-Hogy lehetséges ez Sebastian? Hiszen meghalt! Felfaltad a lelkét!- ordítozott Nicholas a komornyikokkal. Miután véget ért a bál a fiú azonnal odahívatta magához a két démonját.
-Nem tudom. Ilyet még sosem tapasztaltam- válaszolta nyugodtan Sebastian. A fiú fel-alá járkált, azon gondolkozva, hogy lehetséges ez.
-Lehet köze a jelhez is- mondta Jonathan a csöndet megtörve.
-Milyen jelhez?- kérdezte kiabálva Nicholas.
-Sebastian kezéről nem tűnt el a Katerina-val való szimbóluma- válaszolta meg nyugodtan. Minden démonnak akinek van mestere, annak a bal kézfejére kerül a jel.
-Ezt miért nem mondtad?- kiabálta a fiú.
-Nem kérdezett az előző mesteremről, így nem tartottam fontosnak- mondta Sebastian, de azt nem tudta, hogy honnan tudta meg ezt a másik démon ezt az információt. Nicholas csöndben maradt néhány percig, mert gondolkozott mihez kezdjen.
-Sebastian, menj el Katerina-hoz és keress valamit, amivel választ kaphatok a kérdésemre!- adta ki az utasítást Nicholas. Sebastian szó nélkül elindult a lány birtokára.

Az elmúlt hetekben szokásommá vált, hogy a tőreimmel alszok el. Egy biztonsági érzetet adott, de a fegyverek nélkül is meg tudom védeni magam. Az Adolfo-val töltött gyakorlások eredménye meglett. Felvettem egy hosszított fekete inget, rá pedig egy fehér bolerót aminek a nyaki részén szőrme volt. Minden egyes ruhám már volt kialakítva, megcsinálva, ami bőven takarta a tőreimet. Befeküdtem az ágyba és hamar elaludtam mert nagyon fáradt voltam és későre is járt.

Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy valaki a szobámban van és kutakodik. Nem oltott gyertyát, így azonnal tudtam, hogy nem Adolfo az. Odanyúltam az éjjeli szekrényemhez és meggyújtottam néhány mécsest, hogy láthassam ki az aki a szobámban van. A személytől elakadt a lélegzetem is.
-Sebastian!- mondtam és gyorsan kikeltem az ágyból, hogy számon kérhessem mit csinál az éjszaka közepén a szobámban. Odamentem melle, de nem figyelt rám, és egyre jobban dúlta fel a komódom fiókjait.
-Sebastian, állj le- mondtam nyugodtan és megfogtam a bal felkarját, hogy megállíthassam. Ez nem volt túl jó ötlet. Egyrészt erősebb volt nálam, így nem volt semmi értelme a mozdulatomnak. Másfelől, hirtelen megrántotta a kezét én pedig három métert repültem, míg neki nem zuhantam az ágyam tartófájának. Leestem a földre, a mellkasomhoz kaptam a kezem és elkezdtem köhögni. Ha most nem tört el egy bordám, akkor soha. Pár percig ott ültem, de aztán elmúlt a fájdalmam. Felemelten a fejem, hogy megnézhessem mit dúl fel abban a pillanatban Sebastian. Épp a szekrényemnél tartott. Gyorsan felálltam és odasiettem, mert ott volt a szüleim könyve és a tőr dobozom. Újra megfogtam a felkarját egy kicsivel több erővel. De másodjára sem jártam több sikerrel. Megragadta mindkét vállamat és erősen a falhoz nyomot, aztán pedig a két csuklómat ragadta meg és felemelte őket és folyamatosan szorította azokat. Először a bordáim, aztán a vállaim, és végül a csuklóim. Van még amit összetudna törni? Minden igyekezetemmel próbáltam kiszabadulni, de nem volt semmi esélyem, végül is én csak félig voltam démon, és így, hogy lefogta a kezeimet még a tőreimet sem értem el.
-Nem hitten volna, hogy életben van. Nem történt még velem sosem ilyen- mondta és elkezdte jobban szorítani a csuklóm. Én csak most fordítottam felé a fejem és belenéztem a vörös szemeibe. Minden lénynek meg van a megfelelő szem színe. Az embereknek a három általánosból bármilyen lehet, a démonoknak vörös, de emberek között barna, és a halálisteneknek pedig élénk zöld.
-Hogy lehetséges, hogy életben vagy Katerina?- kérdezte. Meglepődtem mert sosem hívott a keresztnevemen, de nem mondtam semmit.
-Válaszolj!- emelte fel a hangját és elkezdte jobban szorítani a csuklóm. Nem hitten volna, hogy még jobban tudja. Az elején is elviselhetetlen volt a fájdalom, de most már nem is érzem a kezem.
-Eressz el!- ordítottam rá.
-Ez egy parancs lett volna?- kérdezte egy rejtelmes mosollyal az arcán, és még jobban szorított.
-Igen, az!- kiabáltam. Erre hirtelen elengedett, felemelt és lerakott az ágyra. Értetlenül néztem rá, aztán felment bennem a pumpa.
-Kifelé a szobámból!- ordítottam rá. Válaszként meghajolt, elfújta a gyertyákat és kiment. Csak most tudatosult bennem, hogy Sebastian újra a démonom. Körbenéztem a szobámban és megláttam a hatalmas rendetlenséget. Nem tudom mit kereset, de már nem fog többet dulakodni, mivel újra nekem dolgozik. Nem foglalkoztam tovább vele, mert elkezdtem nézni a sebeimet. Se a mellkasom, se a vállam, és még a csuklóm sem fájt. Miután megállítottam, hogy nem lett semmi bajom, lefeküdtem az ágyba és megpróbáltam elaludni.

Reggel elég későn keltem. Már nem is lehet reggelnek mondani, mert dél volt. Meglepetésemre a szobámban nagyon nagy rend volt. Az egyik székemen oda volt készítve az aznapi ruhám. Ez Sebastian műve. Ő csinálta mindig ezt. Felvettem egy fekete nadrágot, rá a tőröket, de előtte belegyűrtem egy világoskék inget, zárásként egy fekete szoknyát. Felvettem egy térdzoknit, ami csak a térdem alá ért, és egy cipőt ami a bokámig ért. Kiegészítőnek egy szalagot kötöttem a gallérom alá. Ránéztem a jobb kezemre, ahol a jel volt. Világított, de alig. Mondhatni olyan volt, mintha egy rossz mozdulat és azonnal eltűnne a fénye. Felvettem egy fekete kesztyűt az említett kezemre és elindultam az étkezőbe az ebéd miatt.

Amikor benyitottam balszerencsémre nem Adolfo fogadott, hanem Sebastian. Már az én fajta komornyik ruha volt rajta. Fekete együttes volt, fehér inggel, és egy fekete nyakkendővel. Nem mondott semmit, és én sem, csak leültem enni, ő addig mögöttem állt. Pár perc múlva szólalt csak meg a démonom.
-Ha szabad kérdeznem, hogy van a keze?- kérdezte meg. Nem csak a csuklóm miatt kellene aggódnia. Nem válaszoltam a kérdésére. Ha nem lennék félig démon akkor nem is tudnék felállni a fájdalmam miatt, de nem is lennék akkor itt.
-Őszintén megmondom, nem tapasztaltam még olyat, hogy egy embernek ne legyenek sérülései, ilyen ütések után. Hogy lehetséges ez?- kérdezte, és hallottam, hogy közelebb lép hozzám. Elegem volt belőle! Nem akartam, hogy újra a démonom legyen, mert tudtam, hogy kérdések nélkül nem úszhatom meg. De nem tudtam most már mást tenni. Nem bonthattam fel a szerződést, mert akkor Nicholas-é lenne és én csak hátrányba kerülnék két démon ellen. És ha apámnak igaza is volt, akkor szükségem van egy démonra, aki felfalja a lelkem minden halálom után. Mivel Sebastian tudja, hogy élek a történtek után is, nem fogom megszakítani a szerződést.
-Úrnőm, ön tudja erre a választ?- kérdezte még egy lépéssel közelebb. Csak ekkor fordítottam felé a fejem, de egy szemforgatással el is vettem a tekintetem. Annyit láttam még, hogy egy mosoly húzódik a szájára.
-Tudja erre a válasz!- jelentette ki. Még mielőtt bármi mást is mondhatott volna, megfogtam egy kést az asztalról és a fejéhez dobtam, de mielőtt célba ért volna, a nyelénél fogva elkapta. Felálltam és felé fordultam.
-Ne merj feltenni nekem több kérdést a halálommal kapcsolatban! Már nem az a lány vagyok, akinek felfaltad a lelkét!- jelentettem ki és elhagytam a szobát. Fogtam volna meg a kilincset, de Sebastian-nak volt még mondandója.
-Úrnőm, mivel újra létrejött a szerződés köztünk, kell egy újabb feltétel, amit teljesítenem kell majd. Mi volna az?- kérdezte meg.
-Az szerződés tárgya?- kérdeztem magamtól, és szembefordultam a démonommal- A lelkemért, Nicholas lelkét kérem! De ebben a feladatban csak segíteni fogsz megszerezni, mert én fogom végrehajtani!- jelentettem ki. Felemeltem a jobb kezemet és lehúztam róla a kesztyűmet. A szimbólumom úgy ragyogott, mint mielőtt meghaltam.
-Igenis, Úrnőm!- mondta, vörösre változtatta a szemeit és meghajolt nekem. Újra démonmester lettem, és innen nincs visszaút.