Amikor kinyitottam a szemem, a saját szobámban voltam. Még egy éjszaka, úgy, hogy kint aludtam el, és behoztak. Kikeltem az ágyból, és megpróbáltam sietni a készülődéssel, mert nagyon éhes vagyok. Szerencsém volt, mert megint ki volt készítve a ruhám. Egy sötétkék nadrággal kezdtem, a tőrökkel folytattam. Nem volt kedvem külön felsőt és egy alsót felvenni, ezért egy nadrághoz hasonló színű egyberészes ruhát vettem fel, aminek a nyaki részén egy ugyanolyan árnyalatú rózsa díszelgett. Cipőnek egy bokáig érőt vettem fel. A hajamat az éjjel elfeküdtem, így kénytelen voltam egy hajpántot felvenni. Csak a jobb oldalam volt díszítve, egy sor fehér rózsával. Zárásként egy fehér kesztyűt vettem fel a jobb kezemre. Kimentem a szobámból, és lesiettem az étkezőbe. Csak néha találkoztam a szolgáimmal, a komornyikjaimon kívül, de most két cselédem hirtelen futott el mellettem. A harmadik is futott volna el, de megállítottam.
-Lindi!- szólítottam meg. Nagyon megijedhetett, mert hirtelen megtorpant is rémülve tekintett rám. Nem tudom miért volt ilyen az arckifejezése, mert sosem tettem még olyat, hogy okot adjak a félelemre.
-Igen, Kisasszony?- kérdezte, még mindig megszeppenve.
-Mi ez a nagy sürgés?- kérdeztem.
-Sebastian szólt, hogy el fog utazni ezért szólt nekünk, hogy készítsük össze az összes az ruháját. Azért sietünk ennyire, mert pakolunk és próbáljuk kimosni azokat a ruhákat amiket régen hordott. Elnézést!- hajolt meg, és folytatta tovább az útját futva a folyosón. Milyen utazás? Én nem tudok semmiről. Eddig is siettem le, de még gyorsabbra vettem a tempómat. Benyitottam az étkezőbe, de nem volt bent senki, csak étel volt nekem készítve. Már nem annyira érdekelt a reggeli, elindultam a bal szárnyba. Mielőtt megfogtam volna a kilincset, halottam, hogy a konyhából jön ki valaki. Hátrafordultam, és a szakáccsal találtam szembe magam.
-Kisasszony, nem ízlik az étel?- kérdezte. Nem tudom mit hallottam ki a hangjából, csalódottságot vagy szomorúságot.
-Nem erről van szó. Kérem vigye fel a dolgozószobámba az ételt!- mondta és elhagytam az étkezőt. Felmentem a lépcsőn és balra fordultam. Az első szoba előtt megálltam, és bekopogtam.
-Sebastian, nyisd ki az ajtót!- utasítottam, de nem jött válasz. Mivel a démon nem mondhat ellent a mesternének, így csak az lehetséges, hogy nincs a szobájában. Átléptem a másik ajtóhoz, és ott is bekopogtam.
-Adolfo!- szóltam, és rá egy másodperccel az ajtó kinyílt.
-Van valami probléma, Kisasszony?- kérdezte meg.
-Nem, nincsen. Hol van Sebastian?- kérdeztem vissza. Nem túl kedves tőlem, hogy kérdésre kérdés a válaszom, de tudni szeretném, hova utazok.
-Nem tudom. Reggel korán ment el, de nem tudom hová. Elnézést!- mondta. Megráztam a fejem, és elindultam a kert felé. Hamar megtudhatom a választ, hova ment, mert a kocsis mindig kiírja hova megy, és mikor érkezik meg. Kiléptem az udvarra és az irányt az istálló felé vettem. Amikor beléptem elkezdtem körbenézni. Nem láttam a se kocsimat, se két lovat. Elkezdtem keresni a papírt, amin megtudhatnám hova mentek, de nem hagytak ott semmit. Kezdem megunni, hogy a saját démonom szervez valamit a hátam mögött, és úgy próbálja eltitkolni előlem, hogy eltűnik előlem. Nem volt jobb ötletem elindultam a dolgozószobám felé. Benyitottam a szobába, ahol a reggelim az asztalon hevert, és mellette fontos papírok, amiket meg kell csinálnom. Leültem a bútorhoz, megettem az ételt, és neki láttam a munkához.

Nem álltam meg egy percre sem, csak akkor, amikor Adolfo behozta az ebédemet. A mai napon sokkal több papírt kellett átnéznem a szokásosnál, és nem akartam, hogy holnapra is maradjon. Már besötétedett, amikor az utolsó papírt tettem le helyére. Felálltam és elindultam volna a hálómban, mert fáradt voltam, de kopogtak az ajtómon és megálltam.
-Jöjjön!- szóltam ki a szobából. Az ajtón Sebastian lépett be.
-Szóltak, hogy keresett. Mit óhajt?- kérdezte. Most úgy tesz, mintha nem tudna semmiről, mert csak fel akar idegesíteni, de most ezt elengedem a fülem mellett.
-Említették a cselédek, hogy el fogok utazni. Felvilágosítana?
-Reggel levele érkezett. Az volt az utasítás, hogy a kezébe adjam át. Nem tudtam átadni, mert még aludt, de nekem be kellett a városba így nem volt alkalmam átadni- válaszolta és odaadta nekem a bizonyos tárgyat. A levélben az állt, hogy Nicholas beszélni óhajt velem kettesben, és minnél hamarabb szeretne.
-Jonathan hozta a levelet?- kérdeztem és bólintott. Szóval Sebastian már tudta, hogy el fogunk utazni, és már intézkedett.
-Mikor megyünk el?- kérdeztem miután letettem a levelet az asztalra.
-Ha szeretné, már holnap indulhatunk- mondta.
-Rendben. Holnapra készítesse elő a kocsit és a holmimat!- adtam ki az utasítást és elindultam a szobámban.