– Isabella, szolgálatodra – vicceskedek a törpökkel, akik mindig így mutatkoznak be, de nem értették a tréfát, mert össze-össze súgtak mögöttem.

– Talán törp ez? – sutyorog az egyik, míg egy másik válaszol.

– Biztos nem! Nem elég szőrös hozzá – tovább hallgattam volna a többiek röhejes hozzászólásait. Még, hogy én szőrös a törpökhöz képest, miközben Gandalf kedvesen és illendően szól hozzám.

– Mi járatban erre kisasszony? – kérdezi mosolyogva Gandalf. Egy kicsit gondolkoztam, mivel mégsem mondhatom azt, hogy egy teljesen másik világból jöttem, ahol ők csak egy kitalált történetnek a karakterei, ezért az általam vélt legjobb választ mondtam ki.

– Átutazóban vagyok itt, messziről jöttem, az emberek távoli birodalmából. Igen, ember vagyok! – a fordulok a mögöttem sugdolózó törpökhöz, majd Gandalfra vezetem a tekintetem. – Meséket, történeteket és feljegyzéseket készítek a nagy világról. Nemrég egy kisebb táborom is volt meg lovam, de pár ork megtámadott. Én épp, hogy túléltem, de mindenem elveszett. És akkor megláttam a fényt és ide settenkedtem, hát azóta már tudjátok, hogy mi történt – mondom Thorin szemébe nézve, majd varázslóra emelem a tekintetem. – És ti mit kerestek itt? - kérdezem, bár tudom érdekel, hogy hogyan reagálnak erre.

– Ahhoz neked semmi közöd! – néz rám Thorin vérben forgó szemekkel. – Soha nem avatunk be egy jött-mentet a dolgainkba, ezért ajánlom, hogy fogd vissza magad és távozz tőlünk.

– Nem! – mondom, mire mindenki furán néz rám.

– Nem tudod, hogy kivel beszélsz így? Ő Tölgypajzsos Thorin, Tharin fia. A hegymély királya – szólal meg Dwalin.

– Ha jól tudom, nincs hegye – ekkor jöttem rá, hogy túl sokat fecsegtem, mivel Thorin vérvörös szemeivel dühösen tekintett rám. – És nem csak ezt tudom, már évek óta járom a világot, ezért kívülről ismerem az utat a hegybe – mondom. – Meghiszem azt, hogy nem járnátok rosszul vele.

A törpök egy nagy kört alkottak és épp arról diskuráltak, hogy mit kezdjenek velem. Mikor Gandalf oda állt mellém.

– Nagyon bátor lány vagy, hogy nem félsz szembe szállni a törpök haragjával, de úgy érzem, hogy e mögött van valami más is, például egy titok – mutatja fel kezében lévő tárgyat, ami miatt a fejemre csapok, és gyorsan ki kapom Gandalf kezéből.

– Hát ez... – nézek a kezembe lévő könyvemre, ami A Hobbit címet viselte. Véletlenül magammal hoztam. – Hát... Elolvastad? – félve kérdezek rá.

– Csak az elejét. Nagyon fura dolgot olvastam benne – mondta. – Arról a napról írt, amikor meglátogattam Bilbót a zsáklakban, majd a törpök beszélgetéséről, és a hegyről is szó volt benne. Megmagyarázod? – kérdezi mosolyogva tőlem, mivel a törpök is észrevették beszélgetésemet Gandalffal, ezért érdeklődve figyelték a kezemben tartott könyvet. Mire én a még mindig ropogó tűz mellé léptem és a könyvet belehajítottam, mire a törpök furán néztek rám, de nem értették miért tettem ezt, ezért ne fordítottak neki nagy figyelem, csak egy törp aki még mindig mogorva tekintetével fürkészett engem és mikor ránéztem nem kapta el tekintetét, hanem még jobban nekem szentelte figyelmét. Én elfordítottam tekintettem és Gandalfra néztem.

– Véletlenül kicsúszott a kezemből – mivel láttam, hogy annyira nem lett dühös ezért megkönnyebbültem. Majd Gandalf a törp királyhoz fordult.

– Hadd jöjjön velünk Isabella! Hasznunkra lehet – hálásan mosolygok a varázslóra, mert már nagyon kellet volna egy kaland az unalmas életembe. A törp hosszú gondolkozás után felém fordul.

– Hát legyen – erre hálásan el mosolyodok, majd a többi törp felé fordulok és beszélgetésbe kezdek velük, míg Thorin és Gandalf a trollokról beszélgettek.

Hogy bevalljam az összes törp elfogadott, mégis legjobban Kilivel, Filivel és Dwalinnal tudtam a legjobban elbeszélgetni. Kilivel és Filivel leginkább a fegyverekről, meg a harcról beszéltem, míg Dwalin a történelem rejtekeibe avatott be. Emellett a hobbittal is egy nagyon jó párbeszédet folytattam, épp azon veszekedtünk Bilbóval, hogy a jó muffin receptbe hány tojás kell pontosan, mikor egy beszélgetés foszlányt kapok el Gandalf és Thorin beszélgetéséből.

– Hová tűntél, ha szabad kérdeznem? - kérdezi a törp emelt hangon.

– Előre mentem! – válaszolt a varázsló.

– És mi hozott vissza?

– Hogy hátra néztem – mire majdnem fangörcs tört ki belőlem. Annyira szeretem ezt a beszélgetést a filmben, hogy nem bírtam ki, hogy egy mosoly el ne hagyja az arcomat. – Szerencsétlen ügy, de fő, hogy mindenki rendben van, emellett egy plusz fővel is bővültünk – mosolyog rám Gandalf, aki észreveszi hallgatózásomat. Gyorsan elkapom tekintetem, de fülemet még mindig hegyezem, hogy hallok-e új információt. Mondjuk ez valószínűtlen, mivel az egész könyvet kívülről fújom.

– Nem a betörődnek hála – mondja Thorin Bilbóra nézve, aki magányosan üldögélt egy fa odvában.

– Volt annyi esze, hogy húzza az időt, ez senki másnak sem jutott eszébe – mondta Gandalf kioktatva. Thorin nem ellenkezett többet, hanem csöndben meredt maga elé.

– Bizonyára Etten-szíkről merészkedtek le – súgta szakállára az öreg varázsló. Amit az éles fülű törp meg is hallott.

– Mióta merészkednek le hegyi trollok ilyen messzire? – kérdezi a törp király.

– Ó, nincs egy kor óta – mondta a varázsló, aki már megtapasztalt egyet s mást az életében. – Utoljára, mikor egy sötét erő uralkodott – borzongott bele szavába Gandalf, ő még emlékezett azokra az időkre. Szörnyű évek voltak azok. Thorin elkomorulva nézi a varázsló lábát, direkt szemébe nem nézve, ő még nem élt akkor. Félt, hogy ha a varázsló szeme mélyébe tekint, ő is át élheti azt a borzalmat, amit Gandalf élt át. – Nappal semmiképp nem mozdulhattak. – állapította meg Gandalf a kőszobrokra nézve.

– Tehát, egy barlang van a közelben – szólalt meg a törp, már nem csak Gandalfnak intézve szavait. Az összes törpöt a barlang keresésére utasította, majd ő is nekilódult a természetnek.

– Köszönöm! – nézz rám Bilbó, nem értettem miért érdemeltem ki köszönetét, ezért rákérdeztem.

– Mit?

– Hát tudod, hogy segítettél – szól a hobbit dadogva.

– Semmit sem kell köszönnöd, ez a te ötleted volt, én csak rá segítettem – mondtam mosolyogva, amitől a hobbit egy kicsit zavarba jött. Úgy látszik nem annyira kapott még eddig dicséretet, nézek az elrohanó hobbit után, mikor valaki felkiált, hogy megvan a barlang.

Fuldokolva léptem be a bűzölgő barlangba, nem tudtam milyen szagnak a mixe keveredik itt, de ha többet gondolkoztam volna ezen, úgy érzem behánytam volna. Ezért próbáltam nem az elterülő csontokra és ragacsos undorító dolgokra nézni.

A törpök elsőnek a kincs felé vették az irányt. Volt itt arany, ezüst, egy csomó drágakő. A másik dolog, amit észrevettek az az étel. Elpakoltak pár friss ételt, ami még jól jöhetett az úton.

Én elsőnek a fegyverek felé vettem az irányt. Volt itt mindenféle harci eszköz. Kard, nyíl, bárd, Az utóbbit Dwalin nagy szeretettel vett el. Én egy tündék által kovácsolt tollpihe könnyű pengét, egy tőrt és még egy nyilat vettem el. Nagyobb dolgokkal nem próbálkoztam, mert féltem, hogy nem bírnám el.

Mikor mindenki megtalálta számára szükséges dolgát Gandalf indulásra intett minket, de még épp megláttam, hogy pár törp egy kinccsel teli ládát ástak el.

– Ez csak egy hosszú távú letét lesz – magyarázták Dwalinnak, amit én csak mosolyogva néztem.

Thorin is szólt, hogy most már indulnunk kell, ezért mindenki felkapta kiválasztott dolgát, és útnak eredt.