Miután Killi elájult, menedékkérés reményében futottunk el Bard házához.

– Nem! – szól ránk rögtön kopogás után – Végeztem a törpökkel, menjetek innen! – Bard épp zárná be az ajtót, mikor a hajóról lekésett Bofur megállította.

– Kérlek, nem segít senki. – könyörög szemével – Killil beteg. – hátra fordul és az említett törpre néz – Nagyon beteg! – fordul vissza a halászhoz.

– Gyertek! – esik meg a szíve rajtunk és beinvitál a házba. Killi-t az asztalra való lefektetése után, elkezdtük gyógyítgatni, de semmi sem segített rajta. Ordított és csak ordított a fájdalom szörnyen gyötörte, pedig tudtam, hogy nem csak neki lesznek fájdalami, azután, hogy az rkok és a sárkány ránk támad.

– Gyógynövény kéne! – szakítja félbe gondolkodásomat Óin. – Király levélre van szükségünk. – szólal meg újra.

– Az nincs – válaszol a ház tulajdonosa. – Az gyom, a disznóknak adják. – a válasz hallatán Bofur egy 180 fokos fordulatot tesz.

– A disznóknak? – kérdezi, majd elindul az ajtó felé, mire én csak sebtében fel kapom a kardomat és követem kifelé.

– Vele megyek. – nem hagyhatom ott az orkoknak, ha tudom, hogy támadni fognak. Nem telt sok időbe és meg is találtuk a növényeket. Bofur gyorsan kikapja egy disznó szájából és indulunk is vissza, de megállítom és a fegyvertelen törp kezébe rakok egy tört, amit még az asztalról vettem el.

– Szükséged lesz rá! – mondom – Mindjárt jönnek! – nézek vészjóslóan szemébe.

– Kik? – kérdezi, mire egy nyíl repül el a feje mellett.

– Orkok. – válaszolok, majd együtt kezdtünk el gyorsan sprintelni Bard házához. De nem értük el, már az ajtónál jártunk, mikor egy ork beugrott közénk és rám támadt, de szegény nem tudta, hogy bár lány vagyok, de tudok harcolni. Ezért pár kard mozdulattal, már holtan feküdt előttem. – Menjünk! – intek a törpnek és benyitunk az ajtón.

A lányok már javában sikonkozttak, és az asztal alatt kuporogtak. Az orkok csak jöttek és jöttek, nagy előnyben voltak. Mégsem féltem, két tünde miatt, akik épp jókor érkeztek.

A tünde lány íjak százával sorozta meg az orkokat, de én sem akartam kimaradni a harcból. Kardomat megfogva védelmeztem az asztal alatt lévő két lányt. Kardomat felemelve egy ork testébe döföm és hagyom, hogy a kardom a zöld világításával össze olvadjon az orkok vérével.

Sok harc után, végre eltűntek az orkok, Tauriel pedig oda lépve Killi mellé, kezébe veszi a király levelet és elkezd valamit motyogni tünde nyelven. Killi a tünde lányra néz és nagy erővel szorítja testvére kezét. A törp valami felejthetetlent él át most, amit mi kívülálló nem tudhatunk, csak a két személy. Tauirel és Killi. Olyan fura egymás melett látni őket, az ilyen pillanatokba mindig vissza emlékezek a történet végére, amikor a három törp a halálba vész. Meg tudom változtatni a sorsukat? – kérdezem magamtól. Maj eszembe jut a sorsuk egyik része, amiben főszerepet játszik egy nagy tűzokádó.

– Menjetek el! – nézek Bardra – Itt nem biztonságos! – szólalok meg újra.

– Miért? Elüldöztük az orkokat. – néznek rám a törpök és Bard.

– Igaza volt Bardnak. – mondom halkan.

– Miben? – kérdezi Bard.

– Thorin tényleg ránk szabadítja. – mondom halkan, bár nem mondtam, hogy mit, de rögtön tudják. – Ma még sokan fognak meghalni. – fejezembe mondandómat, és lábamat nézem, nem merek a szemükbe nézni. Bár tudom, hogy az egész család túléli, de a tudat, amit át kell élniük majd, hogy a városuk fele kihalt. Emiatt nem bírom rájuk emelni a szememet.

Majd egy ordítás hangzik fel, és mintha egy földrengés is lett volna, megremegett a föld.

– Itt van! – hajtom le fejem, és készülök a halálra.

***

Bard célba talált, a sárkány kilehelte lelkét, majd a városra esett. Bár a fő okozója minden rossznak most meghalt, mégsem lett minden jobb. A hajóval kieveztünk a közelben lévő partra, majd partra szálltunk. A lányok rögtön apjukat kezdték el keresni, de nem találták. Már vagy tíz perce nyugtatom őket, hogy az apjuknak nincs semmi baja, mikor megérkezett a megmentőm.

– Apa! – kiáltják, és Bard karjába ugranak én csak mosolyogva nézem őket, mikor valaki a nevemet kiáltotta.

– Isa, indulunk! – a hangból itélve Filli lehetett az. Nem indultam el rögtön, hagytam hogy Tauriel és Killi elköszönjenek egymástól és addig én is oda mentem Bardhoz elbúcsúzni. Majd megkerestem Legolast, rangjához híven neki meghajoltam és úgy köszöntem el, mire ő csak mosolygott. Otthagytam őket és felszálltam a törpök mellé a hajóra.

A törpök egész úton a hazájukról áradoztak, hogy milyen szép. Én mondtam nekik, hogy elhisszem, de nem akarták abba hagyni. Már negyed órája, hogy a törpök eveztek, én meg csak szomorúan ültem a hajóban.

– Valami baj van? – néz rám Óin, ennyire látszik rajtam, hogy valami bajom van? – kérdezem magamtól.

– Nem semmi. – rázom meg a fejemet,mire a többi törp csak összevont szemöldökkel fürkészte az arcomat. – Tényleg jól vagyok! – bizonygatom, és egy mosolyt villantok az arcomon.

– Ne mosolyogj! Ijesztő – szól rám Killi.

– Mosolyogsz, de a szemed sír. – ért egyet Killivel testvére.

Csak nem mondhatom el nekik hogy Thorin miatt vagyok szomorú. Tudom, hogy már nem lesz önmaga, már biztos hogy elvette az eszét az arany. Emellett egyre jobban közeledünk a történet végéhez. Nem akarom őket elveszíteni. Bofur megsimogatja a vállamat, ennyire látszik, hogy szomorú vagyok? Majd egy mosolyt erőltetek az arcomra.

***

– Megérkeztünk, Isa! Kelj fel! – rázza meg a vállamat valaki, úgy látszik elaludtam. Kinyitom szemeimet és egy mosolygós és egészséges arccal találom szemben magam.

– Killi, fent vagyok. Nem kell tovább rázogatnod! – szólok rá a törp fiúra. Ő csak nevetve megrázza a fejét és a kezét nyújtja nekem. Megfogom, és hagyom hogy kisegítsen a hajóból. Egy köszönetet intek a fejemmel, majd hagyom, hogy a törpök előttem menve vezessenek el a kapuhoz.

Sok séta után végre megérkeztünk. A nagy kapun belépve, egy óriási csoda tárult a szemem elé. Gyönyörű, bár egy kicsit romos is volt, de mikor körülnéztem láttam magam előtt azokat a történeteket, amiket egész úton végig hallgattam a törpök által.

A törpök várakozva néznek rám, de nem tudom miért. Felvont szemöldökkel nézek vissza rájuk.

– Azt kérdeztük, hogy mit gondolsz róla? – mondja Bofur.

– Gyönyörű! – nézek az elém terülő tájra.

– Örülök, hogy tetszik, de bent még szebb! – fogja meg a kezem Killi, hogy bevezessen az épület belsejébe.

Igaza volt a törpnek, belülről még szebb. Csodálkozásomat a nagy teremben Filli szakította félbe.

– Keressük meg Thorint és a többieket! – mondja a törp. Mire újra szomorúság öntötte el a szívemet.

– De készüljetek fel rá, hogy Thorin nem lesz ugyanolyan. – motyogom halkan, mire a már elöl haladó négy törp hátra fordul.

– Mondtál valamit, Ell? – kérdezi meg Filli.

– Semmi – rázom a fejemet, – Menjünk! – szegődök melléjük, és együtt megyünk tovább.