Belefáradtam már a harcba,
A vesztesekkel vívott kegyetlen valóba.
Nem vágyom már többet semmire sosem,
Csak szabadíts meg a kíntól menten!

Haldoklónak még nem jár a csokor,
Csak a sírhoz tégy le egy rózsabokrot.
Nincs szükségem már színekre sem,
Egyébként is; minden csak fekete.

Azt mondták; kesernyés a csókom,
Hogy ajkam mérgezett, mint a tiszafa-bokor.
Kényszeredett mosolyra húztam ajkaim;
A halál ízét érezték rajtam mind.

Különben is; mire jó már ez?
Örök körforgás, melybe kényszerítsz.
Tegyek úgy, mint aki élvezi, -
Hogy a lelkét az élet darabokra szedi?

Hogy a penge bőrömet, a gyógyszerek személyemet - atomjaira tépik?

Sophie