Bár a törpök legtöbbje mindig is alacsonyabb volt nálam, most én érzem magam annak. A nagy falak amik körülvettek, ezt az érzést üzenték, hogy én itt csak egy parányi porszem vagyok csak, És igazuk volt, én nem tartoztam ide, és nem is álltam készen arra a fájdalomra amit majd át kell élnem.

Nemrég érkeztünk és még mindig nem találjuk a többieket, amikor egyszer csak a hobbit fut elénk.

– Hát itt vagytok! – mondja a hobbit, de nem engedi hogy megszólaljunk. – Thorin nagyon megváltozott. – folytatta mondandóját.

– Hol van? – kérdezi Filli.

– A nagy teremben. – a törpök és a hobbit elindultak valamerre ezért én is utánuk mentem. A nagy terembe megérkezve a csillogó arany és drágakövek látvány fogadott és egy törp, aki mindennek a közepén állt.

– Mérhetetlenül sok arany.Túl minden bánaton és gyászon. – motyogta a törp király és felénk nézett.Nem tudtam királyként kezelni, ezért csak intettem neki, mire egy ijesztő mosollyal válaszolt. Majd a mellettem lévő törpökre vonta figyelmét. – Csodáljátok meg! Thror hatalmas kincses tárát. – és én már itt tudtam, hogy elveszítettük őt. Könnyeimet vissza tartva mentem el a többi törp mellett, keresve innen a kiutat.

Már jó ideje sétálok a folyosón, de nem találom a kiutat. Eltévedtem. Hangtalanul rogyok le az egyik falhoz, és halk zokogásba kezdek, mire egy hang szólal meg.

– Ella! Miért sírsz? – szalad oda hozzám valaki. Felnézek és a hobbit arcával találom szemben magam. – Valami baj van?

– Nem, semmi! – mondom szipogva. – Csak eltévedtem és megijedtem egy kicsit.

– Látom. – sóhajt fel a hobbit – Gyere! – nyújtja felém a kezét és épp ekkor kordul egy nagyot a hasam. – Hallom éhes vagy. Gyere, elkísérlek az étkezőhöz. – fogja meg a kezem és felhúz.

– Köszi – törlöm meg a szememet. És a hobbit után megyek. Próbálom az eszemben tartani az utat, de mindent elfelejtek, mikor meglátom felénk közeledni Thorin. Én fejemet lehajtva próbálok elmenni mellette, de megállít.

– Valami baj van? – teszi fel ugyanazt a kérdést, mint a hobbit. Majd kezét szememhez teszi, hogy letörölje a könnyeimet, de elhúzom a fejemet, amin meglepődik és karjait a teste mellé teszi.

– Semmi bajom. Csak eltévedtem. – erőltetek nevetést – Ugye milyen béna vagyok? – nézem a földet, majd megkordul a gyomrom. – Bilbó épp a konyhába akart elvezetni. Ugye, Bilbó? – nézek a mellettem álló hobbitra.

– Öhm, persze. – köszörüli meg a torkát. – Akkor menjünk! – mondja és épp elindulna, de Thorin megállítja és rám néz.

– Hagy kisérjelek el! – mondja, de megrázom a fejem.

– Nem kell. – mondom – De azért köszi. Gyere Bilbó! – intek a hobbitnak és hagyom hogy megelőzzön és vezessen engem.

***

Még csak pár napja vagyok itt és már most nagyon fullasztó bezárva. De Thorin nem enged ki, ezért bent kell maradnom a nagy épületben.

Emellett közeledik a háború napja, nem akarom elveszíteni őket, de nem is tudom, hogy mit kéne tennem. Most éppen a száz szoba közül az egyikben vagyok, és élvezem az egyedüllétet. Amikor valaki kopogott.

– Gyere! – mondom halkan, de úgy hogy az illető hallja. Nyílik az ajtó, de nem nézek oda, csak akkor amikor az ajtóban álló megszólal.

– Sajnálom, hogy nem engedlek ki. – mondja a hang. Rögtön felismerem.

– Nem baj Thorin! – nézek rá – Nem haragszom.

– Persze – forgatja meg a szemeit. – Én csak féltelek! – mondja mire meglepődök.

– Nem kell, hogy félts engem, csak engedj ki! – állok fel az ágyról és odalépek hozzá. Lekapom a fogasról a köpenyemet és meglengetem előtte. – Én most elmegyek! – és elindulok, mire a csuklóm után kap.

– Ne menj! – de kirántom kezeimet karjai közül és elindulok a hosszú folyosón. – Menj csak! – kiáltja utánam, majd nagy hangzavarral elmegy. Hagyom, hogy egy könnycsepp lecsurdoljon az arcomról és kilépek a hegyből.

***

Mivel nincs más választásom, ezért Suhatagba megyek, amúgy is Bilbó is oda fog jönni.

Belépek a városba, ahol már rég gyülekeztek a tündék és elindulok megkeresni Gandalfot. Mivel lehet, hogy már itt van.
A városban sétálok éppen, amikor valaki megragadja a vállamat és kezeimet közre fogja. Ellenkezni próbálok, ezért megpróbálom lerázni magamról az idegen kezet, de az nem enged. Ezért inkább máshogy próbálkozok. Fejemet hátra lendítve eltöröm az illető orrát, ezt a harc módot még a törpöktől tanultam, nem hittem hogy használhatom majd valakin. Próbálok ellenkezni, de abba hagyom, mikor megérzek egy pengét a hátamhoz nyomva. Abbahagyom az ellenállást és hagyom, hogy a mögöttem álló, szerintem tünde, a királyához vezessen.

– Uram, megtaláltam a betolakodót. – szólal meg egy férfi hang, ami arra késztet, hogy megnézzem az ura arcát. Felemelem a fejem és egy nagyon ismerős arccal találom szembe magam.

– Uram! – hajlok meg a szőke tünde király előtt. Nem hiszem, hogy felismert, mert fürkésző tekintetén kívül nem látok más érzést a szemében. – Nem ismer fel? – kérdezem. – Pedig egyszer megszálltam a börtönében. – mondom mosolyogva. És nagyot nevetek a az arcán lévő felismerésen.

– Gyere! – int nekem a tünde, és bevezet foglyaként a sátrába. – Ki vagy? – kérdezi.

– Elmondtam már. – sóhajtok fel – Az egyik rabja! – mondom.

– Nem, nem. – rázza a fejét – Arra vagyok kíváncsi, hogy ki vagy te Tölgypajzsos Thorinnak? – fordul teljes testével felém.