Azt mondtad, hogy könnyű lesz,
Elfelejteni téged s a lényedet.
Úgy hitted, hogy menni fog,
Elengednem a karod.

Esküszöm, én hittem benned.
Bíztam hazug beszédedben.
"Minden Jobb lesz, meglátod!"
Végül is, nem mondtál időkorlátot.

Azt mondtad, hogy keressem,
S majd könnyen meglelhetem,
A felejtést,
S a szenvedés megszűnését.

O', hogy én mennyi mindent bejártam,
Mennyi helyet felkutattam.
De semmi sem változott,
S még mindig gyötör a hiányod.

Láttam egy furcsa nőt,
Ki szüntelen rajzolta a szenvedőt.
Két férfit, kik mindig vitatkoztak,
S arcuk rózsás volt, mint a tavasz.

Találkoztam egy ijesztő férfival.
Női ruhába bújt egy másik fickóval.
Megakartam kérdezni, hogy valóban mi is Ő,
De nem tudtam, hogy hogy szólítsam meg a transzneműt.

Találkoztam egy kedves bácsival,
Nem beszélt, mióta meghalt az asszonya.
Megnémült, csak hallgatott.
A fájdalom pedig belülről mardosott.

Annyi embert láttam,
S annyival beszéltem.
De nem értem, nem találtam,
Azt, amit kerestem.

Így hát folytatom a keresést,
Kell nekem a megfejtés.
Hogy el tudjalak engedni téged,
S végre újra mosolyogjon az élet.

Sophie