Meredtem kifelé az ablakon, a távolba, és gondolkodtam. Nem éreztem belül semmit, csak az ürességet. Mintha a szívemet kitépték volna, s ezzel együtt az érzelmeimet is.
Nem éreztem sem dühöt, sem haragot, sem bánatot, sem szerelmet, egyszerűen semmit. Mintha megszűnt volna a lelkem. Voltam, de közben mégsem. Éreztem, de közben mégsem. Mintha a testemet, s a szerveimet kivéve, minden emberi dolgot kiírtottak volna belőlem.
Már nem sírtam. Csak ültem a vonaton, s kifelé bambulva az ablakon, figyeltem a tájat. Ez sem váltott ki belőlem semmit. Csak néztem, ahogy minden elmosódik előttem, és egy hatalmas színpacává keveredik össze. Mintha megszűntem volna létezni. Ugyan a testem ép volt, a lelkem hiányzott. Talán Elment, elfutott, meghalt, vagy csak jobb embert talált magának... Nem tudom. De úgy véltem, jobb is ez így. Nem gondolkodtam sem a jövőn, sem a múlton, de mégcsak a jelenen sem. Nem érdekelt semmi és senki.
Csak ültem a vonaton, s kifelé bambulva az ablakon, figyeltem a tájat.

Sophie

*********
Röpke idézet az "Amióta újra megláttalak" című történetemből.  Néhány napja újra olvastam a sztorit - nem kellett volna :'), rájöttem, hogy az egész mielőbbi átírásra szorul feltétlenül -, és ez a rész egészen megtetszett.