A varázsló és én még mindig mozdulatlanul álltunk. Megpróbáltuk kivárni a megfelelő pillanatot és végül az el is érkezett. Az orkok egyre és egyre gyorsabban futottak felénk, majd elértek hozzánk. Támadó pózba helyezkedem és harcba kezdtem. Kardommal leszúrtam, lefejeztem és levágtam minden felém közeledő orkot. Tele voltam élettel, emelett nem hagyhattam, hogy ezek a szörnyű lények élhessenek.

Már jó ideje harcolok, de szerencsémre még életben vagyok. Ez számomra nagy öröm, de mondjuk nem bánnám, ha Thorin kitolná a képét a hegyből.

Épp egy orkot terítek le, mikor eszembe jut valami és a varázslóhoz futok, aki a közelemben harcolt egy óriással. Hagytam, hogy elsőnek leterítse az óriást, majd oda fordulok hozzá.

– Gandalf! – veszem gyorsan a levegőt. – Suhatagot... – egy nagy levegőt veszek és fojtatom. – Megfogják támadni. – mondom.

– Szólj kérlek Bardnak. – mondja nekem és elindul Suhatag felé.

A férfi keresésére indultam, és pár pillanat múlva meg is találtam. Épp egy tucat orkot próbált egyedül elintézni, ezért nyilamat elő véve, ahogy Legolas tanított, elkezdtem az orkokat lőnni. Mikor már túl voltam öt orkon, elővettem a kardomat és Bard mellé álltam. A sok ork miatt, majdnem el is felejtettem az ittlétem okát, ezért oda fordulva Bardhoz kezdem el neki magyarázni a helyzetet.

– Azt mondod egy csapat ork tart Suhatag felé? – kérdezi és a város felé fordul.

– Mindjárt itt lesznek! – mondom. – Sietned kell. Majd még találkozunk! – köszönök el tőle és egy ork csapat közé vetem magam.

Thorin:

– Thorin, tennünk kell valamit! – fogja meg vállamat Killi. – A vérem. Nem hagyhatom őket veszni. – mondja a fiatalabbik szavait nekem címezve, de még mindig nem értem meg. Fejemhez kapok és homlokomat masszírozom, nagyon gyötör. Nem tudok másra gondolni, csak a kincs lebeg a szemem előtt. Vagyis nem. Újra fejemhez kapok és véletlenül megbotlok.

– Jól vagy? – szalad hozzám Balin, hogy felsegítsen.

– Köszönöm, semmi bajom. – állok fel Balin segítségével. – Hogy halad a harc? – fordulok Dwalin felé.

– Nem jól. – rázza meg fejét. – Az orkok nagy előnyben vannak. A törpök még a tündék segítségével sem képesek megállítani őket.

– Rendben, köszönöm. Elmehettek! – a törpök csak szomorúan sóhajtanak és egyedül hagynak.

Mind harcolni akarnak, de nem engedem nekik. Miért is? – kérdezem magamtól. – Nem tudom. Egyet tudok, hogy a legfontosabb dolog már a kezemben van. – és egy aranyérmét teszek a kezembe. – Vagyis nem. Mi számomra a legfontosabb? – teszem fel a kérdést magamnak.

"Isabella" – Lebeg egy név előttem. Mi lehet Ellával? Ő is kint harcol. Lehet hogy már nem él? – pattanok fel trónról és elhajítom a kezemben lévő aranyat. De ekkor újra visszatér a fájdalom és a temérdek kincsre nézek.

– Mindenem megvan! – fogok egy ékkövet a kezem közé. – Nem kell nekem semmi más. – mondom, és vissza ülök a trónra.

***

– Mióta hagyjuk cserben a saját véreinket? – lép be Dwalin dühösen a trónterembe. – Thorin ezek meghalnak odakint. – szól hozzám a törp, de mégsem tudom felfogni a szavait, valami elborítja az agyamat.

– Termek sora van egymás alatt a hegyben. – suttogom rekedtes hangon. – Megerősíthetjük őket. Biztosabbá tehetjük, igen – pattanok fel a tróntól – Igen, ezt tesszük. Le kell vinni az aranyat mélyebbre, hogy biztonságban legyen. – modom ötletem.

– Mond, nem hallottad? – kiált rám Dwalin. – Dáint bekerítették. Lemészárolják őket Thorin. – ejti ki lassan szavait.

– Sokan meghalnak, az élet nem drága. – mondom, de mintha nem én mondanám. – Egy ekkora kincset nem lehet elveszett életekbe mérni. Mert ez megér minden érte ki ontott vért. – nézek a kezembe lévő smaragdra. Dwalin csak hallgat, majd szánalommal teli hangon megszólal.

– Itt ülsz ezekben a hatalmas termekben, egy koronával a fejeden, és mégis kisebb vagy most mint eddig bármikor. – mondja ki a szívét nyomó dolgokat.

– Ne beszélj úgy velem mintha egy alantas törp úr lennék! – suttogom kíméletlenül. – mintha én még Tölgypajzsos Thorin lennék. – mondom. – Én a királyod vagyok. – rántom ki kardomat – Menj el, vagy megöllek. – kiáltom és rá irányítom kardomat, mire a törp a szemembe néz és egy utolsó könyörgés hagyja el a száját.

– Ella is kint van. – mondja halkan. – Nem akarom, hogy meghaljon. – csordul le egy könny az arcán, majd elmegy.

Fejemet fogva rogyok le a földre és halk zokogásba kezdek.

"Ella"

***

Az arany terem. A padlót, tiszta arany borítja, olyan fényes, hogy embert simán megvakítana a látványa, emellett olyan tiszta, hogy tükörképet is látni benne. Csodálatos.

Újra jönnek. A hangok újra megtaláltak. – fejemhez kapok, majd megkeresem azt a pontot, ahol a legjobban fáj és elkezdem masszírozni.

" Itt ülsz ezekben a hatalmas termekben, egy koronával a fejeden, és mégis kisebb vagy most mint eddig bármikor." – kezemmel a fülemhez nyúlok, és megpróbálom kizárni a hangokat, de ezek nem kintről jönnek, hanem a fejemből. Nem tudom őket megállítani.

"Egy ekkora kincset nem lehet elveszett életekbe mérni." – hallom meg most a saját hangomat és türkörképemre nézek, ami a lábamnál terül el.

"Valami betegség borítja be ezt a kincset" – igen, igazad volt Balin. Betegnek érzem magam.

"A hegymély királyának elvakult becsvágya" – "Én vagyok a király!"
"Ez az arany csak a miénk, a miénk" – suttogja a bennem lévő hang.

"Nem válok meg egyetlen szem érmétől sem" – próbálok küzdeni, de nem megy. A hangok maguk alá terítettek.

"Megváltoztál Thorin" – szólal meg Bilbó hangja.

"Én most elmegyek" – Ella hangja. Itt hagyott engem.

"Egy betegség, ami az őrületbe kergette a nagyapját"

"Nem vagyok a nagyapám" – bizonygatom magamnak. "Nem vagyok a nagyapám" – rázom meg a fejemet. –"Nem vagyok a nagyapám"

– Én nem vagyok a nagyapám. – mondom ki.

És a hangok megálltak, helyette más dolog jött el értem. Az arany tükrében, mintha egy sárkány úszna. – De hát meghalt. – mondom a fejemben. Csak közelít és közelít felém. Úgy érzem süllyedek és süllyedek.

És ekkor elkapott a felismerés. Nagyon sok rosszat tettem. Igazuk volt, megváltoztam, a fejemen lévő koronát messzire hajítom a teremben és elindulok a fegyverekhez. Ma harcolni fogunk.

***

A többi törp az előcsarnokban ült. Nem mint király, hanem mint Tölgypajzsos Thorin sétáltam hozzájuk. Mikor észrevettek Killi rögtön felpattant és elém sietett.

– Nem fogok elrejtőzni. Egy kő fal mögé, miközben mások vívják meg a csatáinkat helyettünk. – kiállt rám. – A vérem nem ezt diktálja Thorin. – néz rám.

– Nem. Igazad van. – fogom meg vállát és megszorítom. – Durin fiai vagyunk. És durin népe nem szökik el egy csata elől. – mondom és homlokomat össze érintem a fiatal törpével. Majd a többiekhez sétálok. – Nincs rá jogom Ezt kérni bármelyikőtök-től , de követtek engem még utoljára? – kérdezem.

Mire az össze ströp felállt és fegyverét szívéhez emelte, ezt igennek vettem.

– Akkor csatára. – mondom magamnak és a törpöknek.