Mikor Gábor és a fiúk beléptek Petiék házába, tapintani lehetett a csendet.

– Anya?

Etelka a nappaliból kiabált ki.

– Itt vagyunk.

Lassan lépkedtek. Peti úgy érezte, most merészkednek be az oroszlán barlangjába. Már közel sem találta jó ötletnek, hogy Levente is velük jött. Ha édesanyja újra kiborul, ki tudja, miket vág majd a fejükhöz.

Etelka az ablaknál állt, férje az egyik fotelban ült. Még alig töltötték be a negyvenet, de mintha egy nap alatt egy évtizedet öregedtek volna.

– Etelka – bólintott Gábor –, Teodor – nyújtott neki kezet.

– Nézd, Gábor! – szólalt meg a nő. – Köszönöm, hogy gondját viselted a fiamnak, de ami itt történt, az csak a mi családunkra tartozik.

– Szerintem pedig mindannyiunkra.

– Drágám, ne legyél udvariatlan! – szólalt meg Teodor. – Foglaljatok helyet! – mutatott a kanapéra. Libasorban leültek.

– Nem tudom, a drágalátos fiam mennyit mondott el belőle, de akadt némi problémánk a lányunkkal – folytatta Etelka. – Túl fiatal és esztelen még, nem tudja, ki ő, és mit akar, ezért hiheti azt, hogy... – hangja elcsuklott. – De hiszem azt, hogy kitisztul az elméje. Már keresni kezdtem egy jó orvost, aki kigyógyítja ebből a... betegségből.

A kanapén ülők mindegyikének tátva maradt a szája.

– Az én lányom nem lesz... olyan.

– Anya, hallod te, miket beszélsz?! – ugrott fel Peti. – Minna nem beteg, csak szerelmes.

– Szerelmes, hah?! – legyintett Etelka. – Ennyi idősen még csak illúzió. Ha majd elvégzi a főiskolát, és munkába áll, megérti, mi is az az élet, akkor majd kiveri az eszéből ezt az egész bolondságot.

– Otthagyja a főiskolát, és munkába áll – közölte Peti.

– Micsoda? – háborodott fel édesanyja.

– Keresnek egy albérletet, és összeköltöznek.

– Ez lehetetlen – sipákolta a nő. – Ezt nem fogom engedni.

– Nem tehetsz semmit, anya, felnőtt, és lassan én is az leszek.

– Mire akarsz kilyukadni? – nézett rá egyre mérgesebben. – Csak azt ne mondd... Ha még egyszer kiejted a szádon...

– Etelka, a fiad csak... – avatkozott közbe Gábor.

– Te csak ne szólj bele! – ripakodott rá. – Nézd meg, a fattyú kölyköd mit tett a fiammal! Nem hiába hagyta el az anyja.

Peti odalépett édesanyjához, s ütésre emelte a kezét. A levegő azonnal megfagyott.

– Szégyellem, hogy az anyám vagy – mondta fájdalomtól elgyötört hangon, s leeresztette a karját. – Évek óta azt hallgatom, hogyan pletykálsz ki másokat, de te sose nézel a tükörbe, mert ha megtennéd, láthatnád, hogy milyen szánalmas vagy. Minna jó tanuló, okos, kedves, te mégis megbélyegezted, és elüldözted, mert szerelmes. Betegség? Mégis hol élsz te, a középkorban? Hogy mered elítélni a saját lányodat, aki főiskola mellett főz, mos, takarít helyetted, hogy neked könnyebb legyen? És ami engem illett... Nem tudom, meleg vagyok-e, vagy sem, de szeretem Levit, legyen az barátság, vagy szerelem, és nincs az az isten, akiért megszakítom vele a kapcsolatot. Elfogadhatjátok ezt, vagy elveszíthettek engem is, mint a lányotokat.

– Mégis hova mennél? – kérdezte Etelka közönyt erőltetve magára.

– Hozzánk – állt fel Gábor.

– Mégis hogy állhatsz ki értük? Nem látod, hogy segítségre lenne szükségük?

– Igazad van, a legjobb segítség pedig az, hogy mint szülők, támogatjuk őket az útjukon. Mindannyian változunk, követünk el hibákat, de ez az élet. Idővel kiderül, komolyak-e az érzéseik. Ha nem, megnyugodhatsz, a sors téged igazol, de ha mégis... A te gyermeked. Ha nem tudod őt megérteni, az érzéseit, csak szeresd! Mégis mi változott tegnap óta? Miben lett más? Ő ugyanaz, aki volt, csak keresi önmagát.

Peti ámulva figyelte Gábort. Azt kívánta, bárcsak az ő szülei is így gondolkodnának.

– Drágám, mondj már te is valamit – nézett férjére Etelka. A férfi eddig csendben ült a fotelban.

– Mégis mit mondhatnék? – emelte fel a tekintetét. – Nem akarom, hogy a családom darabokra hulljon.

Etelka duzzogva fordult az ablak felé, s kibámult rajta. Mindenki a reakcióját várta.

– Rendben van, egy feltétellel – morogta –, Levente nem jöhet ide soha többé.

– Micsoda?! – kiáltott fel Peti dühösen, mire Gábor megfogta a karját.

– Nyugalom – suttogta, s a tekintetéből megértette, miért. Ha ők ebben a házban nem is lehetnek együtt, ott van az övék, és ott nem kell titkolniuk az érzéseiket.

~

Minna az ágyon ült, ölében másfél éves kisfiát tartotta, s a mellette fekvő pletykalapot fixírozta. A címlapon két fiú képe szerepelt, ahogy csókot váltanak. A cím is ezt igazolta: A két magyar focista szerelme.

– Tudni akarom, mi áll a cikkben? – nézett fel öccsére.

– Nem – ingatta a fejét. – Eléggé rossz képet fest rólunk.

– Anyáék már látták? – simogatta Áron fejecskéjét.

– Igen, még reggel. Anya teljesen kiakadt, de mit is vártunk? Azt hittem, tíz év alatt elfogadja a szerelmünket, erre most megint csak tirádázik...

– Mert már mindenki tudja, a munkatársai is, és apáé is. Tudod, milyenek az emberek.

– Tudom – bólintott.

– Hahó, bejöhetek? – kopogott be Virág. – Azt hiszem, itt az ideje téged megetetni – vette ölbe Áront, majd lehajolt, s megcsókolta Minnát. – Ti csak beszélgessetek.

– Kösz, édes.

Mikor kiment, Peti végre megszólalt.

– Úgy kezeli, mintha a sajátja lenne.

– Igen – mosolyodott el –, hiszen az is.

– De tudod, hogy értem... – jött zavarba a fiú.

– Tudom – bólintott. – Igazából arra gondoltunk – állt fel, s az ablakhoz lépett ­–, hogy bevállalunk még egyet. Virág is szeretné átélni, amit én, és ehhez joga van.

– De téged, titeket nem zavar, hogy nem tudjátok, ki az apa? Nem lenne jobb olyannal lefeküdni, akit ismertek, mint kórházban teherbe esni?

– Nem – dörrent rá. – Nem tudnék lefeküdni egy férfival, és ez így van jól. Nekem megfelelt így, és neki is meg fog.

– Nem akartalak feldühíteni.

– Sajnálom – sóhajtotta Minna –, csak Áron nem igazán hagy aludni, és könnyebben kijövök a sodromból. Amúgy hogy van Levi? – váltott témát. – Mit reagált a cikkre?

– Semmit, ismered. Azt mondta, boldog velem, és neki ennyi elég.

– De mi lesz így a karrieretekkel?

– A csapat kiáll értünk, a szurkolók... nem tudom. Biztos sokan lesznek ellenünk – sóhajtotta. – Túl lassan változik a világ.

– De egyszer talán mi is megérjük, hogy szabadon szerethetünk, és nem bélyegez meg senki.

A következő meccs előtt Peti gyomra összeszorult. Ez volt az első meccsük, mióta kiderült, melegek. Az utóbbi pár hétben megszaporodtak a levelei, üzenetei. Egy részük pocskondiázó levél volt, de többségükben biztosították őket, hogy mellettük állnak.

Mikor kiléptek a pályára, hirtelen füttykoncert fogadta őket. Valahogy érezte, ez lesz. Aztán lassan meghallotta a tömeg kántálását.

– Le-ven-te! Le-ven-te!

Párja persze oda se figyelt az állandó szurkolóira, őt bámulta. Ugyanaz a tengerkék szem nézett vissza rá, mint húsz éve minden nap, ugyanaz a mélyre ható tekintet, mely a veséjébe lát. Az emberek éljenezték, ő mégis csak rá figyelt, s tudta, ez így is marad, mert ahogy a foci örök, úgy a szerelmük is.