Sziasztok, Drága Olvasóim! 

Mielőtt belevágnánk az új részbe, nagyon fontos dolgot szeretnék közölni, szóval mindenkit megkérnék, hogy olvassa el ezt a kis bekezdést!

Szóval, nem tudom mennyire vagytok tisztában ezzel, de a Wattpad az elmúlt napokban/hetekben elkezdte letörölni az összes Mature/ felnőtt tartalmas sztorit. Mindannyian tudjátok, hogy az eddig megírt történeteim erőteljesen tartalmaznak káromkodást, felnőtt jeleneteket és megjelenik benne az alkohol és drogfogyasztás is... Mivel nagyon sokat dolgoztam a történeteken, nem szeretném, hogy letöröljék őket, ezért megváltoztattam a Mature státuszt, ami szerint a sztorik NEM tartalmaznak ilyen tartalmakat. 

Mind a három történetem elejére ki fog kerülni egy update, amiben erre fogom figyelmeztetni az olvasókat és kérek mindenkit, hogy csak saját felelősségre olvassák el a történetet. Illetve, ha valakinek gondja van azzal, hogy nem jelöltem be a felnőtt tartalmakat jelző kockát, az kérem szóljon először nekem, hátha ki tudok találni valami más megoldást. Csak a legvégső esetben jelentsétek a sztorit, abban az esetben ha ez zavar titeket, hiszen a sok jelentés után leszedik a történeteket. 

Köszönöm, hogy elolvastátok a tájékoztatást!!

---

- Kelj fel, mocskos áruló! - rúgott belém hirtelen valaki. Lassan kinyitottam fáradt szemeimet és felnéztem, hogy szembe találjam magam Bellatrix veszélyes alakjával. A nő türelmetlenül állt felettem, ellenkezést nem tűrő hangon siettetve. - Mozdulj már! - rúgott egyet újra, majd megragadta a hajamat és annál fogva rántott a talpamra. 

- Jövök már! - szóltam rá idegesen, a keze után kapva, de a nő nem engedett el. 

- A barátaid már nagyon türelmetlenek. - sziszegte ördögien a nő, felvezetve az előtérbe. 

- Alana? - hallottam Draco kétségbeesett hangját, mielőtt még Bellatrix végiglökött volna a padlón. Halk nyögéssel értem földet és igyekeztem minél hamarabb felállni, de a lábaim olyan gyengék voltak, hogy egyszerűen képtelenek voltam megtartani a súlyomat. 

Fogalmam sem volt, hogy mióta tartanak fogva engem odalent, csak azt tudom, hogy Draco minden este lejött hozzám ételt és italt adni... És a fiú most is azonnal a segítségemre sietett. 

Erős karjai a derekam köré fonódtak és lassan, de határozottan emelt fel a földről. És amikor felálltam, megláttam őket...Harry, Ron, Hermione és Madison... Mind ott álltak, egy-egy halálfalóval a nyakukban, miközben Harryt egyből átvette Bellatrix. De a fiú arcával valami nem stimmelt.

A nő pálcát szegezett a térden lévő fiú torkának és mosolyogva nézett ránk. 

- Nos? - kérdezte a nő mély, várakozó hangon, majd a teremben lévő emberek egyszerre fordultak Draco felé. A tekintetem találkozott a szőke fiú rettegő pillantásaival, ő pedig óvatosan megrázta a fejét. Nem fogja elárulni őket!

- Nem tudom. - válaszolta a fiú megnyúlt arccal, majd végignézett a társaságon. De az apja nem hagyta ennyiben. 

Lucius pedig... Olyan volt, akár egy élőhalott. A szemei alatt fekete karikák ültek, haja kócosan hullott a vállára, miközben kezeit a fia vállára helyezte.

- Draco... - hajolt közel a füléhez. - Jól nézd meg fiam... Gondolj bele, ha mi adjuk a Sötét Nagyúr kezére! A Nagyúr kegyes lesz! Megbocsát és minden úgy lesz mint régen... - mondta a fia szemébe eltökélten. Draco pedig kétségbe volt esve. 

Láttam rajta mennyire vívódik. Mennyire nem tudja mit tegyen. Csak bólogatott az apjának és lesütötte a szemét. 

- Kérdezd a lányt! - szólalt meg Bellatrix azonnal. 

- Nem ő az. - mondtam határozottan. - Nézzenek már az arcára! - feleltem és próbáltam elhitetni magammal, hogy határozott és hihető vagyok. 

- Hasztalan... - sziszegte Bellatrix és odahívta magához Dracot. Törést akar rajta találni... - Ne félj, kis drágám. Gyere közelebb. - nyújtotta felé a kezét. Draco pedig lassan letérdelt Harry elé és a két fiú tekintete összefonódott. 

- Nem tudom. - ismételte újra a fiú, elmerülve Harry ijedt tekintetében. 

- Most nem hibázhatunk, Draco. Ha nem az akinek hisszük és hiába hívjuk ide a Nagyurat... Mindannyiunkat megöl! - hajolt felé Bellatrix. 

- Mi van az arcával? - kérdeztem hirtelen, elterelve a figyelmet Dracoról. 

- Már ilyen volt, amikor megtaláltuk. - felelte egy halálfaló. És amikor Bellatrix megtette az első lépéseit Hermione felé, mi összenéztünk. 

- Köszönöm. - suttogta Harry Draco felé. - Köszönöm... 

- Valamit ki kell találnunk. - mondtam halkan, de eltökélten. - Ki kell jutnunk innen. - mondtam. 

- És te is velünk jössz... - mondta Harry Draco szemeibe nézve. - Nem maradhatsz itt velük tovább. - mondta a fiú határozottan és elkezdett körbenézni a teremben, kiutat keresve. De a megbeszélésünknek nagyon hamar vége lett,  ugyanis Bellatrix megmutatta valódi őrült természetét. 

- Vidd a fiúkat és ezt is! - kiáltotta a nő Madison, Ron és Harry felé. De Hermione ott maradt... - Ezzel meg elbeszélgetek egy kicsit. Csak úgy csajosan. - mászott bele Hermione arcába és fenyegetően tekergetni kezdte a fejét. A lány hatalmas bajban van. 

- És a lány? - nézett felém Lucius. 

- Hozd ide. - hajolt el hirtelen Bellatrix és felvont szemöldökkel nézett rám. Lucius pedig erősen megragadta a hajamat, hogy odavigyen Hermione elé. A lánnyal mind a ketten hátra rántott fejjel néztünk a másikra, mellkasaink hevesen mozogtak a félelemtől. - Ti igazán jó barátnők vagytok igaz? - kérdezte.

- Nem. - feleltem egyszerűen. - Nem kedvelem a sárvérűeket. - mondtam könyörtelenül, de tudtam... Tudtam, hogy Hermione meg fogja érteni. Biztos vagyok benne, hogy tudja mit művelek. 

- Igazán? - Bellatrix lassan végighúzta a torkomon a pálcáját. - Akkor hát szívesen megkínoznád, ugye? - tette fel a kérdést türelmetlenül. Én pedig mélyen beszívtam a levegőt, nem tudva mi a fenét válaszoljak. De Hermione határozottan bólintott. Határozottan és bátran. 

- Igen... - feleltem halkan, miközben a szívem megszakadt. Nem leszek rá képes... Nem vagyok képes embereket kínozni. Pláne nem őt! Nála kedvesebb, ártatlanabb és okosabb lány nincs a földön. Hermione nem érdemli meg, hogy kínozzák! De Bellatrix mégis ezt akarta. Ezt akarta, ugyanis a lány megszerezte Griffendél kardját. És ez a kard Bellatrix széfjében volt... 

- Akkor hát... Tedd meg! - üvöltött rám hirtelen és a földre lökte a lányt. 

Tehetetlenül álltam Hermione előtt, aki könnyes szemekkel, izzadtan nézett fel rám. 

- Semmi baj, Alana. - suttogta. - Tedd meg. Kérlek... - nézett bele a szemeimbe, a tekintetében pedig megcsillant a félelem. 

Én pedig hátra léptem egyet és felemeltem a pálcámat. A kezem úgy remegett, mint még soha. A fejem zakatolt, a szívem pedig képes lett volna megállni abban a pillanatban. De nem tehettem mást. - Sajnálom. - mondtam a lánynak halkan és lehunytam a szemeimet. - Crucio... - hagyta el a számat a szó, a lány pedig ordítani kezdett. 

Könnyek csorogtak végig az arcomon, miközben a füleimben csak a lány hangja csengett. Az ő szenvedő, segítségért kiáltozó hangja. De a legrosszabb még hátra volt... 

- Elég! - szólt rám Bellatrix mérgesen és odalépkedett a lányhoz. Hermione hevesen lihegett szétterülve a padlón, miközben Bellatrix az arcához hajolt. - Mi mást vittetek még el? - kérdezte a lánytól, lassan az övében lévő tőrhöz nyúlva. 

- Semmit. - mondta a lány. - Semmit nem vittünk el! - nyögte fáradtan, Bellatrix azonban nem hitt neki. 

El kellett fordulnom. El kellett fordulnom és minden erőmmel azon voltam, hogy ne hányjak. A lány karjába ugyanis erősen mélyedt bele a tőr, ő pedig torka szakadtából üvöltött. Egyszerűen kirázott a hideg és lehajtott fejjel zokogtam. 

- Alana... - húzott magához Draco. Arcán könnyek folytak végig, de mégis ott állt mellettem és átkarolt. - Nem hányhatsz. - nézett rám. - Nem itt, nem most. - a hangja megremegett, a szemei pedig az én tekintetemet keresték, de hiába. Egész testemben remegtem a lány hangjára. A lány szenvedő, szíveket marcangoló sikítására...

- Capitulatus! - hallottam hirtelen Ron kiáltását, aki lefegyverezte Bellatrixot. 

- Uram isten... - rohant oda Madison Hermione mozdulatlan testéhez. 

- Stupor! - kiáltott Harry és megtámadta Luciust, mire Draco azonnal felpattant. 

- Anya! - hallottam a fiú halk kiáltását és egyből odarohant az anyja mellé, hogy minden erejével őt védelmezze. A fiú szembe szállt Harryvel és Ronnal, hogy megvédje az anyját... És én tehetetlenül néztem, ahogy egymással harcolnak a szeretteim. A pálcám ugyanis Lucius zsebében pihent...

- Elég! - kiáltott Bellatrix, karjai között ott volt Hermione. Nyakának élesen feszült neki a tőr. És mindenki megfagyott. - Szedd össze a pálcákat, Draco. - mondta a nő, de a fiú nem mozdult... Hiába fenyegették, hiába kiáltottak... A fiú nem mozdult. 

Ekkor pedig észrevettem Dobbyt. Draco rengeteget mesélt a kedvenc manójáról, akit imádott. Imádta, de sosem merte bevallani, hiszen az apja szerint ők csak szolgák. Szolgák akikkel bűn barátkozni. Pedig Draco a barátjának tartotta Dobbyt... 

A manó pedig letekerte a hatalmas csillárt, ami hirtelen lezuhant, majdnem megölve Bellatrixot. Az események pedig hirtelen olyan sebességgel történtek, hogy mire észbe kaptam, már Dobbyba kapaszkodva álltunk szemben a halálfalókkal. Draco pedig megrökönyödve nézett ránk. 

- Dobby már réges-régen szabad manó! - kiáltotta az apró teremtés. - És Dobby eljött megmenteni Harry Pottert, Draco Malfoyt és barátait! - kiáltotta. Draconak pedig csak erre volt szüksége. Odarohant hozzánk és belekarolt gyermekkori barátjába....