Emlékeimben még mindig látom Őt.
Haját, amely már régen megőszült.
Ujjait, melyek végén vörösen virít a köröm,
Arcát, amelyen átvillan az anyai öröm.

Elment, de itt maradt szívemben Ő,
Megóv és oltalmaz, nevettető.
Fogja a kezem és nem enged el,
Hiszem, hogy lát, és marad míg kell.
Sophie

Ez a vers elég személyes (ezt úgy mondom, mintha a többi nem az lenne😅), ugyanis a Nagymamámnak írtam, de azért Remélem, elnyerte a tetszéseteket! :)