Padovában tengetem unalmas mindennapjaimat. Az egyetemre nem vettek fel, ezért most egy kávézóban dolgozok. Van egy kutyusom Gigi, aki mindennap jön velem dolgozni. Egy átlagos reggelem nagyjából így néz ki:
1. Felkelek, mint minden ember, kócosan, kialvatlanul, mert tegnap este ismét netflixet néztem.
2. Felkapom a selyemköntösöm.
3. Főzök egy gyors kávét és kiülök a teraszomra, majd a cigarettámért nyúlok.
4. A fürdőben gyors zuhanyt veszek, majd a munkahelyi dress-code határain belül igyekszem sajátosan felöltözni.
5. Minden nap sminkelek... ez az olasz nők elnyomása-hatása.
6. Megkésve Gigire pórázt adva lerohanok a lépcsőn, majd sietve útnak indulok.

Eddig így nézett ki minden reggelem, mígnem egyik nap a szokásomat megtörve a sarkon lefordultam. A magassarkúban futást még mindig nem tudom megszokni, majdnem elhasaltam a pirosra váltó lámpa előtt. Fejemet felkapva halk, visszafojtott nevetést hallottam a túloldalról. Egy körülbelül velem egyidős srác állt velem szembe, mellette egy aranyos németjuhász. Tekintetemet észlevelve mosolyra váltott. Csak bámultuk egymást. Hirtelen a lámpa zöld lett, és kattogó hangot hallatott, így szememet elkapva átrohantam a zebrán és lihegve értem a kávézóba.