– Hányszor mondjam, hogy nem jelentek semmit neki. – mondom már el századjára a tünde úrnak – ha érdekeltem is valaha a sárkány kórság, miatt biztos elfelejtett már. – magyarázom el újra Thranduilnak.

– Persze, persze. – foglal helyet trónját helyettesítő széken. – Szerintem meg biztos kémkedni jöttél ide. – mondja a tünde király. Majd újra beszédre nyitja a száját, de valaki megakadályozza.

– Uram a csapatok készen állnak a háborúra. – szólal meg a tünde parancsnok.

– Remélem az orkokkal való harcra áll kész. – suttogom magamnak.

– Tessék? – kapja felém fejét a szőke tünde.

– Semmi! – rázom a fejem és tovább hallgatom a csatáról beszélt dolgokat, mikor két ismerős arcot látok meg a sátor bejáratánál.

– Gandalf, Bard! – állok fel, hogy köszöntsem őket.

– Te csak maradj ott! – De a tündekirály vissza int a helyemre. Jó "alattvaló"-ként visszaülök a helyemre és onnan mosolygok a jövevényekre.

– Szia Ella! – köszönnek nekem elsőként, majd a királyhoz fordulonak, akin látszott hogy zavarja, hogy nem őt üdvözölték elsőnek.

– Mi járatban itt, Varázsló? – kérdezi a király gúnyosan.

– Félre kell tennetek kicsinyes sérelmeiteket a törpökkel. – kezd bele Gandalf – Háború közeledik. Dol Guldur vermeit kiürítették. Mindnyájan halálos veszélybe vagytok.

– Te miről beszélsz? – lép Bard közeleb a varázslóhoz, de Gandalf helyett én válaszolok.

– Arról – kezdem, mire mind a hárman felém kapják a fejüket – hogy orkok hadserege tart felénk, és amíg mi a törpökkel való harcra készülünk ők hátba szúrnak minket. Sok lesz az áldozat. – fejezem be.

– Jól mondta Isa. – szólal meg újra Gandalf, így magára vonva a figyelmet. – Orkok seregei indultak. Ezek harcosok, akiket csatára neveltek, az ellenségünk harba hívta minden haderejét.

– Miért terítette ki a kártyáit. – kérdezi Thranduil, még mindig nem hitt a varázslónak.

– Mivel rá kénszerítettük, mikor Tölgy Pajzsos Thorin elfoglalta a hegyet. A hegy kell neki, nem a kincsek miatt, ...

– Hanem a stratégiai helyzete miatt. – vágok a varázsló szavába, majd hagyom hogy a varázsló folytassa.

Már elég sok ideje magyarázunk a tündének, de még mindig nem hatottunk rá, olyan csökönyös, egy kicsit sem hasonlít fiára, aki a törpöket próbálta megmenteni.

– Csak a törpeidet próbálod védeni. – szólal meg a király. – Csodálattal adózom a lojalitásodnak, de ez még nem térít el a tervemtől. – e mondat hallatán éreztem a bennem tomboló feszültséget, a király teljesen azon az elven volt, hogy hiszem , ha látom. Képtelen volt nekünk hinni. Én meg nem bírtam tovább. Felálltam a helyemről és a királyhoz fordultam.

– Uram! – szólítottam meg kiméretlen hangon. – Maga tényleg nem érti? – kérdezem sóhajtva – Nem érti?, hogy sok vér fog folyni és ebbe a tünde vér is bele fog olvadni – mondom kíméletlenül. – Mindenki halálra van ítélve. Az orkok mindjárt ide érnek,de maga csak itt gubbaszt a trónján és nem csinál semmit. Ez nem csak egy kis csata lesz. – nagy levegőt veszek és folytatom. – Hanem az öt sereg csatája. – fejezem be.

– Jól hallottátok. – szólal meg Gandalf, hogy elterelje rólam a király szúrós tekintetét. – Ilyen fontos nektek az arany? – fordul a varázsló Bard felé.

– Ez egy olyan csata, amit a törpök nem nyerhetnek meg. – válaszol Bard, de valaki félbe szakítja.

– Azért bele vágnak. – kiált fel egy hang. – Azt hiszed a törpök megadják magukat? – kérdezi a hobbit. – Soha, halálukig védelmezik azt ami az övék. – mondja, majd észrevesz engem és Gandalfot.

– Bilbó! – kiáltom örömömbe és a hobbithoz rohanok, majd átölelem. – Olyan rég találkoztunk. – mondom.

– Ella! – örül meg a hobbit. – Gandalf! – mosolyodik el, majd újra rám néz. – Hol voltál? Kérdeztem Thorintól, de nem válaszolt semmit.

– Csak levegőzni akartam, de valahogy ide kerültem. – nézek szúrós szemmel a királyra. – Hogy van Thorin? – kérdezem Bilbótól.

– Nagyon rosszul. – fordul Gandalf felé. – Az eszét már rég elvette a kincs, rá sem tudok ismerni.

– Ezért hoztad el? – kérdezem, mire a hobbit meglepődik.

– Ella, te honnan...? – akad meg és elő húzza az arken követ a zsebéből és a tündének adja.

– Ez a hegy szíve. – csodálja meg a király a fényes követ.

– Ez Thorinnak, mindennél többet jelent. – mondja Bilbó. – Szerintem ezzel megadja nektek amire vágytok. – fejezi be , majd a varázslóval együtt felém fordul, mire szomorúan megrázom a fejemet.

– Nem fogja. – mondom és a tünde királyra nézek, aki mintha meg sem hallott volna engem, még mindig a követ csodálta.

– Akkor kezdődjön a harc! – mosolyodik el.