- Mi a helyzet odafent? – érdeklődött Dex, miután visszatértem hozzá.

- Coop épp arról álmodik, hogyan szabaduljon meg tőlem, hogy megtarthassa Cicut – füstölögtem.

- Ja – bólintott Dex, kissé elnyújtva a szó végét. – Hát ebben nincs semmi meglepő.

- Kidobna a saját házamból egy idegen macska kedvéért – folytattam a drámázást.

- Képzeld el, hogyan fog reagálni, ha nem a szóban forgó macska mellett ébred majd – tette hozzá Dexter tárgyilagosan.

Válaszul csak tüsszentettem egy hatalmasat.

- Megszerezted a nyakörvet? – váltott témát Dex hirtelen.

- Aha – mutattam fel az említett tárgyat, ő pedig szabad kezével elvette és megvizsgálta.

- Eszerint tényleg Cicunak hívják – ráncolta a homlokát összezavarodva Dexter.

- Már meg sem lepődöm – legyintettem, visszaemlékezve, hogy Coop állította, ő nevezte el a cicát. – Hol lakik?

- A szomszéd utcában – bökött a megfelelő irányba.

- Király. Menjünk – indultam meg rögvest, Dex pedig szófogadóan követett.

- Mi a terved? Becsöngetsz, hogy visszahoztuk a cicát? – érdeklődött jókedvűen.

- Gondoltam, csak berakod a kerítésen és már ott sem vagyunk – vontam meg a vállamat.

- Szerintem hamarabb visszaérne Coophoz, mint mi – jegyezte meg Dex elmélázva.

- Ha visszajön és Coop nem hajlandó megválni tőle, lelépek – jelentettem ki sziklaszilárdan.

- Hogy mondtad? – kérdezett vissza kissé meghökkenve Dexter.

- Nem csak, hogy nem akarok, nem is tudok együttélni egy macskával – fontam karba kezeimet a mellkasom előtt.

- Világos – bólintott, mondván, eddig tudja követni a dolgot.

- Elmegyek valamerre – fejeztem be a mondandómat.

- Mint például? – várta türelmesen a gondolatmenetem végét Dex.

- Mondjuk Amerikába, a házatokba, hogy teleszórjam Coop ágyát dióval – fintorogtam mérgesen, jól tudván, hogy az említett illető allergiás a dióra.

- Jó ötlet – biccentett elismerően Dex.

- Ez az? – torpantam meg egy kisebb házacska kerítése előtt.

- Aha. 28-as házszám.

Megnyomtam a csengőt.

- Azt hittem, csak becsempésszük Cicut és menekülünk – értetlenkedett Dex.

- Hátha a gazdája ezentúl jól bezárja a macskáját a házba – vágtam egy pofát, mire Dex jóízűen felnevetett.

- Igen? – jelent meg egy idős hölgy feje a nyíló bejárati ajtó és a fal közötti résben.

- Jó napot kívánok! – köszöntem azonnal, Dex pedig úgyszintén. – Esetleg ez a macsek nem az öné?

- Cicu? – pislogott a néni hunyorogva.

- Bizony, ő itt Cicu – emelte a magasba Dex az állatot.

- Jaj, már megint elkóboroltál – közeledett felénk a néni, majd kinyitotta a kaput és átvette Dextől a macskát.

- A kertünkben bukkantunk rá – mosolyogtam, kissé szépítve az eseményeket, miszerint valójában az amerikai itt nyaraló haverom hasán szuszogva találtunk rá a macskájára.

- Néha elmászkál, de mindig visszajön – bizonygatta a néni Cicu szőrét simogatva, én pedig elfojtottam egy kitörő tüsszentést.

- Gondoltuk, hátha nem talál haza – mosolygott a nénire Dex. – Nagyon aranyos – vakargatta meg Cicu fülét.

- Köszönöm – pillantott fel a néni Dexre, majd leolvadt az arcáról a mosoly és döbbenten bámult rá.

- Minden rendben? – érintettem meg finoman a néni karját.

- Hogy néz ki a fiatalember arca?

Dexre pillantottam és leesett, hogy a szépséges lila karika még mindig ott díszelgett a szeme körül.

- Jaj, ne tessék megijedni! Elesett és lefejelte az asztalt – legyintettem hanyagul, Dex pedig lassan felém fordította a fejét, egy amolyan „na, ne mondd, mesélj még" arckifejezéssel.

- Remélem, nincs nagy gond – biggyesztette le az ajkát aggódva a néni.

Dex szóra nyitotta a száját, de fürgén megelőztem.

- Ó, ugyan! Kutya baja! Csak haragban áll az asztallal – nevetgéltem, Dex pedig összehúzta a szemeit.

- Jobbulást kívánok! És köszönöm, hogy visszahoztátok Cicut! – indult vissza a néni a házba.

- Tessék rá jobban vigyázni! – szóltam utána. – Lehet, hogy hazatalál, de elütheti egy kocsi vagy ilyesmi.

- Köszönöm, kis drágám! Ügyelni fogok!