Mire felgyógyultam nagyjából két hét volt az évfordulónkig. Ugyan akkor éppen nem a kapcsolatunk fény korát éltük mégis kedveskedni szerettem volna valamivel. Nem tudtam mit kellene adnom neked szóval elhívtam Changbint magammal, hogy körül nézzünk a városban majd elkísértem dolgozni. A városban nem találtam semmit amire azt mondtam volna, hogy tökéletes emiatt kissé el voltam kenődve, de jobb kedvre derített amikor a lemezboltba beléptünk. Binnie hátra ment átöltözni én pedig tengernyi idő lévén körül néztem az üzletben. Akkortájt nem sokat jártam oda – nem is értem mi okból – szóval olyan volt mintha hazatértem volna. Nyugodtsággal töltött el a hely atmoszférája, egy percig sem gondoltam semmire csak a lemezek voltak és én. Amikor a bolt leghátsó részébe mentem eszembe jutott a tökéletes ajándék, a bakelit lemez. Számomra különleges erővel bírtak ezek a lemezek, hisz lényegét tekintve emiatt ismertük meg egymást. Izgatottan kerestem ki a kedvenc együttesednek a lemezét – hogy azért ne csak egy egyszerű korongot kapj – majd szinte már szökdécselve mentem a kasszához, ahol már Changbin ment állt. Vigyorogva nyújtottam át neki a papírborítót és meséltem el mit találtam ki. Értékelte az ötletemet, nagyon is tetszett neki – kár, hogy a tiedét nem tudtam elnyerni vele.