Ma van november nyolc. Hogy miért különleges ez a nap? Mert ma lettem 15 éves. Remélem jól fog telni ez a vasárnap.

Kilenc órakor valaki próbált halkan bejönni a szobámba. Mivel háttal feküdtem neki, így nem láthatta, hogy ébren vagyok. Mivel kíváncsi voltam, ki az és mire készül, így lehunytam a szemem és alvást színleltem. Hallottam, ahogy valamit az éjjeli szekrényemre tesz, majd megkerülte az ágyat és elém guggolt. Éreztem a leheletét az arcomon. A mentol illatáról megismertem őt. Forró tenyerét az arcomra rakta és simogatni kezdett. Amikor látta, hogy nem ébredek fel, egy apró csókot nyomott a homlokomra és szólongatni kezdett. Gondoltam, eleget teszek a halk könyörgésnek, így kinyitottam a szemem és "álmosan" ránéztem. Bele gyönyörű, csoki barna szemeibe.

- Jó reggelt! - Adott még egy puszit a homlokomra Shawn.

- Jó reggelt!- Szeretem amikor ő ébreszt. Mindig gyengéd és türelmes.

- Hoztam neked reggelit - Mondta, majd rajtam keresztül mászva befeküdt mellém.

- Megengedtem? - Kérdeztem tettetett felháborodással. Nem szólt, csak megvonta a vállát és az ölembe rakta a tálcát. Megnéztem, hogy mi van a tányéromon, mire összefutott a nyál a számban. - Ez nutellás palacsinta?

- Az - Rövid válasza boldoggá tette a reggelem.

- Gyere máskor is - Vigyorogtam rá, mire felnevetett.

Miután megettük - bocsánat, megetettük egymást -, lementünk a nappaliba. Volt lent egy TV, temérdek könyv a könyves szekrényekben, egy négyszemélyes kanapé és két fotel. Mi a kanapéra ültünk, ami a TV-vel szemben van. Azt tudni kell, hogy még nem öltöztem át. A pizsamám egy fekete rövidnadrágból és egy szintén fekete sportmelltartóból állt, amire lefele jövet felkaptam egy szürke melegítő felsőt. Egy érdekesség rólam: szinte minden ruhám sportos és csak ritkán veszek fel mást.

Kb. tíz perce ülhettünk itt, amikor bejöttek a szüleim. Mivel nem szeretek szülinapi bulit tartani, így csak kevesen szoktuk megünnepelni. És a szüleimtől kapom meg mindig először az ajándékom. Ma sincs másképp. Apukám kezében egy közepes méretű doboz van, míg anyukámnál egy érdekes formájú táska, becsomagolva. Egyszerre lépnek oda hozzám és nyomnak két oldalról puszit az arcomra.

- Boldog szülinapot! - Nyomják a kezembe az ajándékokat.

- Köszönöm. - azzal már bontom is ki a dobozt. Felsikoltok, amikor meglátom mi van benne. Egy Nikon D5300-as fényképezőgép. Hitetlenkedve nézek a szüleimre.

- Na ne?! Ez tényleg az enyém?

- Használd egészséggel - mosolyogtak.

- Köszönöm! - Teljesen meghatódtam.

Még pár percig gyönyörködtem az én kis drágaságomban, majd a másik ajándékért nyúltam. Kibontottam. Egy fényképezőgép táskát rejtett a csomagolópapír. Ki is nyitottam és több kelléket is találtam a táska zsebeiben, mint például egy másik objektívet és egy állványt. Hát igen, elég nagy táska volt.

- Nagyon szépen köszönök mindent! - Néztem újra a szüleimre. Nagyon figyelmes ajándék volt ez tőlük. Legközelebb én is kiteszek magamért ajándék terén.

- Csak egyet kérünk - néztek rám komolyan, én meg hegyeztem a fülem. - Ne hagyd, hogy porosodjon - kacsintott rám apa. Felnevettem és heves bólogatásba kezdtem.

Délben megebédeltünk - addigra már felöltöztem - és Shawnnal elindultunk hozzájuk. Most is kényelmesen öltöztem. Szürke térdnadrág, fehér póló és szürke melegítő felső.

A házuk elé érve vettem egy nagy levegőt. Kicsit izgultam, mert ma este itt alszok. Shawn mellett. Nem ez az első alkalom, de mindig izgulok ilyenkor.

Az ajtón belépve Aaleyah fogadott. Rögtön a nyakamba ugrott.

- Boldog szülinapot! - Mondta és adott egy puszit az arcomra.

- Köszi! - Öleltem meg szorosan. Nagyon jó barátnők vagyunk. A pasiügyeket is mindig kitárgyaljuk. Bár csak az övéit, mert nekem nem tetszik senki és az udvarlóim - már amennyi van - is mindig lekoptatom.

- Kezdek irigy lenni. - Szólt közbe Shawn, mivel már vagy öt perce ölelgettem a húgát. Most viszont elengedtem és a fiú felé fordultam.

- Nincs mire - mosolyogtam rá ártatlanul. Próbált komoly arcot vágni, de láttam, hogy a szája sarka felfele görbül.

Hirtelen az ölébe kapott és elkezdett az emelet felé szaladni. Olyan váratlanul történt, hogy sikítani sem tudtam. Hallottam, ahogy Aaleyah bátyja nevét kiáltja és nevetve utánunk indul. Drága barátom ránk zárta a szobája ajtaját és nem volt hajlandó se engem ki vagy húgát beengedni. Szegény lány nevetve dörömbölt az ajtón úgy két percig, olyanokat mondva, hogy szüksége van rám, meg, hogy süt Shawnnak egy adag muffint, ha kienged. Persze ez nem történt meg. Aaleyah feladta - vagy inkább feladott - és azt mondta, hogy csak halkan. Nem bírtam tovább, hangosan felnevettem, hisz' egyértelmű mire gondolt.

- Most már csak az enyém vagy! - Dörgölte a kezét, mint a gonoszok.

- Fiam, Jasmine, gyertek le. Van egy kis meglepetésünk. - Shawn csalódottan felsóhajtott és szomorúan nézett rám. Én csak vigyorogtam a "szenvedésén". - Van csokis muffin is. - Apja kijelentésére felugrott az ágyról és rántott magával engem is. A vállára kapott és lefutott velem a nappaliba. Én csak nevettem a lelkesedésén.

Már mindenki ott ült. Ezalatt Shawn szüleit és húgát értem, aki ahogy meglátott minket, nevetni kezdett.

- Mi győzött meg? A meglepi vagy a süti? - Kérdezte pimaszkodva bátyját.

- Egészen pontosan a csokis muffin. - Mondta, mintha teljesen egyértelmű lenne. Már mindenki nevetett.

Shawn letett, majd a kezemet fogva elindult a szabad fotel irányába. Itt is volt egy négyszemélyes kanapé, amin a szülei ültek és még egy másik fotel, amiben a húga ült. Ő leült a szabad fotelbe. Mivel már nem fogta a kezem, arra gondoltam, leülök a szülei mellé. Már épp léptem volna egyet, amikor megfogta a csuklóm és az ölébe ültetett. Meglepődtem, de nálunk ez nem volt szokatlan. Máskor is ültem már az ölébe. Úgyhogy nem voltam zavarban.

- Mint mondtam, van egy meglepetésünk. - Szólalt meg a családfő. - Jasmine, az ajándékod Shawnnak is tetszeni fog. Már ha őt választod kísérőnek. - Kuncogott. Én egyre kíváncsibb lettem és ahogy észrevettem barátom is, mert éreztem, hogy kihúzza magát. - Két jegyet kapsz egy wellness hétvégére. - Nyújtott át egy borítékot.

- Jó szórakozást! - Mosolygott rám Karen.

- Köszönöm. - Alig jutottam szóhoz. Felálltam és mindkettejüknek adtam egy-egy puszit az arcára. ezután visszaültem legjobb barátom ölébe.

- Ugye engem viszel? - Kérdezte a fülembe suttogva. Forró lehelete a nyakamat perzselte, amibe beleborzongtam. Gonoszkás mosoly terült el az arcomon.

- Azt ki kell érdemelned. - Pimaszkodtam.

- Ki mást vinnél? - Kuncogni kezdett.

- Aaleyaht. - Mondtam, mintha egyértelmű lenne.

- És ő mivel érdemelte ki? - Hangjában tettetett felháborodás csengett, de még mindig suttogott.

Amennyire tudtam a szemébe néztem és ártatlanul válaszoltam. - Neki nem kellett semmivel. - Olyan hitetlenkedő, de mérgeskés fejet vágott, hogy muszály volt felnevetnem. Körbenéztem a szobában és mindenki mosolygott.

- Nekem is van valamim a számodra. - Szólított meg a jelenlévők közt a legfiatalabb. Egy kis dobozkát nyújtott felém. Mosolyogva vettem át. Általában valami kézzel készített dolgot kapok tőle. Nagyon ügyes az ilyesmiben. Most sem okozott csalódást nekem. Egy csodaszép, zöld és fekete színekben pompázó, hosszú nyaklánc lapult a doboz alján. - Nekem is van egy hasonlóm. Azért készítettem, hogy ez össze kössön minket, bárhol legyünk is. - Hangja félénk volt, amitől ezek a mondatok még aranyosabbak lettek.

- Köszönöm! - És újra sikerült meghatódnom. Mivel egyke vagyok, így Aaleyaht a testvéremnek érzem. Húgom helyett húgom. Odamentem hozzá és szorosan a karjaimba zártam.

Még sokáig beszélgettünk, majd segítettem Karennek a vacsora elkészítésében, míg Manuel és a testvérpár a nappaliba társasoztak.

- Biztos nem játszol inkább a többiekkel? - Érdeklődött kedvesen a nő, akire második anyámként tekintek.

- Nem, segíteni szeretnék.- Rámosolyogtam, amit nem hagyott viszonzatlanul.

Amíg kész nem lettünk, csak jelentéktelen dolgok kerültek szóba. Megterítettünk és helyet foglalt mindenki az asztalnál. Vacsora közben rengeteget nevettünk. Szeretek velük lenni, mert mindig boldogok. Nálunk kicsit más a helyzet. Apu sokszor nincs otthon vagy a dolgozó szobájába zárkózik a munka miatt. Anya is rengeteget dolgozik és sokszor ő is bezárkózik. Akik körülvesznek azok erről mindent tudnak, így általában itt eszek náluk, ami ellen semmi kifogásuk. Mindig örömmel fogadnak. Ma is azért töltöttem csak a délelőttöt otthon, mert a szüleimnek nem volt több idejük rám. És én nem szeretek a terhükre lenni.

Miután mindent megettünk - még egy tortát is, ami egyszerűen gyönyörű volt - Shawn felvitt a szobájába.

- Én még tartozok egy meglepetéssel. - Mosolygott. Az ágyán ültünk, egymással szemben, törökülésben. - Először is. Leszek a modelled. - Felnevettem. - Ne nevess! - Nézett rám "fenyegetően". Elhallgattam, mintha megijedtem volna. - Miattad vállalom ezt az áldozatot. - Kuncogni kezdtem, mire egy szúrós pillantást kaptam. Megint elhallgattam és komoly arcot vágtam. Egy mosollyal díjazott. - Egy másik meglepim egy feladat lenne. Videó klipet kellene forgatnod nekem, ha vállalod. - Ez igazán meglepett. Már nyitottam a szám, amikor megelőzött. - Állj, ne válaszolj! Gondold át! Addig is itt az ajándékod. - Nyújtott felém egy csomagot. Rögtön kibontottam. Elmosolyodtam a fényképalbum láttán. - Eddig csak általam készített képek vannak benne. Van amin csak te vagy rajta. - Belelapoztam. Azt tudni kell, hogy egy hatalmas album volt. Pár kép kiskorunkból van. Aztán jöttek a mostanság készültek. A ballagóról, a közös nyaralásokról és a rengeteg nyári ökörködésekről. Mosolyogva lapoztam végig és már tudtam, hogy ez számomra egy igazi kincs lesz. A feléhez érve üres lapok fogadtak. Shawnra néztem. - Azt szeretném, ha a jövőben a te képeid foglalnák el az üres helyeket. Most már van egy komoly fényképeződ is hozzá. És megvan a tehetséged is. Épp ezért szeretném, ha a klipem is te forgatnád. Holnap a dalt is megmutatom, és kitalálunk valamit. - Reménykedve nézett rám. - De csak ha el szeretnéd vállalni. Ha nem, az sem baj.

- Vállalom. - Jelentettem be azt, ami számomra már az elején egyértelmű volt. Olyan személy akarok lenni a szemében, akire bármiben számíthat bármikor. Szeretném ha tudná, rá mindig lesz időm.

- Köszönöm! - Húzott szoros ölelésbe. - Rád mindig számíthatok. - Suttogta.

- Ahogy én is rád. - Ezek olyan dolgok, amiket nem sokszor mondunk ki, de mindketten tudjuk. Mint ahogy azt, hogy belehalnánk ha elvesztenénk a másikat. Csak együtt tudunk létezni. Csak egymással tudunk túlélni.

Miután lezuhanyoztunk - külön-külön -, ágyba bujtunk. Jó szokásához híven, szorosan tartott a karjaiban. Teljesen hozzá bújtam. Fejem a mellkasán pihent, míg lábaink összegabalyodtak. Külső szemmel azt hiheti az ember, hogy együtt vagyunk. De igazság szerint olyan tíz éves korunk óta alszunk így. Akkoriban szinte minden este együtt aludtunk. Miattam. Sokat sírtam, mert akkor jöttem rá, hogy a szüleim nem foglalkoznak velem annyira, mint előtte. Azóta öt év telt el. Két éve semmiért sem sírtam. Megfogadtam, hogy többet senki nem lát sírni. Ezt Shawn is tudja. Azt mondta előtte nyugodtan sírhatok. Ezt tudom is. És ha egyszer megszegem a fogadalmam, azt az ő karjaiban fogom. Ezt biztosan tudom.