Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valaki szólongat. Shawn volt az. Felriadt és nem tudott visszaaludni. Elgondolkodtam, hogy vajon mit énekeljek. Végül az 1D-től a Forever young-ba kezdtem bele. A harmadik versszaknál a mellettem fekvő fiú szemei lecsukódtak és a dal végére már békésen szunyókált. Karjait szorosan fonta körém, amitől az én szemeim is leragadtak. Igaz, hogy most is morcosan kezdtem el énekelni, de már mosolyogva aludtam el újra.

Mivel ma suliba kell mennünk, így az ébresztőre keltem fél hétkor. Borzasztóan fájt a fejem és rázott a hideg. Shawn megérezhette, hogy valami nincs rendben, mert aggódva méregetett.

- Valami baj van? - Kérdésére egy csúnya köhögés volt a válaszom. - Szerintem beteg vagy. - Vág az agya... - Ma nem mehetsz suliba. Itthon maradok veled. Megyek és szólok anyának is.

És már el is ment. Mindig ezt csinálja. Túl aggódik mindent. Főleg ha megbetegszem.

Pár perc múlva kopogtattak a szobaajtón. Karen lépett be. Kezében egy bögrét tartott, amiben forró ital gőzölgött.

- Hogy vagy? - Az ágy szélére telepedett és felém nyújtotta a bögrét. Hálásan nézve rá vettem át tőle.

- Fáj a torkom és a fejem. - Hangom rekedtes és alig hallható volt.

A fejemre tette a kezét, majd mintha forró fémhez ért volna, úgy kapta el. Nem szólt semmit. Kirohant az ajtón, én pedig a fiával hallgattam, ahogy dübörgő lépései fokozatosan elhalkulnak. Éreztem magamon a már jól ismert, aggódó tekintetet. Próbáltam a kezemben tartott teára fordítani a figyelmem, de nehezen ment. Nem szeretem ha miattam aggódik. Bár a törődése nagyon jól esik.

Az ajtó újra nyílt. Karen kezében most gyógyszeres dobozok voltak. Mellém lépve elmondta, hogy melyiket mikor vegyem be. Hozott gyógyszert a torkomra és a lázamra. Emellett vitaminokat is szednem kellesz. Az ismertetés után el is hagyta a szobát. Nem mondott semmit a fiának, mert ő is tudta,hogy ma nem megy sehova. Tekintve, hogy akkor egyedül maradnék, senki sem bánta.

Később Aaleyah is benézett hozzánk, de suliba kellett mennie. Manuel már korábban dolgozni ment, így vele nem találkozhattunk.

Nyolc órára már csend honolt a lakásban. Csak Shawn halk dúdolása törte meg a némaságot. Mellettem feküdt és szorosan a karjaiba zárt. Sose zavarta, hogy bármit elkaphat ilyenkor tőlem. Bár fordított esetben engem sem szokott zavarni.

Tíz óráig csak feküdtünk. Néha ugyan elszundikáltam, de semmi más nem történt. Ekkor viszont megkordult a gyomrom. A srác először összerezzent, majd kuncogva állt fel mellőlem. Követni akartam, de visszaparancsolt az ágyba. Kisétált a szobából és valószínűleg lement a konyhába. Amíg egyedül voltam, gondolkodtam. Őszintén szólva a még óvodában tett szerelmi vallomása óta gyakran eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem csak barátok lennénk. Ha összejönnénk. Vajon működne? Vagy sokat veszekednénk? Egyáltalán több nekem egyszerű barátnál? Na jó, ez hülyeség. Persze, hogy több nekem egyszerű barátnál. Ő az életem...

Shawn két tányérral a kezében jött vissza. Vajon ő elgondolkozik néha ilyesmin. Felteszi magában az ehhez hasonló "Mi lenne ha..." kérdéseket? Vagy neki eszébe se jutott még? Óvoda óta ennyire megváltoztak volna az érzései? Talán nem szabadna ilyesmiken gondolkodnom. Nem kellene.

- Tessék! - nyújtotta felém az egyik tányért. - Meleg szendvics, sajt nélkül. Tettem mellé még paradicsomot és uborkát. Jó étvágyat! - Átvettem tőle a tányért és viszonoztam a jókívánságot.

Csendben enni kezdtünk, de úgy éreztem, muszáj megszólalnom. - Hogy állsz a dallal?

- Az alap ötlet kész, most a szövegén dolgozom. Ha az megvan, akkor megírom hozzá a zenét és onnantól tiéd a többi feladat. - Mindenképp ki kell majd tennem magamért. Nem okozhatok neki csalódást.

- Már alig várom! - Felé fordulva rámosolyogtam, de nem viszonozta. - Idegesnek tűnsz. Mi a baj?

- Félek, hogy nem fog tetszeni. Ez most nem neked szól majd. Nem is az én érzéseimről. Hanem azt próbálom majd közvetíteni a világnak, amit... amit te érzel. Tudom, hogy bizonyítani akarsz. Csak azt nem, hogy kinek. Én hiszek benned. Mindig is hittem, és ez után is fogok, te is tudod. - Mélyen a szemembe nézett. - Nekem nem kell bizonyítanod, sem a szüleimnek, sem Aaleyahnak. A szüleidről van szó? - Elkaptam a tekintetem. Mindig tudtam, hogy belém lát, de már nagyon régen hozott szóba ilyen témát. Ő is tudja, hogy mennyire fájdalmas nekem erről beszélnem.

- Igen, a szüleimnek akarok bizonyítani. Mindig is nekik akartam. - Könnyes szemmel néztem rá. A hangom rekedt volt ugyan, de így is hallatszott a benne lévő fájdalom. - Már nem is emlékszem, hogy mikor dicsértek meg utoljára. Vagy hogy mikor ünnepeltük meg például a kitűnő bizonyítványomat. Hogy mikor mondták utoljára, hogy büszkék rám. - Könnyeim megállíthatatlanul folytak végig egymás után az arcomon. Ritkán sírok, mert ettől gyengének érzem magam. Olyannak, akit sikerült megtörni. - Nem vágyom többre, mint pár kedves szóra, két büszkén csillogó szempárra és szeretetteli mosolyokra. Nekem sose járt ki ebből igazán a szüleimtől. Viszont ott voltak a te szüleid. Ők a legkisebb dolgokért is megdicsértek. Kincsként őrzik a rajzaimat, a régi versírási próbálkozásaimat. Az én szüleim pedig még csak nem is látták őket, nem tudnak róluk. Aaleyah születése is igazi kincs számomra. Olyan nekem, mintha a húgom lenne, és ő is a nővérének tekint. Az életemnél is jobban szeretem. Ahogy téged is. - Hangom már csak halk suttogás volt. Mai napig nehezemre esik az érzelmeimről beszélnem. - Ha te nem lennél, akkor már én se. Te vagy számomra a fény a sötétben, szín a szürkeségben. Nélküled képtelen lennék élni. A te helyed senki sem tudná pótolni. A legnagyobb félelmem, hogy egyszer már nem fogok kelleni neked. Találsz majd egy lányt, aki miatt elfelejtesz, és többé már semmit nem jelentek neked. Ha ez bekövetkezik, akkor a köztünk lévő kapcsolattal én is meghalok. Ha fizikailag nem is, lelkileg biztosan. - Keserves, tehetetlen zokogásba kezdtem, amikor belegondoltam abba a szörnyűségbe, ami még be sem következett. - Nem akarlak elveszíteni.

Szorosan magához húzott, miután a tányérokat letette az ágy mellé. - Nem fogsz, soha. Ígérem. - Úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló a mentőövbe. Hinni akartam neki, a szavainak, de volt bennem egy kis kétely. Egyikünk sem tudhatta, mik fognak történni, de bíztam abban, hogy a végén is ott leszünk egymásnak. Egyikünk sem élné túl a másik nélkül.

Fél három körül tértem magamhoz. Shawn karjai közt keltem. Beletelt pár másodpercbe, míg eszembe jutott, hogy zokogva aludtam el. Drága barátom hiába próbált vigasztalni, ezt ki kellett adnom magamból. Abban biztos vagyok, hogy az ő szeme sem maradt száraz.

Féltem tükör elé állni, mert biztos voltam benne, hogy ocsmány a kinézetem. Nehézkesen felálltam és minden erőm összeszedve a fürdőszobába mentem. Hát mit ne mondjak, nem tévedtem. A szemem vöröslött és feldagadt, az arcom beesett és sápadt volt. Megmosakodtam, de ez sem segített rajta. A tükörbe bámulva azon gondolkodtam, amit Shawn a dalról mondott. Ezt most nem nekem írja, hanem rólam. Szinte hihetetlen, hogy ilyen hatással vagyok rá. Ezt is én ihlettem. Halványan elmosolyodtam és visszamentem a szobába, ahol bebújtam a még mindig alvó fiú mellé. Bevettem a gyógyszereim, majd egy boldog befejezésről álmodozva aludtam el életem legféltettebb kincse mellett.