Hyunjin számára elérkezett az újhold, ami egyet jelent; vért akar. Rengeteget.

Köztudott volt, hogy ha egy vámpír megtalálja élete szerelmét csak és kizárólag a kiválasztott vére után vágyakozik. Azelőtt állatok vérét itta, de a mostani alkalommal nem kívánta azt.

Nem értette mi történik vele. Mégis ki lenne az, akibe beleszeretett?

Fejében több száz gondolat pörgött végig, de mindegyik egy emberhez vezetett; Jeongin-hoz.

Mosolyogva gondolt a fiatal fiúra, akivel a találkozásuk óta szoros barátságot ápol. Szerette őt, és ebben most már az ösztönei is megerősítették.

-Szia hyung, mi történt?-vette fel a telefont Jeongin álmosan. Tudni illik éjfél volt, ekkor tetőzött az újhold, ami ilyenkor vörössé változott.

-Innie!-suttogta Hyunjin. Hangja az éhségtől kiszáradt és alig volt valami ereje. Hiába inna állatvért, egyből kihányná. Mást már nem fogad be a szervezete.

-Úristen, Hyunjin, jól vagy? Mi történt, beteg lettél?

-Kérlek...gyere el hozzám! Amint csak lehet!-nyögte fájdalmasan.

-Rendben, most rögtön indulok.

Jeongin halálra aggódva magát kapkodta magára a ruháit és egy pulóvert a dereka köré tekerve repült fel az éjszakai égbolton.

Amint Hyunjin háza közelébe ért leszállt és a szárnyait gondosan elrejtve vette fel a pulóverét.

-Hyung, merre vagy?-lépett be hatalmas zajjal a bejárati ajtón, tekintetével az idősebbet keresve.

Azonnal megtalálta a konyha földön fekvő vámpírt.

-Istenem, mi történt veled hyung? Most van az újhold, nem? Miért nem ittál akkor vért?-nézett rá könnyes szemekkel.

-Mert a testem nem vágyik több állatvérre. Megtaláltam a párom és az ő vére után sóvárgok!

-Akkor ő miért nincs itt?-kérdezte hihetetlenkedve.

-Mert már itt van. Pontosabban itt vagy!-nyújtotta ki a karját és óvatosan megsimogatta az arcát.

Jeongin torkában hatalmas gombóc keletkezett. Most mit tegyen? Mondja el az igazat? Egyszer úgyis fény derülne mindenre...

-Hyung, el kell mondanom valamit!-fogta meg a kezét szorosan.-Nem fogsz neki örülni, de muszáj megtudnod...

-Micsodát? Azt, hogy tündér vagy?-ült fel óvatosan.

-Te...te egész végig tudtad?-hebegte ijedten a kisebb.

-Vámpír vagyok édesem...a szagodból érezni lehetett, hogy az vagy!

-És...nem zavar ez?

-A legkevésbé sem! Szeretni foglak, akármi is vagy!-hajolt hozzá közelebb.-Remélem te is így gondolod!

-Én is szeretlek hyung!-mondta könnyes arccal.

Ezt meghallva Hyunjin egyből a kicsi ajkaira tapadt és egy hosszú csókban forrtak össze. Elválni is csak addig váltak el, amíg levegőt nem vettek, utána újra és újra megcsókolták egymást.

-És most a vérem kell?-nyelt egy nagyon Jeongin.

-Sajnos ha nem iszok belőle könnyen meghalhatok!-suttogta.

-Rendben van. Igyál a véremből!-húzta el a pólója nyakát és elfordította a fejét, hogy az idősebb jobban hozzáférjen.

-Biztos?

-Miattad ezt is megteszem! Csak csináld!-jelentette ki határozottan Innie.

Tökéletesen sima és fehér bőrét először pár csókkal lepte el, majd óvatosan belemélyeztette a szemfogait. A fiatalabb felszisszent, de hagyta, hogy igyon belőle az idősebb.

Pár perc sem kellett, de Hyunjin újra jobban lett és boldogan eresztette el a kisebbet.

-Nagyon fájt?

-Igazándiból az elején igen, de utána nem. Fura érzés volt, mint ha vérvételen lennék...

-Igyál eleget, nehogy miattam legyél rosszul!-segítette fel a földről és egy székre ültetve keresett neki folyadékot és némi kaját a hűtőben.

-Köszönöm!-nézett rá hálásan Innie, amint elé tette a megrakott tányért és a kancsót tele vízzel.

-Én köszönöm! Remélem benne vagy abban, hogy mi ketten egy pár legyünk!

-Persze, benne vagyok!-kuncogta. Lassan enni kezdett, miközben Hyunjin-nal mindenféle dologról beszélgettek. Amikor azonban fel akart állni a székről hirtelen elszédült.

-Óvatosan!-kapta el a karját az idősebb.-Hova akarsz menni?

-Csak meg akartalak volna ölelni!-biggyeztette le az ajkát.

-Jaj Innie, most pihenj és egyél!-ölelte át a derekát. Homlokára hintett egy csókot és a kanapéhoz kísérte.

-Nem maradsz itt velem?-nézett rá nagy szemekkel.

-Legyen, de csak miattad!-simogatta meg a végtelenül aranyos arcát.