181114

Mert a ténynél, hogy nem szeretsz,
Csak az fáj jobban,
Hogy valóban törődsz velem.
Hogy el sem tudod képzelni,
Milyen érzés lenni,
Mikor valójában senki sem szeret,
Csak megtűr,
Mikor az ember is csak azért törődik veled,
Mert a szánalmas képeden már megint az a nyomorult arc látszik,
S mert te magad is nyomorult vagy.

Fogalmad sincs, hogy milyen érzés,
Mindennap sírva kelni és feküdni,
Amiért nem tudtad megtenni,
S egy újabb napot kényszerülsz eltölteni
Ezen az undorító helyen.
Az életben.

El sem tudod hinni, hogy mennyire fáj,
Hogy mennyire okozok vele magamnak csalódást,
S hogy valójában mennyire zavar is a tudat,
Hogy mindenki megelégszik annyival,
Hogy azt felelem; „megvagyok."
Amikor pontosan tudják, hogy nem-
-nem vagyok rendben,
De igazán senkinek sem érek annyit, hogy elmondjam miért,
Miért nem vagyok rendben.

Nem is tudhatod, hányszor mosolygok rád csak azért,
Hogy ne lásd sírástól vöröslő szemeim,
Vagy a gyógyszerektől eltompult érzékeim,
Melyeket nem az orvos írt fel, hanem az élet,
S melyek éltetnek, s közben veszik el éltem, csendben.

Fogalmad sincs, el sem tudod hinni, nem is tudhatod -
Hiszen nem is érdekel, jól tudom?

Sophie