húzódott. Szinte áradt belőle a halál szaga... És ahogy néztem őt, a vonásait, a mozdulatait, egyszerre elkapott a hányinger..Ott állt előttem, pár lépésre tőlem. És egy pillanat alatt megértettem miért félnek tőle annyira. A férfi ugyanis rémisztő volt... 

- Nagyúr... - hajtotta meg a fejét Lucius megalázkodva. Még hogy mi vagyunk szánalmasak... - Ő itt Aideen Delacrois. - lökött egyet a hátamon a férfi. 

- Valóban... - állapította meg a férfi és csupasz lábaival közelebb lépett hozzám. Mélyen beszívtam a levegőt és próbáltam úrrá lenni a remegésemen, miközben a kezei utat találtak az arcomhoz. 

Hosszú körmei belemélyedtek az arcomba, miközben felemelte az államat, én pedig önkényesen a padlóra szemeztem a tekintetem. 

- Nézz a szemembe, gyermekem.- utasított Voldemort. A hangja olyan volt, mintha folyamatosan suttogna. Mintha minden szavával fenyegetne. Egy rossz mozdulat és megöl. Én pedig engedelmesen felemeltem a tekintetem. - Valóban te vagy az... Hogy kerülsz ide? - kérdezte. 

- Nagyúr, a fiam... - szólalt meg Lucius, de gyorsan a szavába vágtam. 

- Draco nem tudott semmiről... Amikor megpróbált beszervezni halálfalónak, elmenekültem. Nem tudta hol vagyok, nem tudta mi van velem. De amikor Dominic megjelent a házamban és megtámadott, azt mondta Draco meg fog halni. Ezért idejöttem. - mormoltam határozottan, minden erőmmel azon igyekezve, hogy ne szakítsam meg a szemkontaktust. 

Voldemort pedig körbenézett a szobában és heves nevetésbe tört ki, megmutatva rothadó fogait. A hangja visszhangzott a szobában, őrült csatlósai pedig vele együtt nevettek. Ekkor néztem először körbe közöttük és egy világ omlott össze bennem. Pansy, Monstro, Blaise, Theo... Mind ott ültek az asztalnál, feketébe vonva testüket... 

- Az tűzboszorkány elérkezett hozzánk, barátaim! - emelte fel a kezét diadalittasan. - De ezek szerint, valaki hazudott nekem. Draco, Dominic... Gyertek ide. - mutatott a két fiú felé, akik rémülettel, halálfélelemmel a szemükben engedelmeskedtek a férfinak...