-Mindjárt megtudod- jelentettem ki és elindultam a fürdő felé az ajándékkal és a levéllel. Hamar kijöttem az új ruhában.
-Ez nagyon csinos! És persze nagyon jól áll! Neked tetszik?- álmélkodott el rajtam Rose. Odamentem a tükörhöz, hogy jobban megnézhessem magam. Egy egyberészes rövid ujjas kimono volt rajtam, ami a térdemig ért, így nem kellett aggódnom, hogy kilátszódna a tőröm. Az alapja fekete volt és arany minták díszítették. A ruha nyaki részénél három darab kisebb vörös masni volt. Megállapítottam, hogyha a vörös szememmel mehetnék, akkor lenne a legjobb az öltözékem. Az összes ruha közül erre az egyre tudtam csak azt mondani, hogy jó.
-Úgy érzem, ebbe a ruhában fogok menni- jelentettem ki.
-Ez nem válasz a kérdésemre!- panaszkodott Rose.
-Jó ez!- válaszoltam és lezártam a témát, mert olyan hangsúllyal mondtam. Ránéztem az órára és volt még két óránk William-ék érkezéséig. Visszamentem a fürdőbe, hogy levehessem a ruhát és visszavettem az aznapi öltözékemet, végül Rose társaságával lementem teázni. Mivel a bálon lesz vacsora is, nem ettünk. Egy óráig teáztunk aztán mentünk vissza a szobámba és elkezdtünk öltözni az estére. Míg Rose a hálómban, én addig a fürdőmben készülődtem. Nem volt gond, hogy kicsi lett volna a szoba, mert a fürdőm majdnem a hálóm fele volt. Volt bent egy nagyobb szekrény, amiben voltak még ruháim, volt bent egy hatalmas tükör (és persze azok amik egy fürdőben szoktak lenni). Mint minden öltözésemet a nadrággal kezdtem, a következők pedig a tőrök voltak, csak aztán vettem fel a ruhát. Egy fekete topánkát vettem fel, és egy darab kesztyűt vettem fel a jobb kezemre. A bal kezemet szabadon hagytam, mert nagyon meleg volt. Kiegészítőként két fülbevalót tettem fel, ami két kisebb masni volt. Hasonlítottak a ruhámon lévőkre. A hajamat kifésültem és úgy hagytam. Ezen nem változtattam mert nem hordtam másképpen, végül odamentem a tükörhöz. Megpróbáltam felhúzni a szoknya alját, hogyha baj történne használni tudjam a tőreimet. Mivel könnyen mozgott a húzásra, nem volt aggodalomra okom. Végül megnéztem az összeállításomat. Nem néztem ki olyan rosszan, mondhatjuk, hogy egész tűrhetően. Elindultam az ajtóhoz, hogy végre kimehessek a fürdőből.
-Rose, kimehetek?- kérdeztem meg és közben kopogtattam. Rose nyitotta ki az ajtót a ruhájában.
-Milyen?- mosolyogva kérdezte meg.
-A te ízlésed. Jó áll!- válaszoltam röviden amikor kopogtattak az ajtómon.
-Szabad!- kiáltottam az ajtó felé. Adolfo lépett be és végignézett rajtunk.
-A Battford család megérkezett. Lent várják önöket!- mondta a komornyikom és Rose hirtelen megindult az előcsarnok felé Adolfo irányításával. Még megnéztem magam a szobai tükrömben, és a szememet vörösre változtattam. Egyre jobban tetszett ez a szín, csak az a problémám, hogy senki sem láthatja csak én. Elindultam a többiek után akik lent vártak. Amíg várakoztak egymás ruháját nézték.
-Jó estét!- köszöntöttem őket a lépcső közepén állva és elindultam feléjük. Miután leértem mindenki köszöntött engem, és William kezet csókolt.
-Indulhatunk?- kérdezte tőlem a vőlegényem. Válaszként csak bólintottam és kimentünk a házból. A főbejárat előtt két lovaskocsi állt. Az elsőbe az idősebbek ültek be, a másodikba William, Rose és én. Mielőtt becsuktam volna a bejárati ajtót Adolfo megfogta karomat.
-Kérem Kisasszony, próbáljon meg nem dühös lenni, mert a démoni része eluralkodhat magán- súgta a fülembe én pedig bólintottam és siettem a kocsihoz és beszálltam.

Egy óráig utaztunk míg elértük a Roberts birtokot. Nem szerencsémre Rose és William tudták, hogy Nicholas és én nem vagyunk jóban, ezért mindig próbáltak nem egyedül hagyni a fiú mellett.
-Katerina, ha bármi gondod akad az este folyamán szólj és mi segítünk valahogy megoldani- mondta nekem bizakodva William.
-Köszönöm, de mindig megoldottam- válaszoltam egy hamis mosollyal.
-De mindig ott volt Sebastian aki segített neked. Apropó, most miért nincs itt?- kérdezte Rose, de nem válaszoltam rá csak vállat vontam. Amikor megálltunk William szállt ki először és tartotta a kezét, hogy segítsen kiszállni nekünk. Nem mintha nem tudtunk volna magunktól. Én Rose után szálltam ki és William azonnal mellém lépett. Odatartotta nekem a jobb alkarját, hogy kapaszkodjak belé, és én megfogtam a karját.
-Nicholas tudja, hogy én vagyok a ti kísérő vendégetek?- kérdeztem William fülébe súgva.
-Nem. A mi levelünkben az állt, hogy csak a létszámot kell elküldenünk. De tettünk egy megjegyzést, hogy az egy vendég a mi asztalunknál ülhessen- magyarázta hosszasan. Csak bólintottam egyet és beléptünk a kastélyba. A Roberts ház teljesen más volt mint az én birtokom. Az én házamban az első szoba egy nagyobb előcsarnok volt, Nicholas-é pedig egy hatalmas bálteremmel kezdődött. A terem a nyári színeknek megfelelően volt feldíszítve. Itt voltak az emberek jelmezekben. Voltak akik pezsgősüveget tartottak a kezükben, vagy táncoltak, esetleg beszélgettek. A távolban Nicholas épp egy felnőttcsoportot üdvözölt mellette pedig Jonathan.
-Katerina, nézz balra!- suttogta a fülembe William, de a hangjában meglepődést hallottam. Odanéztem és megláttam amire felszólított. Éppen egy komornyik szolgált fel innivalót a vendégeknek. A komornyik pedig Sebastian volt.
-Megmagyarázod?- kérdezte William. Megráztam a fejemet, mert én sem tudtam volna pontos választ adni. Mi gyerekek a Battford család mögött mentünk így nem láthattak minket, de mi jól láttuk őket. Nicholas épp végzett egy vendégcsoporttal és felénk közeledett, de a démonja nem tartott vele. Mikor odaért a felnőtteket köszöntötte elsőnek aztán jött oda hozzánk is.
-Örülök, hogy elfogatták a meghívásomat!- mondta és kezet csókolt Rose-nak aztán odalépett hozzánk is. Ekkor kikerekedett a szeme, amikor rám nézett.
-Mi köszönjük a meghívást, Lord Nicholas!- válaszolta William miután Nicholas túl sokáig nézett engem. A fiú ránézett William-ra és biccentett neki aztán nekem is kezet csókolt, mint Rose-nak. Ekkorra már odaért mellénk Jonathan is, aki szintén furcsán nézett rám. Úgy érzem három ember nem szívesen lát ma, vagy bármikor. Épp elindult egy újabb zene és odalépett hozzám Nicholas.
-Katerina, megtisztelne egy tánccal?- kérdezte tőlem és a bal kezét felém nyújtotta. Pontosítok a kérdésén: Megtisztelne egy kihallgatással?
-Örömmel!- válaszoltam és felvitt a parkettre. Nemsokkal a tánc kezdete után szólalt meg.
-Szóval, Katerina. Hogy lehetsz életben?-kérdezte meg.
-Hidd el, nem azért jöttem el erre a bálra, hogy a te kérdéseidre válaszoljak- tértem ki a kérdése elől. Ennyivel nem úszhattam meg. Az egész tánc alatt kérdéseket tett fel nekem, de egyikre sem válaszoltam. Amikor véget ért a zene meghajolt és lekísért a parkettről, de még mielőtt elengedett, odahajolt a fülemhez.
-Katerina, még nem ért véget az est!- suttogta és elengedett. Jonathan az asztalunkhoz kísért. Négy főre volt megterítve, de csak hárman ültünk le. Beszélgettünk egy kicsit és néha ránéztem Nicholas-ra aki gyakran beszélt a komornyikokkal, Jonathan-nal és Sebastian-nal. Amikor elkezdődött a vacsora Nicholas odaült a mi asztalunkhoz. Beszélgettünk, de az egyik komornyikja mindig a közelemben volt. Az egyik fogásnál Jonathan egy kancsó vizet öntött a ruhámra.
-Borzasztóan sajnálom, Lady Katerina!- mondta nekem.
-Semmi gond. Kimegyek az erkélyre, hogy megszáradjak- jelentettem ki, felálltam az asztaltól és elindultam a teraszra. Egy ideig csak támaszkodtam a korlátra amikor hangokat hallottam magam mögött, ezért hátrafordultam és Nicholas állt mögöttem.
-Nocsak, nocsak Katerina! Igazán jó formában vagy! Nem is látszik, hogy meghaltál!- mondta Nicholas szúrós tekintettel. Nem tudom, hogy ma hányszor történt meg ez a beszélgetés közöttünk, de már nagyon elegem volt belőle.
-Mit akarsz?- válaszul csak ennyit mondtam.
-Hogy lehetsz életben?- kérdezte közelebb lépve hozzám.
-Hidd el Nicholas, egyszer úgy is megtudod!- mondtam és elindultam vissza a terembe, de az erkélyajtóban ott állt Sebastian. Megálltam mellette egy pillanatra.
-A démonok sem tudhatnak mindenről!- jelentettem ki és visszaültem az asztalhoz.
Az este folyamán nem maradtam egyedül, mert William nem hagyott el egy pillanatra sem. Persze, nem maradtak el a furcsa nézések Nicholas felől. Miután véget ért a bál beültem a kocsiba és hazavittek William-ék. Nem maradtak túl sokáig, így egyedül mentem be a kastélyomba. Adolfo még fent volt amikor beléptem a házba.
-Jó estét Kisasszony!- köszöntött a komornyik. Biccentettem egyet válaszként.
-Kisasszony, mit szólt Nicholas, hogy életben van?- kérdezte.
-Meglepődött, de nem mondtam el, hogy lehetséges ez- válaszoltam és elindultam a szobámba.