*Jisung szemszöge*

A napok hosszabban teltek, mint bármikor. Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de vártam már a szeptembert. Nagyon. Minho hiányát nehezen tudták a barátaim pótolni, de nem hibáztatom őket ezért.

Hyunjin és Jeongin nagyon cukik együtt, noha a szüleik még mindig nem tudnak a kapcsolatukról. Szerintem biztosan elfogadnák őket, de az ő dolguk mikor vallják be nekik.

Chan és Seungmin kapcsolatáról semmit nem tudunk. Nagyon remélem nincs semmi feszkó közöttük, mert június óta nem láttuk őket egymással. Ezen gondolkozva döntöttem úgy, hogy felhívom Yedam-ot, hogy kérdezzek a bátyja felől.

-Szia Jisungie!

-Szia Yedam! Kérdezhetek valamit Chan-nal kapcsolatban?

-Mi lenne az?

-Tudod az egyik barátommal, Seungmin-nal megpróbáltam volna összehozni őket, de régóta nem láttam őket együtt. Tudsz erről valamit?

-Chan nyaralni van a barátnőjével.

Azt hittem elájulok az idegességtől.

-Van barátnője?

-Igen, de szakítani akar vele. Eléggé birtokló az a lány, és nem szereti már őt.

-Oké, köszi a segítséget!-sóhajtottam gondterhelten. Nem néztem volna ki belőle, hogy Seungmin-nal kavarjon, miközben barátnője van. Nem tudtam ezt róla és eléggé félek most, hogy mi lesz. Tud erről Min egyáltalán?

-Sungie, nem lenne kedved átjönni hozzánk? Olyan magányos vagyok! Hiányzik a társaságod!

-Rendben, 10 perc és indulok!-mosolyodtam el.

Azt hittem egy egyszerű találkozónk lesz, de sajnos tévednem kellett.

Mikor odaértem semmi baj nem volt. Videójátékoztunk, popcorn-t ettünk, szóval egy átlagos összejövetelünk volt. Mikor viszont az ágyán üldögélve beszélgettünk valahogy szóba került a szerelmi életünk.

-Neked van valaki aki tetszik?-kérdezte tőlem.

-Igen, van.

-Mond el!-sürgetett. Furcsáltam, hogy mitől lett ennyire izgatott, de mivel jó barátom volt elmondtam neki.

-Lee Minho, ismered őt?

Mikor meghallotta a nevét egyszeriben ideges lett.

-Ő? Komolyan mondod?

-Igen! Tudom, nem tűnik valami kedves démonnak, de a való életben nagyon is az!

-Jobbat érdemelsz nála!-mondta ijesztő hangon.

-Tessék?-néztem rá értetlenül.

-Te sokkal jobbat érdemelsz, mint az a mihaszna!

-Ne nevezd őt mihasznának!-mondtam én is haragosan.

Hirtelen rámugrott és a kezeimet lefogva az ágyra döntött. Nem tudtam mire készül, de nagyon megijesztett a hirtelen mozdulata.

-Én sokkal jobb vagyok! Válassz engem!

Szemei vörössé váltak, a nyála pedig úgy folyt, mint egy kutyának. Meg akar jelölni.

Amint ez realizálódott bennem a lábai közé rúgtam, hogy eltereljem a figyelmét. Jajgatva elengedett, úgyhogy fénysebességgel lelöktem magamról és kiszaladtam a házból.

Hazáig futottam, miközben mindig ellenőriztem, hogy nem-e jön utánam. Mikor hazaértem lihegve mentem a szobámba és az ágyamra ülve próbáltam a gondolataim összeszedni.

Szeret engem? Miért akart volna már megjelölni? Egyáltalán meg tudott volna, hisz nem vagyok farkasember!

A gondolataim az ajtóm nyitódása szakította félbe. Megrezzentem, de mikor megláttam az illetőt boldogan ugrottam a nyakába.

-Szia Hoseok! Hiányoztál! Nem is mondtad, hogy ma jössz!

-Meglepetésnek szántam magam! Mi újság, mi történt veled?

Elmondtam neki a Minho-val való találkozásom, a sikeres érettségim és hogy felvettek az egyetemre.

-Ezek nagyon jó hírek, gratulálok!-paskolta meg a fejem.

-Anya elmondta nekem.-néztem mindenttudóan a szemébe. Egyből leesett neki, hogy mire gondoltam.

-Úgy sajnálom Sung...

-Nem kell sajnálni. Inkább köszönöm, hogy hozzátok kerültem! Nekem akkor is ti vagytok a családom, mégha vérszerint nem is!-öleltem át. Könnyeit megéreztem a vállamon, úgyhogy egy zsebkendőt nyújtottam felé.

-El sem tudod képzelni mennyire örültem, hogy lett egy öcsém! Annyira aggódtam anya miatt! Teljesen kifordult magából, még én is hetekig szomorú voltam!-mondta könnyes arccal.

-Az előző kisöcsédet egyáltalán nem láttad?

-Nem! Mikor egyik nap anyát megvizsgálták észrevették, hogy meghalt a baba. Hiába volt császármetszése, hiába próbálták újraéleszteni nem sikerült. Azelőtt meghalt, hogy elérte volna a 9 hónapot.

-Annyira sajnálom hyung! El sem tudom képzelni milyen érzés lehetett!

-De a fájdalom hamar elmúlt, mikor Anya veled tért vissza a Kerítés mögül. Az egész családnak boldogságot hoztál, még ha nem is gondoltad volna ezt!

Mosolyogva öleltem meg, majd mikor meghallottam Mingi és a lányukat feljönni egyből izgatott lettem.

-Szia kölyök!-biccentett a fejével, miközben a babát a kezében tartotta. Óvatosan közelebb mentem hozzá; rettentően aranyos volt.

-Megfoghatom?

-Persze, elvégre a nagybácsija vagy!-nyújtotta felém.

"Nagybácsi" gondoltam. Még fel sem tudtam fogni, hogy tényleg az vagyok. Óvatosan a karjaim közé vettem, mire felkacagott.

-Nagyon aranyos! A szüleivel mi történt? Lehet tudni róluk valamit?

-Az anyja vámpír volt, az apja pedig farkas. Az anya nagyon fiatalon esett teherbe, de nem akarta volna megtartani ezért felajánlotta nekünk. Tudod mivel gyerekorvos vagyok, ismertem a lányt személyesen is. 16 éves volt, és mikor hallotta, hogy mi szeretnénk gyereket felajánlotta nekünk.-magyarázta Mingi.

-Értem.-mondtam halkan, mert időközben elszunyókált akaromban a baba.-Biztosan nagyon jó szülei lesztek!

-Köszönjük!-mosolyodott el a bátyám.