Talán miattam,
Vagy miattad.
Vagy a remek mű
Remekmű miatt.
Nem tudom.
Lehet, hogy az Isten,
Vagy az ember,
Vagy az önközpontú
Rendszer.
Vagy én, vagy te,
Esetleg,
Mind a ketten.
De lehet Apám,
Vagy az Anyám,
Barátaim talán.
Nem tudom.
Talán senki,
Csak az élet,
S a rímtelen
Képlet.
Vagy talán egyik sem.
Csak én és te,
Vagy én, vagy te.
De szerintem,
Mind a ketten.
Nem tudom.
Őszintén,
Bár egyre több
Osztály,
Mit már kivégeztem.
Tudásom hanyatlik
S elmúlik.
Mint a felhők vihar előtt.
Volt,
S most még sincs.
Tudásom is volt,
S most megkopott.
Megkopott s elhagyott.
S én már nem tudom,
Hogy talán Te,
Vagy én,
Vagy mindketten.
Vagy az Anyám,
Esetleg Apám,
Vagy a Sátán.
Talán Isten?
Nem tudom,
S ez megőrjít.
A tudatlanság dühít.
S megrészegít.
Mint papot a bor
A mise után,
Vagy a pestit a pálinka
Oroszházàn.
Úgy részegít meg engem is.
A tudatlanság.
Az igazság.
S az, hogy
Nem tudom.
Ki volt,
Ki mindent elrontott.
S engem szét rakott.
Szét rakott és szét szedett.
Mint legot a kisgyermek.
Ki duplóval játszik mindfelett.
De talán mindegy is.
A kisgyerek felnőtt,
Nem rak már össze Ő.
Szétszedett és itt hagyott.
Talán én,
Talán te,
Talán mindketten.
Talán Anyám,
Talán Apám,
Vagy a Sátán.
Talán Isten.
Nem tudom.
De szétszedett.

Sophie