A rozsdás régies kertkapu a nyári tikkasztó hőségben akár délibáb lehetne, vagy a szürkület lágy játéka az utcai lámpák fényében. Bár már állni sem állok, élni sem élek, látom a keserédes, de nosztalgikus romokat. Ide teremtem. Lakóhelyem rám vár. Feledd a múltat, új jövő tárul eléd. Rágyújtok, majd megint arcom a nap felé fordítva hamuvá válok.