Amióta hazaértem, le se tudtam venni a szememet a telefonomról és a szívem ezerrel dobogott a mellkasomban, mintha éppen maratont futottam volna. Próbáltam kiverni a fejemből az egész randi témát és Blaket, de képtelen voltam elterelni a figyelmemet. Újra és újra visszatértem a telefonomhoz. Nem mintha a randi miatt lettem volna ennyire ideges, hiszen azt terveztem, hogy lemondom.
Az egészbe bele se kellett volna mennem, de Harper mint mindig, most is nagyon könnyen meg tudott győzni róla, hogy ez a jó döntés.
A feszültség addig nőtt bennem, míg este hatkor már majdnem a falhoz vágtam a telefont mérgemben, amikor hirtelen megszólalt a kezemben. A képernyőn megjelent egy ismeretlen szám és én tudtam, hogy ő az. Ki más lehetne?
A kezem remegni kezdett, de nagy nehezen sikerült fogadnom a hívást.
-Halló? - szóltam bele a telefonba félve.
-Szia, Dee. - válaszolt Blake mosolygós hangja. - Örülök neki, hogy felvetted. Már attól féltem, hogy nem fogod.
-Miért ne vettem volna fel? - kérdeztem meglepetten.
-Délután kicsit se tűntél lelkesnek a randi miatt. Tartottam tőle, hogy igazából csak a barátnőd szeretné, hogy elgyere, de te nem. - magyarázta és én egy pillanatra azt se tudtam mit gondoljak.
Ez a fiú a szupermodell kinézetével attól félt, hogy én nem akarok majd elmenni vele egy randira. Most vagy teljesen megbolondult vagy fogalma sincs róla, mennyire jól néz ki. Mindenesetre pillanatok alatt talál majd egy másik lányt helyettem, aki a két kezét összetenné már azért is, hogy Blake csak ránézzen.
-Ne vedd magadra! - suttogtam végül hosszú csend után. - Tudod nem rég volt egy csúnya szakításom, szóval még nem állok készen a randizásra. - mondtam ki és a kezemben a telefonnal leültem az ágyam szélére.
-És ha nem randi lenne? - kérdezte bizonytalanul.
Összevontam a szemöldökömet.
-Akkor mégis mi?
-Csak ketten együtt lógunk, elmegyünk az állatkertbe, eszünk egy fagyit és beszélgetünk. - ajánlotta fel magabiztosan. - Saját tapasztalatból tudom, hogy szakítás után a legrosszabb, amit tehetsz, hogy nem mozdulsz ki.
Őszintén elgondolkodtatott az ötlete. Ma reggel még semmi kedvem nem volt elhagyni a házat, de délután valóban jól éreztem magamat. Jobban, mint amikor a szobámban kuksoltam.
-Mi lenne, ha nem ketten mennénk? - kérdeztem óvatosan.
-Hanem?
-A haverod, Connor... - szólaltam meg óvatosan és mielőtt inamba szállt volna a hirtelen jött bátorságom, kimondtam. - Szingli?
A vonal végén egy pillanatra teljes csend lett, aztán Blake színtelen hangon szólalt meg.
-Ugye csak szivatsz?
Akaratlanul is kitört belőlem a nevetés.
-Nem magam miatt. - magyaráztam gyorsan. - Hanem Harpernek.
-Duplarandi? - suttogta Blake a vonal végén.
-Inkább egy baráti program. - helyesbítettem, messze terelve a szót a randizásról.
Újabb csend jött.
-Tetszik az ötlet. - mondta ki Blake végül és a hangján hallatszott, hogy tényleg így gondolja.
Harminc percnyi vitának és rengeteg könyörgésnek köszönhetően másnap reggel tízkor Harperrel az állatkert előtt álltunk. A baratnőm egyértelműen nem lelkesedett az ötletért, hogy belerángattam ebbe, de amikor kijelentettem, hogy nélküle márpedig nem jövök kénytelen volt beadni a derekát.
-Ha azt hiszed, hogy így megúszod, hogy kettesben kelljen vele lenned, akkor nagyon tévedsz! - sziszegte a fogai közt nekem Harper sértődötten.
Rövid farmert és egy ujjatlan, virágos pólót vett fel fehér tornacipővel. A haja természetes hullamokban hullott a hátára, de a tökéletes megjelenést némiképp rontotta a tekintet, amivel engem nézett. Mintha egyenesen a pokolba kívánna.
-Ne duzzogj már! Ez nem randi. - jelentettem ki magabiztosan.

Harper olyan pillantást küldött felém, ami egyértelműen azt üzente: “Nem hiszek neked.”
-Akkor miért öltöztél ki? - nézett végig rajtam mindentudó mosollyal.
Nagyot sóhajtottam.
-De hiszen te erőltetted ezt a ruhát. Én szívem szerint tudod jól, hogy nem ebben jöttem volna.
Harper megrázta a fejét.
-A szakadt farmer és a kopott póló nem illik egy randihoz. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
-Ez nem randi! - motyogtam magam elé újra.
-Minek hívtál el, Kadee? Így most harmadik kerék leszek. Szegény fiú csak veled akart lenni erre megjelenek én is. - fakadt ki megint. - Tudod nem mehetek el minden randitokra egészen az esküvőig. Valamikor el kell engedned a kezemet, hogy megfoghasd az övét.
Figyelmen kívül hagytam a tényt, hogy újra randinak titulálta a mai találkozót és inkább csak a mondandója első felére reagáltam.
-Igazából...negyedik kerék. - helyesbítettem óvatos mosollyal.
Harper zavartan nézett rám.
-Negyedik? - kérdezte értetlenül, aztán az arcán szétterült a megvilágosodás. - Azt ne mond, hogy az a seggfej is jön.
-Megbántod az érzéseimet, Kismalac. - szólalt meg egy vidám hang tőlünk balra, mire én egyből odakaptam a fejemet és a tekintetem találkozott egy mosolygó barna szempárral.
Blake tegnapi öltözékét össze se lehetett volna hasonlítani a maival.
Fekete pólót viselt, ami megfeszült a vállán, ahogy nekem integetett mosolyogva és mellé krémszínű nadrágot. A haja tökéletesen állt és fogkrémreklámba illő mosollyal nézett vissza rám.
Pontosan úgy festett, mint aki épp egy randira megy.
-Úgy mondod, mintha érdekelne. - szólalt meg mellettem Harper és én csak most vettem észre Connort Blake mellett.
Amikor a fiú nyitotta a száját, hogy visszavágjon, Blake a hátára tette a kezét és elkezdte tólni a bejárat felé.
-Legalább jussunk be, mielőtt kinyírjátok egymást. - nevetett fel.
Karon fogtam Harpert és a két fiú után indultunk a jegypénztárakhoz.
A sor lassan fogyatkozott. Amikor a kasszához értünk, Blake felajánlotta, hogy fizeti a jegyemet, de visszautasítottam.
-Ez nem egy randi, emlékszel? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
Blake elmosolyodott.
-Hogy is felejthetném el? - pillantott az égre teátrálisan és kifizette a saját jegyét.
Mikor végre mind bejutottunk komoly gondot okozott eldönteni, hogy mit nézzünk meg először.
A vitát végül Harper zárta le.
-Ti menjetek hátra a pingvinekhez, Kadee úgyis megőrül értük. Én pedig hazaviszem ezt a seggfejet. - jelentette ki és Connor karját megragadva elkezdte húzni az állatkert egyik ösvénye felé.
-Tessék? Még csak most jöttünk, dehogy megyek haza! - ellenkezett Connor zsigerből, mire Harper lökött rajta egyet.
-Úgy értettem, hogy a majomketrechez megyünk, te gyengeelméjű! - kiabált rá a fiúra a barátnőm és ha nem ismertem volna őt már évek óta, akkor azt hihettem volna, hogy kedveli a srácot.
Viszont ennél átlátszóbb indokot már ki se találhatott volna, hogy kettesben hagyjon minket. Bármiben lefogadtam volna, hogy az első perctől ezt tervezte.
Egy pillanatra kínos csend telepedett ránk, aztán Blake megszólalt.
-Szerinted mit mondjak majd Connor édesanyjának, amikor darabokban viszem haza?
Elmosolyodtam.
-Aranyos, hogy azt hiszed hazajut. Ugyan messze áll az igazságtól, de a naivitás sose árt.
Blakeből kirobbant a nevetés és én kezdtem azt érezni, hogy nem is volt ez olyan rossz ötlet.