Nekem volt a legjobb gyermekkorom. Mindenki irigyelte tőlem, hogy milyen jó életem volt. Az enyém volt a leggazdagabb, legelőkelőbb nemesi család. Egyke gyermek voltam, de nem bántam, mert a szüleim csak velem foglalkoztak. Édesanyám mindig velem volt, és gyakran a testvére, a nénikém is. Úgy szeretett, mintha a sajátja lettem volna, mert neki sosem adatott meg, hogy gyermeke legyen. Mondhatni egy elkényeztetett gyerek voltam, mert a szüleim mindent megtettek nekem, amit csak kértem. Amikor valamilyen elfoglaltságuk volt akkor áthívták a jövendőbelimet és a testvérét, hogy együtt játszhassunk. Így hárman mókáztunk, nevetgéltünk, William Battford, Rose Battford és én, Katerina Hood. William két évvel idősebb nálam, de a születésem óta azt tervezik, hogy mi egybe fogunk kelni.

Minden egyes napom vidámsággal telt el, a tizedik születésnapomig. Aznap egy tűz ütött ki a házunkban, én pedig a szüleimhez siettem, hogy szólhassak nekik a történtekről. De amikor odaértem nem egy kellemes érzésben volt részem. Három személy volt a szobában, az édesanyám, az édesapám akik a földön feküdtek holtan, és még egy harmadik személy állt mellettük, véres késsel a kezében. Nem láttam sokáig az arcát, mert elöntöttek a könnyek, de annyit láttam, hogy egy férfi volt. Aztán pedig egy zsák került a fejemre, felemeltek és elvittek valahova. Nem tudom meddig lehettem a zsákban, de amikor kimásztam egy idegen helyen, bezárva voltam. Nem én voltam az egyedüli gyerek, többeket elraboltak. A hallottak alapján őket csak elrabolták, a szüleiktől. Valamiért csak az én családomat ölték meg. Minket, az elrabolt gyerekeket egy közös cél miatt akartak megölni, hogy egy démont elő tudjanak hívni, és aztán őt a szolgájukká teszik. Ezért kellettünk mi, gyerekek, mert a lelkünkkel vitték volna ezt végbe. Mégis, én az egy hónap alatt annyit változtam, hogy a démont nem ők, a saját céljukra idézték meg, mert én hamarabb hívtam elő a saját vágyamra. Mikor megkötöttük a szerződést, a jobb kézfejemre egy szimbólum került ami elkezdett világítani. Ez volt az a jel ami jelzi, hogy démonnal állok kapcsolatban. Ez addig fog világítani amíg nem teszek olyat amivel elárulnám a démonom, vagy nem bontanám fel a szerződést, vagy fel nem falja a lelkem. A következő mozzanatban csak véres hullák feküdtek körülöttem. Pontosabban azok, akik megkínoztak engem. A démonom megölt mindenkit aki engem bántott. Azt mondta nem fog engem elárulni addig amíg a célom lesz a legfontosabb számomra, minden egyes szavamat teljesíteni fogja amit csak mondok neki, meg fog engem védeni, és hogy sosem fog nekem hazudni. Az utolsó részt az elején nem értettem, de aztán igen fontosnak bizonyult ez a megállapodás is.

A démonom, akit Sebastian-nak hívnak, visszavitt engem a régi birtokomra, ami romokban hevert, mert az egész felégett. Az egész ház, az ott töltött idő és a nevetések is eltűntek. Csak az emlékeim maradtak meg, amiket igyekeztem elfelejteni, hogy kevésbé fájjon a szüleim elvesztése. A család nevem maradt meg nekem egyedül, amit vissza kellet állítanom a régi hírnevére. Ebben a feladatban csak a démonom segített.

Körülbelül egy évbe tartott, hogy a nevem jó hírbe kerülhessen. A királynő újra a bizalmas köreibe fogadott. Én voltam a legfiatalabb nemes, aki megkaphatta a gróf rangot. Mivel csak gyerek voltam sokan ki akarták használni a hiszékenységemet, de a démonom segített nekem, hogy ezeknek ne dőljek be. Ezek az emberek akik ártani akartak nekem, mind megfizette az árát, az életükkel. Azért, hogy ne legyen annyira gyanús, hogy egy idegen segít nekem, Sebastian a komornyikom lett.

Mindezektől eltekintve, nem tudtam elfelejteni semmit bármennyire is akartam. Volt nekem egy komornyikom aki a születésem óta velem volt, Adolfo. Amikor hallott a visszatérésemről, hogy az utolsó Hood család tagja előkerült, megkeresett engem, hogy újra a komornyikom lehessen. Ő volt az egyetlen aki próbálta fent tartani a szüleim emlékét. Minden igyekezetemmel próbáltam leállítani, hogy fejezze be, de titkon örültem neki, hogy nem hagyja a családom emlékét elveszni, mégis sosem mondtam meg neki ezt. Mindig leszóltam a cselekedeteit. Adolfo volt az egyetlen aki mesélt nekem a szüleimről. Kívülről úgy néztem ki mint akit nem érdekelné ez a téma, de belülről mindig összetörtem. Nem mutattam ki, de a szüleim elvesztése volt a legnagyobb gyengém.

Hamar hírré ment, hogy Katerina Hood egy hónap után előkerült egy rejtélyes komornyikkal. Rose és William nagyon siettek, hogy újra láthassanak, de én nem ugyanaz a lány voltam mint az elrablásom előtt. Ami először feltűnt nekik, hogy sokkal alacsonyabb vagyok náluk és, hogy az alkatom is sokkal vékonyabb, törékenyebb. De amit a legrosszabbnak véltek, hogy nem mosolyogtam. Azóta sem volt egyetlen egy nevetésem, se vigyorom. Mindenki úgy emlékezett rám, mint a boldog Katerina, aki mindig derű. De az a lány már nem létezik. Eltűnt, mint minden boldogság az életemből. Egyetlen célom van, hogy megtaláljam a szüleim gyilkosát.

Három évembe telt mire megtudta Sebastian kik ölték meg az anyámat és az apámat. Amíg engem átvertek addig a démonom elvégezte a feladatát. Aztán pedig meghaltam. Itt ér véget az első életem.