- Igen, valóban harcosok voltak. – bólintottam.
- Biztos ők is nagyon jók lehettek, ha te ilyen tehetséges vagy. – folytatta a dicséretet mire én ismét pirulni kezdtem.
- Vége. Ennyi. - lépett hozzánk Loki mire én felnéztem rá. Arcán egy kis idegességet véltem felfedezni csak azt nem tudom, hogy miért volt ideges. Theon leszállt rólam, felültem így két kézzel találtam szemben magam, Loki és Theon is nyújtotta a kezét azzal a szándékkal, hogy felsegítsen. Míg Theon gesztusa kedves volt, addig Lokié inkább fura volt, mint jóindulatú. Nem rá vall ez a nagy kedveskedés. Felváltva pillantottam a két kézre, bármelyik kezét választom a másik tutira dühös lesz rám.

Mivel nem akartam semelyiket megbántani ezért magamtól álltam fel.
- Köszönöm ezt a remek edzést, most már nyugodtan alszom majd azzal a tudattal, hogy van, aki megvédjen. - mondtam és habár nem állt szándékomban mégis volt benne egy kis irónia. Rossz hatással van rám az ifjabbik herceg. - Én viszont most mennék, ha nem gond. - kezdtem el búcsúzkodni. - Holnap reggel találkozunk. - mosolyogtam rá a vöröskére. - Veled pedig a vacsorán. - pillantottam a feketére majd hátat fordítottam nekik és elindultam befelé.

Lassan lépkedtem a homokban miközben megigazítottam a ruhámat és kiengedtem a hajamat.
- Kisasszony bagoly! - kiáltotta valaki mögülem mire én megfordultam, felnéztem az égre így láttam, ahogy felém közeledik a baglyom. Jobb kezemet a magasba emeltem, hogy le tudjon szállni rá. Óvatosan landolt a kézfejemen vigyázva nehogy felsértse a bőrömet. Bal kezemmel óvatosan megsimogattam a gyönyörű hófehér madarat majd levettem a nyakára erősített levelet.
- Mit hoztál ma nekem, Nascha? - kérdeztem miközben a vállamra ültettem az állatot, kinyitottam a papírt majd átfutottam a levelet.

- Mit írnak benne? - jött mellém Thor és bele akart nézni a levélbe, de én összecsuktam mielőtt megláthatta volna a tartalmát. – Na, most miért nem nézhetem meg, ki írt? – kíváncsiskodott.
- Csak egy régi barát. - válaszoltam miközben próbáltam nem feltűnően mosolyogni.
- Ha csak egy barát, miért nem hagyod, hogy megnézzem? - vonta fel a szemöldökét.
- Mert nincs hozzá közöd, hogy kivel beszélgetek. - ráztam a fejem. - Nem kell mindent tudnod. - koppintottam az orrára.
- Csak nem férfi van a dologban? - kérdezett rá én pedig zavaromban elpirultam. - Ohó! Szóval az van! - kiáltott fel mire páran felénk fordultak, köztük Loki és Theon is.
- Nem dehogy, nincs semmilyen férfi. - ráztam a fejem.
- Értem én. - bökött meg a könyökével. - Nincs ezzel semmi gond, elég nagy vagy már hozzá. - vigyorgott rám mire nekem egy apró fintor jelent meg az arcom.

Szemem sarkából láttam, hogy a fekete hajú elindul felénk, tudtam, ha ide ér hozzánk nem szabadulok, így próbáltam elmenni, de mire elindultam volna már mellettem is termett.
- Miről van szó? - kérdezte rám pillantva.
- Elorahnak udvarlója van, csak úgy dúl a szerelem köztük. - mondta vidáman a szőkeség mire én tenyeremmel homlokon csaptam magam.
- Valóban? - érdeklődött az ifjabbik, láttam az arcán, hogy élvezi azt, hogy kényelmetlen helyzetbe hozhat.
- Dehogy is, nincs senki és soha nem is lesz, nincs szükségem egy férfira. - húztam ki magam büszkén, Loki szórakozottan nézett rám, míg Thor arcára értetlenség ült ki.
- De Lorah, egyszer meg kell házasodnod, neked muszáj egy gyerek. Valakinek tovább kell vinni ezt a kemény és tekintélyt parancsoló ábrázatot. - mutatott rajtam végig mire én felvontam a szemöldököm.

- Majd akkor leszek házas, ha nem ilyen férfiakkal lesz tele a világ. - forgattam a szemem majd elindultam ismét a palota felé, azzal a szándékkal, hogy most már tényleg kimegyek a kertbe. Nascha-ra visszaraktam a levelet majd elküldtem a szobámba, lerepült a vállamról, magasan szállt az égen és meglepően hamar eltűnt a szemem elől. Besiettem a palotába majd végig futottam a folyosón és kirontottam a kerti ajtón, amint kiléptem a fűre mélyet szippantottam a friss levegőből. A pázsit csiklandozta a talpamat, körülnéztem a kertben. Olyan rég jártam már itt, rengeteg dolgom van a palotában, minden nap legalább négy órát edzek, rendszeresen kijárok lovagolni, a könyvtárban is rengeteg időt töltök leginkább azzal, hogy segítek kipakolni az új könyveket.

Körülnéztem a kertben, minden hónapban hoznak új növényeket, a legújabbat három napja hozták. Mindig én vagyok az első, aki megnézi az új úgymond "családtagot" viszont most nem volt rá időm. Hamar kiszúrtam az új jövevényt, nem volt nehéz hisz szinte ritkított a sok színes virág között. Ámulva indultam el a gyönyörű virág felé, amint oda értem hozzá közelebb hajoltam, hogy megszagoljam.

- De jó illatod van. - beszéltem a virághoz. Tudom, hogy fura vagyok, amikor a növényekhez beszélek, általában furán néznek rám, de nem különösebben érdekel. Anya is mindig ezt csinálta.

"- És ez a liliom. - mutatott anya egy másik virágra mire én érdeklődve néztem a növényre.
- Ez nem tetszik. - ráztam a fejemet mire ő felnevetett.
- Én sem szeretem különösebben. - mosolygott rám kedvesen. - Szerinted hányféle liliom létezik? - nézett rám kérdőn miközben letelepedett a fűre.
- Húsz?
- Kilencven. - válaszolt mire én eltátottam a számat. - Mindenféle van, sárga, fehér, narancs, piros, cirmos, csíkos, pöttyös. - sorolta. - És az amit most mi nézünk az egy Nepáli liliom, de nézd - mutatott egy másik virágra, ami fehér volt. - Az ott egy Királyliliom. - mondta.
- Tőlem lehet akármi a neve, nekem nem tetszik. - tettem keresztbe a kezemet. - Hol vannak a rózsák? - kérdeztem.

- Arra, ni! - mutatott balra mire én felálltam és elfutottam a színes bokorhoz. Ez volt az egyik kedvenc növényem, mindenféle színű rózsa volt rajta. Kék, piros, citromsárga, narancs, rózsaszín, lila, fehér, bordó, de még szürke is. Csodálva néztem a virágokat, mindegyiket egyesével megszagoltam és mindegyiknek más illata volt. A kéknek például eső, a sárgának viszont citrom illata volt.
- Hogy lehet az, hogy ilyen illatuk van? - kérdeztem anyát, aki közben mellettem termett.
- Varázs rózsák, mindenki más illatúnak érzi, szerintem a kéknek menta illata van, szerinted pedig eső. Igazából ezeknek nincs illatuk, vagyis van, de nem érzed. Te döntöd el, hogy milyen illatú legyen, ez bennük a különleges. - mesélte.

- Akár büdös zokni illata is lehet? - kérdeztem mire ő mosolyogva simogatta meg a kobakomat.
- Ha nagyon szeretnéd, akkor igen. - adott választ a kérdésemre mire én felnevettem. Büdös zokni illatú rózsa. Érdeklődve néztem a bokrot és az azon lévő rózsákat, órákat tudnék eltölteni itt a kertben. Felfedezni az összes élőlényt, bogarakat és növényeket egyaránt. Leültem a fűbe és néztem a természetet, ahogy a hangyák viszik az apró morzsákat, amiket én szórtam le nekik a szendvicsemből, a gyíkokat, amik vígan sütkéreztek a kisebb köveken, a madárkát, ami ágról ágra ugrált. A gyönyörű pillangókat, amik rászálltak a bokorra, a méhecskéket, amik szorgosan gyűjtötték a nektárt és porozták a növényeket. Tekintetemet anyára vezettem, aki éppen az almafáról szedett le egy érett piros almát, ruhája alja meg-meg libbent a kellemes nyári szellőben, barna haja úgy állt, mint nekem szokott a játék után, a szellő összekócolta általában rendezett haját. Valamit beszélt a fának majd felém fordította a fejét így megláttam kedves mosolyát, elindult felém.

- Miért beszélsz mindig a növényekhez? – kérdeztem miközben kivettem a kezéből az almát.
- Úgy hiszem, a növényeknek is vannak érzéseik, érzik, ha letéped a levelét, igazából olyanok, mint az állatok annyi különbséggel, hogy nincs szemük és nem mozognak.
- Szóval akkor a fák igazából zsiráfok? A bokrok meg mondjuk pónik? – kérdeztem nevetve.
- Valami olyasmi. – simogattam meg kobakomat."

- Valóban jó az illata. - szólalt meg mellőlem egy hang mire rákaptam a tekintetem.
- Te mindenhol ott vagy? - vontam fel a szemöldököm a férfi láttán.
- Szeretek a kertben tartózkodni. - vont vállat.
- Érdekes, eddig még egyszer sem láttalak itt.
- Elég nagy ez a hely ahhoz, hogy elkerüljük egymást.
- Talán igazad van. - bólintottam, valóban lehetséges az, amit mond. - Melyik a kedvenc növényed itt? – kérdeztem, hogy próbára tegyem a tudását, ha valami olyat mond, ami nincs is a kertben akkor lebukott.
- Még vacillálok a Kardvirág és e között. - biccentett a rózsa felé.
- Honnan hozhatták? - tettem fel a kérdést.
- Swartalfheim. Valószínűleg. Nem hiszem, hogy a fények birodalmában, vagy bárhol máshol teremne fekete rózsa.
- Honnan veszed? Lehet a Swartalfheimiek mégse állnak annyira fényesen. - löktem meg a vállát miközben ellőttem ezt az igen gyenge poént.

- Úgy látom ma is elemedben vagy. - forgatta a szemét. – Biztos a humoroddal nyűgözted le azt a férfit. – vetett rám egy szúrós pillantást. A mosoly, ami eddig ott virított az arcomon eltűnt, helyette az érzelemmentes arc vette át a helyet.
- Miért akartok ti mindent ennyire tudni? – sóhajtottam miközben leültem a fűbe, koszos lesz a ruhám, na és?
- Én nem akarok mindent tudni csak azt, hogy ki az a férfi, akit sikerült elcsábítanod. Midgárdi? – tért rögtön a lényegre.
- Nem mondhatom el. – vigyorogtam fel rá.
- Ha nem mondod el majd Heimdall megmondja.
- Nem fogja. Megígérte, hogy nem mondja el senkinek. – vonogattam a vállam majd hátra dőltem a fűbe.
- Nekem muszáj lesz elmondania, herceg vagyok. – háborodott fel mire nekem muszáj volt felnevetnem.
- Loki nem fogja elmondani bármennyire is akarod. – ráztam a fejem. Ha tudná, hogy igazából nincs semmilyen férfi.

- Csak egy nevet mondj!
- Minek? Nem mondok én semmit, nincs hozzá semmi közöd, ha csak ezért jöttél, akkor el is mehetsz, ugyanis belőlem nem szedsz ki semmit.
- Úgy is kiderítem, jól tudod, hogy úgy sem hagyom annyiban.
- Sajnos tudom, hogy milyen vagy. – forgattam a szemem.
- Hé! – tette a mellkasára a kezét mire én felnevettem.

- Figyelj –fordítottam komolyra a szót. – Sajnálom, amit tegnap mondtam, nem akartalak megbántani. – néztem rá bocsánatkérőn. - Tudod, hogy soha nem mondanék Friggára rosszat, túl sokat jelentett nekem hisz ő volt a második anyám. - mosolyodtam el halványan.
- Én is sajnálom a történteket, tudom, hogy nem volt szép dolog a múltadban vájkálni, de nem tudtam mást tenni. – kért ő is bocsánatot.
- Hihettél volna nekem. - szólaltam meg. – Mondjuk, azt nem várhatom el tőled, túl makacs vagy hozzá. Egyezzünk ki egy döntetlenben és itt fejezzük is be a csatározást. - nyújtottam felé a kezemet. - Szent a béke, sánti? - vontam fel a szemöldökömet. Elmosolyodott majd oda adta a kezét.
- Szent a béke, zakkant. - rázott velem kezet, miután abbahagytuk a kézrázást sem engedte el a kezemet. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, amiért még mindig szorongatja apró mancsomat.