Igazából, nagyon utálom ezt az egészet!
S hogy az egész alatt mit értek?
Manapság az életet.
Végig gondoltam, hogy milyen volt ez az év, hogy mi volt az, mi tetszett, s amit megváltoztatnék.
Vehetitek ezt most segélykiáltásnak,
vagy egy dühödt lélek felocsúdásának,
Minden esetre;
elkeserített a tény,
Miszerint mindent utálok,
S minden is utál engem.
Hát nem szomorú?
Semmi sem jó,
Senki sem jó,
Senkinek sem vagyok -
Elég elragadó.
Mindenkinek van jobb,
Senkinek sem vagyok én a legjobb.
A testem löttyedt és püffedt,
A lelkemet tarkítja ezer heg s seb.
Nincsenek céljaim,
Nincsenek vágyaim,
Nem vonz már szerelem,
Sem pedig élelem.
Dühös vagyok,
S ez kínoz -,
Oly borzasztó!
Gyűlölet kitölt,
Belülről rothasztó.
Senkinek sem számít már,
Senkinek sem tűnik fel,
Hogy egy mosolygós arc a chaten,
Nem mutat meg mindent.
De, nem igazán haragudhatok rájuk.
Nem ismernek engem -
Engem senki sem ismer!
Néha még magam is megrémiszt
A megátalkodott képem -
A tükörképem, mely a tükörben virít,
Vagy inkább rikít?
Mint az az irritáló szín,
Amitől mindenki a falra vágyik.
Tőlem is mindenki odavágyik?
Vagy csak én vágyom el?
- de hova el? -
S én vagyok az egyetlen,
Kinek feltűnik,
Hogy e mosoly már nem rejt semmit?
Mi régen a mindent jelentett,
Mi régen engem jelentett,
S azt, aki voltam;
Egy gondtalan,
Hamis önvalóban.

Szeretném, ha azt hinnétek -;
"Jól vagyok."

Sophie

2018. január 7. (Boldog Szülinapot, Én!)