Talán ez nem a mi tavaszunk.
Talán még nem jött el az új útunk.
Talán mèg itt kell várnom mind addig,
Míg a felmentő sereg meg nem érkezik.
Talán hazudnom kell majd Neki és Neked,
Talán azt hiszed majd; ez neked is lehet.
De tudnod kell, ez mind nem rólad szól,
Nem miattad, nem érted, de neked szól.
Az, hogy egyszer elmegyek,
S többé már nem leszek,
Egy végszó, egy utolsó szó,
Mely arra utal: nem voltam jól.

Talán, sírni fogsz majd, fájni fog,
Nem múlnak a hónapok.
Talán nem szólsz szót sem senkihez,
Elijednek az emberek.
Talán üvölteni fogsz, mint egy őrült,
De nem, mint egy örvendő őrült.
Talán azt hiszed majd, a Te hibád,
Ne gondold így, magány -
Volt az én keresztem,
Magammal hordani mindig kellett,
Nem rakhattam le, nem tehettem,
Vele együtt kellett mennem.

Nem vagyok már, nem vagyok
Eltűnt a magány is, nincsen gond.
Eljött a Tavasz, majd ment,
S vitt ő magával engem,
De ne gondold, hogy örökre elment.
Visszajön majd, s ha gondolod,
Várj, ne is gondold, jól tudom!
El akar majd téged vinni,
De neked kell majd tiltakozni.
Én mentem el, én nem vagyok,
De neked maradnod kell, hős vagy,
Tudom.

Sophie

|~|~|
Bénácska rímek,
Megszokott gondolatok.