A nyár eleje csodálatos volt. Elvittél a szülőhazádba, Ausztráliába nyaralni és megismerhettem a családodat. Olyanok voltak, mint te – tökéletesek. Általam nem ismert vidámsággal és kedvességgel fogadtak, mikor kidagadó mellel elmondtad, hogy a párod vagyok – addig még nem hallottam, hogy ekkora örömmel közölted volna, melegséggel töltött el – az anyukád csont törő ölelésben részesített. A nyaralás kellemes volt, szinte minden nap délelőtt levittél a partra, úsztunk, napoztunk, élveztük a hőséget, este pedig mindig elvittél a városba körtúrára; a két hét alatt egyszer sem mentünk ugyanazon az útvonalon. Annyira tökéletes volt minden, csak mi ketten léteztünk ezáltal túl telítődtem az érzelmekkel – az utolsó estén megadtam azt amire már olyan rég óta vágytál. Gyengéden bántál velem, számomra az volt az első alkalom és megígérted, hogy különlegessé fogod tenni – sikerült. Reggel pírban úszott az arcom amikor mezítelen mellkasodon ébredtem, elvittél lezuhanyozni majd sietnünk kellett a reptérre, hisz már késésben voltunk. A gépen viszont ismét összetörtem egy kissé, még fel sem szállt a repülő te máris a munkádba temetkeztél, új dallamokat alkottál és még csak rám sem pillantottál. Egy ideig a válladra fekve figyeltem mit csinálsz, de elég hamar meguntam. Amikor Koreában leszálltunk sem változott a helyzet, a taxiban majd otthon is végig ezzel voltál elfoglalva. Nem tudtam magammal mit kezdeni így egy cetlit hagyva a konyhaasztalon átmentem Changbinhoz, hogy közösen csináljunk valamit, de képtelen voltam nem rád gondolni – a vége ismét az lett, hogy rólad beszélgettünk. Elmeséltem mindent, ami a nyaralás alatt történt és azt is milyen hamar átkattantál a régire mintha lett volna valami az itteni levegőben. Changbin igyekezett megvigasztalni, de hiába – akkor már kezdett feltűnni az, ami végül szét szakított minket. A munkádat sokkal jobban szeretted nálam.