– Csöndet – jött oda a hordókhoz Bard. – Közeledünk a városkapuhoz!

Pár perc hajózás után már a kapunál is voltunk, Bard a mólóhoz vezette a dereglyét és kilépett belőle.

– Jó reggelt, Percy - köszöntötte a mólón álló férfit Bard.

– Van vámolni valód? - kérdezte Percy mosolyogva a halásztól.

– Semmi, csak átfáztam és fáradt vagyok. Hazamennék már - felelte Bard, miközben átnyújtotta a kezében lévő kért papírt a férfinak.

– Én is így vagyok vele - mondta Percy, és picit odébb vonult, hogy megnézze a papírt – Ki ő? – fordul a papírok megvizsgálása után hozzám.

– Ő a sógorom a falujában egy kicsit rosszra fordultak a dolgok, ezért el jött velem. – pillantott rám Bard.

Percy lepecsételte a papírt, majd mosolyogva nyújtotta Bardnak.

Bard éppen elvette volna a papírját, de valaki megállította. Egy feketébe öltözött férfi, Alfréd. Összeszorított szemmel méregetem a férfit, és erősen próbáltam visszatartani az undort amit iránta éreztem.

– Ne olyan sebtiben! – szólal meg Alfréd. – Üres hordók elszállítása az erdei királyságból, csakhogy – bökött a hordókra ujjaival. – ezek nem üresek. Igaz, Bard? Ha nem csal az emlékezetem, neked révészkedésre van engedélyed, nem pedig – emelt fel egy halat az egyik hordóról. – halászásra.

Életemben nem találkoztam még ennyire undorító és bunkó emberrel, ezért késztetést éreztem, hogy beverjem a ronda pofáját.

– Ehhez semmi közöd – védekezik a férfi szavai ellen Bard higgadtan.

– Tévedsz – vigyorgott a férfi. – A város urára tartozik, így bizony rám is. Ürítsétek ki a hordókat! – intett a mögötte lévő katonáknak. Rögtön a hordók védelmére ugrottam, de nem tudtam megállítani őket. Már borultak is volna a hordók, mikor Bard megszólalt.

– Ugyan már Alfréd, legyen szíved! A népek éhesek.

– Ez a rakomány illegális. – dob egy halat a tóba, majd újabb intéssel a katonákhoz fordul, hogy folytassák előbbi cselekedtüket.

– A népek a városban szűkölködnek, nehéz idők járnak, nincs mit enni. – folytatja Bard.

– Ez nem az én gondom – szólal meg Alfréd, mire újból elkap az undor. Gonosz, ez az egy szó lebeg a fejemben.

– És az emberek meghallván, hogy az úr halakat dobott viszza a tóba, és lázongani kezdenek, akkor már a te gondod lesz? – fordul Bard a férfihoz, aki csenddel válaszol Bard kérdésére.

– Állj – emeli fel Alfréd az egyik kezét, megállásra intve a katonákat. – Örökké a pór nép bajnoka, igaz bard? – néz a révészre – A szegények védelmezője. Lehet hogy most becsülnek, de már nem sokáig. – mormolja el utolsó mondatát Alfréd, és eltűnik a mólóról.

– Kaput felhúzni – kiált fel Percy.

A városkapun túl minden más volt, bár a kopottas házfalak azt mutatták, hogy itt az élet egyszer más volt, mégis én szépnek találtam. A város maga csendes volt, ha csak egy emberrel is találkoztunk, az maga a csoda volt. Mikor beljebb értünk, Bard szólt a törpöknek, hogy kimászhatnak a hordókból, mire az összes hordóban kuporgó rögtön kipattant rejtekhelyéről és nagyot lélegeztek a tiszta levegőből. Én csak kuncogva néztem őket, amit páran észre is vettek.

– Ella, akarsz egy ölelést? – indul el felém tárt karokkal Filli, de Thorin rögtön megállítja. Én csak orromat fogva rázom nevetve a fejemet.
Mikor egytől egyig kiszáltak a hordókból, Bard felé fordulva várták a további utasítást. Míg a törpök a kiszállással bajlódtak, addig Bard lefizetett egy embert, aki látta az előző műveletünket, majd hozzánk fordult és intett, hogy kövessük. Bard mellé zártam, és vele futottam elől tovább.

– Lehetne, hogy nekem ne az illemhelyiségen kelljen be másznom? – kérdezem, rá se nézve a férfira, bár így is látom meglepődött arcát.

– Te honnan...? – torpan meg egy kicsit, de a törpök morgása miatt újra futni kezd.

Végül tényleg nem a WC-én keresztül, hanem az ajtón át jutottam be a házba, és vígan néztem végig, ahogy a törpök mégis onnan másznak ki.

Kezemet számra fogva próbáltam meg visszatartani nevetésemet, de nem sikerült, és nagy kacagásba kezdtem. A törpök plusz a hobbit, ferde szemmel méregettek, majd az egyik elém ugrott és ölelésbe zárt.

– Engedy már! – nevetek – Büdös vagy! – tolom el Fillit, aki kitárva kezét újra ölelésbe akart fogadni, de egy kar megállította.

– Hagyd abba! – szól rá Thorin, mire a szőke törp hátra lép, én meg undorodva szagolgatom ruhámat, majd a vezetőhöz fordulok.

– Köszi – mosolygok rá, amennyire a büdös engedi szépen.

A többi törp beszélgetésbe kezd Barddal, mire kis idő múlva Bard halász "fegyvereket" tesz le az asztalra.

– Mi fegyvereket kértünk? – háborodnak fel a tárgyak láttán.

– Nem fogok ilyenekkel harcolni. – fogja kezébe Dwalin kezébe az egyiket. – Amúgy ez mi?

– Hirgas dárda. – szólal meg Bard.

– Ilyenekkel nem fogunk harcolni. – dobja le a kezében lévő dolgot az asztalra Bofur.

– Nem erre adtuk a pénzünket. – háborodik fel Glóin. Mire minden egyes törp az asztalra dobja a kezébe vett tárgyat.

– Ezeknél jobbat nem találtok, csak a fegyvertárban. – veszi vissza Bard a halász fegyvereket. Észrevettem, hogy Dwalin és Torin jelentőség teljesen össze néztek és tudtam, hogy mi fog következni. Mindjárt indulunk.

***

A fegyvertár nem volt nagy, de épp hogy elfértünk benne tizenöten. Én Killi mellet ragadtam kezembe a fegyvereket, közelébe akartam lenni, mert tudtam, hogy el fog esni, de úgy látszik mégsem tudtam megállítani, mivel pár lépés után Killi a fegyverekkel, nagyot taknyolt a földön. A fegyver csörgés visszhangja, majd a lábak dobogása ütötte meg a fülünket. Ideje a nép elé állni. – mondom magamban, és a belépő katonákra emelem a tekintetem.

***

Már vagy negyed órája megy a törpökről a vita, hogy mi legyen velük. Bár tovább akartam menni a törpökkel, Barddal is egyetértettem. Ha elengednek minket, akkor egy óriási pikkelyes veszélyt hozunk a városra. Ezért inkább csak csendben hallgattam a beszélgetést, és próbáltam nem beleszólni.

– Megígérem, én a király – szólal meg Thorin – hogy, a visszaszerzett kincs egy részét Tóvárosnak adom. – szorítja kezét szíve felé a törp, én csak szememet forgatva emlékezem vissza a filmre, mikor Thorin nem tartja be az ígéretét.

A vezető végül nagy örömmel engedett el minket utunkra, minden előkészítettek nekünk, fegyvereket, élelmet és hajót is. A törpök egyesével szálltak fel a hajóra, mikor Killihez ért a sor, Thorin felemelt kézzel állította meg.

– Te nem! – néz a fiatal törpre. – gyorsan kell haladnunk, vissza fognál. – Thorin nagyon kegyetlen, de egyben meg is értem. Killi nem fogja sokáig bírni, az élete egy tünde lányon múlik.

– Miről beszélsz? Veletek megyek. – vág vissza rögtön a fiatalabb, majd újra megpróbálkozik a felszállásal.

– Most nem – állítja meg újra Thorin.

– Ott leszek, mikor kinyílik az az ajtó, és először megpillantjuk apáink termeit. – szólal meg újra Killi, és már könyörög a szemével, de Thorint nem hatja meg.

– Killi maradj, pihenj, előbb gyógyulj meg. – teszi kezét a fiatal törp vállára Thorin, majd beszáll a hajóba.

– Én itt maradok, a seb nem gyógyul meg magától, – száll ki a hajóból Óin, amit Thorin csak nagyokat sóhajtozva néz. Tán nincs szíve?

– Én is itt maradok! – nézek Thorinra – Ez a seb törődést igényel – nézek Killi lábára – Elkél egy nő a háznál – mosolygok rájuk és Killi mellé lépek.

Filli a Thorinnal való vitája után kiszállt a hajóból és a testvére mellett foglalt helyett.

– Sikerülni fog! – nézek a törpökre – Tudom! – mosolygok rá Thorinra. A legtöbben vissza mosolyogtak, amíg Thorin csak bágyadtan nézett, na most legyél király. – Gondolom magamban.

Az idő vészesen fogyott, de a törpök még nem indultak. Lábamat a hajó oldalára teszem és nagyot lökök rajta.

– Majd még találkozunk! – köszönök el tőlük és hagyom hogy elmenjen a csónak.

– Killi, jól vagy? – kiált fel Filli, mire rögtön a fiatal törphöz fordulok. És ebben a pillanatban jöttem rá több dologra is. Olyan dolgokra, aminek én és a törpök ki vagyunk téve.
Orkok és egy nagy tűzokádó.