A másnap reggel kegyetlen gyorsasággal érkezett el.

– Fiúk – lépett be a szobába Gábor –, be kell mennem a céghez, csak pár óra. Délután hazakísérlek, Peti, és beszélek a szüleiddel, rendben?

Peti álmosan bólintott.

– Étel a hűtőben.

– Szia, apa – mormogta Levi, s már el is szenderedett.

Peti is hasonlóan tett volna, de szemeiből elszökött az álmosság. Oldalára fordult, s barátját kezdte el figyelni. Édesen szuszogott mellette. Számtalanszor aludtak már együtt, ez most mégis más volt. Ott rezonált még benne az esti csók élménye. Végre csókolózott. Furcsa volt, nem ilyennek képzelte. Nem undorította a dolog, de sose hitte, hogy jó lesz, ilyen nagyon jó érzés. Megtapogatta ajkait, és még mindig érezte a bizsergést. Felült, odaaraszolt Leventéhez, s fölé hajolt. Meg akarta cirógatni az arcát, de keze valamiért remegni kezdett. Így inkább figyelte egy darabig, majd mikor nem bírta tovább, az ajkaira simult.

Kikerekedett szemekkel hajolt el barátjától, majd duzzadó alsójára nézett.

– A fenébe! – mormogta.

Levente még mindig békésen szuszogott.

– Levi – rázta meg lágyan.

– Mm... hagyj aludni! – nyöszörögte.

– De feláll a...

Barátja szemei azonnal kipattantak. Megrökönyödve ült fel, s bámulta meg Peti alsóját.

– Ez meg hogyan?

Peti elfordította a tekintetét, arcán pír jelent meg.

– Mit tettél? – kezdett el gyanakodni.

– Semmit – motyogta még mindig félrenézve.

– Azt kérdeztem, mit tettél?!

– Megcsókoltalak, megfelel?! – tört ki belőle. – A te hibád – mormogta lehajtott fejjel.

– Idióta – sóhajtotta, s Peti mellé térdepelt –, hadd lássam!

Barátja ijedten nézett fel rá.

– Most meg mi ez a riadt kiskutyatekintet? Gondolom, ha magadnak akartad volna ezt, nem ébresztettél volna fel. Szólj, ha nem akarod – érintette meg Peti combjait, aki a puha érintéstől rándult egyet.

– Te ezt csináltad már másnak? – kérdezte halkan.

– Nem, te vagy az első – húzta le kissé az alsót, hogy előtűnjön Peti férfiassága.

– És nem undorít?

– Miért, téged igen? – nézett mélyen a szemébe.

– Nem – ingatta a fejét.

– Engem sem – érintette meg. – Ismerem már szinte minden porcikádat – izgatta hüvelykujjával a csúcsot, mire Peti megremegett.

Kezeivel Levente karjaiba kapaszkodott, homlokát a fiú vállának döntötte, s hallgatta, ahogy a fülébe duruzsol.

– Nem egyszer fantáziáltam már rólad – fogta marokra, s izgatni kezdte. – Elképzeltem azt, hogy megcsókollak, szenvedélyesen tapadok az ajkaidra, simogatom a bőröd, megízlelem a tested minden egyes centiméterét, aztán a magamévá teszlek... – nyalta meg Peti fülét, mire ő azonnal elélvezett. Zihálva, kábultan nézett barátjára. Tekintetük egybeolvadt, s elpattant a szikra. Ajkaik csókban forrtak össze, de Levente nem érte be egy szájra puszival, nyelvével hatolt beljebb. Peti szemei kikerekedtek, nem tudta, mi ez, mit csináljon, csak azt tudta, ez fura, de jó érzés.

Pár perc múlva Levente megszakította a csókot.

– Fejezzük ezt be!

– Miért? – nézett rá kipirultan barátja.

– Mert akkor én is kemény leszek – húzódott hátrébb –, és nem biztos, hogy megelégednék azzal, ha csak kiverném magamnak.

Peti megrökönyödött. Levente megtörölte a kezét, majd zsebkendőt dobott barátjának is.

– Le is zuhanyozhatsz, úgyis megint forróság lesz.

– Nem, jó lesz ez – törölte meg magát.

Szégyenkeznie kellett volna, mégse tette. Az előbb elégítette ki barátja, csókolta úgy, ahogy még senki, és ez így volt jó. Nem számított, hogy Levente is fiú, csak az a sok emlék, a közös élmények, az összetartozásuk, és a szikra.

– Szóval szeretsz engem? – bökte ki félve.

– És ha igen? – sandított rá Levente.

– Miért nem mondtad?

– Megértetted volna?

Peti elkomorult, valószínűleg nem, hiszen saját nővérét sem tudta először elfogadni. Fokozatosan kellett rádöbbennie, hogy a szerelem talán tényleg nem válogat, és lehet boldog két lány, vagy épp két fiú. Aztán eszébe jutott édesanyja, és az, miért is féltette Minnát, és most miért is kell aggódnia.

Gondolataiból Levente telefonjának csörgése szakította ki. A fiú felvette, majd pár másodperc múlva odaadta neki.

– A nővéred az.

Rossz érzés lett rajta úrrá, félve fogta meg a telefont.

– Minna?

– Szia, öcskös – hallotta nővére szomorú hangját. – Jól vagy? Miket is beszélek, ha Levivel vagy, jól vagy.

– És te hol vagy? Mi történt?

– Virágéknál. Összeszedtem pár ruhát, itt maradok néhány napig.

– És utána?

– Nem megyek haza – válaszolta határozottan. – Otthagyom a főiskolát, és munkát keresek. Virággal albérletet nézünk, a szülei támogatnak minket.

– Tudják? – kérdezte fojtottan.

– Már igen.

– Hogy fogadták?

– Nem repestek az örömtől, de Virág az egyetlen lányuk, nem akarják elveszíteni, és tudják, mi kitartunk egymás mellett jóban-rosszban.

– Ezt anyáék is tudják?

– Nem – kezdett el szipogni. – Tudod, miután elmentél, anya még mérgesebb lett, és nekiállt Virágot pocskondiázni. Felpofoztam. – Peti megrökönyödött. – Szóval ezek után tuti nem repes értem.

– Akkor én mondjam el nekik?

– Csak, ha kérdezik. Ha szeretnél találkozni, tudod, hol találsz, és én is hívni foglak.

– Rendben.

Úgy érezte, Minna el akar köszönni, ezért gyorsan elhadarta.

– Én is olyan vagyok, min te... azt hiszem.

Nővére hallgatott.

– Egy kalappal, öcskös, szeretlek – majd bontotta a vonalat.

Levente kérdőn nézett rá, de ő csak lesunyta a fejét. Egyedül maradt. Ha Minna elköltözik, nem lesz, aki kiálljon mellette szüleivel szemben, mint eddig. Nővére megannyiszor segített neki, ha bajba került, támogatta, ha szüksége volt rá. Most azonban egyedül marad, s nem menekülhet el, ahogy nagykorú nővére tette. Ő még csak októberben lesz tizenhét, hol van még a tizennyolc, és az érettségi? Mi lesz az álmaival, a focival? Vajon Gábor megengedné, hogy odaköltözzön? Egyedülálló apaként ellátna még egy fiút? Ki tudja?

– Peti, jól vagy? – ült le mellé, és simogatni kezdte a hátát.

– Minden annyira megváltozott – dőlt barátjának komoran. – Pár napja még csak egy gyerek voltam, aki imádott focizni, most meg egy majdnem felnőtt fiú, aki kezd ráébredni, ki is valójában.