Nem tévedett Jisung, amikor azt gondolta, ez lesz élete leghosszabb nyara. Csak reménykedni tudott abban, hogy jól van az idősebb. Fáradtan feküdt le esténként, és úgy tűnt nem tudja elvonni a figyelmét semmi.

-Fiam, megértem, hogy megvisel Minho távolléte, de nem gondolod, hogy egy kicsit túlreagálod?-nézett rá reggel az apja.

-Tudom, de...nem megy ki a fejemből. Egyszerűen csak rajta jár az agyam. Mégis mivel vonjam el a figyelmem?-nézett rá felháborodottan.

-Jó hírem van fiúk!-lépett a konyhába az anyja, aki reggeli előtt még telefonon beszélt valakivel.

-Halljuk!-dőlt hátra a férfi a székén, miközben beleszürcsölt a kávéjába.

-Hoseok meglátogat minket és bemutatja az új családtagunkat!-mesélte izgatottan.

Jisung szeme felcsillant. A bátyját, Hoseok-ot nagyon régen nem látta már. Noha a nagy korkülönbség ellenére jó testvérek voltak, de épp emiatt ő hamarabb levált a családtól. Összeköltözött a párjával, Yoongi-vel és nemrég örökbe fogadtak egy kislányt. Nem árultak el róla egyenlőre semmit, meglepetésnek szánták a családnak. Mivel Hoseok és Yoongi mindketten emberek, ezért saját gyerekük nem lehet.

-Micsoda jó hír! Végre találkozunk velük!-mosolygott.-De van egy kérdésem...-tűnődött el hirtelen.

-Micsoda?-nézett rá a két szülő.

-Hogy lehet az, hogy Hoseok sima ember, miközben te Anya félig démon vagy? Ő nem lehet negyed-démon, meg ilyenek?

-Nos, amikor az álmod a szülinapodon megjósolja, hogy démon leszel, akkor kezdetben mindenki...hogy is mondjam...egész démon. Miután idősebb leszel jobban kifejlődsz majd és pár éven belül kirajzolódik a te negyed-démonságod. Ő nem lehet negyed-démon, mert a teste ezek szerint nem fogadta be a démoni vonalat a családban. Te viszont képes leszel démonná és emberré változni majd, miután megérett a szervezeted is erre!

Jisung nagyot sóhajtva nekilátott a reggelijének, miközben az elhangzottakon töprengett. Hirtelen felkapta a fejét.

-De ha ő nem lehet démon...akkor én hogyan lehetek? Mármint miért hitegettétek nálam azt, hogy én démon leszek?

Síri csend ült be közéjük. Jisung egyre jobban kezdett aggódni a válaszon.

-Anya? Apa? Miért nem válaszoltok?-kérdezte remegő hanggal.

-Nos, ezt lehet nem most fogjuk neked elmondani!-köszörülte meg a torkát az apja.

-Micsodát?-ijedt meg.

-Még nem állsz erre készen Jisung!-mondta az anyja.

-Mire? Mondjátok el! 18 leszek pár hónap múlva, mégis mikor kell erre készen állnom?

-Ha elmondjuk neked örökké utálni fogsz minket!

-Viszont ha nem mondjátok el akkor azért foglak titeket utálni!-tette karba a kezét idegesen.-Válaszoljatok tehát a kérdésemre!

-Tudtam, hogy el fog jönni ez a nap!-sóhajtotta az anyja.-A démonoknál szinte lehetetlen, hogy legyen negyed-démonság. Hoseok nem lehetett démon, de te az lehetsz, mivel...

-Mivel??-kérdezte egyre ingerültebben.

-Jisung, nagyon szeretünk téged! Anyád és én úgy döntöttünk régebben, ami után megszülettél, hogy örökbefogadunk!-suttogta az apa.

Jisung szeme előtt forogni kezdett a világ. Megannyi kérdés jelent meg a fejében, amikre választ várt.

-Szóval ti...hazudtatok nekem?-nézett rájuk. Próbált higgadt maradni, noha nehezen sikerült ez számára.

-Egy szülőnek néha ezt kell tenni. Miattad tettük ezt, hogy megóvjunk a...

-Persze, persze, hogy megóvjatok!-kiabálta.-Nem veszem be ezt a dumátokat! Eddig bíztam bennetek, de most nagyot süllyedtetek a szememben!-mondta, majd felszaladt a szobájába.

Egy táskába összepakolta a dolgait és óvatosan kimászott az ablakon. Szinte futva ment el egyenesen Felix házához, aki már az ajtóban várta.

-Mi a baj Jis, miért kell most itt laknod?-kérdezte aggódva.

-Majd elmondom, most...nem akarok erről beszélni!-mondta szipogva.

Természetesen a többi barátja is ott volt Minho, Changbin és Chan kivételével. Hyunjin Innie miatt jött, aki a napokban történt harapása miatt gyengélkedett.

-Jisung, ha nem mondod el mi a baj, nem tudunk megvígasztalni!-simogatta a fejét Seungmin.

-A szüleim elmondták, hogy örökbe vagyok fogadva. Egész életemben hazudtak nekem és most nagyon haragos vagyok és szomorú.

A barátai egy emberként ölelték át, majd a kanapéra ülve hagyták, hogy kiöntse a lelkét nekik.

-Gyűlölöm őket!-sírta.

-Sung, ne mondj ilyet! Biztos megvolt rá az okuk, hogy ezt nem mondták el eddig! Egy szülőnek nagyon nehéz elmondani ilyet és tudom, hogy ezt nehéz feldolgozni, de...-próbálta megnyugtatni a szeplős.

-Mégis honnan tudod?-ripakodott rá.

-Sungie...nem akartam nektek elmondani, de valószínűleg sejthettétek; én is örökbe vagyok fogadva. Minho nem a bátyám vér szerint, hanem az unokatesóm.

-Jesszusom!-csodálkoztak el mindketten.

-Annyi a különbség, hogy én tudtam ezt. A szüleimet 13 éves koromban veszítettem el, a nagybátyám pedig örökbe fogadott és azóta fiaként nevel. Ezért nem láttátok sokáig Minho-t.-mondta kissé könnyes szemmel.

-Istenem Lix, ne haragudj, hogy rád kiabáltam!-szégyellte el magát.-Nekem nem is mondták meg, hogy kik az igazi szüleim...

-Akkor menj vissza hozzájuk és hagyd, hogy elmagyarázzák!-szorította meg a vállát.-Biztos vagyok benne, hogy rosszul érzik magukat emiatt!

-Igaz. Elmentem akkor.-tápászkodott fel nagy nehezen.