18++

Chan a lakás nappalijában álló élénkzöld fenyőfa előtt szobrozott egy ezüst boával a nyaka körül és három különböző színben pompázó dísszel a kezében, amikor realizálta, hogy párja eltűnt mellőle. Kíváncsian nézett körbe a helyiségben, átkukkantott a konyhába is, de Minho sehol nem volt így végül csak vállat vonva fordult ismét a fa felé. Pár dísz már rajta volt, köztük az ausztrál kedvenc eleme is; az égősor. A háttérben egy karácsonyi lejátszási lista szólt, magában dúdolva a soron lévő zenéket koncentrált arra, hogy mégis hol lehetne a tökéletes helye egy-egy gömbnek.

Lassan fél óra is eltelt, viszont a fiatalabb még mindig nem volt sehol. Chan már befejezte a fának a díszítését így elindult párjának a keresésére. Nevén szólította a fiút, először semmi választ nem kapott, viszont a második megszólításra már a hálószoba irányából meghallotta a szívének oly' kedves orgánumot. Kíváncsian lépett be a szobába és nézett körbe azonnal, Minhot keresve, aki az ágyon feküdt. Az egész nap hordott ruhája eltűnt róla, helyette egy zöld-arany, karácsonyfa díszes alsónadrág volt rajta, egy hasonlóan zöld színű boával társítva. Az idősebb prüszkölve nevetett fel a látványra, de azért nem volt rest végig járatni tekintetét a fedetlen bőrfelületeken is.

- Én itt teljesen szexisbe vágom magam, te pedig kinevetsz. Szépen vagyunk, így hozzon neked is a mikulás idén ajándékot – csusszant le a franciaágyról Minho, hogy aztán kecses lépésekkel közelítse meg az idősebbet. Amint karnyújtásnyi távolságra ért tőle, Chan megragadta a boának a két végét, majd egy könnyed mozdulattal rántotta magához a vékony alakot. Karjait azonnal a keskeny csípő köré fonta, ujjai az alsónadrág arany szegélyén pihentek ahogy mosolyogva vette fel a szemkontaktust társával.

- Azt hittem már megkaptam az ajándékom. Szexis alsónaciban és csillogó szemekkel, bár ahogy látom, elfelejtette becsomagolni – simított végig gerincének vonalán, amibe a kisebb beleborzongott és még egy kicsivel jobban simult a felsőtestéhez – Bár tény, irigy vagyok erre az alsóra.

- Ne félj, vettem a te méretedben is – nevette el magát Minho vidáman. Szemeiben játékos csillagok ragyogtak, amivel képes volt azonnal elvenni Chan eszét. Hiába igyekezett tartani magát, szíve abban a pillanatban félre ütött, amint összeakadt a tekintetük.

- Helyes, megsértődtem volna, ha engem kihagysz a jóból – hajolt kicsivel közelebb hozzá, várt pár pillanatot, majd csak azután fektette ajkait Minho szájára, miután hallotta a türelmetlen fújtatását.

A kisebb azonnal viszonozta a csókot. Eleinte csak futó puszinak indult, viszont Minho türelmetlen volt, szorosabban fonta karjait az idősebb nyaka köré és igen hamar el is mélyítette ajkaik játékát. Belemosolygott a csókba, lassan kezdett el hátrálni, egészen addig, amíg vádlija bele nem ütközött az ágynak a keretébe. Egy darabig várt, kiélvezte a csókot, majd nemes egyszerűséggel dőlt le a matracra, magára rántva párját is. Chanból meglepettségében még a levegő is kiszaladt, de ennek ellenére sem volt képes elválni a fiútól; bár esélye sem volt rá, szorosan tartották fogva.

- Tudod, azt reméltem, hogy ma az égősorral kikötve fogsz megfektetni – mosolyodott el Minho, amikor jóval később elhúzódtak egymástól. Chan szemeiben a vágy mellett a játékosság szikrája is fellobbant, bár ezt a kisebb nem láthatta, hiszen közben azon dolgozott, hogy az idősebbről is lekerüljön a megnyúlt fehér pólója.

- Még nem késő – jelent meg egy széles vigyor az ausztrál arcán is.

- Esküszöm, Chan, ha most itt hagysz, az kezed lesz az egyetlen, ami élvezetet fog neked ma nyújtani – jelentette ki Minho teljesen komolyan, mire párjából hangos nevetés tört fel, viszont a következő pillanatban ismét egymás ajkait ízlelgették.

Mind a kettőjükből több, apróbb nyögés szakadt fel, amikor Chan fél kézzel végig simított az alatta fekvő oldalán és nem sokkal később ajkával is elkezdte bejárni felső testét. Apró csókokat szórt el, néhány érzékenyebb ponton megszívta a hófehér, vékony bőrt, fogával karcolta, miközben kezével töretlenül az oldalát cirógatta. Minho nem volt többre képes, lehunyt szemekkel, Chan hátába kapaszkodva eresztett a plafon felé kéjes nyögéseket, sóhajokat. Hangja teljesen betöltötte a szobát és Chant is egyaránt. Adrenalin cikázott végig a fiú testében és kisebb áldásként élte meg azt, hogy reggel egy szürke melegítőnadrágba ugrott bele, nem pedig egy szűkösebb farmerba.

Ajkaival elért a kisebb V vonaláig, ahol egy pillanatra megállt, majd nemes egyszerűséggel végig nyalt a bőrén. Minhoból egy addigiaknál mélyebb nyögés tört fel, aminek következtében még körmeit is belevájta az őt kényeztető fiú hátába. Chan vigyorogva akasztotta bele az ujjait a vékonyka alsónadrágba, hogy aztán kínzó lassúsággal húzhassa le róla. Amikor a ruhadarab a földre került, megállt egy pillanatra, végig mérte az alatta fekvő fiú egész testét, minden egyes porcikáját az emlékezetébe véste és imádattal simított végig rajta.

Chan a következő pillanatban már a földön térdelt, terpeszbe húzta Minho lábait és a térdétől indulva kezdett el csókokat elszórni, felfelé haladva. Megtette az egyik oldalon, majd elismételte a másikon, végül pedig a fiatalabb tagját kezdte el csókolgatni, amire sűrű, reszketeg sóhajt kapott válaszul. Ujjait a fiú nemiszervére kulcsolta, majd lassan kezdte el mozgatni a kezét, miközben a végére folyamatosan csókokat szórt. Minho nem győzte a nevét ismételni, teljesen elveszett, elméje ködös volt és csak az élvezet volt képes megtelíteni.

Nem sokáig élvezhette kezének munkáját, hamar elengedte és helyette lassan eresztette bele a szájába. Minho hiába harapta be alsóajkát, hangos nyögés tört fel belőle, amit szinte azonnal követett még egy, amikor Chan belé vezette egy ujját. Fejének lassú mozgásával együtemben mozgatta az ujját is, amitől a kisebb teljesen elvesztette a fejét. Az ausztrál elégedett volt magával, nagyon is, viszont számára is kezdett kényelmetlenné válni az alsónadrág.

Második ujját is bevezette Minhoba, miközben szabad kezével nadrágjába nyúlt. A nyögés, amely felszakadt belőle, miközben közbe fogta magát, végigcikázott Minhon is. A fiú arca fájdalmas grimaszba torzult, így Chan kicsivel gyorsabban kezdte el mozgatni a fejét, bár már ő maga sem igazán volt képes tisztán gondolkodni, nem akart fájdalmat okozni szerelmének. Gyengéden bánt vele, addig tágította, amíg párja rá nem parancsolt, hogy elég lesz.

Chan először saját magát engedte el, majd szépen lassan kihúzta ujjait Minhoból, végül pedig szájából is kiengedte őt. Miközben felemelkedett, lerúgta magáról nadrágját, alsójával együtt, így már teljesen meztelenül helyezkedett el ismét a kisebb fölött.

- Annyira gyönyörű vagy, amikor a nevemet nyögve remegsz a vágytól – csendült fel Chan hangja két oktávval mélyebben, mint általában, miközben kézfejével gyengéden simított végig felhevült arcán. Minho tekintete ködös volt, de annyira azért sikerült visszaszereznie az öntudatát, hogy válaszolni tudjon.

- Akkor vagyok a legszebb, amikor megtelítesz és a nevedet sikoltva megyek el – mosolyodott el, amint karjait ismét az idősebb nyaka köré fonta – Tégy a magadévá, Chan. Okozz nekem akkora gyönyört, mint amennyire gyönyörűnek te magad látsz engem.

Chan gyomra apróra zsugorodott a szavak hallattán, ajkait benedvesítve hajolt le a fiúhoz és abban a pillanatban vezette magát belé, amikor ajkaik ismét egymásra találtak. Minho fájdalmasan nyögött fel, erősebben kapaszkodott párjába, miközben az idősebb megállt a mozdulatban. Levegő után kapkodva szakadt ki a csókból, fejét leejtve fogta vissza üvöltő ösztöneit, hogy azonnal kezdjen el mozogni. Alkarjára ereszkedett, reszketegen sóhajtott fel, majd összekaparva maradék józan eszét tapasztotta ajkait Minho legérzékenyebb pontjára a nyakán. Gyengéd csókokat szórt egymás után, fokozatosan mélyítve el, míg végül már csak szívva ugyanazt a pontot.

Minho felnyögött, valamelyest ellazult, ezzel sikerült beljebb is fogadnia magába az idősebbet. Chan elengedte Minho nyakát, fejét felemelve vette fel kedvesével a szemkontaktust, majd, amikor ő bólintott, lassan mozogni kezdett. Gyengéden húzódott ki a fiúból, hogy aztán nem sokkal később ismét elmerüljön benne. Többször is elismételte ezt a mozdulatot, lassan mozgatta csípőjét, aminek a tempóját lassan a fiatalabb is képes volt felvenni.

Egymásra hangolódva mozogtak, hangjuk egybe olvadt, még a sóhajok is azonos ütemben törtek fel belőlük. Ajkuk összeforrt, nyögéseik, sóhajaik sorra volt nyelvük táncának zenéje. Egyre többször, egyre sűrűbben tört fel hangjuk, nem maradt más csak is a vágy, az élvezet és a másik kényeztetésének akarata.

Minho és Chan csak pár pillanatnyi különbséggel érték el a gyönyört, a másik nevével az ajkukon. Chan pár, lusta lökés után kihúzódott Minhoból, majd mellé dőlve ölelte magához a kisebb élvezettől remegő testét. Egyikük sem volt képes egyenletesen lélegezni, még percekkel később sem. Chan apró, kedveskedő csókokat hagyott Minho barna tincsei között és csak akkor szólalt meg ismét, amikor már testén nem cikázott az élvezet utóhatásaként az adrenalin okozta remegés.

- Boldog karácsonyt, kedvesem.

- Neked is, Chanie – nevette el magát a kisebb jó kedvűen – Készen állsz a második körre? – emelkedett kissé fel és mosolygott kihívóan párjára.

- Csak arra vártam, hogymegkérdezd, gyönyörűségem. 

Boldog karácsonyt, egyetlenem -whenmoonrises 🤍🤍