"Egyetlen Szerelmem!

Nem is tudom mit mondjak. Mardos a bűntudat azóta a nap óta, hogy ott hagytalak.Sajnálom, hogy egyedül kellett hagynom téged! Sajnálom, hogy csalódást okoztam a döntéseimmel de legfőképpen azt  sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked. Okozok neked minden nap... Sokkal jobbat érdemelsz mint én, sokkal többet, sokkal boldogabbat. Nem tudom mivel érdemeltem ki azt, hogy engem választasz, de örökké hálás leszek neked. 

Remélem te nem roskadtál magadba! Ismerlek és nem szeretném, hogy éjszakákon át sírja a párnádba temetkezve, elzárkózva mindentől és mindenkitől. Alana, enned kell! Enned és innod és kimenned a levegőre. Legyél egy kicsit a napsütésben. Hidd el, túl jól ismerlek már és bár te nem írhatsz nekem, pontosan tudom, mit csinálsz éppen! Tudnod kell, hogy az egészséged a legfontosabb. És a biztonságod. Figyelned kell magadra! 

Ismerd meg jobban a testvéredet. Beszélgess a szüleiddel. Játssz a sárkányoddal! Ash is megérdemli, hogy boldog legyen a gazdája. És van számodra egy kis meglepetésem is...

Minden nap, minden percében rád gondolok és arra, hogy mennyire hiányzik a nevetésed, a csókod, a gyönyörű pillantásod. Csak te adsz erőt nekem ezeken a napokon, miközben körülöttem minden egyre sötétebb. Ők háborúra készülnek és pusztításra, Alana... Emberek fognak meghalni és én nem akarok ilyen oldalon állni. 

Alig várom, hogy találkozzunk és újra a karjaim közé vehesselek. Te vagy a legjobb dolog az életemben és remélem ugyan úgy tudsz majd szeretni, amikor újra egymáséi leszünk. 

Szeretlek! 

-D.M."

Magamban mosolyogtam a levélen. Ez az első levél amit kaptam tőle és egyszerűen mindenben igaza van. Elzárkóztam és magamba roskadtam... De hiába szeretett volna Draco jót tenni, nem láttam értelmét a nevetésnek. 

Nem írhatok neki. Nem mondhatom el neki, hogy szeretem, hogy hiányzik, hogy nincs miért sajnálkoznia! El akarom mondani neki, hogy ugyan úgy szeretem, sőt minden nap egyre jobban... És valamit tennem kellett!

Leültem hát az asztalomhoz és elővettem egy pergament. Leírtam neki mindent. Minden érzésem, minden gondolatom és minden félelmem. De nem küldtem el neki. Nem tehettem. Megígértem, hogy vigyázni fogok magamra és nem akarom, hogy aggódjon. Ezért csak megírtam amit úgy gondoltam elmondanék neki ebben a percben, majd összehajtottam és betettem a fiókomba. És ezt tettem minden egyes alkalommal, amikor Draco levelet írt nekem...

---

"Drága Alana!

Gondolom rémesen örülsz, hogy végre itt a nyár. Ideje feltöltődnöd egy kicsit, drága tűzboszorkányom!

Velem minden rendben van, ne aggódj! Vagyis... Nem akarok hazudni neked.. Rémesen vagyok! Apám minden este... Én nem is tudom, hogy kellene ezt leírnom. De biztos vagyok benne, hogy te érted. És a halálfalók? Ünnepelnek! Ünnepelnek és tervezgetnek, hiszen elfoglalták a minisztériumot!

És megtámadták a Weasley esküvőt... Én nem voltam ott! Nem bántottam őket, de Tudod ki tombol a méregtől azóta. Majdnem elkapta Harry Pottert, de a fiú megint kicselezte. Mint mindig. Egy hete rajtaütést is szerveztek és... Sajnálom, hogy nekem kell elmondanom, de Alastor Mordon meghalt... 

Sajnálom. Minden egyes nap egyre jobban sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az egészbe! Mindent visszacsinálnék ha lehetne! Mindent... Bárcsak ne szerettem volna beléd... Néha ezt kívánom. Hiszen akkor most nem kellene bujkálnod, nem kellene némának maradnod. Sajnálom, Ally... De találkozni fogunk! Egyszer...

Szeretlek.

-D.M"

Alastor meghalt. Az egyik legnagyobb auror, mindannyiunk barátja és védelmezője... A legjobb tanárom... Meghalt Voldemort miatt és ezzel egy újabb élet szárad a lelkén. Már ha van lelke.

- Aideen. - kopogott be Eira a szobámba. A lány alig szólt hozzám, mióta itt vagyok, de nem hibáztatom. Nem akartam beszélni senkivel. 

- Menj el, Eira. - sóhajtottam és bezártam az ajtómat... 

---

"Kedves Alana!

Tudom, tudom... Ritkán írok... De az események felgyorsultak és félek, hogy apám figyeli a baglyot. Egy újat kellett szereznem, ami hajlandó elvinni a leveleket egy másik országba... Lusta egy dögök ezek, én mondom! 

Eltelt egy egész nyár és én nem láthattalak... Rettentően hiányzol, remélem tudod! Úgy érzem nem teljes az életem, amikor nem vagy mellettem, de nem kockáztathatunk, tudod jól... Remélem jól vagy, Ally. Remélem sokat mosolyogsz és hallanak téged nevetni. Imádom, a nevetésed...

Voldemort úgy döntött nem mehetek vissza a Roxfortba... Úgy érzi a halálfalói és Piton, mint igazgató bőven elég ember oda. Nekem Potter után kell nyomoznom, minden egyes nap. Kár, hogy egy pillanatig sem tudok gondolkodni. Minden alkalommal téged látlak magam előtt...

Ígérem, hogy találkozni fogunk még. De bárcsak tudnám mikor...

Szeretlek

-D.M"

A szívem összeszorult a leveleitől... Minden alkalommal könnyek szöktek a szemeimbe, amikor az írásait olvastam. Fájt... Rémesen fájt, hogy nem lehetek ott mellette, hogy nem írhatok neki. Az elküldetlen leveleim ott tornyosultak az asztalom fiókjában, könnyektől elfolyt tintával és tele szívfájdalommal...

- Aideen! - dörömböltek az ajtómon hirtelen. Eira... 

- Mi van? - kérdeztem frusztráltan. Eira soha nem keresett. Nem beszélt velem, nem nevetett rám. Csak némán nézte, ahogy anyáék minden nap körülöttem legyeskednek és megpróbálnak felvidítani...

- Anya és apa kérték, hogy gyere le. Jött neked valami. - vonta meg a vállát, én pedig lassan felálltam az íróasztalomtól. Draco azt írta az első levelében, hogy meglepetése van számomra. És talán ez az. Talán ő jött el hozzám!

- Aideen, drágám! - lépett hozzám apa és erős karjai közé szorított. - Hogy van a legszebb lányom? - suttogta mókásan a fülembe, de nem tudtam rajta nevetni. 

- Még élek. - vontam meg a vállam kelletlenül, ő pedig megcirógatta az arcomat. 

- A barátod küldött neked egy kis meglepetést. Talán ez majd egy kicsit jobb kedvre derít. - mondta sejtelmes mosollyal az arcán, majd biccentett anyámnak, hogy nyissa ki az ajtót. És ekkor megjelent két őrülten mosolygó vörös buksi. 

- Fred? George? - döbbentem le és közelebb léptem hozzájuk. Draco őket küldte hozzám? 

- Ennél azért nagyobb lelkesedésre számítottunk! - szólt le Fred nevetve. 

- Ha már ott hagytunk mindent, azért hogy veled legyünk! - egészítette ki George, de én még mindig döbbenten álltam az ajtó előtt. 

- Hogy kerültök ide? - kérdeztem, az ikrek pedig mosolyogva néztek össze.

- Nos, mivel Harry, Hermione, Madison és drága öcsénk elmentek megöletni magukat...- forgatta meg a szemét Fred.

- Több hónapra eltűntek, hogy megszerezzék a horcruxokat... - vonta meg a vállá George. 

- Malfoy minket tartott a legmegbízhatóbbnak! - lelkesedett Freddie büszkén. 

- Én megkért, hogy vigyázzunk rád! - pacsizott le vele Georgie. 

- Igazán megható levelet írt nekünk. - bólintottak egyszerre, majd felém fordultak. - Most már hajlandó vagy megölelni minket? -  kérdezték egyszerre, én pedig meghatódva ugrottam a karjaik közé. Draco tényleg mindent megtesz, hogy ne búslakodjak.

Az ikrek pedig fülig érő vigyorral az arcukon kaptak a levegőbe és dobálni kezdtek. 

Aznap este pedig a szobámban ültünk mind a hárman és elmélyedve beszélgettünk három üveg bor mellett. 

- Szóval, végül úgy döntöttünk egy időre bezárjuk az üzletet. - vonta meg a vállát szomorúan George. - Az emberek félnek kimozdulni... - 

- És a fenntartás rengeteg pénzt emésztett fel. - biggyesztette le ajkait Fred. - Meg persze, kitudja hogy végződik majd a háború. - nevetett a fiú kínosan. 

- Szerintetek, mikor kezdődik? - kérdeztem szomorkodva, belekortyolva az édes borba. 

- Szerintem pár hónapunk lehet csak. - vonta meg a vállát Fred. - Végül is, Harryék bármikor visszatérhetnek és akkor ő... - 

- Könyörgöm, ne beszéljünk erről! - szólalt fel George. - Nem kell az eddiginél is nyomasztóbbá tenni a hangulatot. - fintorgott nagyokat kortyolva az italából. Pedig beszélnünk kellett volna róla. Beszélni, hogy minden eshetőséget átrágjunk. Beszélni, hogy később ne hozzak olyan döntéseket, amilyeneket hoztam. Hogy ne sodorjam magam veszélybe és ne éljük át azokat a dolgokat, amiket...