Jisung elmesélte töviről-hegyire a nyáron és a közelmúltban történt dolgokat. Minho türelmesen hallgatta, bólogatva és időnként a kezére simítva. Mikor Jisung elmondta, hogy örökbe fogadták magához húzva megölelte és megpuszilta a feje búbját.

-Igazán jó szülőkhöz kerültél, hálás vagyok, hogy örökbe fogadtak, mert akkor nem ismertelek volna meg soha!-simította meg az arcát.

Jisung mosolyogva bújt bele az érintésébe.

-Most te mesélj hyung! Milyen volt a Kerítés?

-Nagyjából egy pszichiátriához lehetett hasonlítani. Nyilván vannak olyan területei, ahol a rabok voltak, de ugyebár én nem a börtön részébe mentem...

-Sokkal jobb bőrben vagy Min, legalábbis így kívülről úgy tűnik!

-Te továbbra is szép vagy, talán még szebb is!-ült hozzá közelebb és a derekára simított. Jisung értve a célzást közelebb húzódott ő is. Óvatosan megcsókolta és átkarolta az idősebb nyakát. Minho az ölébe ültette és úgy csókolta meg még szenvedélyesebben.

-Hyung, én nagyon...akarlak...

-Én is téged baby!-suttogta a fülébe.-A szüleid nem fogják azonban meghallani?

-Nincsenek itthon, még kb. 3 óránk van!-mosolyodott el.

Minho nagyot nyelt és lesütötte a szemét. El akart mondani valami mást is neki, de félt még egy kissé.

-Mi a baj?-simította meg az arcát Jisung.

-Arról akarok beszélni, hogy nem szeretnék ilyen kőbe vésett szerepeket. Azt akarom időnként, hogy te vigyázz rám, néha pedig én. Mit gondolsz? Menni fog?

Jisung mosollyal a száján markolta meg az idősebb derekát.

-Nem is tudod mennyire menne!

Minho egy óvatos érintéssel két lapos kis csomagot csúsztatott a kezébe. Jisung nyugtatóan megsimogatta a magasabbat és lágyan megcsókolta.

Másnap reggel egymás mellett ébredtek, tele szívásnyomokkal és harapásokkal. Természetesen ekkorra már volt rajtuk ruha, így nem kerültek kellemetlen helyzetbe Jisung szülei előtt.

Az idő egymás mellett gyorsan elrepült; mintha a fellegekben jártak volna, úgy érezték magukat az elkövetkezendő hetekben. Jisung ki akarta végre deríteni, hogy lehet-e terhes, avagy sem.

-Lassan el kellene mennem az orvoshoz kivizsgáltatni magam.-mondta tűnődve Minho-nak. Válaszként az idősebb nagyot nyelt.

-Igen, azt hiszem nekem is meg kéne tudnom a dolgokat...

-Tessék?-nézett rá hihetetlenkedve.-Te még nem mentél el orvoshoz megvizsgálni magad? Azt hittem rég tudod!

-Nem, sajnos nem voltam. Szégyelltem régebben és bevallom most is parázok. Nem szeretek orvoshoz járni.-vallotta be vörös arccal.

-Mi lenne, ha mi ketten mennénk el? Közösen, együtt! Benne vagy?

-Okés, megpróbálom!-vakarta meg a tarkóját. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sejtette mi lesz, de nem merte még bevallani senkinek, sőt, maga elől is titkolta.

Pár nap múlva kettesben mentek el arra a bizonyos vizsgálatra, ami nem tartott tovább 30 percnél. A modern orvostudománynak köszönhetően ma már hamar kiderülnek a dolgok egy-egy lényről.

A vizsgálat részeként egy elbeszélgetés is volt az orvossal. Ők külön kérték, hogy egy helyen legyenek és mindkettőjüknek egyszerre legyen elmondva a "diagnózis". Egymás kezét fogva várták, hogy a doktor a papírokat átvizsgálva mondja meg nekik az eredményeket.

-Nos, magával kezdem Jisung. Ön nem lehet terhes, de ezzel ellentétben teherbe ejthet másokat.-adta át neki a papírt. Jisung átfutotta a szemeivel, kissé félve. Az gondolta lesz majd közös gyerekük Minho-val.

-Sajnálom Min!-nézett rá nagy szemekkel. Furcsa mód erre nem reagált Minho semmit. Az orvos folytatta.

-Minho, ön képes teherbe esni. Ezt úgy tudom Ön is tudta, hisz lassan kialakul a méhe és utána nemsokkal a havi vérzései is meg fognak jelenni.

Jisung döbbent arccal nézett az orvosra. Minho nem lepődött meg, de belegondolva a dolgokba érezte, hogy a vállán hatalmas súly nehezedik.

-Ezt onnan is lehet tudni, hogy az átalakulását követően sokkal hevesebben viselkedett, mint bármelyik más démon. Igaz ez ugyan a legtöbbre, de a termékeny démonok sokkal jobban agresszívak és az érzelmeik sokkal jobban kontrolállatlanok.-magyarázta az orvos.

Jisung a beszélgetést követően még mindig sokkolódva hagyta el a szobát Minho mellett. Min aggódva szorította meg a kezét.

-Drágám, minden oké?

-Igen, csak...nagyon meglepődtem. Te egész végig sejtetted?

Minho szégyenkezve lehajtotta a fejét. Jisung vigasztalásképp átölelte a derekát és magához húzta.

-Valamiért szégyelltem bevallani még magamnak is, hogy nekem jutott ez. 

Sung megsimította a derekát és az arcát.

-Nekem nem szégyen hyung! Tökéletes vagy így is! Elképzelve, hogy majd a gyerekünkre te vigyázol sokkal jobban megnyugtat, mintha nekem kellene ezt a terhet viselnem! Erős vagy, bátor és védelmező! Jó szülőapja leszel a gyerekünknek majd!-csókolta meg az orrát. Minho mosolyogva pirult el.

-Te is jó apa leszel majd Sung! De előbb legyen pénzünk elköltözni!-nevetett fel, mire Jisung is felkacagott.

-Megoldjuk majd, de ennek nem most jött el az ideje!