– Erre bolondok! – kiáltott nekünk egy szikla mögül. Minden törp a hang irányába kapta fejét. – Gyorsan!

Én értem legelsőnek Gandalfhoz és rögtön fedezékbe is húzódtam. Mikor látták a törpök, hogy csak úgy eltűntem, ők is utánam jöttek. Beléptünk a sötét lyukba és vártunk. Kürt szó hallatszott, rögtön ez után egy ork esett be rejtek helyünkre, de már halottan. Mindannyian fellélegzünk, mikor Dwalin megszólal.

– Erre van egy út – mutat egy keskeny ösvényre ami a barlangból ki fele vezet. Rögtön utána iramodtunk. Én zártam a sort, vagyis addig míg Thorin fel nem ajánlotta, hogy lesz a vége. Már pár perce sétálunk, mikor valaki megszólít.

– Köszönöm megint – mondja mögülem egy suttogó hang, lehelete csiklandozta nyakamat, de ezt nem jegyeztem meg.

– Semmiség. Nem hagyhattam, hogy meghalj – mondom őszintén, az előttem lévő tarkónak, de a mögöttem lévő embernek üzenve. – Szükségünk van rád, és neked is szükséged van az társaidra, mivel én a te csapatodba tartozok, ezért természetes – fordulok most már meg és nézek a szemébe. Thorin csak bólint egyet, de többet nem szólt hozzám, tán megbántottam valamivel?

Egy kis séta után el is értünk a barlang végéig. Egy gyönyörű táj tárult elém, amihez foghatót még sohasem láttam. Völgyzugoly. Mondom magamban. Gyönyörű és fenséges, életemben nem láttam még szebb helyett, bár másnak nem ez volt a véleménye.

– Tündék! – mondja Thorin undorodva. – Kezdettől fogva ezt tervezted, – néz a varázslóra dühösen – hogy az ellenségnél keressünk menedéket.

– Itt nincsenek ellenségeid, Tölgypajzsos Thorin, – nézz a varázsló a törpre – Az egyetlen ellenérzés, ami itt található az, amit te hozol magaddal. – válaszol Gandalf, Thorin e hallatán mérgelődve áll mellém és dühösen néz a tündék által épített város felé.

Tudom, hogy valahogy meg kéne nyugtatnom, de nem tudom, hogy tegyem, ezért csak vállára teszem a kezem, és így küldöm át belőlem az élet pozitív energiáit. Thorin csodálkozva mered rám, de én nem nézek vissza rá, Völgyzugoly pompás épületeit nézem.

– Gondolj arra, hogy nem menedék miatt mész be, hanem hogy az ellenségedről tudj meg többet – nézek végre szemébe. – Tudod valami mögött lehetnek olyan dolgok is, aminek magadnak kell rájönnöd. – mondom kimérten – Ezért próbáld meg elfogadni – kezemet leveszem válláról – És ne zsörtölődj! Viselkedj úgy, mint egy király! – és otthagyom felettébb elgondolkodtató szavaimmal. És elindulok Völgyzugoly felé.

Mikor beléptünk a nagy kapun a szám kétszeresére tágult.

– Olyan gyönyörű – adtam hangot csodálatomnak - amivel persze páran nem értettetek egyet.

– Na persze – mondja Kili.

– Egyetértek, ettől még én is szebbet szarok – fitymálja le a gyönyörű épületet Dwalin.

– Ne már Dwalin, ez undorító – nevetek a törpre, majd a mellette álló fiatal törphöz lépek és fejen kólintom, pont mikor egy tünde jött köszönteni minket – Ilyet nem szabad mondani, tán nem ismered az illemet?! – mire mindenki másképp néz rám.

Kili megjátszott sértődöttséggel mered rám, míg Gandalf büszkén tekint rám a tünde pedig, mintha szellemet látott volna. Gondolom nem lát minden nap ilyet.

– Ne már Isa. Nem direkt volt – mondja bocsánat kérően, bár látom a mosolyát ajkán, azért elfogadom.

– Hallottuk, hogy átkeltetek a völgyön – szólt tündéül, amit csak azért értettem, mert már jól ismertem az egész történet.

– Beszélnem kell Elrond úrral – felelt erre Gandalf.

– Elrond úr nincs itt – válaszolt a tünde.

– Akkor hol van? – ekkor egy kürt hangja szólalt meg. Thorin parancsba a többieknek, hogy készüljenek, míg én épp indultam volna Gandalf mellé, mikor valaki megfogott és behúzott a törpökből álló gyűrű közepébe.

– Ne maradj ott, valami bajod eshet – szólal meg Fili. Igazából nagyon jól esett törődésük, de erre semmi szükség nem volt. Próbáltam kibújni onnan valahogy, de nem engedték, már kezdtem ideges lenni, de feladtam.

– Ja persze, bajom – mondom zsörtölődve – Még hogy bajom?! Ja, egy bajom lehetne, hogy meglátom szépségüket és elájulok, de hogy nekem bajom!?! Jaj, de vicces. Hahaha – nevetek idegesen.

– Ennek meg mi baja? – néz rám furcsán Bofur.

– Nem tudom, lehet tényleg megőrült a tündék látványától – nevet Nori hangosan.

– Mondjuk megértem; – nézz egy tündére Dwalin – ettől a látványtól én is megőrülnék – az összes törp, hangosan felnevet. Már már idegesen nézek rájuk, mikor találkozik a szemem egy szempárral. Thorin is nagy élvezettel nevet rajtam, mikor rájött, hogy észrevettem, egy bocsánatkérő pillantást küld felém és tovább nevet a többiekkel.

– Vagy lehet, hogy a mi látványunktól őrült meg? – kérdezi Kili.

– De akkor csak jó értelemben – válaszol rögtön testvére, mire a társaságból még nagyobb nevetés tört ki.

– Hagyjátok már abba! – mondom idegesen. Már nem bírom sokáig és úgy érzem mindjárt elhordom őket mindennek, mikor megérkezett megmentőjük. Elrond úr egy ló hátán ügetett be hozzánk katonáival együtt, körbevettek minket. A törpök felemelték fegyverüket és a tündékre szegezték.

– Gandalf! – köszönti a varázslót a törpökről tudomást sem véve.

– Elrond úr! Mellone – köszönti a varázsló egy meghajlással a tündét. A beszélgetést tündéül folytatták, amit persze nem értettem, ezért hagytam és inkább a törpék felé fordultam.

A törpék méregetve merednek a tündékre.

– Ne nézzetek már ilyen morcosan a vendéglátótokra! – szólok rájuk, mert amit csinálnak merő udvariatlanság.

– Mi vagy te, talán az anyánk? – kérdezik páran, és nem fordítanak nekem nagyobb figyelmet.

– Jó sértődjetek meg! – mondom, nem foglalkozva tovább velük, inkább oda megyek a csodálkozó hobbithoz és beszélgetést kezdeményezek vele.

– Mi van? Min csodálkozol ennyire? – kérdezem tőle.

– Olyan magasak – nem is értem, hogy miért számítottam egy normális válaszra.

– Ugye erre nem kéne válaszolnom? – kérdezem mosolyogva, majd együtt nevetek a hobbittal, amit sok mindenki észrevett. Az egyik Elrond úr, aki érdeklődve figyeli az egyetlen lány jelenlétét. A másik pedig Thorin, aki fura szemekkel méreget engem és Bilbót. Ezeknek a férfiaknak mi bajuk van? Hagyom Bilbót gyönyörködni a tájba, és próbálok az egyetlen értelmes dologra figyelni, Gandalf és Elrond úr beszélgetésére.

Elrond úr felénk néz és mond nekünk valamit, nem értem, de tudom, hogy mit mond ezért köszönésképpen meghajolok, de páran nem így vannak ezzel.

– Ez meg mit mond? – kérdezi Glóin. – Talán sérteget minket?

– Jaj, a végén halálba visztek engem, teljesen úgy érzem magam, mintha tizennégy gyerekem lenne – mondom sóhajtva. – Elrond úr csak ételt kínált nekünk.

A törpék összenéztek, majd bólintottak.